Az a néhány kitartó olvasó igazán megérdemli. Tudom, annyira régen írtam, hogy nagyon sokan talán már le is mondtak rólam, rólunk. Nem az történt egyébként, hogy annyira eseménytelen lett az életünk, hogy nincs miről írnom. Egyszerűen annyi emészteni valóm volt, van, amit még magamnak sem tudok teljesen megfogalmazni, hogy azt itt már igazán nem tudtam volna, és nem is akartam volna közzétenni. Még mindig egy nagy katyvasz a fejem, és kipihentnek sem mondanám magam, semmilyen szempontból. Az elmúlt hónapok hoztak mindent, amit csak lehetett. A Nők Lapja Iskolája új gondolatokat, új megvilágítást, "új" stílust, új embereket az életembe. Ott volt az a pont is, ami engem is mélyen megdöbbentett. Amikor Kertész Zsuzsa kibányászott belőlem egy olyan mondatot, aminek a hatására kitört belőlem a zokogás. Magam miatt. Hosszú évek óta először. Nem állítom, hogy szételemeztem már atomjaira a kérdést, és hogy ne is legyen erre időm elkezdtem dolgozni, nem keveset. Csinálom a tanfolyamot a "legkisebbisszámít" boltban, perverz örömöt lelek abban, amikor valaki megkérdezi, hogy hova megyek, és mondom, dolgozni a T...ba, amitől mindeninek kikerekedik a szeme és dob egy hátast. Én már csak ilyen hatásvadász vagyok, na. Amúgy a cég akinek dolgozom kész kabaré, aztán remélem a pénzemet majd megkapom, mert amilyen fejetlenség és fluktuáció van a cégnél, már semmin sem csodálkozom. Azért azt hiszem a csúcspontot tegnap értük el, amikor jeleztem a szerződéstervezetemet elküldő hölgynek, hogy nem jól írta a nevemet, nem akkor kezdődött a tanfolyam és nem olyan szintű a tanfolyam, mint azt ő leírta. Nagyon kedvesen visszaküldte a javított változatot, amiben már csak a lánykori nevem és a tanfolyam kódja nem volt jól írva. Még agyalok rajta, hogy milyen szöveggel írjak neki újra.
Aztán megy ugye a másik nyelviskolás csoportkám is, a csitrijeimmel. Azért az megvan, 5 hetedikes kislány milyen komoly tud lenni? Persze imádom őket, nagyon kis helyesek.
Mennek a szokásos projektjeim is, a suli, az itthoni diákok, maroknyi lelkes olvasómtól kérnék is egy jó adag drukkot a holnap nyelvvizsgázó lánykámnak.
Valahol azt olvastam, ez számomra a kapcsolatok éve lesz. Nem tagadom. Minden szempontból az. Sajnos van aki megy, őt el kell engednem, de ugyanakkor jön helyette más, nyílik a világ, alakulok én is. És azt is tudom, ezek a dolgok nem véletlenül történnek, nagyon kíváncsi vagyok, ezekből a veszteségekből, kezdeményekből mi fog kisülni, mi a szerepük az életemben :)
Gyermekeim száma és intenzitása sem csökkent az elmúlt időszakban sem, épp a minap gondoltam végig, hogy a nyáron nem fogok unatkozni, mert adnak az én drágáim feladatot. Van ugye egy zabolátlan csikó, akit azért még most időben (remélem még nem késő...) kellene meglasszózni, hogy ne őrüljön meg egyik fél se (még jobban), van az önmarcangoló művészlélek, akinek a kicsi lelkét-szívét kell jó alaposan megkenegetni sok-sok figyelemmel és szeretettel, hogy a kis kényszerdolgai megszűnjenek, és hát ott van még a hisztis kis picsa, akit le kell szoktatni erről a csöppet sem férfias ám annál inkább idegesítő szokásáról.
Hogy végképp ne unatkozzak, van nekünk 8 darab 3 hetes nyávogó csomagunk a szivárvány szinte minden színében, ők hol itt hol ott kerülnek elő, attól függően, épp mennyire parásak a mamák. Azért el tudjátok képzelni a képet, amikor anyuci egyesével lehordja a gyerekeket a padlásról a következő módon: végigsétál a tetőn, lelép a kapu tetejére és leugrik onnan, végighúzza a járdán az épp aktuálist, majd megpihen vele a kosárban, hogy aztán pár perccel később elinduljon a következőért. Elég hajmeresztő, főleg a csöppek halálfélelemmel teli nyávogásával körítve... Őket nem én kértem, bár szép volt végignézni a születésüket, igen, mindegyikét, és igen, a fiúk is igen kiműveltek már a témában, Kendét még meg is ihlették képzőművészetileg, majd felteszem :)
Amit viszont önként és dalolva vettem a nyakamba, nyilván nem lévén tisztában a valósággal, az a kert, konkrétan konyhakert. Anyukámnak van kiskertje, már évek óta el akarja adni, mert nem áll túl jól, de azért csinálja lelkesen, és az év elején elinduló éljünk egészségesebben mottó jegyében gondoltam csak kipróbálom én is. Végül arra jutottunk, hogy mi vesszük meg a kertet, így mindenki jól jár. Úgyhogy nagy erőkkel neki is fogtam, vetek palántázok, ha jól megy nyár végére paradicsomban fogunk fürdeni és vennem kell egy hatalmas fagyasztószekrényt is :)
Aztán kaptam egy kis "súgást" is, hogy talán át kellene gondolni pár dolgot, mert volt még egy ödémás-csalános "megfázásom", ami során kiderült, hogy nagymértékű tejfehérje allergiám van. És kis mértékben a burgonyára és az olajos magvakra is allergiás vagyok. Szóval viszlát marcipán és házitej, éljen a rizstej :)
A pockok jól vannak, a sulis remekül teljesít, minden téren, a középső elkezdett úszni, a kicsi hivatalosan is felvételt nyert az óvodába, nő, okos, mint a Nap, mint a többi.Amikor épp nem borítanak ki, olyan mondásaik vannak, hogy sírva röhögünk, vagy szipogunk, kedvenc "zenéjük" a Gangnam style, éneklik és táncolják is, fergeteges :)
Nos hát, elkészült a bodzamézem, úgyhogy mára ennyi. Nem ígérem meg, hogy most már aztán mindig és úgy mint régen, de biztosan fogok jönni. Remélem Ti is itt lesztek még.
