2011. november 30., szerda

Hajfestésem okai

Nos ez a kis novellagyűjtemény ma még egy fejezettel bővült, amikor a legkisebb királyfit megláttam térdelni. A kanapé tetején.

2011. november 25., péntek

Mai friss

Tisztelettel és nagy büszkeséggel szeretném bejelenteni, hogy a mai oviolimpián Kendéék az ezüstérmet szerezték meg. A fiú is rém büszke magára. :)
Túléltük a harmadik félnapos áramszünetet is, már épp elég volt belőle. Mellesleg az oviban sem volt áram, se fűtés se világítás.
Ma mindkét nagyfiú remekelt a lovagláson, már ügetni tanulnak, és nagyon jól megy nekik! Csanád meg boldog, ha lovat lát, simogatja őket, és minél többet igyekszik a hátukra kerülni.
Említettem pár napja, hogy Kendének kiesett az első foga és már nő is a helyén az új. Ma odajött, hogy nézzem már meg mi az a szúrós az ínyén. Hát kérem a rágófogai mögött nő egy fog. Minden biológiai tudásomat összeszedve is csak bölcsességfog lehet. Természetesen meg fogom mutatni fogorvosnak is, egyelőre csak hüledezünk.
A nap mondása pedig Csanádtól származik, aki megunta, hogy Kende folyton piszkálja, és elküldte őt szebb vidékre a következő szavakkal: "Nem! Buta!" Végünk van...

2011. november 21., hétfő

Már megint a halak...

Kivételesen nem az enyémek, Kende akváriumában pörögtek fel az események. Azzal kezdődött kb egy hete, hogy szűrőtisztításnál kissé hanyagul jártam el, és kettő darab kis tapadókorongot nem tettem vissza a helyére. Na az a kis luk elég volt arra, hogy a csíkhal feltekerje magát a szivattyú propellerére... Nagy gyászolás, na gyorsan cseréljük ki. Kicseréltük, nagyobbra, szebbre. Szombaton megint szűrőtisztításra vetemedtem. Le is ejtettem, le is tört belőle 2 apró darab. Ez két apró luk pont elég volt arra, hogy az a hülye csíkhal széttépesse magát a rotorral, és teljesen tönkretegye a szűrőt. Vasárnap este. A Boltban persze nem lehet kapni. Ma reggel meg ugye nem volt autó... Megoldottuk, ezt is. De mi jön még?

Nem is én lennék...

Tegnap este valami belémnyilallt úgy 8 körül. Talán a gyermek látványa rémisztett meg, talán a hanyag anya kissé kínos fílingje. Mindenesetre közöltem az elsőszülöttel, hajvágás, MOST. Hosszú hetek óta halogatjuk, tüsi haját már gumizni tudnám... Nevezett kötelességtudóan vérnyogott és menekült, végül amikor elkaptam (igen üldözni kellett) azzal az ígérettel, hogy utána tanulunk, le lehetett ültetni a székre. Amikor az első csíkot levágtam középen, még jobban elszörnyülködtem. Nem is látszott ilyen hosszúnak. A szörnyülködés később sem hagyott alá, mert maradt az egy csík, a hajvágó vasárnap este 8kor megadta magát. Na mármost a gyerek így nem mehet óvodába. Már a kocsiban ülve felhívtam a hugom, bár tudtam, hogy nincs neki, de gondoltam hátha vannak csodák (sokkal jobban mondjuk nem jártam volna, mert messzebb laknak a Boltnál). Nincsenek, mehettem vásárolni. Viszonylag kevés véráldozattal megúsztam, nagy boldogan be is rohantam a szerzeménnyel és rekordgyorsan ledózeroltam a subát a gyerek fejéről. Nem, nem túlzok a subával, tényleg egyben maradt a lenyírt haja... Megnyugodva tértem nyugovóra. Reggel a férjem hangjára ébredtem. Már ez is fura volt, általában csak egy puszit kapok. A hang azt közölte velem, hogy van egy rossz, meg egy jó híre. Na ez már annyira nem hangzott jól, hogy mindkét szemem kinyitottam (ez tőlem igenis teljesítmény). A rossz hír az, hogy este bedugva felejtettem az ülésfűtést, így lemerült az akkumulátor. A jó hír az, hogy viszont tök jó meleg volt, mikor beült. Majd amikor megkérdezte, hogy elmegyünk gyalog az óvodába, vagy szóljon apukámnak, már meg is tudtam szólalni: megoldjuk... Megoldottuk, ezt is. Meg még mást is, lásd fentebb...

2011. november 18., péntek

Anya-apa

A gyerek fejébe vette, hogy beéget, de vastagon. Mert hát valljuk be, elég kínos, amikor a gyermek egy szinte vadidegen emberhez rohan oda, hangos Apa-Apa! kiáltással. Az okra még nem jöttem rá, de néhány napja mindenkit anyának és apának szólít. Ha megkrdezem tőle, hogy van mondjuk a nagybátyja, rögtön rámutat, ha kérem, a nevét is kimondja, de ha szól hozzá, azt úgy kezdi: Apa! De apának hívja a barátainkat, a szomszédot, és anyának az anyukámat, a hugomat, a sógornőmet, és barátnőket. A vég az volt, amikor ma apának nevezte Kendét. Amikor rászóltam, hogy ő nem apa, akkor anyának szólította....

Motolla úr fejlődik

Bizony, határozott fejlődésről tudok beszámolni. Az első este után, amikoris 9x kellett a fiatalembert megkérni, hogy mégis csak feküdjön már le és ne csak az etetőszékben játssza azt, hogy alszik (nagyon komoly, hátradől becsukott szemmel és fapofával, olyankor nekem csssss-egnem kell, hogy halkabban, Csani alszik, és akkor ő nagy vigyorogva felpattan), a következő este csak és csupán 3 alkalommal kísértem vissza, tegnap délután egyetlen egyszer kellett, na jó este volt egy kis visszaesés, mert nem én altattam (végrevégre barátnőztem kicsit) és nagyjából 9x kellett visszafektetni, ebből 2x a bejárati ajtótól kellett lefeszegetni, amit "anya-anya" felkiáltással rohamozott meg... Ma délután is kevés számú menetünk volt, este is maximum 3. Szóval büszke vagyok rá erősen.

(Majdnem) csorbacsík

Bizony ez a nap is eljött, Kende kiműtötte magának az első lötyögős fogát. Nagyon bátran, vagányan, azóta is ettől kocsonyásodik a Ficánkás lányok térde... És még a Fogtündér is eljött hozzá (naná, miután éccaka farkafölvágva rongyolt el ajándékért...), ajándékot hagyott a párnája alatt és minden teleszórt csillámporral :)  Sőt, a nagy Sherlock azt is kinyomozta, hogy minden bizonnyal azért van még az orrán is csillámpor, mert azt a Fogtündér megpuszilta. Bezzeg Zsombit biztos nem puszilta meg! És hogy miért csak majdnem csorbacsík? Mert 3 napja mindjárt fel is fedeztem, hogy a lötyögős foga mögött már úgy kb 3 mmre ki is nőtt az "iskolásfoga". Meg is dicsértem magam, milyen figyelmes vagyok... Azon meg már csak nagyon halkan és nagyon elfordulva röhögünk, hogy ez mit tett az ő csodás "sz" hangjaival, amivel egyébként logopédushoz is jár (nagyon lelkesen egyébként, imádja), valamint, hogy a logopédusnéni diplomáját széttépve indiánszökelléssel fog elmenekülni a következő alkalomról, amikor is kiderül számára, hogy kezdhet mindent elölről :))))))

2011. november 15., kedd

Terézanyu nyugdíjba mehet, megjött Kendemami...

Aki nem rendelkezik kötélidegzettel a hülyeséghez, ne olvassa tovább!!!
Lentebb tettem pár megjegyzést az akváriumra. Az úgy van, hogy valami karmikus késztetést érzek a mindenféle népesség szaporítására. Ezért aztán beszereztem még időben mindenféle felszerelést (szülőszobát, szám szerint kettőt) ami ahhoz kell, hogy az akvárium újszülött lakói ne legyenek pár perc lét után haleledel. Egy-két megbízható anyuka teszi is a dolgát, pár nappal ezelőtt 16 kis halacska bitorolta az egyik szülőszobát, már 1 hónaposak múltak, tudtam,nemsokára megint lesz dolgom :) Egyikanyuka már napok óta sínylődött a másik szülőszobában, juszt se volt hajlandó produkálni,  hát kiengedtem mérgemben. Aztán lelkes szurkolókórus kíséretében és vért izzadva szedegettem össze 9 kis túlélőt. Elkülönítőben vigyorogtak tovább, biztonságban. Már vagy 3 naposak is lehettek, amikor úgy gondoltam ideje kipucolni a szűrőt az akváriumban. Nyilván már rájöttetek, ebben is találtam még kettő apróságot. Aztán történt egy szörnyű baleset, Kende csíkhala belehalt a szűrőbe, azonnal pótlást igényelt. A jól bejáratott halasboltban találtam is méltó utódot, de mivel rém kíváncsi természet vagyok, elnézegettem a többi akváriumot is. Természetesen kiszúrtam az egyikben egy csomó picúrt. Persze rögtön firtatni kezdtem az ő további sorsukat, hát, hogy őszinte legyek, a halas még nem nagyon találkozott ekkorákkal, hozzá már nagyobb korukban kerülnek, a picik sorsa bizony nem túl rózsás. Na itt bekapcsolt a karmikus agybajom, kihalásztam 14 bébit, itthon a többi bölcsődés közé eresztettem őket. Ekkor tartottunk ugye huszonötnél. Éjjel isteni sugallatra a kínzókamrába (szülőszoba...) pilickáztam a következő delikvenst, aki előtte szintén nem volt hajlandó szülni. Reggel 35 halacska várta megmentőjét. Igen, ez már hatvan. Aznap rájukjártam sokat csodálkozni, ennyi halat még azért én sem látok minden nap, hát azt látom, hogy az egyik halam elég szomorkás, mondhatni búval bélelt. Gondoltam nem fog megártani neki, ha kicsit elkülönítem. Ártani nem ártott, de kb egy óra múlva 14 kishal úszkált körülötte... Ezeket is kihalásztam, többször is, mert persze ezek olyan kicsik lettek, hogy ki tudtak szökni. Nem részletezném, aznap hányszor és honnan próbáltam kiimádkozni kb 3 mm hosszúságú halacskákat, kész szerencse, hogy most egy hónapig nyugi van... Szóval több, mint hetven bölcsődésem van a 16 óvodás mellé, és az tuti, hogy nem vagyok normális...

Motolla úr tréningezik

Egen, galádanyu beszigorított. Azt gondoltam, ha délutánonként néha sikerül egyedül is elaludni, talán-talán este is menne. Ma úgy éreztem, most vagy soha (na jó ebben vastagon benne volt a 2 idősebb csirkefogó, akik nem nagyon bírtak ma este magukkal), nagy levegőt vettem, betakargattam, kezébe adtam egy-két kedvencét (ööö, egymás után, merthogy mindet hozzám vágta, észlelvén a sunnyogást...) elköszöntem és kijöttem. Ha jól számolom, kilencszer. De győztem. Végül sírés nélkül, kicsit duzzogva ugyan, de elaludt szépen. Az a vicc, hogy most még lett is volna mit nézni az akváriumban, na erről is írok mindjárt.
Persze azért nem vonok le messzemenő következtetéseket, gyanítom holnap legalább ilyen hosszú tréningen veszünk majd részt, az sem kizárt, hogy Motolla úr beveti a nehéztüzérséget, úgyis mint szépen (értsd könyörögve) nézés és ágyba maga mellé húzás...

2011. november 14., hétfő

Ma van a nagy nap!!!

Kis barátnőm a mai estét választotta, hogy elinduljon e világot felfedezni. Nagyon nagyon nagy szeretettel várjuk WS kisbabáját!

Frissítve!!!!!
Eszter Heléna ma reggel csodát hozott szülei életébe, sok boldogságot Nekik!

2011. november 13., vasárnap

Motolla híradó

Ma esti legfontosabb híreink: dráma a kisszobában! Szerelmi háromszög alakulóban! Egy ágyban a mackók és Csanád! Csókok csattantak, beépített informátorunk mindent látott!Természetesen azonnal jelentkezünk, amint újabb részletek szivárognak ki.

2011. november 12., szombat

Őszöltünk

Az október végi hosszú hétvégét aktív pihenéssel töltöttük, de szavak helyett inkább álljanak itt a bizonyítékul a képek, milyen jó muri volt:
templomromot másztunk Dörgicsén
a nagyon bátrak le is ugrottak (én is, de az erről készült fotót hosszas kínzás hatására sem fogom megmutatni...)

a nagy bohóckodás utá megpihentünk a domboldalon
Nagyvázsonyban a fiúk ágyút töltöttek
"de miért csak egyedül dolgozok??"
Eközben a várúr...
"Márpedig egyedül nem gürcölök!!"
füredi távolbanézős
füredi sóvárgós
nagyon izgalmas sötétben komponállni
kicsit hosszú volt a nap...
utazócirkuszunk hazafelé tart...

Visszanyal a fagyi

Amikor a poszt megfogalmazódott bennem, még végtelen szülői büszkeség feszítette a mellkasom. Vigyorogva meséltem, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fogok annak, hogy az egyik gyerekem belepisil a kádba. Ez amúgy tényleg nagy büszkeséggel tölt el. Nem maga a tény, hanem az, hogy szabályozni tudja. Másfél évesen. Ám azonban ami a kádban vicces, az a szőnyegen már nem annyira, ahogy azt is kibírnám röhögés nélkül, ha nem kellene a legkisebb helyiségből kibányásznom naponta 5x a wc-kefével könyékig a csészében vájkáló vigyorgó pelenkást. És a binci is jó móka, egész addig, míg nem akarja a kezembe nyomni, ölembe tuszkolni az ebédlőasztalnál.
Én tudom, hogy még sokkal inkább ez, mint hogy 3 éves korában azon siránkozzak, hogy még pelenkás (egyébként nem tenném :D), de basszus mikor nőtt ekkorát ez a gyerek?????

2011. november 11., péntek

M.

Úgy tervezem, a legkisebb királyfi nevét ezzel fogom kiegészíteni.
É..... M. Csanád. Szerintem jól hangzik. Bár nem tudom mennyire lesz rá büszke felnőttként. Miért? Hát, nem voltam vicces kedvemben, amikor ezt kitaláltam...
Szóval hogy mit is takar az M. M, mint motolla. Napközben még hagyján, mindaddig jól elvagyunk, amíg nem kezdi el rángatni a karom, amikor mondjuk kézzel esetleg itt a gépen írok. De a lefekvés az egy kész rémálom. A szándékkal nincs gond, boldogan indul aludni miután kiosztotta a megfelelő számú puszikat. Le is fekszik szépen, bár előtte még népszámlálást tart. Minimum a cicának és a csacsinak meg kell lenni. Lefekszik. Ez tart kb 1 másodpercig, onnantól jön a motolla rész, úgy fél órán át. Átszámoljuk az állatkákat. Át is rendezzük őket. Ki vesszük a párnát, mert nem férnek tőle az állatkák. A párnát haladéktalanul vissza kell tenni. Kell a cica. Azt begyűri maga alá. Kell a másik cica is (kesztyűbáb). Azt is begyűri. Meg a csacsit is. Hol van a cica? Megvan, örülünk. De hol a csacsi? Azt is előbányásszuk. Megszeretgeti a bocis párnát. Eldobja, nem kell. Lefekszik. Azonnal visszaköveteli a bocis párnát. Meg a csacsit is. Megnézi, még mindig megvan a bárány is. A fél állatkertet megint begyűri maga alá. Lefekszik. Nem kényelmes, pózváltás. Kiszedem a rátekeredett takaró alól. Lefekszik. Megpróbálom kipattintani az ágy két széle közül, mert keresztben beszorult. Lefektetem, betakarom. Kezébe adom a macskát. Elveszem a hozzám vágott párnát. Megfenyegetem. Újra betakarom. Leszedem a fejéről a takarót. Lassan elcsendesedik. Bámulom az akváriumot, várom, hogy becsukja a szemét. Nem nézek oda, nem szabad. "Nem. Nem, anya nem. Nem, anya nem, anya nem." De igen, figyelek rá, megsimogatom, betakargatom. Nézem hogy kergetőznek a halak. Amikor már pár perce egyenletesen szuszog, megpróbálok kiosonni. Ha túl korán, kezdhetem elölről.
És mostanában minden este ez a program. Akvárium nélkül már megőrültem volna...

Helyzetjelentés

Megvagyunk ám :) Most már a bejegyzéseim is, bár pár óráig azt hittem, amit augusztus vége óta írtam elszállt az űrbe...
Nem állítom, hogy sokat unatkozunk, valamelyik kölkőce mindig kitalál valamit, hogy jól szórakozzunk. Zsombort még mindig AtomAntinak, időnként Gazfickónak becézik az oviban, már borítékolták, hogy kenterbe fogja verni az egyébként nem elhanyagolhatóan hóhányó bátyját. A legkisebb sem kíván lemaradni, mindent utánuk csinál, készítettem is egy felettébb vicces (legalábbis szerintem az) videót arról, amikor a becsúszó szerelést koppintotta le róluk.
Eddig a nagyvonalakban, innentől igyekszem konkrétumokkal szolgálni, van is már 1-2 készen, hamarost le is körmölöm ide.