2011. december 31., szombat

Új év jön...

"Ne felejtsétek, holnap új évre ébredtek. Kívánok nektek minden jót hozzá. Kívánom, hogy legyen egészségetek, maradjatok erősek és tiszták. Szeressetek, ha tudtok, s élvezzétek, ami nektek jár. Kívánom, hogy tiszteljétek felebarátotokat, ha egész, még inkább. Ne bántsatok felelőtlenül, néha már embertelen a gáncsoskodás. Kívánom, hogy viseljétek felemelt fejjel a nehézségeket, küzdjetek és bízzatok. Magatokban leginkább. Kívánom, hogy öleljétek át gyermeketeket. Jövőjük a markotokban lüktet, tartsátok szorosan lényüket, egyszer meghálálják. Kívánom, hogy értsétek még szüleitek szavát. Fogjátok a kezet, mely bölcsőtöket ringatta, mert aki a múltat tenyerén hordozza, esélyt kap a jelenre. Végül kívánom, hogy tartsatok ki. A végsőkig. Akkor tán lesz világ. Vég nélküli, nektek való, csodálatos. Kívánok egy boldogabb új évet Barátaim. Vigyázzatok magatokra mindenképp."/ Franco Marco/

2011. december 15., csütörtök

József

József hatalmas változást hozott az életünkbe. Már a mesélőn is csodálkoztam, de amikor azzal jött haza, hogy ő lett József, mert Csabi sírt, hogy nem akarja és ő elvállalta! megvallom mélyen megdöbbentem. Mert az én nagyfiam nem a szereplési vágyáról híres. Gyakorlatilag az eddigi farsangokon megmozdulni sem volt hajlandó, nemhogy a jelmezét felvenni vagy akár a nevét megmondani. Ezért eléggé kétkedve fogadtam a hírt. De megkaptuk a szövegét, gyakoroltuk is. Félelmeimet megemlítettem az óvóknak, ők azt mondták, József bár kissé halk szavú, de együttműködő. Ma azért nagyon izgultam, de az óvókat és a menyemet (Mária) kivallatva meg kellett nyugodnom. Az idősek otthonában az előadás rendben lement, József beszélt. Így már alig várom, hogy vasárnap a templomban én is megnézhessem. És igen,a mai nap azt bizonyította, Kende változik, nyílik, fejlődik. Délután az iskolában kicsit kárörvendően vihogva megállapítottam, ha ez a kis csapat tényleg így együtt kerül be, kő kövön nem marad. Mintha minden nap ide járnának, annyira oldottak voltak. Kicsit fájó, mégis nagyon jóleső érzés volt ezt látnom. Mégiscsak az elsőszülött magzatomat rabolják majd el szeptemberben...

Valószínűleg az utolsó

Úgy tűnik, ez az utolsó doboz tápszerünk. Megkóstolta Csani a rendes kakaót, és az eltűnés sebességéből arra a következtetésre jutottam (ha nem láttam volna egyébként, milyen hevesen bólogat, ami a tetszését hivatott kifejezni) hogy ez bizony ízlik neki. Amúgy is majdnem 2 éves már, a többiek is kb ilyen idős korukban ismerkedtek meg a tehéntejjel, bár ők tápszer helyett anyatejre szavaztak inkább. Szóval a legkisebb is nagyfiúsodik már :)

Szép esténk lesz...

ha majd megöregszünk..." na ez a dal jutott eszembe ma este. Eleve nehezített pályánk volt, kezdjük e legkisebbel, ő mostanában alvás sztrájkol, ezt úgy kell érteni, hogy másfél óra kemény munka már néha elég, hogy elaludjon, de volt már, hogy egész délután csendben játszott alvás helyett. Ma másfél óra küzdelem és néhány sérülés árán aludt el, ám idő előtt felébredt. Zsombi második napja itthon dekkol, mert sűrű zöld csapatok masíroznak rendületlenül az orrocskájából, és már 2 napja időnként felmegy a láza. Kendének pedig hosszú és fárasztó napja volt, ovi, ebéd után a betlehemes műsorral egy idősek otthonában vendégszerepeltek egy másik városban, utána pedig a leendő suliban voltunk az ovisok karácsonyán. Szóval igazából semmi jóra nem számítottam, de a valóság felülmúlta minden elképzelésemet. A vacsora még valahogy lement, jó, Kende hisztizett párat, nem vacsorázik, lefekszik, ő mért nem kapott kakaót, májkrémes kenyeret is kér stb stb. De ami utána történt... Mondtuk nekik, irány a kád. Erre kórusban kezdtek üvölteni, hogy ők ugyan nem fürdenek, lefekszenek. Mondtuk jó, akkor irány az ágy. Mire kórusban kezdtek üvölteni, hogy nem, ők fürdeni akarnak. Ezt még párszor végigjátszottuk, mire meguntuk. De most már talán egyik sem fog kijönni semmiért és alszanak. És holnap van utoljára ovi az idén...

2011. november 30., szerda

Hajfestésem okai

Nos ez a kis novellagyűjtemény ma még egy fejezettel bővült, amikor a legkisebb királyfit megláttam térdelni. A kanapé tetején.

2011. november 25., péntek

Mai friss

Tisztelettel és nagy büszkeséggel szeretném bejelenteni, hogy a mai oviolimpián Kendéék az ezüstérmet szerezték meg. A fiú is rém büszke magára. :)
Túléltük a harmadik félnapos áramszünetet is, már épp elég volt belőle. Mellesleg az oviban sem volt áram, se fűtés se világítás.
Ma mindkét nagyfiú remekelt a lovagláson, már ügetni tanulnak, és nagyon jól megy nekik! Csanád meg boldog, ha lovat lát, simogatja őket, és minél többet igyekszik a hátukra kerülni.
Említettem pár napja, hogy Kendének kiesett az első foga és már nő is a helyén az új. Ma odajött, hogy nézzem már meg mi az a szúrós az ínyén. Hát kérem a rágófogai mögött nő egy fog. Minden biológiai tudásomat összeszedve is csak bölcsességfog lehet. Természetesen meg fogom mutatni fogorvosnak is, egyelőre csak hüledezünk.
A nap mondása pedig Csanádtól származik, aki megunta, hogy Kende folyton piszkálja, és elküldte őt szebb vidékre a következő szavakkal: "Nem! Buta!" Végünk van...

2011. november 21., hétfő

Már megint a halak...

Kivételesen nem az enyémek, Kende akváriumában pörögtek fel az események. Azzal kezdődött kb egy hete, hogy szűrőtisztításnál kissé hanyagul jártam el, és kettő darab kis tapadókorongot nem tettem vissza a helyére. Na az a kis luk elég volt arra, hogy a csíkhal feltekerje magát a szivattyú propellerére... Nagy gyászolás, na gyorsan cseréljük ki. Kicseréltük, nagyobbra, szebbre. Szombaton megint szűrőtisztításra vetemedtem. Le is ejtettem, le is tört belőle 2 apró darab. Ez két apró luk pont elég volt arra, hogy az a hülye csíkhal széttépesse magát a rotorral, és teljesen tönkretegye a szűrőt. Vasárnap este. A Boltban persze nem lehet kapni. Ma reggel meg ugye nem volt autó... Megoldottuk, ezt is. De mi jön még?

Nem is én lennék...

Tegnap este valami belémnyilallt úgy 8 körül. Talán a gyermek látványa rémisztett meg, talán a hanyag anya kissé kínos fílingje. Mindenesetre közöltem az elsőszülöttel, hajvágás, MOST. Hosszú hetek óta halogatjuk, tüsi haját már gumizni tudnám... Nevezett kötelességtudóan vérnyogott és menekült, végül amikor elkaptam (igen üldözni kellett) azzal az ígérettel, hogy utána tanulunk, le lehetett ültetni a székre. Amikor az első csíkot levágtam középen, még jobban elszörnyülködtem. Nem is látszott ilyen hosszúnak. A szörnyülködés később sem hagyott alá, mert maradt az egy csík, a hajvágó vasárnap este 8kor megadta magát. Na mármost a gyerek így nem mehet óvodába. Már a kocsiban ülve felhívtam a hugom, bár tudtam, hogy nincs neki, de gondoltam hátha vannak csodák (sokkal jobban mondjuk nem jártam volna, mert messzebb laknak a Boltnál). Nincsenek, mehettem vásárolni. Viszonylag kevés véráldozattal megúsztam, nagy boldogan be is rohantam a szerzeménnyel és rekordgyorsan ledózeroltam a subát a gyerek fejéről. Nem, nem túlzok a subával, tényleg egyben maradt a lenyírt haja... Megnyugodva tértem nyugovóra. Reggel a férjem hangjára ébredtem. Már ez is fura volt, általában csak egy puszit kapok. A hang azt közölte velem, hogy van egy rossz, meg egy jó híre. Na ez már annyira nem hangzott jól, hogy mindkét szemem kinyitottam (ez tőlem igenis teljesítmény). A rossz hír az, hogy este bedugva felejtettem az ülésfűtést, így lemerült az akkumulátor. A jó hír az, hogy viszont tök jó meleg volt, mikor beült. Majd amikor megkérdezte, hogy elmegyünk gyalog az óvodába, vagy szóljon apukámnak, már meg is tudtam szólalni: megoldjuk... Megoldottuk, ezt is. Meg még mást is, lásd fentebb...

2011. november 18., péntek

Anya-apa

A gyerek fejébe vette, hogy beéget, de vastagon. Mert hát valljuk be, elég kínos, amikor a gyermek egy szinte vadidegen emberhez rohan oda, hangos Apa-Apa! kiáltással. Az okra még nem jöttem rá, de néhány napja mindenkit anyának és apának szólít. Ha megkrdezem tőle, hogy van mondjuk a nagybátyja, rögtön rámutat, ha kérem, a nevét is kimondja, de ha szól hozzá, azt úgy kezdi: Apa! De apának hívja a barátainkat, a szomszédot, és anyának az anyukámat, a hugomat, a sógornőmet, és barátnőket. A vég az volt, amikor ma apának nevezte Kendét. Amikor rászóltam, hogy ő nem apa, akkor anyának szólította....

Motolla úr fejlődik

Bizony, határozott fejlődésről tudok beszámolni. Az első este után, amikoris 9x kellett a fiatalembert megkérni, hogy mégis csak feküdjön már le és ne csak az etetőszékben játssza azt, hogy alszik (nagyon komoly, hátradől becsukott szemmel és fapofával, olyankor nekem csssss-egnem kell, hogy halkabban, Csani alszik, és akkor ő nagy vigyorogva felpattan), a következő este csak és csupán 3 alkalommal kísértem vissza, tegnap délután egyetlen egyszer kellett, na jó este volt egy kis visszaesés, mert nem én altattam (végrevégre barátnőztem kicsit) és nagyjából 9x kellett visszafektetni, ebből 2x a bejárati ajtótól kellett lefeszegetni, amit "anya-anya" felkiáltással rohamozott meg... Ma délután is kevés számú menetünk volt, este is maximum 3. Szóval büszke vagyok rá erősen.

(Majdnem) csorbacsík

Bizony ez a nap is eljött, Kende kiműtötte magának az első lötyögős fogát. Nagyon bátran, vagányan, azóta is ettől kocsonyásodik a Ficánkás lányok térde... És még a Fogtündér is eljött hozzá (naná, miután éccaka farkafölvágva rongyolt el ajándékért...), ajándékot hagyott a párnája alatt és minden teleszórt csillámporral :)  Sőt, a nagy Sherlock azt is kinyomozta, hogy minden bizonnyal azért van még az orrán is csillámpor, mert azt a Fogtündér megpuszilta. Bezzeg Zsombit biztos nem puszilta meg! És hogy miért csak majdnem csorbacsík? Mert 3 napja mindjárt fel is fedeztem, hogy a lötyögős foga mögött már úgy kb 3 mmre ki is nőtt az "iskolásfoga". Meg is dicsértem magam, milyen figyelmes vagyok... Azon meg már csak nagyon halkan és nagyon elfordulva röhögünk, hogy ez mit tett az ő csodás "sz" hangjaival, amivel egyébként logopédushoz is jár (nagyon lelkesen egyébként, imádja), valamint, hogy a logopédusnéni diplomáját széttépve indiánszökelléssel fog elmenekülni a következő alkalomról, amikor is kiderül számára, hogy kezdhet mindent elölről :))))))

2011. november 15., kedd

Terézanyu nyugdíjba mehet, megjött Kendemami...

Aki nem rendelkezik kötélidegzettel a hülyeséghez, ne olvassa tovább!!!
Lentebb tettem pár megjegyzést az akváriumra. Az úgy van, hogy valami karmikus késztetést érzek a mindenféle népesség szaporítására. Ezért aztán beszereztem még időben mindenféle felszerelést (szülőszobát, szám szerint kettőt) ami ahhoz kell, hogy az akvárium újszülött lakói ne legyenek pár perc lét után haleledel. Egy-két megbízható anyuka teszi is a dolgát, pár nappal ezelőtt 16 kis halacska bitorolta az egyik szülőszobát, már 1 hónaposak múltak, tudtam,nemsokára megint lesz dolgom :) Egyikanyuka már napok óta sínylődött a másik szülőszobában, juszt se volt hajlandó produkálni,  hát kiengedtem mérgemben. Aztán lelkes szurkolókórus kíséretében és vért izzadva szedegettem össze 9 kis túlélőt. Elkülönítőben vigyorogtak tovább, biztonságban. Már vagy 3 naposak is lehettek, amikor úgy gondoltam ideje kipucolni a szűrőt az akváriumban. Nyilván már rájöttetek, ebben is találtam még kettő apróságot. Aztán történt egy szörnyű baleset, Kende csíkhala belehalt a szűrőbe, azonnal pótlást igényelt. A jól bejáratott halasboltban találtam is méltó utódot, de mivel rém kíváncsi természet vagyok, elnézegettem a többi akváriumot is. Természetesen kiszúrtam az egyikben egy csomó picúrt. Persze rögtön firtatni kezdtem az ő további sorsukat, hát, hogy őszinte legyek, a halas még nem nagyon találkozott ekkorákkal, hozzá már nagyobb korukban kerülnek, a picik sorsa bizony nem túl rózsás. Na itt bekapcsolt a karmikus agybajom, kihalásztam 14 bébit, itthon a többi bölcsődés közé eresztettem őket. Ekkor tartottunk ugye huszonötnél. Éjjel isteni sugallatra a kínzókamrába (szülőszoba...) pilickáztam a következő delikvenst, aki előtte szintén nem volt hajlandó szülni. Reggel 35 halacska várta megmentőjét. Igen, ez már hatvan. Aznap rájukjártam sokat csodálkozni, ennyi halat még azért én sem látok minden nap, hát azt látom, hogy az egyik halam elég szomorkás, mondhatni búval bélelt. Gondoltam nem fog megártani neki, ha kicsit elkülönítem. Ártani nem ártott, de kb egy óra múlva 14 kishal úszkált körülötte... Ezeket is kihalásztam, többször is, mert persze ezek olyan kicsik lettek, hogy ki tudtak szökni. Nem részletezném, aznap hányszor és honnan próbáltam kiimádkozni kb 3 mm hosszúságú halacskákat, kész szerencse, hogy most egy hónapig nyugi van... Szóval több, mint hetven bölcsődésem van a 16 óvodás mellé, és az tuti, hogy nem vagyok normális...

Motolla úr tréningezik

Egen, galádanyu beszigorított. Azt gondoltam, ha délutánonként néha sikerül egyedül is elaludni, talán-talán este is menne. Ma úgy éreztem, most vagy soha (na jó ebben vastagon benne volt a 2 idősebb csirkefogó, akik nem nagyon bírtak ma este magukkal), nagy levegőt vettem, betakargattam, kezébe adtam egy-két kedvencét (ööö, egymás után, merthogy mindet hozzám vágta, észlelvén a sunnyogást...) elköszöntem és kijöttem. Ha jól számolom, kilencszer. De győztem. Végül sírés nélkül, kicsit duzzogva ugyan, de elaludt szépen. Az a vicc, hogy most még lett is volna mit nézni az akváriumban, na erről is írok mindjárt.
Persze azért nem vonok le messzemenő következtetéseket, gyanítom holnap legalább ilyen hosszú tréningen veszünk majd részt, az sem kizárt, hogy Motolla úr beveti a nehéztüzérséget, úgyis mint szépen (értsd könyörögve) nézés és ágyba maga mellé húzás...

2011. november 14., hétfő

Ma van a nagy nap!!!

Kis barátnőm a mai estét választotta, hogy elinduljon e világot felfedezni. Nagyon nagyon nagy szeretettel várjuk WS kisbabáját!

Frissítve!!!!!
Eszter Heléna ma reggel csodát hozott szülei életébe, sok boldogságot Nekik!

2011. november 13., vasárnap

Motolla híradó

Ma esti legfontosabb híreink: dráma a kisszobában! Szerelmi háromszög alakulóban! Egy ágyban a mackók és Csanád! Csókok csattantak, beépített informátorunk mindent látott!Természetesen azonnal jelentkezünk, amint újabb részletek szivárognak ki.

2011. november 12., szombat

Őszöltünk

Az október végi hosszú hétvégét aktív pihenéssel töltöttük, de szavak helyett inkább álljanak itt a bizonyítékul a képek, milyen jó muri volt:
templomromot másztunk Dörgicsén
a nagyon bátrak le is ugrottak (én is, de az erről készült fotót hosszas kínzás hatására sem fogom megmutatni...)

a nagy bohóckodás utá megpihentünk a domboldalon
Nagyvázsonyban a fiúk ágyút töltöttek
"de miért csak egyedül dolgozok??"
Eközben a várúr...
"Márpedig egyedül nem gürcölök!!"
füredi távolbanézős
füredi sóvárgós
nagyon izgalmas sötétben komponállni
kicsit hosszú volt a nap...
utazócirkuszunk hazafelé tart...

Visszanyal a fagyi

Amikor a poszt megfogalmazódott bennem, még végtelen szülői büszkeség feszítette a mellkasom. Vigyorogva meséltem, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fogok annak, hogy az egyik gyerekem belepisil a kádba. Ez amúgy tényleg nagy büszkeséggel tölt el. Nem maga a tény, hanem az, hogy szabályozni tudja. Másfél évesen. Ám azonban ami a kádban vicces, az a szőnyegen már nem annyira, ahogy azt is kibírnám röhögés nélkül, ha nem kellene a legkisebb helyiségből kibányásznom naponta 5x a wc-kefével könyékig a csészében vájkáló vigyorgó pelenkást. És a binci is jó móka, egész addig, míg nem akarja a kezembe nyomni, ölembe tuszkolni az ebédlőasztalnál.
Én tudom, hogy még sokkal inkább ez, mint hogy 3 éves korában azon siránkozzak, hogy még pelenkás (egyébként nem tenném :D), de basszus mikor nőtt ekkorát ez a gyerek?????

2011. november 11., péntek

M.

Úgy tervezem, a legkisebb királyfi nevét ezzel fogom kiegészíteni.
É..... M. Csanád. Szerintem jól hangzik. Bár nem tudom mennyire lesz rá büszke felnőttként. Miért? Hát, nem voltam vicces kedvemben, amikor ezt kitaláltam...
Szóval hogy mit is takar az M. M, mint motolla. Napközben még hagyján, mindaddig jól elvagyunk, amíg nem kezdi el rángatni a karom, amikor mondjuk kézzel esetleg itt a gépen írok. De a lefekvés az egy kész rémálom. A szándékkal nincs gond, boldogan indul aludni miután kiosztotta a megfelelő számú puszikat. Le is fekszik szépen, bár előtte még népszámlálást tart. Minimum a cicának és a csacsinak meg kell lenni. Lefekszik. Ez tart kb 1 másodpercig, onnantól jön a motolla rész, úgy fél órán át. Átszámoljuk az állatkákat. Át is rendezzük őket. Ki vesszük a párnát, mert nem férnek tőle az állatkák. A párnát haladéktalanul vissza kell tenni. Kell a cica. Azt begyűri maga alá. Kell a másik cica is (kesztyűbáb). Azt is begyűri. Meg a csacsit is. Hol van a cica? Megvan, örülünk. De hol a csacsi? Azt is előbányásszuk. Megszeretgeti a bocis párnát. Eldobja, nem kell. Lefekszik. Azonnal visszaköveteli a bocis párnát. Meg a csacsit is. Megnézi, még mindig megvan a bárány is. A fél állatkertet megint begyűri maga alá. Lefekszik. Nem kényelmes, pózváltás. Kiszedem a rátekeredett takaró alól. Lefekszik. Megpróbálom kipattintani az ágy két széle közül, mert keresztben beszorult. Lefektetem, betakarom. Kezébe adom a macskát. Elveszem a hozzám vágott párnát. Megfenyegetem. Újra betakarom. Leszedem a fejéről a takarót. Lassan elcsendesedik. Bámulom az akváriumot, várom, hogy becsukja a szemét. Nem nézek oda, nem szabad. "Nem. Nem, anya nem. Nem, anya nem, anya nem." De igen, figyelek rá, megsimogatom, betakargatom. Nézem hogy kergetőznek a halak. Amikor már pár perce egyenletesen szuszog, megpróbálok kiosonni. Ha túl korán, kezdhetem elölről.
És mostanában minden este ez a program. Akvárium nélkül már megőrültem volna...

Helyzetjelentés

Megvagyunk ám :) Most már a bejegyzéseim is, bár pár óráig azt hittem, amit augusztus vége óta írtam elszállt az űrbe...
Nem állítom, hogy sokat unatkozunk, valamelyik kölkőce mindig kitalál valamit, hogy jól szórakozzunk. Zsombort még mindig AtomAntinak, időnként Gazfickónak becézik az oviban, már borítékolták, hogy kenterbe fogja verni az egyébként nem elhanyagolhatóan hóhányó bátyját. A legkisebb sem kíván lemaradni, mindent utánuk csinál, készítettem is egy felettébb vicces (legalábbis szerintem az) videót arról, amikor a becsúszó szerelést koppintotta le róluk.
Eddig a nagyvonalakban, innentől igyekszem konkrétumokkal szolgálni, van is már 1-2 készen, hamarost le is körmölöm ide.

2011. október 21., péntek

Bréking nyúz!

Iszonyatos öregedésbe kezdtünk apjukkal, nem véletlen számolgattam én tegnap az ősz hajszálaimat... Kendének megmozdult az első foga, ő nagyon boldog és mindenféle keményekbe harap, hátha, mi meg lelkibetegek lettünk.

2011. október 19., szerda

A mai nap tanulsága

Az, hogy azonnal visszaülsz a lóra, csak kis része a gyógyulásnak. A következő alkalom, amikor lóra ülsz, ugyanolyan betyárnehéz.

2011. október 17., hétfő

Már megint a legkisebb...

Bár ugye ez nem annyira meglepő, ő van abban a korban, amikor csomó újdonsággal lepi meg párásodó szemű eleit.
Sztori námbör van:
beszélgetés résztvevői Apa, Anya, Csani
Cs: Apa!
Anya: Igen, ott van apa.
Apa: És ő kicsoda?
Cs: Anya. ... Én i(s) anya!!!

Sztori námbör tú:
Zsombi betyár, vagy nevezzük talán Atom Antinak (by ovi), esetleg Pumuklinak (ezen elnevezés 1 óra múlva okafogyottá válik, megszabadítjuk a lobonctól) lebukfencezik a szülői ágyról, szívettépő zokogás, görögdinnyényi könnyek, anya átölelve vigasztal. Legifjabb érkezik, terepet felmér, huncut szemvillanás, gyermek földön elterül, hangos "zokogással" feltápászkodik és teátrálisan kinyújtott karokkal szintén karomba zuhan, ott némileg röhögve tovább zokog. Anya nem némileg röhög...

Már reggel

olyan rossz érzésem volt. Amikor a piacon láttunk elhúzni egy mentőhelikoptert, ez csak erősödött. Pár perc múlva a koraszülött mentőnél már a hideg futkosott a hátamon, és könny szökött a szemembe (mint mindig). Fel is ívtam a hugom, mint mostanában ilyen eseteknél mindig... Persze csak jó hírei voltak, Bendegúz végre hajlandó enni rendesen, nem is sokkoltam a hívásom okával. Ebéd előtt nem sokkal, helikopter zajt hallottam, nagyon nem is figyeltem először, a katonai gépek felettünk szoktak elszállni. De ez sokkal közelebbről és sokkal hosszabban hallatszott. Kimentem az udvarra, már vert a víz, mentőhelikopter volt, leszállóhelyet keresett. Tőlünk kb. 50 méterre szállt le. Kende nagyon izgalomba jött, neki nyilván ez csupán érdekesség volt. Pár perc múlva láttam jönni a mentőt is. A fiúk kimentek az udvarra, hogy lássák, mikor indul a madár. De a madár nem indult. Bejöttek ebédelni, állítólag hallották, egy idős nénit ütöttek el... Befejeztük az ebédet, még mindig semmi. Én már egyre rosszabbul voltam, mert Kende folyton kérdezgette, mikor indul már el. És én tudtam, semmi jót nem jelent az, hogy még itt van. És egy borzasztó párhuzam fészkelt az agyamba. Május végén apósomért egy órán át küzdöttek, várta a helikopter, de végül sajnos már nem vihette el. És ez a borzasztó érzés egyre fokozódott, már nem tudtam könnyek nélkül válaszolni Kendének. Végül kb 1 óra múlva elindult a helikopter, Később kiderült, egy 20 éves lányt vitt, a szomszéd utca sarkán ütötték el, a Fiat erősebbnek bizonyult a biciklinél. Nincs még hír róla, de az érzéseim nem lettek jobbak. Utálom az ilyen napokat...
Frissítve: meghalt a lány :(

2011. október 13., csütörtök

Na ezen is túlestünk

OK, igazából csak én. Viszont én szó szerint. Jelen állapot szerint csak a büszkeségem sérült komolyabban...

2011. október 11., kedd

ÉN

Nem, nem rólam fog szólni :) Csanád kezdte el használni önérvényesítésének fontos eszközét. Határozottan vicces, amikor reggel megkérdezem ki kér kakaót, és a három fiú kórusban válaszol: én! én isz! ÉN I!
A fotókon, tükörben és létszámellenőrzésnél is mondja. És nem csak ezt, kétszavas mondatokat hallok tőle! Ma majdnem leszédültem a székről, amikor ebédnél (2 tányér paradicsomleves után) a raviolit kóstolva közölte velem: NEJJÓ! Nem ízlett neki, nem is ette meg. Ezt is, azt is, itt is, ott is, ide is, oda is, ott van. Ezeket mind használja. A legújabb szavak a lufi, csúszik (fóbiája a vizes padló...) elcsúszok, csiga, heló, oké, és amin ma reggel borultam meg, amikor kiküldtem köszönni a fiúknak: JÓGEGE! Jó reggelt kívánt imádott, bálványozott és mindenben utánzott bátyjainak. Tegnap kiment az udvarra, én bent molyoltam valamit, de kinéztem, és kerestem. Ült a padon, felnézett valami nagyon fontos bütykölésből, és mosolyogva csak annyit mondott : NÉ! Valami kis vacakot nézegetett. Hihetetlen, milyen okos, és hogy mennyit jelent az, hogy "sokadik" gyerek.

Tente anya

Nem tudom, nem írt még senki tanulmányt a "Tente baba" kezdetű klasszikusról??? Komolyan mondom, hipnotikus hatással bír... Általában a második versszaknál jelentkeznek a kezdeti tünetek: szemdörgölés, ásítozás, rebegő pillák. Majd néhány ismétlés után a teljes kóma. Félelmetes, hogy mindig elérem vele ugyanazt a hatást...
De ha már altatás: komolyan mondom, több, mint egy hetembe telt, hogy észrevegyem, Nyunyuka magával vitte az ujjszopást. Döbbenetes, hogy azóta egyszer sem láttam a kezét a szájában, kivéve mikor a 16. kis szenya foga bújt ki. Végiggondolva, amíg Nyunyuka él, soha le nem szoktattam volna az ujjszopásról... Néha kísértésbe esek azért, hogy Eriberitől zokogva kérjem, intézzen nekem Nyunyut, főleg mikor második órája játszuk a "feküdj le kicsim aludj szépen ne gyere utánam azonnal feküdj vissza" verklit, és csak az segít, ha mellé fekszem, és még így is én alszom el hamarabb...

2011. október 6., csütörtök

Megérkezett

Sz. S. Bendegúz 47 centiméterrel és 2550 grammal megérkezett közénk. Én vagyok a legboldogabb nagynéni :)

2011. október 5., szerda

Kívánság

Esti meseolvasás, a mese utolsó mondata: Te mit kívánnál, ha neked is lehetne 3 kívánságod?
Kende: "Hát azt, hogy meglegyen Nyunyuka..."

2011. október 2., vasárnap

Kemény

Kemény napokon vagyok túl, sokféle értelemben, de egy az, ami igazán fontos. Annyit mondogattam itt is, hogy Csanád milyen nagy fiú már. Hirtelen tényleg sok minden történt vele, hiszen eltűnt a kiságya, nagy, új ágyon alszik. nincs már babakocsija (csak egy kis futkározós), és bekövetkezett egy tragédia is, a drága Nyunyuka elhalálozott, ezen a fórumon is kísérjék átkaim a "kedves megtalálót". Én ezen utóbbin úgy bestresszeltem, hogy herpeszem is lett, a gyerek üvöltött egy hosszú napon keresztül, legtöbbször szívesen mellé ültem volna zokogni. Aztán azt láttam, hogy megnyugodott. Meggyászolta a barátját, de túl van rajta. És akkor elgondolkodtam. Miért lehet az, hogy engem ez az egész jobban megviselt. Rájöttem, hogy ez fontos része annak a nagyon kemény melónak, amivel próbálom túlélni azt, hogy egy hosszú, rettentő fontos korszak véget ért, már semmi nem lesz olyan, mint eddig. Nem jön újabb kistesó, aki ilyentájt jönni szokott. A babadolgoktól"megszabadultam", hiszen mindent odaadtam a testvéremnek, hogy Bendegúzt várja ezentúl mindaz, ami eddig az én gyerekeimet. És igen, most nem nagyon látom a billentyűket. Mert nagyon nehéz ebbe beletörődnöm, még akkor is, ha én döntöttem így, és tudom, hogy jól döntöttem. Az elmúlt hét évem köszön most el tőlem. Persze, a gyerekeim itt vannak, elég hangosan követelik a részüket az életemből, de kismama és szoptatós anya és kisbabás már nem leszek. Magamban zokogva nézem, hogy lassan iskolás lesz a nagyfiam, hogy igazi óvodás lett a kicsi, már nem az én kicsikém, és a pici sem pici már többé, kisfiú lett a babából. Én mindig utáltam a változást, még ha tudom is, hogy nem feltétlenül rossz, sőt. De nem akarom elengedni (persze el fogom) a gyerekeim kiskorát. Mert nagyon szerettem, annak ellenére, hogy már erősen levegőért kapkodok néha, és felnőtt témájú felnőttekkel folytatott beszélgetésekre és találkozókra vágyom. Kemény harcot vívok magammal, magamban, nem tudom Bendegúz hamarosan érkezése ezt milyen irányban fogja befolyásolni. Már csak 3 hét hivatalosan :)

2011. szeptember 22., csütörtök

És tényleg nagyfiú

Néhány perc múlva 17 hónapos lesz. Tudom, ez nem olyan nagy szám, de nálunk most nagyon fontos. Az én cseppem ugyanis úgy döntött, ő bizony felnő a feladathoz, hogy helyettesítse a bátyjait. Már 3 hónapja jár, sőt, már szalad és sántítani is nagyon tud. Grasszál is egész nap a lakásban, rohangál körbe-körbe, naná, végre senki nem kaszálja el, nem gáncsolja el, nem dönti le a lábáról túláradó szeretettel, és senki nem vesz el tőle semmit (na jó, ez nem igaz, pl mikor a múltkor a késre szúrt paradicsommal vigyorgott, azt gyorsan elvettem tőle...). Így aztán háborítatlanul sertepertél, szigorúan dudorászva. Itt pakol ott pakol, filctollaz, grafittal díszíti a laptopot (szerencsére csukott állapotban), kipakol a mosógépből, mindegy hogy hogy tiszta vagy még mosásra vár, akkurátusan kirázza és a szárítóra teszi. Valamelyik nap 8 azaz nyolc darab színes ceruzát vadásztam ki a porszívó csövéből, majd élve a gyanúperrel az orrszívó végét is kibányásztam a porzsákból... Mindent megért is meg is csinál, ha olyanja van, de azért még nem mindig tiszta a szennyes és szemetes közötti különbség, úgyhogy ma a kukából bányásztam ki a szennyesbe küldött lepedőjét :)
Szoktunk beszélgetni, na nem kell atomfizikára gondolni, de eldöntendő kérdésekkel tök jól boldogulunk,  a válaszok a "jó" és "nem", a kedvencem azonban a "jó. Nem!" Persze visszabeszél "de. Dedede".
Húzza-vonja a macskákat, nem lehet leszedni a lóról és már egészen nagyfiúsítottuk (szuperanyu elnézte a pelenkamennyiséget...)néhány órára. Tegnap végre csatlakozott hozzánk az asztalnál, ő már elég önálló, nem nagyon szereti, ha más eteti.
És alszik szépen az új ágyában, ma is csak 15 alkalommal kellett elénekelnem a Tente babát, hogy elcsendesedjen. Ami nagyon új nekem, folyton puszilgat meg simogat, a nagyok nem voltak ilyen szeretgetősek. Tök aranyos amikor reagál valamire, pl mikor Apa vizet spriccelt a szájába, vagy ma Déditat szúrta mikor megpuszilta. Mesél, mondja a saját kis nyelvén meg activity-ben, és látom arcán, "anya, érted? Nem hiszem el, hogy nem érted amit mondok." Magyaráz nagy hévvel :)
Az oviban reggel ül le a fiúk mellé a padra míg cipőt cserélnek, megy be velük játszani, úgy kell kivezettetnem mikor már mennék. Kiflicsücsök vagy kenyérdarab nélkül nem tudunk elindulni haza, és bizony a fogkeféket is átrendezi időnként. A gyerekek már ismerik és terelgetik, a beszokás 2 év múlva nem lesz probléma nála sem :)

2011. szeptember 21., szerda

Nos, ööööö....

Kár, hogy nem hamarabb olvastam Lustanyu bejegyzését, talán még rövidebb ideig mardosott volna a "szaranyavagyok" érzés.
A történet ott kezdődött, hogy a fiúk ugye egész naposak az óvodában, és én döbbenten álltam, amikor a "mekkorát aludt Zsombi" kérdésemre azt a választ kaptam, hogy nem aludt. Kettő hét alatt egyetlen egyszer aludt. Az is kisült, hogy a probléma nem a fáradtság hiánya (ezen erősen csodálkoztam volna, mert itthon eddig 3 órákat aludt) hanem egy kislány, aki nem hagyja aludni a többieket. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a 33 fős csoportból 3 gyerek aludt délután. Az óvók saját bevallásuk szerint nem tehetnek semmit, az én gyerekeim viszont úszni és lovagolni járnak, ott szükség van az energiára. Ezért úgy döntöttem, hazahozom őket ebéd után. Ne is kérdezzétek, senkinek sem jó, az én napom feldarabolódik, Csanié felborul, a fiúk pedig imádnak délután az oviban játszani. De azt mondtam, ez szükséges rossz. De ma... Csani rém fáradt már napok óta, nem bírja ki ebéd utánig, délelőtt elalszik, így ebéd után már nem lehet letenni. Ma egész délelőtt csavarogtunk, hogy ezt kivédjem. Hazajöttünk a fiúkkal, Csanival ettünk, letettem aludni, huszadszor is megkértem a fiúkat, hogy aludjanak. Minden alkalommal, amikor bementem, valamelyik ágyon sutyorogtak, játszottak. Amikor 3/4 4kor másodszor ébresztették fel Csanádot, eldurrant az agyam. Kirángattam őket az ágyból, odarángattam a kiságy elé a döbbent kölköket, és lila fejjel üvöltöttem, hogy tessenek megmagyarázni Csanádnak, miért nem alhat. Aztán leültettem őket a gyerekszoba szőnyegére, ahol is közöltem velük, hogy holnaptól újra az oviban alszanak, és felejtsék el a mai úszást-lovaglást. Ezt még meg is fejeltem azzal, hogy az egyik unokatesót viszont elvittem Zsombi helyett lovagolni. Estére hirtelen mindenki megjuhászodott, mindenki engem akart, és rém szófogadó lett.
Minden nap megküzdök azzal az anyával aki vagyok és azzal, aki lenni szeretnék. Vagy amit a külvilág elvár. Ma elég messze álltam ettől. Mégsem érzem magam ettől nagyon rosszul. És szerintem ez jó :)

2011. szeptember 20., kedd

Nagyon nagyon nagy fiú


És önként és dalolva, öröm bódottá.
A cukormázat némileg repeszti a tény, hogy rögtön első éjjel le is hányta. Igen, az új lepedőt az új matracon. Aztán az én lepedőmet is...
A figyelmet azért felhívnám az alvási kellékekre, úgy is mint horpasztó Cica az ágy sarkában és takaró alól kikandikáló Nyunyuka :)))
Hogy miért is száműztük a kép sarkában még megbúvó kiságyból? Hát, szüksége lesz rá egy sokkal kisebb fiúcskának (és a hugomon már teljes erővel tombol a fészekrakó láz ) :)

2011. szeptember 17., szombat

Übercuki

Ma a 10 éves keresztfiam felhívta a hugomat, és azt kérte tőle, beszélje meg Bendegúzzal, hogy legyen szíves a szülinapján, október 8-án megszületni :))))

2011. szeptember 8., csütörtök

Élethosszig tartó tanulás

Ennek részeként, vagy talán inkább kezdeteként egy új életnek, ma elmentem az első lovaglás órámra. Nagyon élveztem! És Zabi, a ló is túlélte :)

A bátorságnak vannak fokozatai

Ma szó szerint a következő beszélgetés zajlott le Zsombi és a lovasoktató között:
É: Zsombor, te bátor fiú vagy?
Zs: Igen, bátor vagyok. De a T-Rexek már kihaltak...

2011. szeptember 1., csütörtök

Sok(k) ez nekem egy napra


Azért így tizennégy óra magasságában megkockáztatom, a nap fénypontja hajnal 3 körül jött el, amikor a legkisebb épp hányt, hanyatt fekve... Kóbor vírus semmi komoly, a doki szerint. Nekem még lesznek rémálmaim.
Az is nagyon vicces volt, amikor az óvodásaim nem voltak hajlandóak velem hazajönni, csak a húgommal...

Kezdődik az ovi

Holnap új élet kezdődik. Rettegve várom. Készültünk rá, íme az eredmény.

Kende körtéjét is felújítottam kicsit, arról majd csak holnap tudok képet feltenni, még van rajta egy kis öltögetni való.

2011. augusztus 30., kedd

2011. augusztus 17., szerda

Crashboombang

Nem írtam le, mert nem akartam elkiabálni, de megtalált egy lehetőség, még a nyaralás előtt. Egész végig bennem volt egyfajta izgalom, akkor még magamnak sem fogalmaztam meg a pontos okot. Itthon sajnos nagy nagy pofára esés lett a dologból, fogjuk a körülmények szerencsétlen összejátszására. És ekkor megtörtént az, ami nem tudom mikor történt meg velem utoljára. Sírtam, magam miatt. Ekkor kezdtem el gondolkodni. És rájöttem. Az fájt nagyon, hogy 6 év után végre volt egy feladat, ami nem a saját gyerekeimhez kötődött, és ettől lettem megfosztva. Mert legyünk őszinték, 6 év mókuskerék (mert minden szépségével együtt igenis az) után az ember már vágyik valami kicsit másra. De végül rájöttem, semmi sem véletlen, ennek még nem volt itt az ideje, most még kiélvezhetem az édeskettest Csanáddal, és háborítatlanul világmegválthatok a barátnőkkel. Azért jó volt pár napig "dolgozni".

Összefoglaló

Még tartozom az utolsó napunkkal :) Délelőtt még utoljára megmártóztunk a Balcsiban, Csanád még utoljára szétlapította a fiúk víztározóit, aztán egy finom ebéd után elindultunk. Szántódról komponálltunk Tihanyba, a kikötőben megtekintettük az összes horgászt, én gyakorlatilag halkan sírdogálva, mert valami rejtélyes oknál fogva hiába voltam 50 faktoros naptejjel befújva, csak sikerült gyalázatosan leégnem... Idén kihagytuk az apátságot, most jobban érdekelt a Levendulaház a Belső tó partján. És tetszett!! A fiúkat elvarázsolta az interaktív kiállítás, különösen a vulkán és a mocsár tetszett nekik, aztán kint az udvaron a labirintus. Nekem a stég volt meghatározó élmény, már készülődött a vihar, jó nagy szél fújt, a nádas táncra perdült, csodaszép volt. A nagy viharban gyorsan hajóra szálltunk, muszáj volt, a fiúk kiabáltak velünk, hogy meg fogunk fulladni, ha nem szállunk be azonnal. Mikor már elég cudarrá vált az időjárás, hazaindultunk. Persze hazáig csúnya idő volt, meg is kértek páran, hogy ugyan vigyük már vissza, amit hoztunk :)

Crashboombang

Nem írtam le, mert nem akartam elkiabálni, de megtalált egy lehetőség, még a nyaralás előtt. Egész végig bennem volt egyfajta izgalom, akkor még magamnak sem fogalmaztam meg a pontos okot. Itthon sajnos nagy nagy pofára esés lett a dologból, fogjuk a körülmények szerencsétlen összejátszására. És ekkor megtörtént az, ami nem tudom mikor történt meg velem utoljára. Sírtam, magam miatt. Ekkor kezdtem el gondolkodni. És rájöttem. Az fájt nagyon, hogy 6 év után végre volt egy feladat, ami nem a saját gyerekeimhez kötődött, és ettől lettem megfosztva. Mert legyünk őszinték, 6 év mókuskerék (mert minden szépségével együtt igenis az) után az ember már vágyik valami kicsit másra. De végül rájöttem, semmi sem véletlen, ennek még nem volt itt az ideje, most még kiélvezhetem az édeskettest Csanáddal, és háborítatlanul világmegválthatok a barátnőkkel. Azért jó volt pár napig "dolgozni".

Összefoglaló

Még tartozom az utolsó napunkkal :) Délelőtt még utoljára megmártóztunk a Balcsiban, Csanád még utoljára szétlapította a fiúk víztározóit, aztán egy finom ebéd után elindultunk. Szántódról komponálltunk Tihanyba, a kikötőben megtekintettük az összes horgászt, én gyakorlatilag halkan sírdogálva, mert valami rejtélyes oknál fogva hiába voltam 50 faktoros naptejjel befújva, csak sikerült gyalázatosan leégnem... Idén kihagytuk az apátságot, most jobban érdekelt a Levendulaház a Belső tó partján. És tetszett!! A fiúkat elvarázsolta az interaktív kiállítás, különösen a vulkán és a mocsár tetszett nekik, aztán kint az udvaron a labirintus. Nekem a stég volt meghatározó élmény, már készülődött a vihar, jó nagy szél fújt, a nádas táncra perdült, csodaszép volt. A nagy viharban gyorsan hajóra szálltunk, muszáj volt, a fiúk kiabáltak velünk, hogy meg fogunk fulladni, ha nem szállunk be azonnal. Mikor már elég cudarrá vált az időjárás, hazaindultunk. Persze hazáig csúnya idő volt, meg is kértek páran, hogy ugyan vigyük már vissza, amit hoztunk :)

Zsombiszáj

A Szilvásvárados sztorit már leírtam, de volt még két eset, amit mindenképp el kell mesélnem...
Anya: "... És akkor learatták a levendulát."
Zsombi: "De kik harapták le?"
Tankoltunk, Élet valamiért visszajött, beszélt hozzám, de nem vettem elsőre a lapot:
Anya: "Egy kicsit nyilván megszunnyadtam!"
Zsombi: "Én is megszomjaztam!!!"
Így jár az, aki ide-oda mászkál az álomvilág és a valóság között, olyan lesz, mint egy félsüket nagyapó :)

Három kiráylányok

Bizony, nekünk ilyenjeink is vannak. Kicsik, édesek, de karmolnak és harapdálnak. Úgy alakult, hogy három kis cicalány boldog gazdái vagyunk. A kisasszonyok Pamacs, Paca és Pocak névre hallgatnak. És hát történetük van. Pamacs Paca1 testvérével érkezett hozzánk egy vasárnapi napon, szerdán 2 kóbor kutya bejött a kerítésen és örök álomba szenderítette Paca1-et, Pamacsot a szomszéd meggyfájáról operáltam le órákkal később, mikor végre megtaláltam. A fiúk kiborultak, főleg mivel együtt találtunk rá szegény Pacára, szerencsére tényleg úgy nézett ki, mint aki csak alszik. Eldöntöttem, pótolnunk kell, mert így Zsombi cica nélkül maradt. És mivel nincsenek véletlenek, nem sokkal később felhívtak, lenne két cica, egy vörös és egy cirmos, kell-e valamelyik. Zsombi a vörösre szavazott, mivel Paca1 is vörös volt. Nyaralás után szóltak, el lehet menni értük. A másik cicára is lett jelentkező, így őt is elhoztam a szomszédos faluból. Ám amikor kiderült, hogy kislány, köszönték szépen, nem kérték. Hát, ők már nem tudják meg miről maradtak le. Pocak egy tünemény, mindenki kedvence, egy kis kerek arcú, hosszú szőrű, puha kis tünemény. Folyton szeretgetik, bújnak hozzá, Csani puszilgatja is őket :S Pénteken kivonultunk csillaglesre, takarót terítettünk a fűre, jól betakaróztunk, és lestük a hullócsillagokat, nagyon jó móka volt, a cicákok sem kívántak kimaradni, így velünk tartottak, hanyatt feküdtem, felhúzott lábakkal, na ők bebújtak abba a kis "sátorba" és békésen szunyókáltak. Az a csillagles egyébként is nagyon emlékezetes, és nem csak azért mert a fiúk is láttak hullócsillagokat, hanem mert megvitattuk az élet s halál dolgait (úgy is mint szellemek, azok jó illetve ártó szándékai és hasonlók) és mert hajlandók voltak éjjel a takarón hanyatt heverve semmit tenni. És annyira élvezték, hogy másnap is ki akartak menni :)

2011. augusztus 7., vasárnap

Murphy

Nem kímél a drágaság... Az eltűnt kontaktlencsémet másnap mégiscsak megtaláltam. A szemem sarkában jól összehajtogatva... Nagylányságomat hazaérkezésünk utánra vártam, természetesen belerondított a nyaralás kellős közepébe. Annyira imádok térdig mártózni a Balatonba... A telefon természetesen akkor kezd el ordítani, mikor a kicsi mélyen alszik, én meg a lépcsőházban verem a billentyűket...

Áj láv Balaton

Természetesen első utunk apósom sírjához vezetett, nem volt egy könnyű menet. Kende mélyen hallgatott, de Zsombiból ömlöttek a kérdések, némelyik elég hajmeresztő volt. Érződött, hogy teljesen össze van zavarodva (megbeszéltük hogy Tata elment az angyalokhoz, együtt el is engedtük őt), nem akaródzott neki az apja nyakából leszállni. Ma reggel is arra ébredtem, hogy valamelyik (mindkét oldalamon fiatal csikó feküdt) félálomban a nagyapját szólítja. Végre sikerült legalább valamennyit elaltatni délután, aztán szétnéztünk a szemesi kikötőben. Ma délelőtt nagyot strandoltunk Szárszón, hekket ebédeltünk, fagyiztunk, Csanit letettem aludni, és végre volt időm megírni néhány bejegyzést :) Holnap még fürdünk egyet, átkomponállunk Tihanyba, aztán hazafelé vesszük az irányt.

Vakrepülés az ismeretlenbe

Reggel még nagyon úgy nézett ki, szó szerint értendő a fenti cím... Egy kellemes reggeli szemdörgölés után azt kellett konstatálnom, én bizony csak egy szememre maradtam látó. Pótlencse persze nincs, merthogy induláskor (már ezért is úgy fordultunk vissza a sarokról...) cseréltem, a következő cser csak 1 hónap múlva esedékes. Azt már a pakolás felénél megállapítottam, ezt így nem fogom kibírni napokig (3,25 a dioptria), sürgősen kerítenem kell egy másikat. Így a flúgos futam következő etapja ofotért vadászattal indult. Nagy szerencsémre egy rém kedves eladókkal dolgozó üzletet találtam Egerben. Innen továbbindultunk Ipolytarnócra az ősmaradványokhoz. Élet telefonja szerencsésen lemerült, így a gps hamar elhagyott minket, de mintha sejtettem volna ezt előre, a laptopot a térképnél hibernáltam, így volt némi támpontunk. Ipolytarnóc nekem nagyon tetszett, bár a világ végén van, de csodálatos, élvezetes volt a gyerekeknek (kivéve azt a részt, amikor a darázs megcsípte Kendét majd amikor azt hittük elveszett a skorpiója), és nekünk is. Itt már akkora csúszásba kerültünk, hogy erősen veszélyben láttam a második nagyon várt találkozásomat is, WS barátnőmmel. Gugli barátunk segített amíg tudott, ám a laptop aksija véges, pont a necces résznél szenderült békés álomba. Gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos hegyek közt fönt az Ipoly mentén, soha nem látott utakon, Élet keserűen meg is jegyezte, az egyetlen, akinek elmondhatná hol járt, már nem él. Kisebb-nagyon eltévedések és félreértések után, már igencsak estefelé, sor került a pocaknézésre :) Csak rövid ideig csodálkoztam, amikor az egyébként idegenekkel meglehetősen zárkózottan elsőtalálkozó fiaim úgy pattantak ki az autóból, hogy már közben magyaráztak, és mutogatták a szerzeményeiket. Aztán amikor emlékeztettem magam, kivel is állnak szemben, már egyáltalán nem csodálkoztam. Az már pláne nem lepett meg, hogy Napuci már messziről megismerte a kiccsaládom, akik vele is a legtermészetesebben elegyedtek szóba, Csani szokásához híven szabad szemmel világította át a kis családot, és nagyon boldogan mászott az ölükbe, erről majd fotót is közlök, ha kapok rá engedélyt ;) Azt sem hallgatom el, hogy azóta is beszédtéma a találkozónk. Nagyon jó volt, és nagyon rövid, és valaki nagyon-nagyon izgult végig (én csak addig, míg meg nem láttam :D), de terveinkben szerepel, hogy hogy jól kimozdítsuk őket, és hosszasabban is tudjunk együttlenni. Vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk a következő baromi hosszú útra, le a Balatonra. Sikerült még aznap megérkeznünk, bár nem sok híja volt az éjfélnek. És bár a meteor felrobbanásáról lemaradtunk, így is láttunk hullócsillagot, már csak mi nagyok, mert a kölkek békésen horpasztottak hátul.

Só, pancsi, disznóparé, kecskesajt, ufólopta kölkök

Nagyjából ezek a szavak jelképezik a csütörtököt. Hogy furán mutatnak egymás mellett? Ja, nem vagyunk egy átlagos család :)) Egerszalókon van egy forrás, amiből 67 fokos sós víz tör föl, erre nem egy fürdő épült az elmúlt években, mi ezt próbáltuk ki, nekünk nagyon tetszett. Akkor eddig kipipálva a só és a pancsi. A többi hívószó már az esti, nagyon várt találkozást jellemzi. A legnagyobb móka volt disznóparéval etetni a kecskéket, nem győztük ellátni a kölköket takarmánnyal. A házigazda kecskesajtjára nem találok szavakat, igencsak jóllaktunk, még a fiúk is eszegettek belőle. Beszélgetnünk nem nagyon sikerült, mert valami kóbor ufó járt arra, amelyik ellopta az összes gyereket, és csak álmos, nyűgös utánzatokat hagyott helyettük, nagyon röhögtünk is, nem értjük kinek mi baja a saját süvölvényeivel, ezek itten áldott jó gyerekek. Szerencsére még délután telefonon trécseltünk keveset, így azért legalább nem volt annyira fájó ilyen hamar elbúcsúzni. És igen, ezt legkésőbb jövőre meg kell ismételni!!!!

Szilvásvárunk

Nem félreolvasás:) Merthogy mi ugyan azt mondtuk Zsombinak: "Megyünk Szilvásváradra!" ő ezt mélységesen felháborodva kérte ki magának. "Az nem az én szívászváram, hanem a Kendéé!" Szóval mi Szilvásvárunkat vettük be nagy erőkkel, miután kedden megérkeztünk Egerszalókra ide, borkóstoltunk itt, a pincét melegen ajánlom minden arra járónak, nagyon finom nedűkkel traktálják az embert arrafelé. A szerdai nap volt a hegymászós túrázós, a fiúk felmásztak az ősemberbarlanghoz is, addig mi Csanáddal bőszen fotózgattunk. Stílszerűen pisztrángot ebédeltünk, és szívtuk magunkba a jó hegyi levegőt.

Murphy

Nem kímél a drágaság...
Az eltűnt kontaktlencsémet másnap mégiscsak megtaláltam. A szemem sarkában jól összehajtogatva...
Nagylányságomat hazaérkezésünk utánra vártam, természetesen belerondított  a nyaralás kellős közepébe. Annyira imádok térdig mártózni a Balatonba...
A telefon természetesen akkor kezd el ordítani, mikor a kicsi mélyen alszik, én meg a lépcsőházban verem a billentyűket...

Áj láv Balaton

Természetesen első utunk apósom sírjához vezetett, nem volt egy könnyű menet. Kende mélyen hallgatott, de Zsombiból ömlöttek a kérdések, némelyik  elég hajmeresztő volt. Érződött, hogy teljesen össze van zavarodva (megbeszéltük hogy Tata elment az angyalokhoz, együtt el is engedtük őt), nem akaródzott neki az apja nyakából leszállni. Ma reggel is arra ébredtem, hogy valamelyik (mindkét oldalamon fiatal csikó feküdt) félálomban a nagyapját szólítja.  Végre sikerült legalább valamennyit elaltatni délután, aztán szétnéztünk a szemesi kikötőben. Ma délelőtt nagyot strandoltunk Szárszón,  hekket ebédeltünk, fagyiztunk, Csanit letettem aludni, és végre volt időm megírni néhány bejegyzést :) Holnap még fürdünk egyet, átkomponállunk Tihanyba, aztán hazafelé vesszük az irányt.

Vakrepülés az ismeretlenbe

Reggel még nagyon úgy nézett ki, szó szerint értendő a fenti cím... Egy kellemes reggeli szemdörgölés után azt kellett konstatálnom, én bizony csak egy szememre maradtam látó. Pótlencse persze nincs, merthogy induláskor (már ezért is úgy fordultunk vissza a sarokról...) cseréltem, a következő cser csak 1 hónap múlva esedékes. Azt már a pakolás felénél megállapítottam, ezt így nem fogom kibírni napokig (3,25 a dioptria), sürgősen kerítenem kell egy másikat. Így a flúgos futam következő etapja ofotért vadászattal indult. Nagy szerencsémre egy rém kedves eladókkal dolgozó üzletet találtam Egerben. Innen továbbindultunk Ipolytarnócra az ősmaradványokhoz. Élet telefonja szerencsésen lemerült, így a gps hamar elhagyott minket, de mintha sejtettem volna ezt előre, a laptopot a térképnél hibernáltam, így volt némi támpontunk.  Ipolytarnóc nekem nagyon tetszett, bár a világ végén van, de csodálatos, élvezetes volt a gyerekeknek (kivéve azt a részt, amikor a darázs megcsípte Kendét majd amikor azt hittük elveszett a skorpiója), és nekünk is. Itt már akkora csúszásba kerültünk, hogy erősen veszélyben láttam a második nagyon várt találkozásomat is, WS barátnőmmel. Gugli barátunk segített amíg tudott, ám a laptop aksija véges, pont a necces résznél szenderült békés álomba. Gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos hegyek közt fönt az Ipoly mentén, soha nem látott utakon, Élet keserűen meg is jegyezte, az egyetlen, akinek elmondhatná hol járt, már nem él. Kisebb-nagyon eltévedések és félreértések után, már igencsak estefelé, sor került a pocaknézésre :) Csak rövid ideig csodálkoztam, amikor az egyébként idegenekkel meglehetősen zárkózottan elsőtalálkozó fiaim úgy pattantak ki az autóból, hogy már közben magyaráztak, és mutogatták a szerzeményeiket. Aztán amikor emlékeztettem magam, kivel is állnak szemben, már egyáltalán nem csodálkoztam. Az már pláne nem lepett meg, hogy Napuci már messziről megismerte a kiccsaládom, akik vele is a legtermészetesebben elegyedtek szóba, Csani szokásához híven szabad szemmel világította át a kis családot, és nagyon boldogan mászott az ölükbe, erről majd fotót is közlök, ha kapok rá engedélyt ;) Azt sem hallgatom el, hogy azóta is beszédtéma a találkozónk. Nagyon jó volt, és nagyon rövid, és valaki nagyon-nagyon izgult végig (én csak addig, míg meg nem láttam :D), de terveinkben szerepel, hogy hogy jól kimozdítsuk őket, és hosszasabban is tudjunk együttlenni.
Vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk a következő baromi hosszú útra, le a Balatonra. Sikerült még aznap megérkeznünk, bár nem sok híja volt az éjfélnek. És bár a meteor felrobbanásáról lemaradtunk, így is láttunk hullócsillagot, már csak mi nagyok, mert a kölkek békésen horpasztottak hátul.

Só, pancsi, disznóparé, kecskesajt, ufólopta kölkök

Nagyjából ezek a szavak jelképezik a csütörtököt. Hogy furán mutatnak egymás mellett? Ja, nem vagyunk egy átlagos család :))
Egerszalókon van egy forrás, amiből 67 fokos sós víz tör föl, erre nem egy fürdő épült az elmúlt években, mi ezt próbáltuk ki, nekünk nagyon tetszett. Akkor eddig kipipálva a só és a pancsi. A többi hívószó már az esti, nagyon várt találkozást jellemzi. A legnagyobb móka volt disznóparéval etetni a kecskéket, nem győztük ellátni a kölköket takarmánnyal. A házigazda kecskesajtjára nem találok szavakat, igencsak jóllaktunk, még a fiúk is eszegettek belőle. Beszélgetnünk nem nagyon sikerült, mert valami kóbor ufó járt arra, amelyik ellopta az összes gyereket, és csak álmos, nyűgös utánzatokat hagyott helyettük, nagyon röhögtünk is, nem értjük kinek mi baja a saját süvölvényeivel, ezek itten áldott jó gyerekek. Szerencsére még délután telefonon trécseltünk keveset, így azért legalább nem volt annyira fájó ilyen hamar elbúcsúzni. És igen, ezt legkésőbb jövőre meg kell ismételni!!!!

Szilvásvárunk

Nem félreolvasás:) Merthogy mi ugyan azt mondtuk Zsombinak: "Megyünk Szilvásváradra!" ő ezt mélységesen felháborodva kérte ki magának. "Az nem az én szívászváram, hanem a Kendéé!" Szóval mi Szilvásvárunkat vettük be nagy erőkkel, miután kedden megérkeztünk Egerszalókra ide, borkóstoltunk itt, a pincét melegen ajánlom minden arra járónak, nagyon finom nedűkkel traktálják az embert arrafelé. A szerdai nap volt a hegymászós túrázós, a fiúk felmásztak az ősemberbarlanghoz is, addig mi Csanáddal bőszen fotózgattunk. Stílszerűen pisztrángot ebédeltünk, és szívtuk magunkba a jó hegyi levegőt.

2011. augusztus 2., kedd

Nyíregyháza

Szakadó esőben érkeztünk a flúgos futam első állomására, hatalmas szerencsénkre mire az autóból az Állatparknál kiszálltunk, már csak a gumicsizmákra volt szükség. Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak, rengeteget nevettünk, például a törpevízilón, aki lemerült, majd kisvártatva egész máshol bukkant föl hatalmas bugyborékolás közepette, vagy a kisoroszlánon, aki annyira de annyira szeretett volna játszani a fiúkkal, és az üvegre ugrált, mint egy kiscica. A pápaszemes medve Frédiként az ajtót püfölte, az indiai elefánt pedig sárral dobálta saját magát és a többieket is. A sláger természetesen a cápák voltak, elalvás előtt az ott készült videókat kellett megnézni, és azóta is folyton :) Már megérkeztünk második állomásunkra, Egerszalókra, ebédeltünk meg fagyiztunk Egerben, de a délutáni programot lefújtuk a végkimerülés miatt belőtt egyénekként (nem)viselkedő fiúk miatt, ők most tengermély álomba merültek (tényleg álmodnak, mert mocorognak, sóhajtoznak, félrebeszélnek...) és a gyönyörű napsütés is eltűnt a szakadó esőben. Szóval a ralli második állomásáról érdemben később tudósítunk :)

Nyíregyháza

zakadó esőben érkeztünk a flúgos futam első állomására, hatalmas szerencsénkre mire az autóból az Állatparknál kiszálltunk, már csak a gumicsizmákra volt szükség. Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak, rengeteget nevettünk, például a törpevízilón, aki lemerült, majd kisvártatva egész máshol bukkant föl hatalmas bugyborékolás közepette, vagy a kisoroszlánon, aki annyira de annyira szeretett volna játszani a fiúkkal, és az üvegre ugrált, mint egy kiscica. A pápaszemes medve Frédiként az ajtót püfölte, az indiai elefánt pedig sárral dobálta saját magát és a többieket is. A sláger természetesen a cápák voltak, elalvás előtt az ott készült videókat kellett megnézni, és azóta is folyton :)
Már megérkeztünk második állomásunkra, Egerszalókra, ebédeltünk meg fagyiztunk Egerben, de a délutáni programot lefújtuk a végkimerülés miatt belőtt egyénekként (nem)viselkedő fiúk miatt, ők most tengermély álomba merültek (tényleg álmodnak, mert mocorognak, sóhajtoznak, félrebeszélnek...) és a gyönyörű napsütés is eltűnt a szakadó esőben. Szóval a ralli második állomásáról érdemben később tudósítunk :)

2011. július 31., vasárnap

Cipész...

Mér' nem cipésznek tanultam?????????

Indul a H...-Nyíregyháza-Egerszalók-Dunakanyar-Balatonföldvár ralli

Holnap reggel indul a ralli, 4 állomás 8 nap alatt, hazudnék ha azt mondanám minden kész, de én éjjel csendben tudok jól logisztikázni :) Kirándulunk, pihenünk, TALÁLKOZUNK, látogatunk, lesz minden. Esőkabátunk és gumicsizmánk már van, éljen az idei nyár :)))

2011. július 27., szerda

95 centi

Ilyen magas a hálószoba kilincse. Az én 15 hónapos gyerekem röhögve kijön azon a csukott ajtón. Általában alvás helyett...

Rohadjon meg

Pokoli kínok között az a szemétláda, amelyik feltörte a hugom kocsiját és elvitte a notebookját. 13 gigányi emléke veszett oda. Csak azzal tudtam vigasztalni, hogy nem 1 év múlva történt és nem veszítette el a kisfia összes fotóját.

2011. július 24., vasárnap

Zsombi a klotyón...

Régóta tudjuk, a legjobb gondolatok elvonultságban születnek...
"Én kétfélét szeretek csak: Anyát meg Apát... A legjobban Anyát szeretem."
Imádom :)))

2011. július 21., csütörtök

Meghaltam

A fiúknak annyira sikerült felmérgelniük, hogy dühömben nekiálltam a konyhát rendbe szedni. Tűzhelysikálás közben aztán meghaltam. Sokszor. Ha jól értettem valami viziszörny voltam, előbb elkábítottak (kábítólövedékkel), majd lelőttek. Aztán le is szúrtak azt hiszem. A főhadiszállás, elnézést az ősemberfigyelő a szárító alatt volt, onnan indították a támadásokat. Totyogónak álcázott kémmel és vérmacskával is felszerelkeztek...
Ma eljutottam odáig, hogy egy-egy pohár vízzel nyakon öntöttem a nagyokat, miután már egy jó másfél órája próbáltam őket számos módszerrel rávenni arra, hogy aludjanak. Még most sem alszanak, de azóta legalább hiénakacaj nem hallatszik felőlük...

2011. július 11., hétfő

Apjafia

Ezt gondoltam sóhajtva, mikor ma megláttam másodszülöttemet, meg azt, hogy állati meleg van. Kicsi csillagom fejéről folyt a víz, izzadt mint egy ló.
Aztán ebédnél, mikor Csanád jól megcincálta, megvilágosodtam, és miután kiröhögtem magam meg is könnyebbültem. A póló alól ugyanis kikandikált a trikó amiben aludt. De reggel Kende annyira segíteni akart neki, hogy minél hamarabb kimehessenek a zúj kiscicákhoz, hogy a trikóra adta rá a pólót...

2011. július 3., vasárnap

14

Huncut, édes, bájos, erős, okos, egy igazi kis kakukktojás. Saját önálló akarattal, öntudatosan éri el amit szeretne. És mindent szeretne. Annyit eszik, hogy nézni is rosszullét. Vacsorára pl ledönt 2 dl kakaót, tápszerből, és számolatlan katonát sonkával sajttal, kovászos uborkával. Azt se nagyon bánná, ha csak uborkát kapna...
Elképesztő fejlődésen megy most keresztül. Kezdjük talán azzal, hogy mindenhol feláll, újabban az ágy tetején és ugrálni is próbál, már szépen lépeget egyedül, ha motiválva van. Mindenre felmászik, legjobb, ha a megmászandó objektum veszélyes számára. Mindenben utánozza a tesókat, ezért tegnap volt olyan pillanat, amikor hárman lovagoltak rajtam, és olyan is, amikor hárman ettek engem jó hangosan morogva. És olyan is, hogy hárman négykézlábaztak a lakásban nagyokat kacagva.
Imádja a vizet, nagyon szeret pancsolni. És gyümölcsfüggő... A sziklakert tetején van egy kis sziklakerti eper, elég sokáig termett, és bizony előfordult egyszer, hogy a lépcső tetejéről (5 fok) kellett leszednem, mert ő elindult eprezni. A málna is nagyon nagy kedvenc, azzal nem lehet jóllakatni, szerencsére elég jó idén a termésünk.
Beszéde egyre érthetőbb, sőt rejtélyes módon érthető szavak nélkül is képes megértetni magát. De azért szép kis szókincse van már: szia (IA), kakaó, anya, gyere (DEJE), Kende (DE esetleg DEDE, mint Zsombi...), enni (HENNE), inni, keksz (KEKE), nyunyuka (NYENYE vagy NYANYA), a víz (DIZZ), a cica  (CI) azt mondja MÁ MÁ, a kutyus VA VA esetleg Cézár kutyát utánozva liheg, a béka KEKEKE, a dínó WHÁÁÁ, a motor BRRR, a lovacska prüszköl,  a dédik (DÉ).
Fontossági sorrendje van: esti rutin a jó éjt puszi mindenkinek, ezt csak Zsombival lehet kezdeni, utána jön Kende, lehetőleg újra Zsombi,majd apa. A kiságy felé menet a halacskáktól is elköszönünk, bőszen integetünk és sziázunk.
Simán el lehetne lopni, mert mindenkivel kedves, mindenkinek szívesen a az ölébe megy. Mostanában viszont beköszöntött a dackorszak, hisztizik, földhöz is csapkodja magát, és krokodil könnyeket hullatva siratja magát. Ha valami nem úgy van a hogy ő szeretné (legtöbbször saját magának sincs fogalma róla hogyan is szeretné), duzzog, csapkod, dacoskodik.
Összességében imádnivaló, ahogy a testvérei is, nem is adnám egyiket sem semmiért.
Rettentő jó megfigyelő, valamelyik nap észlelvén, hogy a mosógép kimosott, vadul rángatta az ajtaját. Gondoltam nem akadályozom őt, odavittem a  ruháskosarat és kinyitottam az ajtót. A gyerek elkezdett a kosárba pakolni, és olyan ruhadarab is volt, amivel egyenest a szárítóhoz ballagott.

5 és 3/4

Okos mint a Nap. Érzékeny mint a mimóza. Eleven mint egy zsák bolha. Dacos mint Makrancos Kata.
Hát nagyon nem egyszerű most vele. Nincs ovi és szerintem unatkozik is kicsit, saját szórakoztatására Zsombit hergeli, jó alany, rögtön ugrik, irtózatos veszekedések vannak. Pár hónapja rengeteget rajzolt, nagyon jól, egész különleges látásmódja van. Nagyon érdekelte az írás, rengeteget másolt, mindenféle betűket. Aztán beütött a jó idő, azóta csak a fociról lehet beszélni vele, az oviban is csak focizik. Nincs most túl jó passzban, szerintem némileg össze is van zavarodva, de valamiért (talán mert én sem vagyok a topon) nem tudunk közös hangot találni csak elvétve. Az sem könnyíti meg a dolgom, hogy mindig más válik be nála, egymás után 2x ugyanazzal a módszerrel biztosan nem járok sikerrel. Épp az örjöngős-fröcsögős dackorszakát éli, nagyon csúnyán beszél, nem a szavak csúnyák igazán, hanem ahogy és akihez beszél, az nem passzol össze.
Emellett mint mondtam nagyon érzékeny, borzasztóan igényli a szeretet és a fiygelmet, néha nagyon bújós tud lenni. Csanádot egyenesen imádja. Ma is elmondta neki, mennyire szereti. Nem bírja hallgatni ha sír, görbülő szájjal könyörög, ne hagyjam sírni. Zsombival a viszonyuk nagyon érdekes, sokszor órákig eljátszanak a legnagyobb egyetértésben, van, hogy már kora reggel üvöltenek egymással. Alaposan kihasználja és rá is játszik arra, hogy ő a nagyobb és ott próbálja megvezetni, kioktatni, ahol csak lehet.
Rettentő büszke rá, hogy egyre jobban megy neki a biciklizés, már nagyon várja, mikor mehet saját bicóval úszni.

Majdnem három és fél

Ő aztán egy elvarázsolt figura. Nagyjából úgy tudnám definiálni az ő létét, hogy egy álomvilágban él, melyből néha kitekint hozzánk, és nem nagyon érti ezt a kinti világot. Ezer kérdése van, mire válaszolok rá már nem tudja mit is kérdezett, elég nagy felkészültséget igényel vele beszélgetni. Szeptembertől óvodás lesz,már nagyon várja, bár még nem tudom, hogy fogom megtanítani helikoptert rajzolni, azzal a feltétellel kapta meg a jelet, hogy középső csoport végére le kell tudnia rajzolni... Nem nagyon rajzol, viszont épít, mindenből, például fantasztikus járműveket alkot az apróbb fajta legóból. Remekül elvan egyedül, de amikor egy egész napot az óvodában töltött (a szülők önkéntes munkában pofozták ki az óvodaudvart) senkinek fel sem tűnt, hogy nem odavaló. Végülis 6 hónapos kora óta majd mindennap jár oda. Gyönyörűségesen szép, olyan pillákkal, melyekért sok nő ölni tudna. Angyalarcú kis bandita, mert azért haramiaságban nem kell félteni. Nekem még mindig nem bocsátotta meg Csanád születését, félek soha nem lesz már olyan a kapcsolatunk, mint előtte. Kissé távolságtartó. Csanádot ő is imádja, azzal a kis kitétellel, hogy nagyon kell rá figyelni, mert azért olyan előfordul, hogy nagy szeretetében kicsit megfojtogatja, kicsit kitöri a karját... A nagytesóért is odáig van, félistenként tekint rá, de eléggé felbosszantja, ha ezt az imádatot a tárgy épp nem érdemli ki.
Kinőtte már nagyjából (mindenét) a kis dagiságát, még most is olyan finom puha, de közben meg olyan kis keménykötésű legény. Enni szerencsére még mindig szeret, nem véletlenül 18 kiló, és a métert is elhagyta már.

2011. július 2., szombat

Sportemberek

Történt pedig, hogy volt két nagyon eleven kisfiú. Szüleik úgy látták jónak, hogy azt a sok energiát, ami bennük feszül, valamiképpen vezessék le. Amikor a nagyobbik fiú elég idős lett, szülei sportot választottak neki. Attól fogva a nagyobbik fiú úszni tanult. Telt múlt az idő, s történt egyszer, hogy a nagyobbik fiú útra kelt világot látni, új dolgokat tanulni. A szülők összedugták a  fejüket, s azt tanácskozták meg, a kisebbik fiú is tanulhatna valamit ezidő alatt. Így történt, hogy a kisebbik fiú hirtelen lóháton találta magát. De eszes legényke volt, nem esett kétségbe, s amit kértek tőle, mindent úgy csinált. Olyan ügyesen helytállt, hogy a szülei elvitték kicsit világot látni is. Attól a naptól az egyik fiú úszik, a másik lovagol. De mert a nagyobbik fiú igen makacs fajta volt és büszke, elhatározta, hogy ő bizony maga jár. Ezért aztán hirtelen megtanult lovagolni ő is, drótszamáron. Szülei büszkén látták, bizony kis időbe telik, míg a fiú valóban maga lesz képes útra kelni.

Erő erő gyere elő

Tegnap végre megkaparintottam függésem tárgyát... Azóta gyűjtöm az erőt, hogy nekifogjak az írásnak. Hosszú hosszú ideje nem írtam érdemben. Már Csanád szülinapjáról sem írtam, az pedig elég régen volt. Jó buli volt, sok szerettünkkel. Őszinte leszek, fejből már nem nagyon emlékszem a májusra, lesnem kellett a fotókat... Szóval volt egy jó kis program a fiúknak, állattenyésztési kiállítás megszámlálhatatlan állattal és traktorral, ez utóbbiakat (igen, a 200.-at is) velőtrázó csatakiáltás és örömugrándozás fogadta, tisztára mint két városi gyerek, pedig hát szinte óránként járkálnak előttünk mezőgazdasági gépek itt a város szélén. A szülinapomon az ajándék az ovis anyáknapi műsor volt, megint megható és mégis megmosolyogtató volt. Másnap lementünk a Balatonra apósomékhoz. A terv az volt, hogy a Tata jó nagyot horgászik az unokáival. Ám a Tata kórházban volt, míg ott voltunk, kivizsgáláson. Dühöngött, ki akart szökni, ő megígérte Kendének, hogy horgásznak... Három napig voltunk lent, minden nap voltunk nála, a fiúk rettentően élvezték, a kertben a fenyők alatt méter magas halmot hordtak össze tobozokból. Egy hónapja dühít, hogy egyetlen kép sem készült ott... Utolsó nap induláskor mentünk be hozzá, mire odaértünk a fiúk már aludtak mind, nem ébresztettük fel őket elbúcsúzni, nem részletezném az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Kende Kecskemét körül ébredt fel, szó szerint őrjöngött, amikor elmondtuk, hogy már voltunk Tatánál, nem tud beszélni vele. Zsombi Szegednél lájtosabb verzióban adta elő ugyanezt. Már ekkor gyanút foghattam volna.
A következő emlékem a vadaspark. Annyira szépen indult, olyan jókedvű volt mindenki, még fotó is készült rólunk a bejáratnál, az utolsó felhőtlen kép. Onnantól a dolgok összefolynak. Mostanában kezdünk magunkhoz térni, azért az élet megy tovább, nem is lehet másként 3 örökmozgó mellett.  Lezártuk az évet az oviban is, szóval június közepe óta minden gyerkőc itthon van, vérzik is a szívem, hogy ha legközelebb óvoda van, már csak 1 fiacskám marad otthon. Persze beindult az önvád, hogy nem foglalkoztam Zsombival eleget, míg megtehettem... Nagyon nem egyszerűek a napjaink, mert a két nagy folyton egymást marja, ritkán sikerül olyan elfoglaltságot találniuk, amivel nyugodtan elvannak. Leginkább Kende az, aki addig hergeli Zsombit, míg az üvölteni, csapkodni és csúnyákat mondani kezd. Persze innentől már a kisebbet se kell félteni, gyorsan tanul... Kulturált helyen megjelenni velük garantáltan azt jelenti, hogy tágas körzetben minden halló és hallássérült is tudja, hogy megérkeztünk...
Hát talán ennyi, így hirtelen, következzenek a képek a szöveghez.

Képes beszámoló

2011. június 24., péntek

Hahó!

Eloroztam a kishúgom gépét pár percre :) Ma beszéltem a szervizzel, elvileg kész a gép, és elvileg tényleg megcsinálták, szóval jövő hét elején úgy néz ki lesz végre számítógépem. Amúgy egészen jól megvagyunk, bár úgy érzem veszettül hosszú lesz ez a nyár... No de majd írok mindenről ha a saját gépemen garázdálkodhatok :)

2011. június 10., péntek

Vicc

1 hét után visszakaptam a gépet. Semmi baja a merevlemeznek, telepítsem újra az op rendszert. Két kérdés merült csak fel bennem: Az elektronikának mi köze az operációs rendszerhez? Miért én telepítsem újra azt az op rendszert, amivel együtt vásároltam a laptopot?
Az meg külön dühít, hogy egyértelműen be sem kapcsolták a gépet a szervízben.  Felhívtuk ma őket,  kérték az elnézést veszettül...  Küldöm vissza a gépet a szolgáltatón keresztül, na  ők nem túl lelkesek. Naná, ők fizetik a javítást. De hogy mikor használhatom végre megint a gépet... Élet telefonján nem túl kényelmes írni. Kitartás, idővel érkezem!

2011. június 1., szerda

Agyátültetés

A laptop winchestere megadta magát, cserélik, így határozatlan ideig nincs gépem, most Anyutól írok, időnként majd jövök, ha tudok.
Köszönöm az együttérző szavakat, sokat jelentenek! Kérlek szombaton is gondoljatok majd  Ránk nagyon, akkor lesz a temetés a Balatonnál.

2011. május 30., hétfő

Tökéletes hétvége

Szombaton előgyereknapi meglepetés, szép túra a vadasparkban. Este meglepi barátok Életnek a BL döntőhöz, amolyan előszülinapi ajándék. Vasárnap Élet 35. szülinapja, megcsináltattam a biciklijét, meglepi torta, nagy családi buli, összevont, énszülinapom és Csani névnapja is, a gyerekeknek ugrálóvár gyereknapra. Tökéletes hétvége lett volna.
A Vadaspark közepén ért minket a rettenet, és vált az álomhétvége rémálommá. Élet édesapja örökre elment. Maradt a gyász és a döbbenet.

2011. május 18., szerda

Mindenesetre

ezt olvassátok el, szerintem okos és igaz.

Tudom,

hogy elég sok az elmaradásom. Borzasztó rég írtam, de most valahogy nem jönnek a szavak. Próbálom valahogy összetákolni magam, és ez csak így megy. Ha csend van. Csak bent zakatolnak a fogaskerekek. Történések persze vannak közben, szülinap, kirándulás, csupa jó élmény, és valószínűleg most hogy leírtam, nem megy az írás, mégis le fogom tudni írni mi újság velünk. De az nem ma lesz. Mindenesetre tudjátok,  hogy megvagyok, majd jövök.

2011. május 9., hétfő

Ha

Ha szerdán feltakarítod az udvart, csütörtökön jön egy zivatar, és akácvirággal  teríti be azt... Vastagon.

2011. május 7., szombat

Megmondóember

Zsombi megmondta. Többször is. Nem hittünk neki (na jó, én nem hittem neki). Mikor elmondtuk neki, hogy úgy tűnik igaza lesz, csak ennyit mondott: "Igen." És pont. Mi meg várjuk nagyon Gézengúzt.

Őfontossága Nunyuka

Nagy tanulság: a frissen mosott, csuromvizes Nyunyuka is sokkal de sokkal jobb, mint akármilyen más nyunyuka-utánzat... Csakis vele lehet aludni, míg Nyunyuka-rablás esete áll fönt, igazi szomorúsággal siratjuk őt...

2011. május 6., péntek

Tádámm

Az előző bejegyzés meglehetősen elrontotta a kedvemet, de ezt, és a következő posztot meg kell írnom. Mert tádámm, Csanád ma felállt, teljesen egyedül. Persze az elsőt nem láttam (már rettenetesen várom, hogy a diákom hó végén levizsgázzon...) de azért bemutatta nekünk is, állt, sőt még táncolt és mókázott is. Nagyon cuki volt, jól össze is puszilgattam. Ja és épp csak bekanyarodtam anyu utcájába, mikor az én cseppem el kezdte mondogatni: mama mama mama. Puszit küld, és ad is, ha jajgatok, jól meghúzza a hajam, mert ugye akkor szoktam jajgatni... És 4 rágófogat növeszt egyszerre, ennek ellenére a héten többször is előfordult, hogy jóval 8  után ébredt fel először.

4

Egy 11 éves felakasztotta magát, egy 17 éves leugrott. Egy 5 évest orális szexre kényszerített egy 15 éves, egy 3 éves és egy 16 hónapos magára rántotta a forró levest. Ezek voltak az éjszakai Tények első négy híre. Rosszul vagyok...

2011. május 4., szerda

Agyam eldobom...

Ma reggel az oviban arra lettem figyelmes, hogy két kis kedvenc lánykám a heverőn állva énekel. Fluor Mizu című borzalmát.  A többiek ellőttük állva csodálták őket. Nem tudom hogy sírjak vagy röhögjek...

Kíváncsi vagyok!!!

Kaptam ma egy kérdést, és nem igazán tudtam rá válaszolni. Viszont a válasz engem is érdekel. Kedves olvasóim, kérlek meséljétek el, hogyan találtatok meg, hogy kerültetek ide a blogba!!! Azoknak a válasza is érdekel, akik egyébként csak csendben figyelnek :)

2011. április 28., csütörtök

Vége!!!!

Vége a nagy titkolózásnak :) Mindkét titkom megszűnt titok lenni, így nagy örömmel osztom meg mindenkivel. Két egyforma titokról írtam nemrég, ha még emlékeztek. Nos örömmel jelentem, októberben nagynéni leszek, a kedvenc kishúgom anyai örömök elé néz :))))
És hát akkor már biztosan kitaláltátok, van még egy kismamim :) Ti is ismerhetitek, hiszen ő is közénk, bloggerinák közé tartozik. Wildshyccu is csatlakozott a kismamák, anyukák népes táborához, izgatottan várjuk az újabb bejegyzéseket új blogján.
Boldog babavárást Nektek lányok!!!!

2011. április 27., szerda

2011. április 24., vasárnap

Esti mese helyett

Kicsit kitévedünk most a kronológiából, de mindenképpen szeretném megörökíteni a két történetet, amit ma mesélt el nagyapám. Nagy mesélő egyébként, de közel 89 év alatt történhet is az emberrel ez-az... Szóval ma sóhajtozott, hogy jó lenne, neki egy kiskutya, de nem lenne szíve itt hagyni, ha menni kell. Ez persze még odébb van, hiszen megígérte, a tizedik dédikét még megvárja, és még csak a kilencedik van úton. Na szóval a kutyahűségről kezdett mesélni. Menjünk időrendben. Régi parasztcsalád a mienk, mindig is tanyán éltek, természetesen nem kevés állattal körülvéve. Történt egyszer, hogy a déd-nagymamám kapott egy kiskutyát. A mama tífuszos lett az októberben megevett sárgadinnyétől, és olyan beteg lett, hogy be kellett vinni a városba, hogy az ottani házukban gyógyítgassák, nagyapám szavaival élve elég gyönge lábakon állt még a kórház, az 1920-30as évekről beszélünk. Amikor a mamát felültették a kocsira és elindultak vele a városba, a kutya is elindult, a földeken át. Épp körvadászat volt, heten lőttek rá, úgy tűnt senki nem találta el, de 6 hétig, míg a gazdája a városban gyógyult, a kutyát senki nem látta. Amikor a kocsi megállt a tanyaudvaron, a kutya ott volt mellette. Épen egészségesen, rejtély, hol volt ennyi ideig. Ez volt az a kutya, aki 16 évesen odadörgölőzött az éppen az állatokat itató nagyapámhoz, a bátyjához, majd elvonult az istálló mögé és kimúlt.
A másik történet nagyapám öccséhez "Ernec öcsém"-hez kapcsolódik. Neki is mindig volt kutyája. A háborúban hadifogságba került, az aktuális kutyája 4 évig várta haza. Még azon az őszön történt, hogy szintén körvadászat idején Enci bácsi répát szedett a földön, a kutya szokás szerint nem mozdult a lába mellől. Amint nem lőttek többet, a kutya a kerten át elindult haza. Egy vadász lelőtte. Akkor olyan idők jártak, hogy emiatt nem volt okos dolog szólni. Nem is szólt Enci bácsi semmit. Eltemette a kutyát, este fogott egy botot és elment hazulról. Jónéhány fácánnal tért haza később.  Tavaszig ezt minden éjjel megtette. 185 nőstényfácánt vitt haza. A következő ősszel a vadászok egymás fejét vakarták, hogy lehet, hogy előző évben nem győzték a puskát tölteni, most meg egy azaz 1 darab fácánt lőttek... No innentől kezdve soha nem szaporodott túl a fácán a környéken.
Szeretem nagyapám történeteit, mert az utolsó szóig igazak, és soha nem hiányzik belőlük a humor, az érzelmek. És az sem baj, ha egyiket másikat többször is meghallgatjuk. Ezek viszont teljesen újak voltak, ezért akartam leírni őket. Persze írásban nem jön ki nagyapám huncut humora :)

2011. április 22., péntek

Egy éve

gy éve már nagyon közel volt a pillanat, hogy a karomban tarthassalak, drága pici fiam. Nagyon boldog szülinapot Neked Csanibani!!!!!!

Jeles napok

Voltak nálunk ilyenfélék, például mindjárt szombaton itt volt a Sárkány-nap. No nem volt tűzokádás megy ilyesmik, de volt sárkányröptetés a szomszédos játszótéren a körzeti általános suli szervezésében. Volt rengeteg gyerek, számos sárkány, jórészt saját készítésűek, és hát kivonult a rendőrség 2 motorral meg egy autóval, és a tűzoltóság is képviseltette magát kettő darab járművel, a későbbiekben ki fog derülni, ez bizony igen hasznosnak bizonyult. Mostan pedig következzenek a képek ebben a témában:


Nagyon jó szél fújt, repültek a sárkányok szerteszéjjel, a gyerekek nagyon élvezték az egészet, és hát valljuk be mi is. Jövőre szerintem mi is alkotunk egy tűzokádót :)))
No napokat említettem a címben, bizony kedd is bevonul a történelembe, nálam legalábbis biztosan. Csanád fiam első hajvágására került sor, és nem is akárhogyan, igazi fodrász vágta, igazi fodrász szalonban. Nemnórmális anyuka természetesen gyártott fotókat is...


Azt még büszkén hozzátenném, hogy egy hang nélkül tűrte a szekálást, igazi nagyfiúhoz méltón.