2010. december 31., péntek

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb időt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!
(Népköltés)

2010. december 29., szerda

Ma

Ma eltemettük a nagymamámat. Csak néztem azt a pici urnát, milyen kis helyen elfér egy élet, a rengeteg tapasztalat, élmény, szeretet. Mama az utóbbi évtizedekben már nem volt igazán önmaga, mindenkitől eltávolodott. Nagyon szomorú volt látni, milyen kevesen jöttek el a temetésre. Nem volt kinek eljönni. És akaratlanul eszembe jutott a másik nagymamám temetése. Rengetegen jöttek akkor elbúcsúzni tőle. Mennyire másként alakulhat két nagymama sorsa...
Tudom, hogy vannak akik aggódnak értem, de kedveseim ne tegyétek, jól vagyok, kicsit még emlékezem, szomorkodok, de semmi depresszió, nyugodt vagyok, és alapjában derűsen várom az új évet és a hóesés végét.

Boldog karácsony

24-én főztem nagyon finom és nagyon gyors ebédet, harcsapaprikást és túrós csuszát. Nem kellett túlzásba vinnem, délután nagy trakta várt ránk :) Ebédnél kaptam virágot meg ajándékot, jól esett. Ebéd után puccba vágtuk magunkat (én még gyorsan átfestettem a hajam, mert azt ilyenkor kell... ), nem mondom, hogy nyugodtra és békésre sikerült, mert Kende 2 percenként törte rám a fürdőszoba ajtót, kész vagyok-e már, díszítsük már a fát. Végül csak hozzáláttunk persze, apa felrakta az izzósorokat, persze ezt nagyon nehéz volt kivárni a földszinteseknek... Aztán apa megkapta Csanibanit, én pedig a fiúkkal feldíszítettem a fát a gömbökkel, a mézesekkel (idén készültek különleges díszítésűek), a narancskarikákkal és a csengőkkel. Idén először lett egységes a díszítés, nekem nagyon tetszik. Azt persze nem nagyon tudtam megakadályozni, hogy a díszek ne úgy kerüljenek fel, hogy egy ágon 4-5 dísz dekkol, de azért utólag kicsit igazítottam rajta. Utoljára felkerültek a "fényszórók" is :)
És innen kezdődött a kanosszajárás. Minden évben anyósomnál vacsorázunk, idén úgy gondoltuk, előtte megyünk ki a férjem nagymamájához, akinél ilyenkor ott vannak apósomék a Balaton mellől. De a vacsora előtt még egy látogatást be kellett iktatnunk, mert semmiképp nem akartam kihagyni, hogy elmenjünk nagyapámhoz, aki először töltötte egyedül a karácsonyt :( Sikerült eljutnunk, és egyszerre volt nála a 4 testvér, jó volt. A vacsi jól sikerült, a gyerekek tobzódtak a rengeteg ajándékban, mi meg gyönyörködtünk bennük. Aztán otthon is kiderült, mi rejlik a fa alatt. Eddigre már 35x meghallgattuk, menjünk már haza, már nagyon izgulnak, nézzük már meg mit hozott a Jézuska. Volt nagy öröm, bár amiről hetek óta áradozott Kende, nem kapta meg, de még azóta sem jutott ez eszébe, nem hiányzik neki. Viszont amiket kapott, azoknak rettentően örült, elhangzottak az "erről álmodtam, pont erre vágytam" mondatok, nagyon édesek voltak, és hiába nem aludtak délután, este 11ig versenyeztek az autópályával.
Másnap anyukámnál ebédeltünk, megint együtt volt mind a négy testvér, egyedül a sógornőm hiányzott, nem kommentálnám... A gyerekek (mind a hatan) rettentő jól érezték magukat, mi felnőttek is, bár azért a szomorúság érezhető volt.
Este a keresztanyámékat látogattuk meg, ott voltak az unokatestvéreim is, a fiúk megint rettentő jót játszottak. Csani is remekül volt, egyébként az egész ünnepre vonatkozóan elmondhatom, hogy mintaviselkedést produkált. Folyamatosan vigyorgott, pödört a padlón mindenfelé, mindent megkóstolt (volna), felfedezett, játszott, ragyogott.Mikor hazafelé indultunk, már esett a hó. Ha nem kellett volna vezetnem, a hóesést csodáltam volna, ahogy a szélvédőnek csapódtak a hópihék.
Reggelre jó nagy hó esett, sőt,nem is nagyon hagyta abba. Mi azonban ebédre voltunk hivatalosak a férjem nagymamájához. Nos, mikor már mindenki az autóban ült, derült ki, hogy az autó bizony meg sem nyikkan. Telefonos segítségkérés, valaki vigyen el minket (ez ugye ekkora családnál és ennyi cuccnál már komoly logisztikai feladat), nos még az akkumulátor is töltőre került, mi pedig rendeltetési helyünkre érkeztünk, jól beebédeltünk, és jól felköszöntöttük apósomat, aki január elején 60 éves lesz,és addig már biztosan nem jönnek felénk. Délután még névnapoztunk is egyet a férjem családjával.
A legkevésbé sem volt pihentető a karácsony, nem is lesz az mostanában, de már megszoktuk, jó ez így. Nagyon örültem, hogy végig nyugodt voltam, nem volt semmi rohanás, semmi idegeskedés. Egyetlen bánatom volt csak, amikor a fiúk arcán egyetlen alkalommal láttam csalódást. Mert az ekkora gyereknek még a játék az ajándék, egy pici odafigyeléssel remek meglepetést szerezhetett volna valaki, az egyenajándékok helyett. Mert ez nem pénzkérdés, csak egy kis odafigyelés, és jószándék. Sebaj, a többi ajándék kárpótolta őket.
Azért azon nagyon jót mosolyogtam, hogy ma elővették a régi kirakókat és memóriakártyákat és rettentő jót játszottak.
Ja, van még valami ami bánt. Valakiknek szerettem volna egy ünnepi képeslapot és egy kis apróságot küldeni, de egész egyszerűen nem fért bele  az időmbe. De elhatároztam, hogy ha késve is, de el fogom küldeni. Ennyi tartozásom van még az óévre.
WS meghívott egy játékba, karácsonyi kívánságlistásba, eddig nem volt még időm foglalkozni vele, de ígérem meglesz, de már amolyan óévbúcsúztatós újévvárós formában.

2010. december 28., kedd

december 22. és 23.

Hú, hát, nem volt egyszerű ez a két nap. 22-én végre megvettünk mindent, ettől könnyebbnek éreztem magam rögtön. Persze éjjel még lázasan készülődtem. 23-án a Dédi születésnapját ünnepeltük, este megint készülődtem, szaloncuki meg csomagolás témában. Délután még azt mondtam, addig nem fekszem le, amíg mindennel el nem készülök, de hajnali fél 5kor feladtam, ekkor még csak azok az ajándékok voltak becsomagolva, amiket 24-én adtunk át. Egész jól viseltem egyébként, különben is így jár az, aki szokás szerint túlvállalja magát... De végül minden elkészült, mindent becsomagoltam. És 24-én nyugodtan, jókedvűen ébredtem, igaz mindössze kb. 2-3 órát aludtam :)

2010. december 22., szerda

december 21.

Csanád ma felállt a kanapé mellett. Sürgős jelleggel le kell engednem a kiságyat, pedig nemrég engedtem le. Nem gondoltam, hogy ilyen szuperszónikus gyorsasággal lesz ebből az édes kis csomagból egy örökmozgó szatyorbanföldöntároltalmát orvul megdézsmáló saját hangjába egyre inkább beleszerelmesedő huncut fiú. Jelenlegi szókincsünk: mamamama, babababa, babrű, brrrrrrr. A kedvencem, mikor berregve le fel mászkál a lakásban, mint egy kis motor. Tegnap a bátyjai jeladót szereltek rá... A kis bébitelefont beledugták a nadrág derekába, azzal közlekedett. Á, nem néznek túl sok természetfilmet!!!!
Ma megsütöttem életem első bejglijét a'la Frank Júlia, nos, a chokito kategóriába tartozik... Ronda és finom. A mákos már akkor szétrepedt, mikor még csak kelt... Azért remélem annak ízleni fog akinek szántuk drága barátnémmal. Csendben röhögtem a postán míg a sorom vártam, a csomag átható bejgli illatot árasztott, annak ellenére, hogy a bejglik fóliában, dobozban és jól becsomagoltan utaztak. Ma még banános szaloncukrot is csináltam, nos, elvérzett... Legtöbbje nem érte meg, hogy becsokizódjon, eltűntek a feneketlen bendőkben. Este reform szaloncukkert gyártottam, egyelőre nem nyilatkozom róla, szerintem nem árt még kicsit száradnia, mielőtt feldarabolom... És begyúrtam a második adag, immár fogyasztásra szánt mézest is. Vásárolgattunk is ezt-azt. Ám azonban nem vagyok túl fényesen. Lelkecském zaklatott. Nem kicsit, mindent elárul a tény, hogy a tejem látványosan kevesebb. Bánt egyrészt a nagymamám halála, másrészt más is van, de a legfájóbb az mégis az, amit a másik nagymamám miatt érzek. Éreztem én, és meg is erősítettek ebben, hogy nem ment ő el, itt van velünk. Ám mennie kellene, hogy békére leljen. Először nem értettem, drága nővérkém miért mondta, hogy nagyon erős vagyok, amiért elengedtem, megkértem menjen. Most már tudom. Annyira hiányzik, hogy el nem tudom mondani. Tényleg elment. Soha rosszabbkor. Nagyon fáj.

2010. április 22., csütörtök

Boldogság!

Sziasztok!
Voltam bent Évinél a kórházban, minden rendben van. Egy kis pontosítás: éjjel 1-kor feküdt fel az ágyra, és fél 3-kor már megvolt a baba. Szóval nagyon ügyes az én barátnőm. Most is úgy ült az ágyon, mintha napokkal ezelőtt szült volna. :) Nagyon jól néz ki, és az egész család rettentő boldog. Fáradtságot csak apán láttam :)
Csanádot a babás nővér 3x mutatta meg (ajtón keresztül) a látogatóknak, a végén már rettentően méregbe gurult, de amint elkezdte a nővér ringatni, rögtön megnyugodott.
Egyébként szopizik ügyesen, és jó nagyokat büfizik. Viszont azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a tejtermelése beindult-e már. (Rengeteg tejcsije szokott lenni, igazából nem aggódok)
Kérdeztem a bátyókat, hogy "naaa, mitek van???" Zsombi meg volt illetődve, nem szólt semmit, Kende alig hallhatóan mondta nagy büszkén: "Csanádunk van". Aztán amikor mentünk lefelé a lépcsőn Zsombi is közölte velem: "Anából kibujt Canád".
Hoztam képeket, remélem sikerül beillesztenem, gyönyörködjetek a bennük!
anyaCsanád 2
További szép napot nektek! Mogyi

MEGÉRKEZETT!

Kedves olvasók!
Mogyi vagyok, a barátnő. Nekem jutott az a szép feladat, hogy közöljem veletek: az éjjel az én drága barátnőm életet adott Csanádnak! 3800 gramm, és 53 cm a kis legényke. Éjfélkor mentek be, és 2 30ra már meg is volt a baba. Engem 4 órakor hívott, pár szót beszéltünk, a hangja nagyon vidám volt, úgyhogy gondolom minden OK. volt.
Több részletet nem tudok, ma hívom, és reményeim szerint lesznek képek is. Még jelentkezem!
Szép napot! - Mogyi

2010. április 20., kedd

D day

Voltam NST-n, minden rendben, mostantól naponta kell járnom. Amnioszkópot nem tudott csinálni, vagyis annyira még nem nyitott a méhszáj, hogy megkuksizhassa a magzatvizet (ujjyni külső, tollszárnyi belső). Volt Uh is, a lelet kísértetisesen hasonlít Zsombiéhoz... A lényeg: minden ok, kb 3800 (+- 10%) gramm a gyermek becsült súlya. Miheztartás végett közölte, hogy pénteken-szombaton se ő, se a helyettese nincsenek. A szülésznő azért megsúgta, hogy telefonon riaszthatóak :)
Kellemesnek nem mondható jósló fájásaim vannak jelenleg, hogy mi lesz belőle majd kiderül. Mindenesetre a dokim reggel 8 ig ügyeletes.

Bocsi...

Lassan úgy járok a bloggal, mint a telefonnal... Nem merek írni, mert mindenki AZT az írást várja már :) Most csak annyit szerettem volna pedig, hogy ma NST, UH, és talán okosabb leszek időpont ügyben. És még annyit, hogy nagyon jól esik, hogy ennyire velem vagytok!!!

2010. április 19., hétfő

Szolgálati közlemény!!

Kedves olvasók, megoldottam az értesítés kérdését, kedves barátnőm, Mogyi fog bennetek tájékoztatni amint lesz miről. Jelenleg még nincs, de szakad az eső, tehát bízok :))))

2010. április 18., vasárnap

2010. április 17., szombat

Attrakcijjóóó!

Most már talán nem kiabálom el, ha leírom, Zsombikám milyen nagyon ügyes lett az elmúlt napokban. Erősen úgy néz ki, hogy az alvásokhoz délután és este kell pelus, egyébként kis gatyás galamb lett a lelkem. Napi 1-2 baleset előfordul, de magától szól, hogy pisilni akar. És nagyon büszke arra, hogy gatyát hord, mindenkinek meg kell nézni :)) És ami fontos, hogy egyedül vetkőzik pisiléshez, le tudja tolni a nadrágot, a gatyát, illetve ha body van rajta letépi :), és a pelust is le tudja venni. És egyedül mos kezet. És imád kezet mosni :)
Még a végén megint csak pelenkásunk lesz??? Csak mikor már végre...
Tegnap egyébként NST-n voltam, semmi nem történt azon kívül, hogy megjött a kontrolltenyésztésem eredménye, és egy halom gyógyszert kaptam... Aminek lenni kéne az nincs (laktobaci), aminek nem kéne az van... Szerencsére a streptokókusz már feladta. Csak van helyette más... De most már csak vége lesz ennek előbb-utóbb :)))
Van egy olyan érzésem, hogy őkelme sem fog idő előtt (hol van az már...) érkezni. Azt azért mélyen remélem, hogy nem várja meg apu szülinapját, 30-át, mint ahogy azt mások remélik... Mindenesetre holnap kimegyek reggel a piacra, bár Élet azt morogta, hogy talán már nem kellene. De könyörgöm, heverésszek itthon, várva, hogy valami történjen???? Kimegyek, szétnézek, töltődök, hátha alakulunk.
Ja és megvan a véleményem a szolgáltatókról is, majd erről is írok, ha még odajutok, de már nem ma :)

2010. április 15., csütörtök

Elkészült

Elkészült bizony az idei első főzet mentatea a kertből. És ha már úgyis kint voltam, és úgyis írtam a kertről pár napja, vittem a fotóapparátot is :)
Nesze nektek, ömlesztve az én kis gazos kertem:

Hátralék

Némi hátralékom van, szombaton kirándulni mentünk, és nagyon jó volt. A város széli téglagyári tavaknál jártunk, következzék a képes beszámoló:
Elindultunk körbe az egyik tónál.
Találtunk őz és kutyanyomokat,

Fújtunk pongyolapitypangot,

Megnéztük a kilátót,

És ki is néztünk belőle.

Benéztünk az ősemberhez,

Mindenféle titokzatos állatok lyukait láttuk,

A fiúk csúzdáztak a játszótéren,

Találtunk óriáspókot,

És megcsodáltuk a hattyúkat is.

Nagyon jól éreztük magunkat, de erősen lógott az eső lába, így sokáig nem maradtunk. Mindenestre sűrűbben megyünk ezentúl, mert nagyon jó!!!!

Nos...

Akkor először válaszolnék a hirtelen megsokasodott kommentekre :)
Gigapocak, igen :) Harmadszor giga. Igyekszem előásni az akkori képeket. A súlyok pedig a következőképpen alakultak: Kende 39+5 hétre született: 3940 grammal. Zsombi 41 hétre született 4140 grammal.  Csanádot hasonló kaliberre saccolták, hamarosan kiderül az igazság :) Szóval az átlag kb annyi, de születés után nem egyformán nőttek, Zsombi kis Döbrögi volt mindig, de ezekről a súlyokról is akarok majd egy posztot, ha már mindösszes gyermekeimet össze tudom hasonlítani.
Ja és nem kell irigykedni, a gigapocak giganehéz... És folyton beleütközöm combilag minden lépésnél. És ha leülök, a pocakom leér... És hadd ne folytassam. :)))
No közben megtaláltam amit kerestem :)
Tehát íme a Kende és Zsombi pocakok:

Ööööööö.....

Felhívták a figyelmem egy aprócska dologra, gondoltam megosztom itt...
én 32 hetesen...
és ma...

És Zsombira most jött rá a mérhetetelen akrása a szobatisztaságnak... Pelust folyton leszedi és mellépisil a bincinek... Ma már 2x töröltem fel a laminált padlót...

2010. április 14., szerda

IGEN...

még egyben. Bár szaporodnak a telefonhívások, főleg a közvetlen családtól, nem hiszik tán el, hogy szólni fogok, ha helyzet van??? De egyelőre nincs helyzet. Pedig tényleg mindent megteszek!!! Ma pl nyílt nap volt az oviban. Speciel én úgy tudtam holnap lesz...Tehát én is Zsombi is a "Csak bedobjuk Kendét az oviba, arra jó ez a cucc is" öltözékben érkeztünk... Mindegy, nagyon jó volt, Zsombi ovissá avanzsált, még az előadásba is bevonták-bevonta magát. Még most is azon röhögök, amint a szegény kiskakas kapirgált a szemétdombon nagy bánatosan, hogy semmit nem talál, mire az én kisfiam odaballagott, felvette a gyémánt félkrajcárt és a kezébe nyomta: Itt van!!! Aztán menetelt a katonákkal is :) Kende teljesen bevonta, magával rángatta névsorolvasásra is, ha a mögötte lobogó gyerek megakadt valahol, rántott rajta egyet, majd leültette maga mellé, és a reggeli imádságot úgy mondta el, hogy az öccse nyaka köré kulcsolta a kezét. Zsombi természetesen reggelizett az oviban, majd a homokos rajzasztal teljes homokkészletét a padlóra rajzolta....
Nos így kicsit csúszott a délelőtti program, ami viszont tovább nem tűrt halasztást. Valami oknál fogva mostanság nem nagyon szeretek hajlongani, a fiúk viszont pakolni, így megelégedtem azzal, hogy esténként lábbal csapást csinálok a gyerekszobában a padlón az ágyig... De már olyan mértékű volt a kupi, hogy nem bírtam tovább nézni. Legalább 2 órát töltöttem a 9!!! négyzetméteres szoba padlóján, mire végeztem. Meg is fogadtam, ezt én soha a büdös életben mégegyszer nem csinálom meg... Érdekes módon este Zsombi már magától elpakolt maga után... Kende nem, ő az oviban elpakol, de itthon azt is szelíd erőszakkal kell elérnem, hogy a kabátját meg a cipőjét ne a lakás különböző pontjain hajítsa el... Tudom, én nem neveltem bele...
Délután a barátaink jöttek el, hogy még utoljára egyben megtekintsenek :))
A fiúk hihetelen jót játszottak együtt, mintha nem lettek volna egész nap együtt az oviban...
Zsombinak egyébként tegnap is volt pár jó momentuma :)
Az ajtóban játszott a macskával, utána elküldtem kezet mosni "mert macskáztál". Kicsit később épp itt ültem, a pulcsim felcsúszott, Zsombi szeme felcsillant, "anya! pocakod!!" simogatta puszilgatta, majd amikor ráunt, közölte: "Kezet moszok! Canádoztam!" Hiába mondtam, hogy nem muszáj :)))
Hát így állunk most, 6 nappal a kiírt időpont előtt. Fáradt vagyok, nyűgös és lassú. És türelmetlen, Nagyon szeretnék már túl lenni rajta, tudom, hülyén hangzik, de félek. Mert nem tudom, hogy lesz. És mert érzem magamon, hogy már nem sokáig bírom. És ha eszembe jut, hogy Zsombit 1 héttel túlhordtam...

2010. április 12., hétfő

a kor, az élet...

Nyomot hagytak rajtam... Elszörnyedve vettem észre, hogy a pár havonkénti festés ellenére megjelentek az első ősz hajszálaim. Számomra ez döbbenet. Bár anyai nagymamám már 30 éves kora óta teljesen ősz, tehát akár örökölhettem is a hajlamot. Na mindegy, ez csak egy kis közjáték :)
Egyébként köszönöm, jól vagyok, sajnos, jó lenne már kicsit rosszul lenni :)) Ma azt hiszem legalább 4 telefont kaptam a család különböző tagjaitól azügyben, hogy elfelejtettem értesíteni őket, vagy tényleg nincs semmi :))) Semmi nincs, pedig egész délelőtt a városban cikáztunk Zsombival, persze esett az eső... Természetesen a MEPnél nem volt jó a papírom és az igazolásom sem, menjek a háziorvoshoz, onnan vissza, de el van intézve, és mindenki le van nyűgözve, Zsombiilag. Fecsegett, kommentált, mórikálta magát, haláli jó fej volt.
Ha már Zsombi: ma négyszer pisilt bincibe. Először ő szólt, hogy kakál, de pisi lett belőle. Aztán a délutáni ébredés után (száraz pelussal ébredt!!!) én kérdeztem akar-e, és akart :) Aztán volt egy kis pelus pisi is, de bincibe is sikerült, este pedig fürdés után megint ő szólt, hogy pisil. Szóval ügyes kis krapek, még a végén egyszer szobatiszta lesz :)))
És úgy állok, hogy a diákhiteleseknek még 2 igazolást el kell küldenem, de egyébként mindent mindenhol elintéztem, minden rendben, minden a helyén (azért a kamerát még lehet, hogy töltőre teszem, Zsombinál úgy jártunk, hogy 1 hónapot várt szegény a táskámban, és mire kellett volna, kb 2 percig bírta, lemerült...), már csak a kis főszereplőt várjuk. A fiúk nagyon, ma este is Csanáddal "játszottak", odabújtak, hallagatták, piszkálták, egymásra tromfoltak hol fog kijönni ( a köldökömtől a régi piercing helyén át valamelyik striámig), puszilgatták.
Holnap kimegyek a temetőbe, Mamának névnapja lesz. Remélem az idő megkegyelmez és legalább esni nem fog....

2010. április 11., vasárnap

Kiskertész

Annyiszor akartam már írni a kis kertemről :) Ma végképp megérett bennem az elhatározás, egyrészt mert éled és lüktet és csodaszépek a virágok, másrészt mert ma reggel újabb kis lakókat fedeztem fel mikor a piacra indultam. Az alapfelszereltséghez hozzátartozik Kiramira, Kende kandúrja, és sajnos elég sok betolakodó bajszos. Időnként átvonulnak nálunk és nagyon örülünk nekik, egy süncsalád téved be hozzánk. Itt a város szélén szerencsénk van, meg főleg, hogy a szomszédben nő egy hatalmas kőrisfa, tele madarakkal. Pár hete a mi akácfánkon is megjelent egy csomó madár, szentségeltem is rendesen, összeköpködték és összerondították az autót csúnyán. Ők fenyőrigók voltak, ahogy megjelentek, másnap el is tűntek. Télen az etetőt 5 kis széncinke látogatta szorgalmasan, ők nemrég eltűntek, de helyettük jöttek mások a maradékra. Ha jól láttam, rozsdafarkú, még talán vörösbegy is jár hozzánk, akiket viszont nagy kutatómunkával sikerült meghatározni, azok a tengelicék. Ők is öten vannak, és nagyon aranyosak. A mai új vendégek pedig zöldikék. Olyan jó érzés nézegetni őket, a fiúk is lesik őket az ajtóból sokszor.
És amiért még jó kint lenni most: az egész kert pirosban pompázik, mert nyílnak a tulipánok (ezúton is örök hála Sanyi bácsinak, akitől megörököltem őket). De már az én kis ültetéseim is virítanak: a sötétlila magnólia első virágai is megjelentek, a tavaly elültetett sokféle nárcisz is virágzik (míg le nem rágják a tetvedék spanyol csigák...),  a sárgaviola tele ánizs illatú virágokkal, nyílik a sokféle ibolya, a díszmandulák is pinkelnek, a babarózsa is készülődik a robbanásra, a tüdőfű is 3 színben kukucskál, az orgonák már mutatják, mennyi rengeteg virág lesz rajtuk,és egyébként is minden hajt és nő. A füvet már 2x lenyírta Élet az idén, ez mondjuk új nekünk, mert tavaly vetettük el a füvet, most először van szép nyírott pázsitunk :)
Ma természetesen megint nem bírtam ki a piacon (2 hete is hazajött velem egy kis téltemető meg egy fehér hunyor), hogy virágot ne hozzak... Idén először volt kint Lica néni, akinél mindig találok valami szépet, a drágám évtizedek óta hordja ki a kiskertjéből a növénykéket, tavaly nagyon sok mindent vettem tőle, ma még egy kis díszmandulát, csillagfürtöket, és gyűszűvirágot, mert a tavalyi is olyan szépséges volt, hadd legyen még, hely is van, még erősen kialakulóban a kert, alig 4 éve lakunk itt.
Mindezeket el is ültettem ebéd után, sőt, kicsit még kapálgattam is, az egyik ágyás már annyira rettenetesen gazos volt, hogy nem bírtam ki.
Hát így állunk, nem nyugszom, teszek-veszek. A piacon egyébként végre kint találtam a kosaras nénit, vissza is kaptam a kosaramat, (jó, nem ugyanaz, és másmilyen, de nem bánom), és kedves ismerősökkel is találkoztam. Például régi kedves tanítványaimmal, írtam már róluk régebben, az én óráim hozták őket össze, és most július közepére várják a kisfiukat :)))
Az én kisfiam viszont lapít, nyilván elfáradt a nagy kertészkedésben, le is fektetem egy picit, este szülinapozni megyünk (már megint...).

2010. április 9., péntek

Lehet, hogy az utolsó

Igen kevéssé csábos és csini, viszont az utolsó képek egyike, amin nagy pocakkal szereplek. Ma reggel készült, tehát a fejemért elnézést mindenkitől, gyerekeknek ne nagyon mutogassátok :)

Egyébként NST negatív, pocaklakó nagyon aktív, készülődik kifelé, mert tegnap este óta igen érzékeny helyen sajog veszettül... Megmasszíroztattam a kezem (már sírni tudnék néha annyira fáj...), bár már 1 hónapja nem volt hajlandó masszírozni az aranykezű ember, de most már nem fenyeget a koraszülés :)) A védőnőnél is jártam, ott is minden ok, Zsombival kapcsolatban is megnyugtatott, és igaza volt: a mostanában minket ért lelki dolgok nekünk is soknak bizonyultak, tőle se várjunk csodát... Viszont  a piacról és a MEPről lecsúsztam... Vasárnap piac, hétfőn MEP, ha még egyben tudom magunkat :))

2010. április 8., csütörtök

Kukucs

Nos, mivel a mai őrült nap sem indította el a dolgokat, szerintem még maradunk így egy darabig :) Mélyen tisztelt kisfiaim egy ideje már azzal "kényeztetnek", hogy fél 7-től fent kukorékolnak... Ami annyit jelent, hogy nagyjából azonos (ultrahanghoz közelítő) hangszínen vinnyognak, ordítoznak hangoskodnak kb délután 1-ig, amikor le tudom őket tenni aludni. Egy ideje már működött délután is az együttalvás, de most megint nem. Sőt, ma este sem működött volna, meg sem próbáltuk. Ebédnél már a második váltás ruha volt rajtuk, pedig csak kb 1 órát töltöttek az udvaron. Már rájöttem, fiaim a helyben nagyot taknyolás művészei, ezt Kende ma a pázsiton bírta elkövetni.... Szóval egyáltalán nem unatkoztam ma velük, konkrétan a hajamat téptem időnként... Már meg sem próbálunk velük elmenni bevásárolni, a hugom vigyázott rájuk, ma szerinte is pöppet őrültebbek voltak a szokásosnál... Viszont gyönyörűek, tegnap Zsombi fodrásznál járt, egy hang nélkül tűrt az ölemben, békésen fűrészelgette egy fésűvel a dínója nyakát. Kendét én fodrászoltam meg délelőtt az udvaron, az ő géppel nyírt frizurája még nekem sem okoz gondot :) De mindkettőnek rengeteg haja van... Végülis apjuknak is nekem is sűrű hajunk van (nekem csak volt..), volt kitől örökölni.
Édes momentjei is voltak az elmúlt napnak, Kende még tegnap este jött és ölelt meg nagyon, és közölte : "Nagyon szeretem Csanádot!"
Ma Zsombi felmászott a bátyja melletti székre, megcsodálta a tulipánokat a vázában (saját csodaszép piros tulik, most már kezd tele lenni velük a kert), majd a szirmokat mutogatva elszámolt 5ig. Pedig nem tanítottam neki semmi ilyesmit. Ezt teszi a nagy és okos bátyus :)))
Holnap megint NST, várhatóan a kontrolltenyésztés eredménye is megjön, és eltűnt a ronda kókusz, és nem kell több Semicilint szedni, teljesen kinyírta a jó bacikat is...
A védőnőhöz is be akarok ugrani, nézzen rám, meg kérdezni akarom Zsombiról, aki mostanában úgy szopja az ujját, hogy a mutatóujjával közben simogatja/vakargatja az orrát, és szinte mindig sebes, sőt súlyosabb esetben a szabad kezével is az arcát simogatja/vakarássza... Nem tetszik, remélem azért nem komoly. A piacon almát kellene vennem, semmi gyümölcs nincs itthon, 1 hét alatt a 4 kiló alma mindig eltűnik. És hátha a kosaras is kint lesz és október óta végre vissza tudom szerezni a kosaramat... Ja és a MEPhez is be kéne mennem intézkedni...szép nap lesz ez is :)))

2010. április 7., szerda

Még itt vagyok!!

Még egyben. A mai napom meglehetősen izgalmasra sikerült. Volt húsvétunk is, szép is volt, majd azt is elmesélem, de a mai nap mindent vitt... Reggel Élet baromi szarul nézett ki, hasát fájlalta, de a munka hőse nem ér rá beteg lenni... Aztán hazaszólt, hogy ha indulunk, vigyem be a kulcsát, mert haza kell jönnie... Azóta fekszik, és nem néz ki jobban...  A fiúkat elvittem anyuhoz, mert ma NST-re voltam hivatalos. Az se volt uncsi... Éppen szülés ment, már megint pont akkor finiselve, amikor az ajtó mellett heverésztem... A kétpercenkénti üvöltéssel fémjelzett fájásokra Csanád igen hevesen reagált... A vérnyomásom is, mindjárt 140ig kúszott föl, pedig annyira nem is gondoltam, hogy megviselne... Nst egyébként nagyon rendben volt, nagyon élénk volt Csanádbaba. UH-n csak a flow-t nézte a dokim, meg 2 orvostanhallgató. Mindjárt be is mutatta rajtam a véna káva inferior szindróma tüneteit: "a kismama már sápad, izzad a tenyere ( a homlokom is gyöngyözött), nem kap levegőt. És itt pedig magzati aritmiát látunk." Már kezdtem komolyan rosszul lenni, mert nem találta a köldökzsinórt, büdös kölök valamelyik nap átfordult, eddig  a jobb oldalamon volt a háta, most a balon, ég is gyomrom rendesen, bele seggelt a drágám, de bünti van érte, a reggeli tejes kávém elég érzékenyen érinti :D
Szóval rajta hasalt a köldökzsinóron, így mikor oldalra fektetett se nagyon találta, addig meg ugye azért nem, mert olyan kis nyugis kölök... Azt mondta, megint 4 kiló körülre számítsak, a végkimenetelt illetően nem bocsátkozott találgatásokba, ami jó ,mert Zsombinál 90 %ra mondta a császárt, szerencsére máshogy alakult.
Két kismama maradt ma bent NST után, míg ott voltam, az egyiknek megrepedt a burok és folydogált a víz, a másik 15 perces fájásoknál tartott :)) Remélem már mindketten babáznak.
Ekkor még csak dél volt.. Hazaszaladtam megnézni a nagybetegem, főztem neki kamillateát, aztán elmentem anyuhoz a fiúkért. Akik rendkívül jót aludtak, ám ébredéskor igen cudarul néztek ki. Mindkettőnek kötőhártyagyulladása van... Mélyen remélem, hogy ezt most én azért nem kapom el... Már 2 hete boldogan hordok újra kontaktlencsét többhavi szemüvegezés után... Meg egyébként is.
Jó lenne most már túl lenni a dolgon, egyrészt már elég kellemetlen tüneteim vannak, talán elég ha a jobb kezem 3 ujjának teljes érzéketlenségét, és zsibbadását említem vállból sugárzó fájdalommal... És a lelkemnek is jót tenne már némi boldogsághormon. Most kezdem érezni Mama fizikai hiányát és ez nagyon fáj. Tegnap voltam nála, vittem neki pár szál tulipánt a kertből. Már biztosan nagyon izgul ő is ott fent. Vagy ő már sokal többet tud, mint én, és nem izgul :) még 14 nap. Vagy nincs is annyi. Remélem nem viccel meg Zsombi módra, aki 1 egész hetet ráhúzott még. Már tényleg minden kész a fogadására. És a fiúk is totál kész vannak, már nagyon várják, és a bennem lévő feszültség is átragadt rájuk, az eredményt mindenki saját fantáziájára bízom (csak erős idegzetűek gondoljanak bele!!!). Tegnap már apuka is indult volna szülni, ma nem erőltette a dolgot...

2010. április 3., szombat

Hahóhahó!!!

Itt vagyok még, az oldalam szúr továbbra is, de semmi komoly.  A nagytakarítás kicsit összement, a hugom szegény otthon fekszik valami hányós hasmenős vírussal... Azért lemostam az ablakokat, a függönyöket, meg ez az. Anyu bedagasztotta a kalácsokat, most sülnek, isteni illatuk van :) És elkészült  a tojáslikőr, s.k. :)) Mára nagyjából ennyi, holnap királyi csemegét alkotok, és a drága nagymamám karamell szeletét. És ebédre megyünk, meg délután a barátokhoz. Éljen a pihenés :)))
A fiúk megjárták a nagyfalut, nagyon jól érezték magukat és nagyon elfáradtak.
Minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, kívánság szerinti locsolkodó mennyiséggel :)))

2010. április 2., péntek

Hümm...

Ma sem nyugodtam... Muszáj volt Kendének sportcipőt venni, ne a vadiúj tavaszi cipőjét rugdossa szét az udvaron... Ebédet is csak kellett szervíroznom a két ördögfiókának, akik nyakig vizesen jöttek be az udvarról (ezúton is köszi a sövénynek való bokrokat, melyek a homokózókban áznak...). 2 óra volt, mire nagyjából mindenki lenyugodott, Zsombi 3/4-kor már aludt. Én viszont csak szerettem volna. Az egy dolog, hogy Kende bojkottálta az alvást, az meg a másik, hogy hogy olyan rosszul voltam, hogy nem tudtam semmit tenni vele. Így aztán elviseltem, amint 10 centiről a képembe vigyorog... Kb 5ig hol a kádban a forró vízben áztam, hol feküdni próbáltam, de a vége felé már semmi nem volt jó, azt hittem lassan indulunk... De azt is éreztem, ez nem jó fájdalom, ez nem visz előbbre. Az oldalam fájt de nagyon, becsípődhettek idegek a nagy teher miatt. Most is fáj, szóval nem sokáig dekkolok már itt. De végül csak elmúlt. Azért egy kicsit már kezdtem beleélni magam... Elkezdett most csípni a köldököm is (kis sérvecském...), szóval valami csak készülődik, Csanád is oldalt váltott úgy érzem. És a legérdekesebb: észrevettem magamon a linea nigrát... Sosem figyeltem még meg, de most ha nagyon halványan is (mondjuk nehéz is lenne a összeszakadozott pocakomon), de látszik. És holnap a pasik Pestre mennek... Vagy nem szülök, vagy nélkülük szülök, nem rángatom őket haza a dínóktól meg a cápáktól :))) Na mentem aludni, nem tudom holnap jelentkezem-e vagy valaki helyettesít :))))

2010. április 1., csütörtök

Nem nyugszom

Képtelen vagyok rá most, úgy tűnik. Tegnap a délután egy részét a kertben tölöttem, megmetszettem a nyári orgonákat, nem nagyon tetszenek, szerintem rendesen elfagytak... Volt még metszeni való málna is, egy két bokor (jezsámen, japán birs). Gyönyörködtem szépséges virágaimban:

az idén először virágzó barackfánkban:

Átültettem a tavaly kigyökerezett leándereket, elültettem a most kigyökeresedetteket, megpróbáltam megmenteni a hibiszkuszt, és kiástam a fehér orgonát Jolikának, az ovis dadusnak.
Jól esett meg kell mondjam. Sokkal jobban, mint a mai bevásárlás...
De tegnapi történet még, hogy lefotóztam a kimenőruhánkat :))) (vagy inkább kijövő :)))

2010. március 30., kedd

Mer' olyan uncsi

z életem egyébként, kell egy kis izgalom, egy kis borzongás...Ma 37 hetes NST volt, minden OK, ám a tenyésztésem kevésbé, tündibündi streptococcus, 2 hét antibigyó kúra. És lehet abban reménykedni, hogy addig nem akar még kibújni... Ráadásul Élet kolléganőjét pénteken vakbéllel műtötték, egyedül kell pár dolgot megoldania, és hát azért így eljönni szabira... Mindegy, azt mondta, ha indulunk, ő onnantól szabin van :))
Egyébként beindult a pörgés hormonilag totálisan. Fizikálisan igen kevéssé bírom követni, ez jár némi belső feszültséggel, ami sajnos nem mindig bír bent is maradni... Ilyenkor anya átváltozik hétfejű sárkánnyá... De azért igyekszem kordában tartani, főleg, hogy most már aprócska símítások vannak hátra, szó szerint, Csanád pár ruháját, köztük a vadiúj hazahozósat, kell még kivasalnom, és gyakorlatilag kész vagyunk. Jó, a pelenkázós komódot meg a kiságyat még ragacstalanítani kell (újra...), de naponta 5x nem vagyok hajlandó... Legalább ennyiszer ellenőrzik, hogy még mindig üres....
Ma sokat haladtam. NST után a házidokinál jártam, egy ideje ők adják a beutalót az anyatejadós vizsgálatokhoz... Megvettem a kiskádat, a szennyeskosarat, körömcsipeszt, kiváltottam az antibigyóm. Kendét oviból elhoztam, meglátogattuk nagyapámat, ott metszettem  kis málnát, mert apu nem volt elég alapos :) Itthon haldokoltam kicsit, aztán behajtogattam egy szekérderék ruhát, lemostam a kádállványt, a pelenkásvödröt, a pelenkázót, mindent a helyére tettem. Egyszóval táskáim 100 %osak, Csanádnak pár ruháját holnap kivasalom, és minden kész. Azért a hétvégén még tervezek egy ablak- és függönymosós délutánt, de azt már testvéri segítséggel :) A többivel már boldogulok, ha tegnap boldogultam a komódtologatással ;)
Még a leándereimet szeretném hazacsalogatni, de ma apu elfelejtette, pedig szóltam neki :( Azokat szeretném kicsit rendbehozni, metszegetni. Ja meg a dáliákat, kardvirágokat földbe tenni. Na ezt a műveletet csak irányítani fogom azt hiszem, bár ha holnap eleget pihenek, már nem fogom úgy érezni, hogy beszakad az oldalam... Hű tényleg a daduskánknak ígértem fehér orgona tövet, azt ki kell még szednem...

2010. március 29., hétfő

Az utolsó tánc

Nemrég ment el apukám. Olyat mondott, amitől a azóta is borzongok. Való igaz, nekem is feltűnt a temetésen, hogy az utolsó ének valahogy más volt, hallgattam volna még, pedig nem szeretem az egyházi énekeket. Apuéknak tűnt fel, miért. Keringőre énekeltek. Mama sokat mesélte mennyit táncoltak "Sasban", nagyon szeretett táncolni. Ez volt az utolsó keringője....
És nagyon szeretném, ha vége lenne ennek most már. Ma, a 95. szülinapján elment Mama sógora is.

2010. március 27., szombat

Az én kisfiam

Hála a magasságosnak nem hazudtolta meg önmagát, reggel jókedvűen és láztalanul ébredt, ennyit a betegségről. Szerencsére ennyivel le szoktunk tudni minden gebaszt, eddig. Szóval ma megint égbeható rossz volt, az öccsével karonöltve :))))

Véghajrá-Akarsz-e játszani?

Itt vagyunk már a küszöbön. Nemsokára belépünk az ajtón az ismeretlenbe. Ketten, Csanád meg én. Jól vagyunk egyébként. Pici fiam példásan viselkedett az elmúlt nagyon nehéz napokban.
Betöltöttük a 36 hetet, így megejtettük az első NST-t is. Nagyon ügyes volt, folyton a gombot kellett nyomkodnom. Közben "végighallgattam" egy szülést is... 10 re mentem, akkor anyuka még sétált, de elég gyorsan pörögtek az események, hamarosan már vissza nem tartható tolófájásokról volt szó. Elég hamar végeztem, doki megvizsgált, kiültem a folyóra UH-ra várva, pár perc múlva már jött az újszülöttes nővér a pólyával. 10 35kor megvolt  a baba... Az UH nekem meglepő eredménnyel végződött. Csanád végig nagyobb volt Zsombinál, de most a végére belassult, pontosan olyanok a paraméterei, mint neki voltak :) Vagyis 36 hetesen 3200 gramm. A csontok méretei is stimmelnek. Tehát csak attól függ, lesz-e ő is 4 kiló, meddig maradunk együtt.
És akkor ennyi segítség után feldobom a labdát, akinek van kedve játszani, ossza meg velem, szerinte mikor, mekkora és milyen kisfiam születik :)
Anyuka egyébként meglehetősen kezd eltorzulni, szóval fotót nem kaptok. A lelkiállapotom miatt nem tartottam a sómentes diétát sem, megvan az eredménye, sajnos kilókban és centikben mérhető... De nem panaszkodom.
Csupán kis szorítást kérek. Kende mióta óvodás, nem volt beteg. Ma a délutáni alvásból 38,4 es lázzal ébredt, csak nyúlik, egész délután és este a kanapén feküdt. Nagyon remélem, hogy nem lesz komoly...

Köszönöm

Köszönöm mindannyiótoknak a vigasztaló, együttérző szavakat. Csütörtökön eltemettük. A testét, ami nagyon elfáradt, megtört. De Ő velünk maradt. Erről folyton bizonyosságot ad :) Ma a hűtőben pakoltam, és a kezembe akadt egy kolbász, és rögtön eszembe jutott, Mama pár hete azt mondta, tegyem újságpapírba, hogy ne száradjon nagyon ki. És ettől nem elszomorodtam, csak megnyugodtam. Van ami nem változik. A tanácsai, a gondoskodása, a szeretete velünk van. A különbség csak annyi, hogy már nem fáradt, nem fáj semmije. Az a vígkedélyű, kedves, gondoskodó , akinek szerettük. A temetés előtt elmentem nagyapámhoz megnézni hogy van. Láttam, hogy a kertben nyílnak Mama kedves jácintjai. A ravatalon egy csokor jácint volt, nagyapám szedte, és egy szál kála. Az is az ő saját, dédelgetett virága volt. Ezeket magával vitte. Így hát ha fáj is a szívem, nyugodt vagyok. Mert mindig mindent megtett értünk. Mert addig maradt velünk, míg szükség volt rá. Ahogy tegnap a pap mondta, most már "az Úrnak van szüksége Reá". Hát ezzel vigasztalódunk.

2010. március 26., péntek

mennyi? 30!

Az ember hirtelen veszettül öregnek érzi magát, ha már az öccse is betöltötte a harmicat... (Még jó, hogy olyan öcsikém is van , aki csak 19 :D)
Szóval kisöcsi, nagyon boldog szülinapot neked!!!!

2010. március 22., hétfő

egyszer volt...

Egyszer volt egy elképzelés egy bejegyzésről. Arról, hogy kikészít a két fiú. Ez elnapolódott, valahogy nem volt annyira fontos már. És mostanra eljutottunk oda, hogy már nem is érvényes. De leírom, mert ez is velünk történt. Mert az történt, hogy a fiúk nagyon de nagyon örültek a közös szobának és ágynak, olyannyira, hogy esténként nagyjából másfél óra őrjöngés végén (nem kevés szülői fenyítéssel fűszerezve)aludtak el, általában 11 óra körül. A délutáni alvást olyan szinten bojkottálták, hogy ha nem választottuk őket szét, estig kaszinóztak. Ma van azonban a harmadik olyan este, amikor minden különösebb fegyelmezetlenség nélkül elaludtak. Idáig azonban összekrétázott ablak, folyton kapcsolgatott kislámpa, rengeteg emeletről levadászás, emeletre visszazavarás és fenyegetőzés vezetett. De ezt is túléltük. Már csak a délutáni alvást kell abszolválnunk. Hétközben nincs gond, Zsombi egyedül elalszik. A hétvégék neccesek. De mire fontos lesz, ez is rendben lesz.
Csanádnak is visszakaptuk minden ruháját már, száradnak. Én is kész vagyok nagyjából, hiszen holnap betöltjük a 36 hetet. NST, és UH holnap. Ma már állítólag ki volt fordulva a szám is... Én ezt arra fogom, hogy tegnap eljutottam arra a pontra, amikor semmi de semmi türelmem nem volt az önfegyelmhez. Ettem ami jólesett. Ez reggelre eléggé láthatóvá vált, konkrétan megijedtem a saját arcomtól a tükörben. Kezem lábam michelin babára hajazott, és a mérleg is 1 kg pluszt mutatott. Majd megint erős leszek, de előbb még túl kell élnem a csütörtököt. Eltemetjük a nagymamám. Nagyon fura, mert sokszor van olyan érzésem, hogy ja tényleg, csütörtökön temetés, de kit is temetnek? Á, nem az én mamám, neki semmi baja. A hugomnak volt igaza, amikor azt mondta, azért érzünk így, mert itt van velünk, bennünk.

2010. március 20., szombat

Szárnya van

Ma este erőt vettem magamon, és leültem a fiúkkal beszélgetni. Persze Zsombi semmit nem ért az egészből, de azt gondoltam, hallja ő is. Kende megértette, amikor azt mondtam, Dédimama elment az angyalokhoz és fentről vigyáz már ránk. Azt mondta, Mama is angyal lett, neki is van már szárnya. De azért aztán megkérdezte, hogy most akkor tényleg ez történt, vagy nem. Szerinte nem. De ne is beszéljünk erről. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, ahogy mi sem. De azért megkérdezte, hogy akkor Déditata most egyedül alszik? Mondtam, hogy pár napig Nénje nála alszik. De hát még sokáig kell aludni. Akkor mi lesz. Mosolygott és azt mondta,  neki nem hiányzik, és nem is szomorú, de tudom, hogy azért mondta, mert még fel kell ezt dolgoznia.
Vannak furcsa dolgok. Tegnap reggel, valamikor azidőtájt, amikor Mama angyal lett, Zsombi odafutott hozzám a játékból, és többször is elismételte: Dédimama! A kicsi angyal megérezte...
Köszönöm mindenkinek a vigasztaló szavakat, nagyon jól esnek. Idővel jobb lesz, de most még minden nagyon zavaros :(

2010. március 17., szerda

Önzés

Sokszor nem látjuk, nem gondoljuk, nem is hisszük, és nem ismerjük be, hogy így van, de bizony önzők vagyunk. Néhány napja én is ebbe a hibába estem, hangot is adtam ennek itt. Nem gondoltam akkor, hogy ez ilyen rövid idő alatt megváltozik bennem. Nem hittem, hogy ez velem megtörténhet. Az én életem eddig nem ilyen volt, és hiába tudtam, hogy egyszer ez is el fog jönni, nagyon nehéz elfogadni. Azzal próbálom most magam "vigasztalni", hogy hálás lehetek, amiért ennyi mindent kaphattam. És nagyon hálás is vagyok. De nagyon nehéz most nekem. Én, aki mindig igyekeztem magam irányítani a sorsom, most tehetetlen vagyok, és ez is fáj. De sokkal jobban fáj az, hogy elveszítek valakit, aki nagyon fontos nekem. A nagymamámat, akire 32 évig mindig számíthattam, és akinek most én nem tudok segíteni. Tessék megint itt az önzőség...
Búcsúznunk kell és a búcsú mindig fáj. Mert önzők vagyunk, mert mindig akarunk még többet. De már nincs több. Mert ez a rettenetes kór megint győzni fog. Elmondhatalanul szomorú vagyok.

2010. március 15., hétfő

Nem ér!!!!

Nem elég, hogy csontlevest főztem nekik Dédi csigatésztájával meg hurkát, kolbászt sütöttem, én meg rizsen meg banánon tengődök. Nem elég, hogy a hűtő tele van szebbnél szebb házi szalámikkal és kolbászokkal az olivabogyómról, meg a kapribogyómról nem is szólva. Ez mind nem elég. Ma kaptunk egy halom füstölt szalonnát, ami olyan fenségesen illatozik, hogy le se tudom írni. Hát mi ez, ha nem kínzás???? Bosszúból kitaláltam, hogy nekilátok kuglófot sütni. Hát nem kikötötte egy szőrös szívű, hogy mazsolát ne merjek bele tenni??? Kínzatásaimnak vajh mikor lészen vége??? Még egy jó falat csoki sincs itthon. Bár mintha egy-két mikkancs még lapulna valahol. Na, ez már tényleg a vég.......

2010. március 14., vasárnap

Most már aztán tényleg

Beindultak a hormonjaim ezerrel. Ma odáig jutottam, hogy teljesen készen van Csanád ágya, íme:
A ruháit is kimostam, még gyűjtöm az erőt a vasaláshoz, és azt is ki kellene találnom, hová tegyem Zsombi ruháit, hogy elférjenek ezek is :)Ja és ígértem az első szerzeményről is egy képet :
És hát magamnak is vásárolgatok már, beszereztem egy nagyon aranyos szopis pizsamát, teljesen beleszerettem:
Még hiányzik 2 hálóing, 1 melltartó, meg a papucs a csomagomból, azt hiszem minden más együtt van. Már az első csomag pelust is megvettem Csanádnak, kis tanakodás után még az újszülött méretet, az 5 kilóig jó, bízunk benne, hogy el fogjuk tudni használni... Meg is kérdezem a 36 hetes Uh-n dokibácsit, hogy most mennyi esélyünk van a sima szülésre. Zsombival 10 %ot kaptunk... De sikerült :) Bár ugye idáig Csanád nagyobb, mint Zsombi volt, aki 36 hetesen 3200 grammra volt becsülve,  ami annyit jelent, hogy már most 3 kiló körül van :))) Rettentő kíváncsi vagyok már. Még mindig nem szólt neki senki egyébként, hogy már csillapodnia kéne ficergésileg, folyton izeg-mozog. És csuklik, minden nap többször is.
Ruhája még mindig nincs, már amiben hazafuvarozzuk majd, de már tudom, hol kell nézelődni. Sőt a tacskóban kinéztem neki egy body-t is a követekező felirattal: little but loud, vagyis kicsi de hangos :))))
Bizakodó hozzáállásomból adódóan azt mondhatom, már csak 1 hónap van hátra, vagy talán annyi se, úgyhogy nem túlzás, hogy ennyire készülődök. Ezt úgy kell érteni, hogy én magam szedtem szét, alakítottam át (jó némi segédlettel, a fiúk profin tüntették el az utolsó csavaromat...) a kiságyat, felszereltem a kerekeket, így éjjelente magam mellé tudom majd gurítani. Kimostam, ma kivasaltam minden ágyneműt, fal és fejvédőt, és megvarrtam az új huzatot a fejvédőnek. Minden az én művem egyébként a kiságyban, huzatilag. Hordozó már a kiságyban, benne a takaró, pelusok, már csak a rucik hiányoznak.

2010. március 12., péntek

Rémálom

Ez a poszt már napok óta érlelődik, a címe eredetileg "Rémálom a Szél utcában" volt, de tegnap az egész átértékelődött, és már egyáltalán nem arról fog szólni, amiről eredetileg terveztem. Arról is fogok írni, de az egy másik bejegyzés lesz.
A nagymamám sajnos nem lett sokkal jobban, most a gyógyszerek miatt nagyon gyenge, megint vissza kellet vinni a kórházba. Tegnap bementem hozzá, mert nagyon el van keseredve és enni sem akar. A rémálom ott kezdődött, hogy az ajtóból nem ismertem meg :( Aztán ott folytatódott, hogy az én mindig olyan erős nagymamámat ketten ültettük fel. A gyógyszerek miatt nagyon kába volt, alig beszélt. A vacsoráját én falatoltam el, hogy legalább pár falatot tudjon enni, több nem esett jól neki. Azt mondják, hogy ha az erős gyógyszereket már nem kapja, jobban lesz. De addig is ennie kellene, hogy legyen ereje, de pont a gyógyszerek miatt nincs étvágya. Ördögi kör, és rettenetes látni. Próbáltuk felvidítani nagyapámmal, de úgy láttam inkább fárasztjuk. Remélem most már javulni fog, nagyapa szerint bár most sem evett pár falatnál többet, mégis többet evett, mint eddig. Meg kell erősödnie. Muszáj. Csanádnak még muszáj gumicukrot adnia, ahogy a többieknek. És különben is, még rengeteg dolga van.

2010. március 7., vasárnap

Beparázós visszaszámlálós

Számomra teljességgel hihetetlen, de már csak 6 hét van hátra a pocakos létből. Néha sok, néha túl rövidnek tűnik ez az idő. Most már kezdek agyalni a hogyan is fog történni kérdésen, nagyon szeretnék megint SZÜLNI. Persze nem rajtam múlik. Babóca irányban van, ezen sem fog múlni.
A csomagjaim elkezdtem összeszedni, pár dolog hiányzik még. Ismét kimostam és kivasaltam a textilpelusokat, mosódióval, nem kockáztatunk... A kisruhákat még nem, a héten visszakapom a kölcsönadottakat, majd együtt. A kiságyat szétszedtem, ki a matracot, vissza a rudakat, benne a hordozó, a táskák (így talán biztonságban vannak az apró kezektől...), még át kell alakítani pici babára és kész is vagyunk. Illetve még azt ruhát kell megvennem Csanádnak, amiben majd hazahozzuk. Nem lesz egyszerű, tegnap egy egész babaáruházban nem találtam kedvemre valót... Viszont egy 62 méretű édes kis darabbal már megleptem, le is fotóztam, majd felteszem, már inkább napozós jellegű, nagyon aranyos.
Tegnap döbbenet ért, próbáltam felvenni egy nadrágom, meg a bandázst, ami úgy 1 hete még jó volt... Kissé szűkösnek találtam őket... LAssan semmi nem fog rámjönni, de már nem lesz beruházás, ezt a kevés időt már kibírom így is :)
És megvan az első NST időpontom, 2 hét múlva. Nagyon várom már, főleg az UH miatt, ekkor lesz súlybecslés, ami nekem már sokat fog mondani. Zsombi onnantól még 5 hetet dekkolt bent, és 1 kilót hízott. Legalább tudjam, mire számoljak. :)
Most így utolsó alkalommal már tervezgetem a szülést, mit szeretnék, mit nem akarok. Elsőre halvány lila fogalmaim sem voltak, hiába olvastam róla. Zsombival szinte biztos volt a császár, hogy mégsem így lett, kisebb csoda számomra. Most már készülök a szülésre, tudom, hogy nem akarom végifeküdni, már mondtam is Életnek, ne hagyja, hogy az ágyon dekkoljak. Zsombi is hamarabb kint lett volna, ha felállok néha. Csak hát olyan nehéz volt felmászni az ágyra akkora pocakkal...  A dokim biztos ott lesz, már volt sielni, egyben haza is ért, vele nem lesz gond :) Szülésznők mind kedvesek, ha nagyon szerencsém van, vagy a múltkorit fogom ki (Gabikám, nagyon köszönök újra mindent!!!), vagy Élet unokatesóját, aki nagyon kedves nekünk :) És a dokim kedvenc szülésznője. Szóval esélyes, hogy akkor is bent lehessen, ha nem ő az ügyeletes :)
Kezdenek a végstádium jelei mutatkozni egyébként, már sehogy nem jó, alig alszom, mert félóránként fordulnom kell, hogy ne zsibbadjak el teljesen, de a fordulás ébredést is jelent, mert segíteni kell pocaknak átfordulni... Lassan az ülvealvás stádiuma jön... Viszont 2 hete állandó a súlyom. Ami jó hír, mert már így is nagyon sok, és azt jelenti, hogy van értelme só nélkül próbálkoznom, mert a vizesedés sajnos nem akar múlni. Így viszont kordában tudom tartani. De nagyon nehéz, mert annyira szeretek enni! Nem baj, ezt a keveset már kibírom, és minél kisebb súlyról kell visszatornásznom magam, annyival könnyebb :)

De jó ötlet...

De remek ötlet is volt a fiúkat összeköltöztetni... Azóta nincs alvás... Délután egyáltalán, kizárólag, ha külön szobába kerülnek, akkor viszont perceken belül. Este legalább másfél órás kaszinózás és szülői arénázás után hajlandók álomba szenderülni. Zsombi fején már 3 púp széplik, mert feláll az ágyán, kapaszkodik a felső korlátba aztán lezúg valahogy. Látni még mindig csak a végeredményt láttam, gyerek az ágy és a radiátor közé préselődve a földön, eltorzult arccal üvölt... déután képesek órákig elszórakoztatni egymást, vöröslő szemekkel idétlenkednek, de azért sem alszanak. Hát ettől féltem én. Zsombi mintaalvó volt eddig, de úgy tűnik vége... Remélem hamarosan újdonságát és érdekességét veszti a helyzet, mert sokáig nem fogom bírni ezt. Mert ugye fáradtan meg rettenet szófogadatlanok és nyűgösek...

2010. március 5., péntek

Jaj nekem...

Ma is kibővült egy család, és szépek és boldogok, nekem meg potyognak a könnyeim. Mert olyan jó rájuk nézni, mert Eriberi arcán az a földöntúli mosoly mindent elmond. És nemsokára én is ezt fogom érezni, már harmadszor. És most kicsit meg is rémültem. VB kismamalistáján ezzel én kerültem az első helyre. És ez most kicsit ijesztő. Tombolnak a hormonok...
Mindenesetre ehelyütt gratulálok nagy szeretettel kismamatársaimnak, Vianyának és Eriberinek Ádám Zádor és Dániel születéséhez, és minden jót kívánok nekik!!

2010. március 4., csütörtök

Mert a nagyfiúk

bizony már nem rácsos ágyban alszanak. Ma megtörtént a rég várt esemény, Zsombi átköltözött a gyerekszobába, az alsó emeletre. Nem volt gyors és zökkenőmentes az elalvás, volt, hogy Kendét vissza kellett paterolni a felső emeletre, mert leköltözött az öccse mellé, és rengeteget viháncoltak, mire elaludtak, de alszanak. Mint a nagyfiúknak illik. Olyan büszke vagyok rájuk. Nem csak emiatt persze. Az is rettentő boldoggá tesz, hogy ennyire várják az öccsüket. Kende pocakpuszi és simi nélkül nem alszik el, tegnap szomorúan mondta, hogy olyan rossz Csanád nélkül... Zsombi is sokat puszilgatja, nézi, hogy mocorog, már játékot is dugdosott neki, azt hiszem ezt írtam is, ma mikor csuklott üdítőt akartak neki adni :))) És reggel mikor az én csavargó kisfiam elköszönt, nem csak tőlem köszönt el, hozzátette: "Iattok Canád!" vagyis sziasztok Csanád. Majdnem sírva fakadtam, hiszen ezt teljesen magától tette, ilyenről soha szó sem volt.
És még mindig nagyfiúk: mostanában kezdem összehasonlítgatni, mit hogyan mondanak, hiszen már Zsombi is mondatokban beszél, jó, nem mindig. De vannak szavak, amik mindkettőjüknél valahogy mások, minden értelemben. Lássunk néhányat:
igen: Kendének nagyon sokáig "jam"
        Zsombinál egy ideig "jó" azóta igen
túrórudi: K:dodoido
                Zs: tulli
takaró: K: kajó
             Zs: kó
nagyapa: K: apépapa
                 Zs: nabatya
szívószál: K: szílószál
                  Zs: píszál
A kisebbik nagyfiút egyébként ma baleset érte, csavarogtában belenyúlt a spotlámpába, egy méretes hólyag lett a jutalom :( néha fájlalja, akkor jön, hogy fáj, puszi. Megkapja és közli, hogy jobb, nem fáj. Azért kell egy ölelés is.
A nagy nagyfiú pedig már tűkön ül, pedig még majdnem 1 hónap van a nagy napig, mikoris elmennek a Nagyfaluba Dínó showt nézni. Már nagyon várja, bár kicsit bezavart a boltokban agresszívan törtető húsvét, ugye szinte egyszerre lesznek, teljesen kétségbe esett, mert a nyuszit is nagyon várja, bár azt nem tudom, hogy fog tudni a nyuszi újra olyan felejthetetlen ajándékot produkálni, mint tavaly... Ugyanis míg a nyuladék füvet gyűjtött a fészekhez, talált egy levelibékát, ami elképzelhetetlen örömet szerzett. Azt nem ecsetelném, hogyan vadásztam be őkelmét a befőttes üvegbe :))))

2010. március 3., szerda

Tavasz van!!!

Hála a magasságosnak meg az angyaloknak, kialudtam a fájdalmat, pedig most is több hét kínlódásra számítottam, úgy látszik a pihenés tényleg csodákra képes :))))
Zsombinál beválni látszik a kenegetés, nem vakarózik, mintha picit tisztulna is, mindenesetre beszereztem mosódiót, innentől ezt használjuk. Olcsóbb is, környezetbarát is, reméljük legalább annyira hatékony is. A nap másik örömhíre, hogy a Hivatal elfogadta végre az adóbevallásom, kezdhetem várni a visszajárót.
És csodaszép idő van, nyílnak a virágok, énekelnek a madarak, nyitva az ablak és hallgatom őket, a fiúk meg békésen alszanak.

2010. március 2., kedd

Még éppen

élek... Pedig csodaszép tavasz van, tegnap közelről szemrevételeztem, nyílnak a krókuszok, bimbós a japánbirs, a téli jázmin, az illatos lonc, némelyik nárcisz és a jácintok is. De nem tudom élvezni, mert nem bírok kimenni nézegetni... Ha nem muszáj nem mozdulok. Megint szúr az oldalam, meg a hátam, húz a pocak, és elnyom valami ideget, nagyon rossz érzés, leginkább csak fekszem, ma is egész nap anyunál voltunk.
Zsombi is újabb aggodalmat kreált... Amikor a hörghurut elhatalmasodott rajta, ronda kiütései lettek. Már egy hete hete kenem cinkolajjal ,de nem javul, sőt. Terjed, viszket. Már álmában is vakarózik. Valószínűleg kontaktallergia, meg is van a gyanúsított, elég volt csak illatot váltani ugyanabból a mosógélből... Kenegetni kell Elocommal, reméljük mérsékli a viszketést is mert nagyon sajnálom annyit dörzsöli az oldalát a kis karjával, mert tudja, hogy vakarni nem szabad, mondja is. Na ennyit bírtam ülni...
Na még egy frissebb kép rólunk...

2010. március 1., hétfő

EZT NEM!!!! Frissítve

Sok mindent el tudok fogadni, belenyugszom. De ezt nem. Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. 1 éve 9 sugárkezelést kapott a nagymamám, most újra kellett 3. Miért kellett a legutolsót így elrontani?????????? Kórházban van, nincs jól, aggódunk...

Nincs olyan nagy baj, valószínűleg "csak" gyulladásról van szó, de még nem tudunk pontosat. Nagyon megijedtünk, most kicsit megnyugodtunk.

2010. február 24., szerda

lec pléj

Úgy értem játsszunk :))) Imitt amott találkoztam már a kérdésekkel, gondoltam én is játszanék kicsit.
Mit tennék, ha nyernék a lottón?
Hát, első körben a szüleimnek segítenék. Aztán a házat felújítanám kibővíteném berendezném. Vennék egy nagy családi autót a mostani kis kedvencem mellé. Lenne végre ruhatáram. Lehet, hogy utaznánk is, aztán rábíznám a többit az én Bankáromra, tegyen vele kedve szerint.
Rossz szokás?
Melyiket válasszam... Na jó, talán a szita agyam a legrosszabb. Vagy a lustaságom?
Koffein?
Néhanapján némi kóla. Nem kávézom, teában is a koffeinmentes gyümölcsteákra szavazok.
Szín?
Mostanában a lila.
Mi van most rajtam?
Mákomra még nem öltöztem hálócuccba, egy barna felső bársonynacival.
Háziállat?
Ha a pókok nem számítanak, akkor csak egy kandúr.
Hogy képzelem magam 10 év múltán?
Lesz 3 kiskamasz fiam. Ez az egyetlen fix pont. Remélem addigra rátalálok a feladatomra. Túl leszek a 4 x-en, remélem jól viselem majd.
Legutóbbi nagyon jó élmény?
Ha leveszem a mérlegről a fiúkat, akik minden nap okoznak valami nagyon jót (Kende valamelyik nap megvédte az öccsét egy barátjával szemben, Zsombi játékot próbált a hasamba tuszakolni Csanádnak, Csanád meg az érkezésével okozott óriási örömet) egy nyár eleji történés viszi a pálmát, megnéztem (2x) az Aida musicalt Békéscsabán a Jókai színházban. Hetekig hónapokig a hatása alatt voltam, még egyetlen színházi élmény sem hatott rám ennyire.
Vegyétek, vigyétek, játsszatok ti is!!!!!

2010. február 22., hétfő

Csanádról is

Ma  ő is érdemel egy külön posztot. Úgy tűnik, megértette, hogy nincs tovább, és végre irányba fordult, amit már nagyon vártam, bár nem tudom miért... Gyanús, hogy a görcseimet ez okozza, itt ott csipked is időnként (Kende szerint a kis ujjaival :))) és a köldöksérvem is elkezdett csípni, ami azt jelenti, hogy nőni fog... Holnap UH, meg fogom említeni a dokinak. És elkezdem összerakni a cucomat, mert .... azért. Úgy érzem ideje. És tervezem a textilpelusok kifőzését fertőtlenítését is...
Egyébként nagyon édi a pici fiam, arccal a világnak dekkol ettől aztán igen változatos domborzatot mutat a pocakom a nap nagy részében, mivel Csanádnak senki nem szólt, hogy most már kevesebbet kéne a nagykönyv szerint mocorogni... Kevés a levegő, nehéz az ágyban mozdulni ,kezdek morci lenni.... Bár ez lehet, hogy csak az estiéjjelihajnali rémálomnak köszönhető, melynek okán kb 2 órát aludtam és hajnal 5kor a matractalan alsó emeleten kötöttem ki a gyerekek ágyán, a szomszéd szobában egy vérnyogó 2 évessel, egy nagyon okos 4 évessel és egy enyhén ingerült 34 évessel...

Mai friss

Rettentő problémára ébredtünk  egy családtaggal közösen, ami sürgősen orvosolandó... Zsombi édes, imádnivaló, egésze egyszerűen minden emberből kiváltja a szeretgetést, hozzászólást, még vadidegenek is sokszor megszólítják az utcán. Nyilván a családban sincs ez másképp, amúgy is imádnivaló korban van, beszél, kreatívkodik, kicsit lejjebb erről bővebben. Komoly erőfeszítést igényel mindenkitől, még az óvodapedagógus hugomtól és sógoromtól is, hogy odafigyeljen arra, mindkét fiúnak egyformán jusson a figyelemből. Mert kell, mert Kendén nagyon látszik, hogy veszélyben érzi magát és elsőszülötti jogait, és bármi áron figyelmet szeretne. Általában úgy, hogy Zsombit nyúzza, mert őrá úgyis odafigyelünk, de addig is rá figyelünk, míg veszekszünk vele :(
Ma végre sikerült összehozni pár órát, amikor csak rá figyeltem, memóriakártyáztunk, kirakóztunk, játékpénzt gyártottunk és mesét néztünk. Jó volt nagyon. Rettentően élvezte, sorra hozta az új játékokat, alakította a játékszabályokat, és boldogan bújt hozzám. Az is nagy baj, hogy az oviban kb a felét tudja annak aludni, amit itthon szokott, és már akkor fáradt, mikor az oviból elhozom...
És akkor Zsombi mai szösszenetei: a védőnőnél jártunk reggel (minden eredményem remek, a 120 perces cukrom 6,9), roppant izgalmasnak találta, hogy egy kismama eltűnik egy ajtó mögött, közölte is, hogy a néni elment, dolga van. Mondtam wcre ment. Kijött a csaj, Zsombi megörült, hogy megvan, megállapította, hogy pisilt, majd elgondolkodva ránézett: "Keze?" "Keze! Keze!" Ugyanis nem látta kezet mosni... A váró teljes közönsége visítva röhögött...
Innen a nagyszüleimhez mentünk, nagyon szeret ott lenni, ők is nagyon szeretik, ha ott van. Egyik kedvenc játéka egy kiszuperált kazettás magnó, azt szokta nyomkodni. Ma odament, kinyitotta az egyik ajtót, betett egy háztartási kekszet, rácsukta, és közölte: "Meleg." Mármint hogy azt ő most melegíti. A mikróban... Hihetetlen, miket ki nem talál. Az, hogy a szőnyegen a cápa elől menekült, és keresztanyámat is figyelmezette: "Pigyázz! Jön cápa! Halap!" már csak a hab volt a tortán.
Egyébként ma voltunk tanácsadáson is, Zsombi 2 évesen 90 centi, 14,5 kiló, a fejkörfogata 50!!! centi, és nagy kedvenc. Kende a bemondott adatai alapján (111 centi, 19 kiló) kb egy évvel van előrébb a koránál...

2010. február 21., vasárnap

Maraton

Nagyjából ennek jegyében telt az elmúlt néhány napunk. Már az ágy összerakása is maratoninak bizonyult, pedig ugye komoly segítségünk volt:
Az ágy végül elkészült, és a folyamatos figyelmeztetéseknek hála (rövid ideig még) legkisebbünk kb 2 mp alatt abszolválta az emeletre vezető lépcső leküzdését.
És a legjobb, hogy onnan remekül rálát a könyvespolcra, és mutogathatja, melyik könyvet szeretné. A meguntat az alsó szintre száműzi...
Még aznap este megjött a babakocsi is, azt is sikerült maratoninak tűnő ideig rakosgatni, míg kezdtem rájönni, mit hova, mit hogyan... Nos, a kocsi nem egy csúcsminőség, de utolsó gyereknek pont jó, ő az, a képen hordozóval, de mélykocsivá is át tudom már alakítani (nehéz műtét volt elsőre...)
Aztán sikerült elindulnunk pihenni is, rám is fért, mivel hajnal 1/2 2ig pakolásztam, hogy elkészüljünk, és olyan oltári nagy kupit se hagyjunk itthon. Az út igen maratoni volt, reggel korán indultunk, még nem volt dél, mikor a Balatonra értünk, kicsit megpihenni és megebédelni apósoméknál. A hátralévő rövid úton a fiatalság természetesen megborult, miáltal a szállodában már csak azért sem voltak hajlandók aludni. Rövid (bár hosszúnak tűnő...) hajtépés után a férfiak levonultak a kertbe havazni, addig én próbáltam pihenni. Rettenetes meleg volt a szobában, ezt nehéz volt megszokni... Az első sokk akkor ért, mikor a lábam nem fért bele a papucsba. Konstatálnom kellett, hogy a hosszú út bizony nem kismamáknak való, nem kis mennyiségű víz halmozódott fel a szervezetemben. A havazás után felélénkült aprajainkkal levonultunk a fürdőbe. Engem az ajtóban mellbevágott a fülledt meleg, ott volt végem, de hős voltam, békésen mosolyogva néztem a partról vizibolháimat... Vacsora után megrohamoztuk Bobóországot, végkimerülésig pörögtek a drágáim. A szobában nem nagyon kellett őket altatni... Másnap ugyanez ment, délelőtt és délután, délelőtt még voltunk egy zenés foglalkozáson is a fiúkkal, mindketten nagyon élvezték. A teafilter papírból csillag készítés a kezdeti nagy lelkesedés után rám maradt... Míg mi ebéd után aludtunk, Élet wellnesselt kicsit, aztán az előző esti program ment. Utolsó reggel szintén. Én tehát halálra wellnesseltem magam... Parton ülve, fotelban ülve nézegettem csemetéimet. Majd összepakoltam minden cuccunkat, ösmét...
Hazafelé benéztünk Keszthelyre megnézni a befagyott Balatont és a hattyúkat. Élmény volt, tényleg, az egyik hattyú a sétányon sétikált, meg is néztük közelebbről, a fiúk nagy örömére. 11 körül indultunk tovább, a fiúk 5 perc alatt ájultak be... Megint ebéd a déli parton, újabb maraton haza. Főleg azért tűnt maratonnak, mert először köddel, aztán esővel kínlódtunk, (jó, autópályán annyira nem volt gáz) és főleg a fiúkkal, akiket végül szét kellett ültetni... Kb 3,5 óra volt az út, a drága gyermekeim a megyénket jelző táblánál hagytak fel az őrjöngéssel, és aludtak el... Itthon lemértem magam,  2,5 kiló jött rám 3!!!!! nap alatt, azóta (meg már a hotelben is) öntöm magamba a zöld teát, már csak 1 kiló a plusz...
Szombaton farsang volt az oviban, délután 3kor... A leglehetetlenebb időpont szerintem. Idén úgy próbáltuk megúszni a cirkuszt, hogy nem aludtak ebéd után, viszont nem is voltak itthon. Elkészült Zsombinak a herceg jelmez, természetesen az én nagy oroszlánom is rögtön akart egy olyat... Megoldottam. A farsang végül jobban sikerült, mint tavaly, akkor a jelmezét sem volt hajlandó felvenni, a többiekhez sem ment oda szerepelni. Most legalább volt rajta jelmez, bár a sörényét nem vette fel, és a többiekkel volt, bár nem szólalt meg és nem is mozdult... Majd jövőre talán... Jelmezben nem tudtam lefényképezni, mert a szereplés után fénysebességgel szabadult meg tőle, de előástam az egyetlen tavalyi képet, az is itthon készült.
Át kellett öltöztetni őt is hercegnek, íme a szőke hercegek:

Farsang után Dédihez kellett mennünk, mert megjöttek apósomék a Balcsiról :)) És ott még mindig nem volt vége  a napnak, mert a barátaink vártak minket, csak úgy. Levezetni a farsangot :) Természetesen a fiúk bealudtak az úton, de rövid töprengés után úgy döntöttünk mégis elmegyünk. Jó döntés volt. A fiúk nagyon feléledtek, mi nagyon jót kártyáztunk. 3 pókerpartiból végül mindenki nyert egyet, én az elsőt, bár a zuram durrogott, nem szeret velem játszani, szerinte nem gondolkodom, csak szerencsém van. Azéé megvertem... Rettentő későn jöttünk haza, de a fiúk nyekk nélkül tűrtek. Alaposan próbára tettük őket az elmúlt napokban, és jelesre vizsgáztak. Ma délután végre alhattak, ki 3, ki 4 órát :)))
Hát a hetünk után a bejegyzés is maratonira sikerült úgy látom. Azért jó volt, de fárasztó. Magamon érzem, tegnap és ma összesen 3x éreztem, hogy mintha az epém görcsölne, de persze nem egészen az volt... Nem volt erős fájdalom, úgyhogy nem is aggódok, csak jelezte a pocak, hogy vegyek vissza kicsit.
Holnaptól új hét, tanácsadás a 2évessel, 32 hetes uhu, fodrász, stb, megint nem fogunk unatkozni :)))