Tiszának megyek lassan...

ándorlok mondjuk Új-Zélandra. Összefoglalom az elmúlt napok eseményeit. A gyermek csütörtökön délben hirtelen elhatározástól vezérelve (most eszembe jutott, hogy szokásunktól eltérően előbb főzeléket kapott, de valószínűleg ez tök irreleváns) épp hogy szemen nem köpött, amikor cicivel kínáltam. Gondoltam csak nem éhes. De amikor este sem kellett, már rossz érzésem volt. Péntek reggel 3 órán keresztül kínlódtunk, mire nagy duzzogva elfogadta. Kicsit megnyugodtam, de délben ugyanazt kezdte. Este megint nem kellett. Fejtem kicsit, pohárból megitta. Reggel szopott. Délben megint nem, de cumisüvegből megitta. Innentől minden alkalommal megpróbáltam megszoptatni, de csak reggel fogadta el. Egészen ma reggelig. Ma már akkor sem kellett. Ezért felhívtam a doktorbácsinkat, aki tápszert írt fel neki, mert azért még babácska, és a tejet nem bírja. Nagy reményeim rögtön ebédnél elszálltak. Nem hajlandó meginni a tápszert.  És mióta ez a mizéria tart, folyton nyűgös, nem akar aludni, nem akar enni, nem akar játszani, nem akar kézben lenni és le se tegyem. Soha nem gondoltam, hogy ennyire rágörcsölök majd a gyerekem táplálkozására. De soha ilyen gond nem is volt.
És tudom, hogy pohár vizes viharnak tűnhet ez az egész, és hogy sokan nagyon örülnének, ha 11 hónapig szoptathatták volna a babájukat, és ez nem tragédia. De az én gyerekeim eddig leghamarabb 17 hónaposan választották el magukat. Nekem fontos, hogy minél tovább tápláljam őket anyatejjel, mert ennél jobban nem tudok vigyázni rájuk ezen a téren. És az is benne van azt hiszem, hogy nem egészen így terveztem életem valószínűleg utolsó szoptatásait.
Az okokat kutattam én is, ahogyan (ezúton is nagyon köszönöm) próbáltatok nekem segíteni. Nem várok babát (még feldolgozás alatt áll, hogy emiatt csalódott vagyok vagy megkönnyebbültem), nem virágoztam ki, semmi különleges nem történt aznap, csak sütit csináltunk.
Nem is aggódnék annyira, ha jó kedve lenne, ha nem lógna folyton rajtam. Megeszi amit eddig, de utána csak nyűglődik. Próbáltam itatni is, de a tegnap esti tea nagy része végül a padlóra köszönt vissza. A szünetekben azért édes pofa, próbál álldogálni, de pár másodperc után fenékre ül.
Egyelőre kísérletezek, ha holnap se megy a tápszer (ami finom egyébként, Humana Baby fit, banános), megpróbáljuk a Milumil 3-at, a védőnő is ezt ajánlotta és az én kedves Nóri barátnőm is javasolta. Ha az se megy, majd kitalálok valamit. Egyelőre ezen nem vagyok hajlandó gondolkodni.

Vége???

Csanád ma se délben, se este nem óhajtott szopni. Teljesen ki vagyok :(

11

Már csak egyetlen egyszer kell mennünk tanácsadásra, az 1 éves státusz miatt. Ma, édesanyám 55. születésnapján a legkisebb fiam 11 hónapos. Annyira nagyfiú már. Pár napja puszit is lehet csenni tőle. Persze nem cuppan még, de igazi puszi. Integet is, már két kézzel, és ha jól értem, megtanulta amit az apja tanított neki, "Csá"-t köszön... Imádja a csajokat, a kiválasztottakhoz hozzábújik az ujját szopva, ez a legnagyobb bizalom és szimpátia jele, hajlandó lenne rajtuk aludni :) Egyre többet sétálunk, már úgy is tud menni pár lépést ha csak egyik kezét fogom, de nem szereti, még nem érzi biztonságosnak. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen még nem tud kapaszkodás nélkül állni. Akadály így sincs előtte, ha máshogy nem boldogul rámászik, illetve lepakol bárhonnan. Ez a kedvenc elfoglaltsága jelenleg, a pakolás. Főleg szétfelé, de már láttam olyat is, amikor a szétszórt dominót szépen akkurátusan egyesével belerakta a dobozba. Van benne némi muzikalitás is, jelenleg épp dobol. Mindenen. Alvókája igen jó, most némi fennakadás észlelhető kisörlőügyileg. Evőkéje is igen jó. Mindent megesz. A virágföldet is. Emberi étkeket rendkívül lelkesen falatoz, mindent enne már, időnként legszívesebben a fejemre kenné a főzelékeit, mért nem adok néki olyat amit a többi eszik... Egyébként 5x eszik, reggel délben este folyékony testmeleget, délelőtt, ebédre, uzsira és vacsorára pedig kissé szilárdabbat is.
Rendkívül huncut és játékos. Tesókat imádja. Kendét kicsit távolabbról, mert a nagytesó túláradó szeretete kissé fojtogatja (időnként szó szerint), Zsombiért remegve rajong. Hasonlóképp érez az akvárium és a család macskája iránt. Bár ez utóbbit ritkán kapja keze közé, akkor is elég egyszer megállapítania, hogy szőrös, onnantól megelégszik a vizuális szeretgetéssel. Gyúrni, nyalni, szopogatni a plüss macska alkalmasabb.
Kezd ismerkedni a saját testrészeivel, édesen használja a mutatóujját célzáskor.
Kevés dologgal lehet a sodrából kihozni, ezek közé tartozik az orrának bárminemű piszkálása, kezéből/szájából bármiféle "kincs" eltávolítása, esetenként a pelenkázás (csak és kizárólag rettenetes macicsapatok megjelenése idején, szépségdíjas break mozdulatokkal sűrűn kísérve...), és hát a jó kilátású karbanülő pozíció elvesztése is meglehetősen feldühíti. Egyébként elképesztő gyorsasággal csattog végig a lakáson, előszeretettel időz a fürdőszobában, ahol használaton kívül nagyon jó barátja néki az orrszívóval gyakorlatilag összegyógyult porszívó, illetve a konyhában a szemetes környékén érdemes még keresni, amennyiben túl nagy csend érzékelhető.
Hatalmas barna szemekkel mosolyog a világra, amely szemeket én születése óta áhítatos csodálattal figyelek, lévén az én családomban mindenkinek kék szeme van, a nagyobb fiaimat is ide értve.
Mindent összevetve, eddigi rövid kis élete során alaposan bedolgozta magát a megfelelő helyre, el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle.

Súlyos

Kettő súlyos titkok nyomják lelkemet mától, két tökegyforma. De totálteljesen. Még bírom. Titokgazda lettem, szép hivatás. De azért legalább ennyit muszáj volt leírnom.

Ápdét Réka

Kövezzetek meg, de hányingerem van, amikor azt hallom, a mintakismami/anyuka/nő 1 hetes babáját már mindenfelé magával hurcolja és a jövő héten már dolgozni fog. Mi avagy ki a francnak szülte? Egyébként is roppant idegesítő, de ez kiverte a biztosítékot. És nem, nem tudom kikerülni, a vízcsapból a szentcsalád folyik. Csak még azt nem tudom, mi a bánatnak idegelem én ezen magam. Monnyuk a picikét sajnálom...

Ma

Hát, ööö, érdekes nap volt... Sütöttem sütit, takarítottam a kertet, majd teszek fel képeket, csomó virág nyílik :), fodrászoltattam, majd lelépni kényszerültem otthonról. Rettentően haragszom, ha olyan helyzetbe kényszerítenek, amit én amúgy igyekszem elkerülni. Ma pl a zéédösapám jelent meg nálunk, ehhez nem kívántam asszisztálni, merthogy az én véleményemet senki nem kérdezte...

Van itt valaki???

Merthogy én végre visszatértem :) Hogy mennyi minden fér bele egy hétbe! Azt se tudom, hol kezdjem :) Mondjuk kész a konyha. Gyönyörűséges. Belaktam. Még mindig azt érzem, valaki másé és nagyon kell rá vigyázni, legszívesebben csak nézegetném. Lesznek képek is, még most töltöm fel őket a gépre, mert nem sok időm volt mostanában netezni, meg mondjuk másra se. Na de most már... Feltöltődtem (olyan sokat tud adni egy jó beszélgetés ;), azt nem mondom, hogy kipihentem magam, de újult erővel vetem bele magam a mindennapokba :) Unatkozni nincs idő, a hétvégén például farsang volt az oviban, ez nálunk minden évben egy jótékonysági "bál". Kende gyakorlatilag 2 naponta váltogatta, hogy beöltözik, nem öltözik be, csontváz lesz, mégsem öltözik be, el se megy, és így tovább, így aztán nagyon megörültem, amikor anyukám gyártott a fiúknak egy horgászbotot, aminek alapfelszereltségéhez egy "Kék küllő"fajtájú hal is tartozott, ennyit a jelmezről, Nagy Hoho lesz és kész. Természetesen Zsombi is Nagy Hoho kívánt ezután lenni. Még Csanád is kapott egy horgász sityakot a fejére. Nem ereszteném bő lére, nagy fiam nem hazudtolta meg magát, semmire nem volt hajlandó a farsangon, beöltözni se, (gyakorlartilag normálisan felöltözni se...) majdnemovis viszont teljes harci díszben kiállt a tömeg elé, és a nevét firtató kérdésre a mikrofonba jól érthetően közölte: Nagyfiú! Bevallom, részemről visítva röhögtem... Fotó nincs a műsorról, mert a sok kedves más csoportos szülőtől nem láttam semmit, egyéb fotókat a következő bejegyzésben kívánok a nagyérdeműre zúdítani. Szülinapoztunk is, az én kis drága öcsikém 20 éves lett. Az orvosokat nagy ívben sikerült elkerülni, bár mindenki taknyos, de ez lassan normál állapottá válik. Még egy számomra fontos mérföldkőről kívánok itt megemlékezni, pénteken, vagyis március 4-én fejtem utoljára. Valószínűleg utoljára ebben az életben, kicsit még fura az érzés, hogy nyugodtan elaludhatok Zsombi mellett, nem kell később felkelnem mellőle. Mert a fiatalember most megint kezdi igényelni az anyukáját, végre, nagyon nem szerettem, hogy láthatóan haragszik rám (Csani miatt) és csak akkor vagyok jó, ha kell valami :) Azért kicsit aggódom miatta, most megint nagyon szopja az ujját, nem is ezzel van baj, persze ez sem jó, de sokkal jobban aggaszt, hogy amíg a jobb keze ugye a szájában, a ballal az orrát kaparja, sebesre. És a sebet is kaparja. Láthatóan szorong, és egyelőre nem tudom, hogyan tudnék segíteni neki. A bűnös az ügyben valószínűleg Csani, illetve az újra megnövekedett figyelem, ami őt övezi. Mert ugye nyílik az értelme, fejlődik a mozgása, most megint nagyon érdekes. Már egész szépen sétál, ha fogom a kezét, sőt, kipróbáltuk tegnap azt is, hogy csak az egyik kezét fogom. Így is lépked párat, de nem szívesen, kell neki a biztonság. Egyre biztosabban áll is, de egyedül még nem áll meg. Viszont mindenhova eljut, feláll, kapaszkodik, pakol. És beszél. Egész mondat is elhagyja a száját, eddig még csak egy, de mi egyelőre ennyivel is beérjük :) A mondat így hangzik : "Otta cica." És mutatja őket a takaróján, keresi a házból kilépve, és nagyon boldog volt, mert tegnap egész sokáig napozott egy az ablakban, ott kellett állni és örvendezni neki  :) És már az is elhangzott néhányszor, hogy "Ana". Végülis ennél nehezebb szavakkal is megbirkózott már, ez miért ne menne :)
Komolyan elcsodálkoztam, hogy mennyire gyorsan eltelik 1 hónap. Csak nemrég írtam a frissen született halacskákról, és azóta már a következő generáció is megérkezett, ők kicsit többen sikerültek, valahogy úgy 50 körül. Na ja, mert továbbfejlesztettem a szülőszobát :) Lassan csinálnom kell még egy akváriumot és tenyészetet nyitok.
Jesszus, úgy nézem sikerült bepótolni az egyheti hallgatást, be is fejezem, jöjjenek a képek.