2013. szeptember 15., vasárnap

Óvoda

szombat reggeli párbeszéd:
Cs: Mikor megyünk már az óvodába?
A: Szívem, ma nincs ovi.
Cs: De menni akarok óvodába!!!!
Az ezt követő tajtékzást és a fél órás hisztériát mindenkinek a saját képzeletére bízom... Hát, ilyen nehéz a beszoktatás nálunk... És már ott is alszik. Hogy ez miért nagy szám? Mert hétfőn elkapott az óvodavezető és a helyettes (mellesleg a sógorom) hogy mivel főállású anya vagyok, nem alhatnak bent. Mondom wtf, emberek, én most már heti 3x délután dolgozom, hova tegyem őket? Sajnálják, őket ellenőrzik, nem lehet. Az első sokk után feltúrtam az ide vonatkozó törvényt, amiből 2009 január 1-i hatállyal kivették ezt a passzust. Szóval bent alszunk. Csak fura nekem, hogy erről pl még a  MÁK sem tud és bőszen ellenőrízget...

2013. szeptember 5., csütörtök

Ha lúd, legyen all inclusive

Csak hogy kedvenc írónőmet idézzem :)
Mert hát nem is én lennék, ha minden egyszerűen, hagyományosan és szabályosan történne nálunk. Kezdjük ugye a kisóvodással, aki juszt se küzd beilleszkedési zavarral, lévén, hogy fogantatása óta óvodába jár, gyakorlatilag reggelente az elköszönést is úgy kell kicsikarni belőle. Ám helyette ott a nagycsoportos, aki előszeretettel lóg még drága édesanyján a csoportajtóban. Aztán van egy második osztályos nagyfiú, aki ördögűzős jelenetekkel támasztja alá azon elmeháborodását, hogy ő utál úszni, a vizilabdát is utálja, és inkább lovagolni menne, és különben is focizni akar (no way...), majd edzésről hazatérve fülig érő szájjal mesél, aki 1 hete varázsütésre hang nélkül megeszi a szalámit, a sült sajtot a melegszenya tetejéről, meg még valami nagyon meglepőt, de az most nem jut eszembe. Ha ez a három süvölvény (akiket nyár végére már legszívesebben kiraktam volna valahova...) nem lenne elég, van ugye 7 macskánk, 3 kölyök nem kelt el még, és sajnos úgy látom érkezik az utánpótlás is... Na ez még mindig nem volt elég, a fiúk kitalálták, hogy csirkét akarnak (szárnyvágós projektben vettek részt nagyapámnál...), így aztán van 3 csirkénk is. A kiskert projekt is dübörög ezerrel. És hát szeptember lévén beindult az oktatás nálam is. Így aztán hogy teljesen megcáfoljuk a tévképzetet, miszerint normális család vagyunk, totális ámokfutásba kezdünk heti 2 reggellel amikor én hajnalban lelépek, heti 2 délutánnal, amikor 5 előtt 10 mp-el esek be a gyerekekért, heti 4 edzéssel, és 6 magántanítvánnyal. Mert nekünk így jó :D

2013. augusztus 12., hétfő

Mérlegen a valóság, vagyis nyaralás számokban

Nyilván nem ez a lényeg, mégis mókás újra végiggondolni, következzék tehát az elmúlt kicsit több, mint 2 hét mérlege:
14 vendég
maximális létszám 16
maximális gyereklétszám 9
1 hajókázás
1 kompozás
5 kirándulás
2 rekesz szóda
10 üveg szörp
8 liter bor
16 kg dinnye
3 üveg sárgabarack lekvár
1 nagy fa körte
2 flakon naptej
2 autogram
mérhetetlen mennyiségű homok
az elviselhetetlen határát súroló mennyiségű napsütés
462 fotó
1 Balaton

járulékos veszteség:
10-15 díszhal
1 kiscica (valószínűleg csavarog valamerre és gyorsan előkerül, mint a tesói)
1 kandúr szem
1/2 kert

A mérleg mindenképp pozitív, elképesztően jól éreztük magunkat, most próbálunk visszarázódni a mindennapokba. Persze ez sem tart sokáig, hiszen szeptembertől egészen új élet kezdődik, a legkisebb királyfi beveszi az óvodát.

2013. június 27., csütörtök

MÁKos gebasz

Panasznap jön, én előre szóltam...
Kezdem azzal, amin nem és nem tudok napirendre térni. Adva van egy 22 éves fiatal fiú, akiről kiderül, hogy nem dolgozhat a szakmájában, sőt semmi fizikai munkát nem végezhet, a diagnózis szklerózis multiplex. És a csökkent munkaképességi kérelmét azzal utasítják el, hogy az sm nem súlyos betegség. Kívánok én neki egy hasonlóan enyhe betegséget...
A másik  megint a bürokrácia bugyraiba vezet... Mer van nekem ez a hendikeppem ugye, a három büdös kölök. Gondoltam valami hasznom is legyen már belőlük, legalább legyen kire fogni, mér nem gürcölök 12 órában valahol, megpályázom ezt a gyerekneveléssi támogatástot, na én csak úgy ismerem ugye, főállású anyaság. Tény ami tény, nem siettem el a beadást, kicsi híján 1 hónappal a legkisebb Haszontalan harmadik születésnapja után adtam fel a levelet. A múlt héten már úgy éreztem eleget vártam, gondoltam felhívom őket, mégis mi újság. Hű meg ha, hát, bizony letelt az ügyintézésre rendelkezésükre álló 30 nap, akkor ezt ő most azonnal, és soronkívül, és nagyon intézik. Tegnapelőtt újfent felhívtam őket, mondván, még nem szóltak semmit se, mi a helyzet. Hű meg ha, akkor ezt ő most azonnal és soron kívül, és nagyon intézik. Magyarra fordítva, az eltelt közel 1 hétben egy gazszálat keresztbe nem tettek. Tegnap viszont jött tőlük egy levél, hiánypótlásra szólít fel, így a beadást követő harmincsokadik napon. Némi indulat öntötte el az agyamat, de mivel este kaptam meg a levelet, szerencséjükre nem tudtam kire rázúdítani... Ma viszont telefont ragadtam, hogy akkor mégis miként és hogyan is gondolták a pótlást. Kb 26. hívásom sikerrel is járt. Postán küldjem be vagy vigyem be személyesen. Gondoltam egy merészet, mondom így a 21. század zúgó szájbersztrádáján nem küldhetném-e el e-mailben. Az ki van zárva, tessék postán küldeni vagy személyesen. Hát nem lettem sokkal nyugodtabb. Délután viszont megcsörrent a telefon, egy kincstári hölgy. Először jól megemelte a vérnyomásomat, hogy aszondja, küldtek nekem hiánypótlásra felszólító levelet, de sajnos még nem kaptak választ. Már majdnem kiszaladt belőlem az állat, de akkor azt kérdezte, nem küldeném-e el neki emailben, csak hogy egy kicsit gyorsítsunk a dolgon. Még tesztemailt is küldött, hogy biztos jó helyre küldjem a nyilatkozatot. Megírtam elküldtem, visszaírt, rendben van, köszöni. Itt már azért néhány angyalkát küldtem neki... Erre megint csörög a telefon, az angyalkás kisasszony, hogy akkor soronkívül (bár ettől a szótól már szemrángásom van...) el lett a dolog intézve, és jövő hét közepén a számlámon lesz a pénz, és nagyon köszön mindent. Én meg azon agyalok, ha ilyen dolgozók is vannak, a sok időhúzó alkalmatlan semmirekellő mi a fenéért kap még fizetést?????

2013. június 17., hétfő

Ismétlés a tudás anyja, bár kihagyná szívesen...

És ma újra, pontosan úgy és akkor, mint tegnap... De legalább még nem aludtam. Viszont itthon már kicsit többeket ébreszt fel, mint a Balatonnál... Biztos szeretnek most bennünket a szomszédok :) A hatodik utcában is ugattak a kutyák...

2013. június 16., vasárnap

Nincs is annál szívmelengetőbb,

mikor 3,5 óra alvás, egy átutazott és átdolgozott nap után első álmodból az autó riasztója ébreszt. Háromszor. Úgy, hogy az autó a falu legeldugottabb részén áll az udvaron nagy magányában és senki nem akarja ellopni...

2013. június 11., kedd

búvárbéka

Úszóedzés utolsó percei. A feladat egy egyedi ugrás, amit ugrás előtt meg kell nevezni. Edző 1-5ig értékeli.
Zsombor megnevezi az ugrását: Pokoli picsás
És zúz egy akkora hasast hátratett kézzel, hogy anyuci sír(va röhög).

Portfólió

Említettem már, hogy kissé kibővült a PocakPaca család. Ma végre elkészült a portfólió fotózás, nektek is megmutatom mi lett azokból az ázott kis szőrcsomókból, amiknek a születésénél 5 hete asszisztáltunk :)
Cirmi

Fehérke

Findusz

Golyó

Pihe

Sziamiaú

Tigris

Dagifej

Csak remélni tudom, hogy a cirmosokat mind lefotóztam, tudom, hogy nem egyformák, de nem tudok különbséget tenni köztük...
Amúgy a fehérek (csak voltak, rettentő koszosak, minden poros helyre élvezettel másznak be) sem egyformák, Fehérke kobakján egy apró vörös folt van, Golyónak egy szürke, Pihe pedig egy kis szürke pepit hord a feje tetején. Nem, azt nem tudom lefotózni. Nem túl kameraérzékenyek, tehát igazából nem ennyi fotó készült. Közel sem...

2013. június 10., hétfő

Lustaság fél egészség,

avagy honnan tudod, hogy túl sokat ülsz autóban? Mondjuk amikor egy kimaradós este után hősként mégis piacra indulsz, de a kocsikulcs véletlen a bébicsősznél maradt, de te hős anya bringára ülsz. Aztán kanyarodáskor keresed az indexet...

2013. május 25., szombat

Megtöröm a csendet...

Az a néhány kitartó olvasó igazán megérdemli. Tudom, annyira régen írtam, hogy nagyon sokan talán már le is mondtak rólam, rólunk. Nem az történt egyébként, hogy annyira eseménytelen lett az életünk, hogy nincs miről írnom. Egyszerűen annyi emészteni valóm volt, van, amit még magamnak sem tudok teljesen megfogalmazni, hogy azt itt már igazán nem tudtam volna, és nem is akartam volna közzétenni. Még mindig egy nagy katyvasz a fejem, és kipihentnek sem mondanám magam, semmilyen szempontból. Az elmúlt hónapok hoztak mindent, amit csak lehetett. A Nők Lapja Iskolája új gondolatokat, új megvilágítást, "új" stílust, új embereket az életembe. Ott volt az  a pont is, ami engem is mélyen megdöbbentett. Amikor Kertész Zsuzsa kibányászott belőlem egy olyan mondatot, aminek a hatására kitört belőlem a zokogás. Magam miatt. Hosszú évek óta először. Nem állítom, hogy szételemeztem már atomjaira a kérdést, és hogy ne is legyen erre időm elkezdtem dolgozni, nem keveset. Csinálom a tanfolyamot a "legkisebbisszámít" boltban, perverz örömöt lelek abban, amikor valaki megkérdezi, hogy hova megyek, és mondom, dolgozni a T...ba, amitől mindeninek kikerekedik a szeme és dob egy hátast. Én már csak ilyen hatásvadász vagyok, na.    Amúgy a cég akinek dolgozom kész kabaré, aztán remélem a pénzemet majd megkapom, mert amilyen fejetlenség és fluktuáció van a cégnél, már semmin sem csodálkozom. Azért azt hiszem a csúcspontot tegnap értük el, amikor jeleztem a szerződéstervezetemet elküldő hölgynek, hogy nem jól írta a nevemet, nem akkor kezdődött a tanfolyam és nem olyan szintű a tanfolyam, mint azt ő leírta. Nagyon kedvesen visszaküldte a javított változatot, amiben már csak a lánykori nevem és a tanfolyam kódja nem volt jól írva. Még agyalok rajta, hogy milyen szöveggel írjak neki újra.
Aztán megy ugye a másik nyelviskolás csoportkám is, a csitrijeimmel. Azért az megvan, 5  hetedikes kislány milyen komoly tud lenni? Persze imádom őket, nagyon kis helyesek.
Mennek a szokásos projektjeim is, a suli, az itthoni diákok, maroknyi lelkes olvasómtól kérnék is egy jó adag drukkot a holnap nyelvvizsgázó lánykámnak.
Valahol azt olvastam, ez számomra a kapcsolatok éve lesz. Nem tagadom. Minden szempontból az. Sajnos van aki megy, őt el kell engednem, de ugyanakkor jön helyette más, nyílik a világ, alakulok én is. És azt is tudom, ezek a dolgok nem véletlenül történnek, nagyon kíváncsi vagyok, ezekből a veszteségekből, kezdeményekből mi fog kisülni, mi a szerepük az életemben :)
Gyermekeim száma és intenzitása sem csökkent az elmúlt időszakban sem, épp a minap gondoltam végig, hogy a nyáron nem fogok unatkozni, mert adnak az én drágáim feladatot. Van ugye egy zabolátlan csikó, akit azért még most időben (remélem még nem késő...) kellene meglasszózni, hogy ne őrüljön meg egyik fél se (még jobban), van az önmarcangoló művészlélek, akinek a kicsi lelkét-szívét kell jó alaposan megkenegetni sok-sok figyelemmel és szeretettel, hogy a kis kényszerdolgai megszűnjenek, és hát ott van még a hisztis kis picsa, akit le kell szoktatni erről a csöppet sem férfias ám annál inkább idegesítő szokásáról.
Hogy végképp ne unatkozzak, van nekünk 8 darab 3 hetes nyávogó csomagunk a szivárvány szinte minden színében, ők hol itt hol ott kerülnek elő, attól függően, épp mennyire parásak a mamák. Azért el tudjátok képzelni a képet, amikor anyuci egyesével lehordja a gyerekeket a padlásról a következő módon: végigsétál a tetőn, lelép a kapu tetejére és leugrik onnan, végighúzza a járdán az épp aktuálist, majd megpihen vele a kosárban, hogy aztán pár perccel később elinduljon a következőért. Elég hajmeresztő, főleg a csöppek halálfélelemmel teli nyávogásával körítve... Őket nem én kértem, bár szép volt végignézni a születésüket, igen, mindegyikét, és igen, a fiúk is igen kiműveltek már a témában, Kendét még meg is ihlették képzőművészetileg, majd felteszem :)
Amit viszont önként és dalolva vettem a nyakamba, nyilván nem lévén tisztában a valósággal, az a kert, konkrétan konyhakert. Anyukámnak van kiskertje, már évek óta el akarja adni, mert nem áll túl jól, de azért csinálja lelkesen, és az év elején elinduló éljünk egészségesebben mottó jegyében gondoltam csak kipróbálom én is. Végül arra jutottunk, hogy mi vesszük meg a kertet, így mindenki jól jár. Úgyhogy nagy erőkkel neki is fogtam, vetek palántázok, ha jól megy nyár végére paradicsomban fogunk fürdeni és vennem kell egy hatalmas fagyasztószekrényt is :)
Aztán kaptam egy kis "súgást" is, hogy talán át kellene gondolni pár dolgot, mert volt még egy ödémás-csalános "megfázásom", ami során kiderült, hogy nagymértékű tejfehérje allergiám van. És kis mértékben a burgonyára és az olajos magvakra is allergiás vagyok. Szóval viszlát marcipán és házitej, éljen a rizstej :)
A pockok jól vannak, a sulis remekül teljesít, minden téren, a középső elkezdett úszni, a kicsi hivatalosan is felvételt nyert az óvodába, nő, okos, mint a Nap, mint a többi.Amikor épp nem borítanak ki, olyan mondásaik vannak, hogy sírva röhögünk, vagy szipogunk, kedvenc "zenéjük" a Gangnam style, éneklik és táncolják is, fergeteges :)
Nos hát, elkészült a bodzamézem, úgyhogy mára ennyi. Nem ígérem meg, hogy most már aztán mindig és úgy mint régen, de biztosan fogok jönni. Remélem Ti is itt lesztek még.

2013. március 6., szerda

Helyzetjelentés

Jelentem élünk, van aki gyógyul, van aki nem, szerencsére a gyerek az első kategóriába esik. Engem meg visz előre ami szokott. Illetve pár napja tudom már, a céltudatosság, na az visz engem előre. Végre valaki más fogalmazta meg, milyennek lát, és annyira szépeket mondott, hogy igyekszem most már tényleg megfelelni ezeknek. Vagyis lendületes vagyok, derűs, nyitott, céltudatos. Paff, mi?
Sőt, már nőcisen járni is tudok. Gyakorlok is, bár amikor a két kezemet két különböző tempójú kiskorú fogja, ez nem is olyan könnyű. Nem leszek most nagyon szórakoztató és hosszas, mindenfélével tele a fejem, koncentrálok a melókra, emészteni próbálok dolgokat, meg a hétvége is igen fárasztó volt minden csodasága ellenére, és még jön egy ilyen, szombaton például egész napomat Kertész Zsuzsával töltöm, szóval zsúfolt a csinos kis buksim (mert már sminkelni is tanultam, bibi...) de amint lement a sűreje, igyekszem értelmesebb mondatokkal próbálkozni. Kitartás :)

2013. február 28., csütörtök

Az elmúlt egy hetet az ellenségemnek se avagy hogyan lopta el a kicsi pufók kínai asszony az arcomat...

De most tényleg. Szerintem egy egész évre leosztva is bőven elég lett volna...
Úgy indult, hogy hétfőn reggel kaparó torokkal ébredtem. Nem javult semmire, azért megtartottam az óráimat. Kedd reggelre annyira taknyos is lettem, hogy minden programomat lemondtam. Zsombit itthon tartottam, mert gyanús kis pöttyök voltak rajta, oltott gyereknél ugye eléggé más a bárányhimlő. Aznap volt, hogy felhívtak az oviból, az egyik újságíró anyukának nyilatkozzak már nem kötelező védőoltás ügyben. Éjszaka nem nagyon aludtam jól, főleg miután kiebrudaltak a saját ágyamból, hajnalban szép nagy csalánkiütés ütötte fel a fejét a hátsómon. Ittam egy calcimuscot, reggelre semmi bajom nem volt. Már a takonykóron kívül ugye. Kicsit dolgoztam, de aztán kezdtem nem jól lenni, délután már mindenhol csalános voltam, bedagadt az egyik fülem, egy kicsit az arcom is. Irány az ügyelet. Kaptam szurit (Suprastin meg calcimusc), ne egyek gyakorlatilag semmit, ha a torkom is dagadna hívjak mentőt... Reggelre az alattomos kínai nő lenyúlta az arcomat, a gyerekek nem nagyon akartak megismerni. A Suprastin miatt nagyon fel se tudtam kelni, a kicsik mentek anyukámhoz. Estére a helyzet még durvább lett. Ügyelet. Hát ők itt csak tüzet tudnak oltani, menjek a bőrgyógyászatra allergiatesztre. Gondoltam azért valamit mégiscsak tehetnénk addig is míg kiderül mire vagyok allergiás, talán ha visszakaphatnám az arcom... Solumedrol calcimusc, a változatosság kedvéért most intravénásan. Ez lórúgás hatnia kell. Nyilván nem olvasták ezek a könyveket, mert egy leheletnyi lappadás után megállt az egész, maradt a botoxolt kínai. Csanit pedig úgy hoztam haza anyutól, hogy megjelentek rajta az első hólyagok. Ja, mer ő kimaradt a védőoltásból, mivel akkortájt ő még csak kéjes gondolat volt... (persze másnap megjelent a cikk a nem kötlező védoltásos nyilatkozatommal...) Péntek reggel a bőrgyógy helyett inkább a fülorrgégészhez mentem. Aki elszörnyülködve és nagyon sajnálva engem közölte, hogy ez az ótvar vírus szabadított fel valami toxinokat, amikre a szervezetem allergiás reakcióval gondolt válaszolni. Adott gyógyszert, mondta a pockokat költöztessem melegebb éghajlatra, én most amíg a gyógyszert szedem nem tudom ellátni őket, jaj de jó. Mer ugye csak hogy cifrább legyen a szitu, Zembör egész hétvégére elutazott Gárdonyba. Tehát a gyerekek mentek anyukámhoz, én haza, és mint aki halni készül, szépen mindent előkészítettem tetszhalotti állapotom kiélvezésére, le volt szervezve ki néz rám néha élek-e még, ki hoz nekem finom ebédet. Nagyon változatos menüből válogathattam, reggelire kétszersült és pirítós finom vizecskével, ebédre rizs és krumpli közül választhattam. Miután a kölkök lecsekkolásakor hőemelkedést emlegetett édes jó anyám, tök nyugodt és boldog voltam. A nagy alvásomból aztán természetesen semmi sem lett, mert 1. a meleg front menetrend szerint meghozta a migrénemet, 2. 5-10 percenként arra ébredtem, hogy megfulladok, mert eldugult az orrom. Na ez a kettő így együtt nem volt túl pihentető. Aztán azt is megállapítottam, valami drogos veszhetett el bennem, mert nem ütött ki a cucc. Igaz ágyban, de tudtam dolgozni, és szédelegve bár de a lakásban is tudtam közlekedni. Nagy élmény volt, hallva a kölökhíradót, ami rettenetes mennyiségű hólyagról és kitartó hőemelkedésről szólt. A migrén is társam maradt, zsebkendő sem fogyott kevesebb, minden csúcs szupi volt. Vasárnap délután végre be tudtam gyűjteni a fiúkat, majdnem sírtam, mikor megláttam Csanádot... Az sem vigasztalt, hogy a kínai liba végre lelépett és magamra ismertem a tükörben. Hétfőre a migrén is kisurrant az agyamból, nem is baj, volt más akivel foglalkozhattam, Csanád lázas volt, elesett, csak ült egy túlméretes pólóban meg gatyában nyakig betakarózva a kanapén és ugráltatott. Vizet, kekszet, hintőport, gyógyszert, takarót igazítsak, szóval igazi kis pasi. Csak kézben közlekedett, amit amúgy tökre megértek, mert a talpa is hólyagos... Kedden már sokkal jobban nézett ki, jobban is érezte magát, de a kanapéról nem mozdult. Este viszont már zoknit és nadrágot kért, játszogatott kicsit. Tegnap már rá kellett szólni, hogy ne ugráljon a kanapé tetején, szóval úgy tűnik, most már megmarad, a hólyagjaival ellentétben, mert azok jó lenne, ha nyom nélkül eltűnnének, főleg az arcán lévő 300 darabra gondolok itt.. Kaptunk hozzá segítséget, Telviran-nak hívják, látványosan javul mióta szedi. Nem vakarózik soha, ha viszket, de már napok óta nem viszket, inkább szól, hogy porozzam. Nagyon cuki, mert mindig meglepődik, hogy a mentolos hintőportól nem tűnnek el a hólyagjai :) Észrevettem, hogy álmában sem vakarózik, a tenyerén lévő hólyagokat úgy próbálta kordában tartani, hogy a Csacsikája fejét gurigázta a két tenyere között.
Ám azonban az események sora itt még messze nem ért ám véget. Már egy jó hónapja lehet, hogy jelentkeztem egy hirdetésre egy nyelviskolához. Természetesen nem válaszoltak. De ugye a nagyfőnök keveri a kártyákat, 1 héttel később felhívtak egy helyi suliból, kellene nekik tanár, sajnos nem tudtunk megegyezni időpontilag, de ígérték, ha lesz a fogamra való csoport, szólnak. Hát persze mindenki hallgatott, egészen keddig, amikoris a nyelviskola szólt, hogy a helyi legkisebbisszámít üzlet dolgozóit kellene nagyon tanítani. Erősen vakartam a  fejem, mert így is 7 diákom van. Végül tegnap igent mondtam, átszervezem az életem, megoldom, jó lesz ez a későbbiekre (ősszel Csani oviba megy) nézve. Éppen a tőlük kapott dokumentációt olvasgattam, amikor megcsörrent a telefonom, és nahát ki keresett? A második számú nyelviskola, hogy esetleg tudnék-e vállalni csoportot...  Igen, azt is elvállaltam. De senki többet nyár közepéig. Ezért aztán ma is volt érdeklődő, esetleg lenne-e kapacitásom... Nincs, sőt, szerintem így is felköthetem a gatyámat, hogy minden a helyén legyen. Jó lesz ez, ha másnak nem, elrettentő példának...

2013. február 18., hétfő

Ispotály

Kinéz nekünk egy jóféle karantén... Csanád már a múlt héten esélyes volt, egy reggel akkora mokkával ébredt, hogy meg is ijedtem tőle. Gyula barátunk húzott be neki, szóval agyalhattam ki a körítést a szemcseppentéshez. De ügyesek vagyunk, a farsangi díszítés színes tollait számolni a kanapén fekve igen jó móka. Ma reggelig minden csúcs szuper volt, lezavartunk kettő darab farsangot, viszonylag kevés nyugtatóval abszolváltam, még jelmezeket is gyártottam (nagyon csínján...) minden olyan szépen alakult, hogy tudtam, most valami nagy sz@r jön. Így hát ma reggel szétszakadó torokkal ébredtem, azóta sem múlik. Csani meg újfent szembetalálkozott Gyuszival, most a másik fele nem tetszhetett neki... Zsombikám pedig gyanús pöttyökkel érkezett haza az óvodából, ahogy nézem szaporodnak és hólyagosodnak. Nem tudom, hogy sírva toporzékoljak vagy sírva röhögjek, ugyanis Zsombi ugyan be van oltva tehát kevés véráldozattal meg fogja úszni, Csanika viszont nem böketett meg...  És amilyen az én formám, a 3 tesómtól nem kaptam el, Kendétől nem kaptam el, be lettem oltva, de most biztosan el fogom kapni. Pont jól és jókor jön, kevesebb mint 2 hét múlva utazunk az én drága barátnőmmel, hogy új lendületet kapjunk.
Szellemkirály legyőzi a sárkányt :)
Kíváncsian várom, hogy reggel mennyire lesz pöttyös a Szellemkirály...

2013. február 6., szerda

Csodavárás

A fiúk órák óta itt guggolnak a pici akvárium előtt és szuggerálják a vitorláshal ikrákat, hogy keljenek ki végre. Nagyon édesek, remélem pár óra és eredménye is lesz. Ez valami olyasmi, amit még én sem láttam soha :)

2013. február 3., vasárnap

kisöreg bölcs gyerekem

Az én nagyon nagyon nagyfiú gyerekem mostanában visszatért a kezdetekhez, úgy szeret elaludni, hogy ülök mellette és simogatom a hátát. Arra is rájött, hogy ezek az alkalmak tökéletesen alkalmasak arra, hogy a világ dolgait megvitassuk. Egy ilyen alkalommal hangzott el a következő beszélgetés is:
K: Anya, de akkor most az hogy lesz, mikor lesz még egy gyereked?
A: Ööö, nem lesz már több gyerekem, nekem pont elegek vagytok így hárman, már nem szeretnék többet.
K: Az orvosok csináltak veled valamit, hogy ne legyen gyereked?
A: (wtf???)Nem szívem, nem csináltak semmit.
K: De akkor hogy mondod meg annak a gyereknek, aki hozzánk akar jönni, hogy ne jöjjön?
A: Sehogy szívem, azt ő tudni fogja, hogy másik családot kell választania.
K: De ha lenne még egy kisbabád, akkor már hatan lennénk, négy gyerek, meg ti. ...
Ésatöbbiésatöbbi. Döbbenet számomra ez a gyerek, amik eszébe jutnak néha. Hogy mondom meg annak a gyereknek...

Kutyakomédia

Nagyjából ez zajlott itt az elmúlt hetekben. Azzal kezdődött, hogy a srác aki mostanában rá szokott nézni a notebookra, felvetette, hogy nem a jóság jele, hogy 3 év alatt a harmadik vinyót fogyasztja, valószínűleg az alaplap a bűnös, és lehet 2-3 hónap, lehet másfél év is, de valamikor tutira kinyúlik. Az alaplap csere nagyjából fel sem merült bennem, egy fél gép ára. Tehát elkezdtem nézegetni újat. Be is mentem a magentás szolgáltatóhoz tanácsért. Aznap este a sértődött gépecske zárlatos csatlakozó aljzata szétolvasztotta a töltő dugóját. Másnap reggel visszamentem megrendelni az utódot. Rózsaszínt. Nagyon rózsaszínt. Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy a régi gép megmarad, jó lesz a férfitársadalomnak. Gondoltam bebiztosítom magam. Ha már ennyire benne voltam, nézegettem új telefont is, mert az Xperiám, amit egyébként nagyon szeretek, elveszítette legfőbb ékét, homály födte körülmények között annyira karcos lett a kamerája, hogy használhatatlan. Találtam olyat, ami méltó utódja lehet, de magentás barátnőm (tényleg az) javasolta, hogy nézessem meg a szervizesekkel, hátha. A fiúk nagyon kedvesek voltak, a telefon garanciás, természetesen kicserélik a kamerát ingyé. Jupi. De szoftvert kell frissíteniük (nem mellesleg előző nap frissítettem rajta szoftvert, mondták a srácok az tök jó, annál ők egy régebbire fogják frissíteni wtf??), mindent mentsek le róla. A notebookra, mi épp használhatatlan. Ok, mire lesz kamera, lesz nb is, no para. El is vittem a szervizbe, mondták másnapra meglesz. Másnap mentem, mondták el se vitte a szerelő, mert nincs vele a töltő. Hozzájuk vágtam a megjavított töltőt. Innentől egy hétig a fű se nőtt az ügyben. Na jó, nem igaz, kettő naponta érdeklődtem, de semmi. Akkor viszont megérkezett Pinky pie, a rózsaszín csoda. Azt azért el kell mondjam, azidő alatt 3 azaz három notebookot kellett kölcsönkérnem, hogy dolgozni tudjak.
Pinky pie csodás, ám voltak bosszantó allűrjei, például hogy a beállításaim csak a következő bekapcsolásig maradtak érvényesek. Próbálgattam a telefonomról menteni a dolgokat, később kiderült, állati béna vagyok. 11 nap után végre újra magamhoz ölelhettem a kis HP (igen, úgy is mint hisztis picsa) gépemet. Boldogan berongyoltam magentáékhoz, jöhet a kamera. Ott mondták, hogy na ebbe bizony a múlt héten is belefutottak, nem a kamerát kell kicserélni, hanem az előtte lévő plexit tartalmazó hátlapot. Mondtam ezen ne múljék. Akkor ezt most ők megrendelik, 3-4 nap és itt van. Ekkor már azért hervadozott a mosolyom. De visszatértem a megadott időpontban. Kicserélték, szoftvert frissítettek, bénaságomnak köszönhetően az összes, tizenéves szerelemes elemeket is tartalmazó sms-eim egy szálig elvesztek, az elmúlt egy évben mentett telefonszámaimmal együtt. Elég hervadt mosoly, de ez van. Újabb bökkenő, az alkalmazáshoz amivel parkolok, kellene a jelszó, amit sms-ben küldtek. Anyád. E-mailben megszereztem. Büszke is voltam magamra. Este már használtam is a kamerát, Bendegúzom hörcsögözését rögzítettem, meg fotóztam a sok pockunkat, szinte teljes létszámban együtt voltunk tesók, a tenger gyerekünkkel, öcsém vacsoráztatott minket, töpörtő, friss túró, foszlós kenyér, bázis ha ránézek hízok, nem baj. Csak a fotók olyan furák, kicsit sárgák, kicsit pirosak. Megvizsgál, nézeget mindenki, én arra jutok, ezzel vissza kell menni a szervizbe. Ahol is ma délelőtt szíves elnézésemet kérve távolították el a BELÜLRŐL rajta maradt fóliát.
Őszintén remélem, hogy ezzel, meg a mai gépbizgerálással vége van most már ennek a szériának, mert mérhetetlenül unom. Bár magunkat ismerve most a tablet jön...