2015. december 27., vasárnap

Karácsony szelleme

Az idei karácsony több szempontból is más volt, mint a többi. Azt is mondhatnám, több szempontból, mint számítottam rá. Mert azt már nyáron tudni lehetett, hogy soha többé nem lesz olyan a karácsony, mint eddig, hiszen elment anyósom, akinél minden szenteste összegyűltünk. Arra azonban nem gondoltam, hogy más miatt is könnyes lesz...
Ciki vagy sem, az én gyerekeim a Jézuskában (is) hisznek, mélyen, és én igenis erősítem őket ebbéli hitükben. Az eddigi menetrend is ezt erősítette, miszerint elmentünk vacsorázni Katimamához, és mire hazaértük, az ajándékok titokzatos módon a fa alá kerültek. Az szerencsére még soha nem tűnt fel egyik gyereknek sem, hogy nekem mindig akkor kell még utoljára elszaladnom a legkisebb helyiségbe, amikor már mindenki kabátban tobzódik az ajtóban, és a kocsiban várnak meg. Idén azonban másként alakult. Már délután nagyon titokzatosak voltak, aztán amikor elindultunk, idén már a sógornőmhöz, aki "átvette" édesanyjától a stafétát, én bepróbálkoztam a szokásos színjátékkal, azonban legmélyebb döbbenetemre a legnagyobb királyfi ezt nem engedte. Ragaszkodott hozzá, hogy ő marad utoljára, és ő zár be. Mégse üvöltözhettem vele szenteste, ráhagytuk, gondoltuk majd a sarokról visszafordulunk a telefonomért... Na abból még nagyobb balhé lett, konkrétan csak ő mehetett be a házba érte... Feladtuk, de lázasan gondolkodtunk a megoldáson. Végül a helyzet megoldódott, valakiért még el kellett szaladni a sógornőmtől, így hazarohantam és elintézhettem a dolgot. Már akkor láttam, hogy szorgos kis kezek ezt-azt elhelyeztek a fa alatt. Amikor hazaértünk este, minden világossá vált. A karácsonyfán egy-egy papírcsillag függött, az egyikben két kis cetli nekem, a másikban Apának. A fa alatt pedig egy rajz a legkisebbtől Anyának és Apának. A Zsombitól kapott cetlimen ez állt: Merri Christmas. Nem tudom ki van vele tisztában ki nincs, mi a foglalkozásom, nos angolt tanítok. A gyerekek viszont nem tanulnak angolul. Őszinte leszek, kicsordult a könnyem. És nem csak ettől. A fiúk pontosan értik a karácsony lényegét. Örömet szerezni azoknak, akiket szeretünk. És hogy Kende öntudatlanul is pontosan azt teszi amit mi is... egészen megható. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy idén sikerült mindenkinek legalább egy olyan dolgot beszerezni, amire vágyott, és azon vitatkoztak kié a legjobb ajándék, és mind a sajátját mondta. Kende szerint ez volt 10 éve alatt a legjobb karácsony. Hol van már a tavalyi év, amikor a kapott könyv a fa alatt landolt igen nagy sebességgel, mert nem telefon...

Ezzel a kis történettel kívánok mindenkinek békés, boldog ünnepeket.

2015. november 18., szerda

Vajon mennyire zörög a legkisebb tüdeje, ha ma több alkalommal megszívatott, és rohantam megnézni a (gondoltam véletlenül rezgőre állított) telefonom?

2015. november 10., kedd

Bátor oroszlán...

Csütörtök este fél 9. Kende épp hazaért az edzőmeccsről Szegedről. Áram angolosan balra el. Kende kétségbeesik. Anya nyugtatja. "De Anya, hazafelé rémtörténeteket meséltünk!" Anya igyekszik halkan röhögni... Gyertyafényes meghitt vacsora, Anya emésztése beindul (értsd hangos a pocak) Kende frászt kap. "Anya, mi volt ez a hang?" Nehezen győzhető meg a rémek távollétéről. Majd, hogy picit mentse a renoméját, kérdés: "Anya, B.B (csapattárs) merre lakik?" Anyának fogalma sem... És L.B.? Na őt pont tudja Anya. "szerinted náluk is áramszünet van? Csak mert mi hárman meséltük a rémtörténeteket..." Anya nagyon halkan és befelé sírva röhög...

2015. szeptember 15., kedd

A leírt szó ereje

Tessék, csak kérnem kellett :) Ma este végre hazakerült az autó és a tyúkok is összehoztak 3 tojást. Tizenhárman... Van még hová fejlődni, de nem vagyok telhetetlen, jó lesz holnap is ;) És akkor már khm... a gyógyulásomat is khm... ha lehetne....

A kerék meg a vágása

Szépen lassan minden visszatér a rendes kerékvágásba, elindult a suli, kezdődnek a szakkörök, egyelőre úgy néz ki az edzések is rendben lesznek. Nekem is körvonalazódik az órarendem, jelen állás szerint lesz egy egész szabadnapom, a csütörtök a pihenésé lesz, ha már szombat délelőttre viszont bevállaltam egy csoportot. Jó kis dolgos hétköznapok, már vártam őket. Ha végre 1 hét után lesz újra autónk és elmúlik az arcüreggyulladásom, (és a sztrájkoló tyúkjaink is fognak újra tojni...)minden rendben lesz :)

2015. szeptember 11., péntek

2015. szeptember 3., csütörtök

Három a magyar igazság, negyedik a ráadás

Szóval köszönjük szépen, itt akkor be is fejeződhet az év... Az év, ami igencsak próbára teszi a pozitív hozzáállásomat. Ha bárki emlékszik még rá, amiket régebben írtam, az tudja, hogy a tavalyi év tragédiákban bővelkedett. Idén is megtartotta rühelletes szokását. Megvan vagy másfél hónapja, hogy a fiúk kettő nap leforgása alatt elvesztették az egyik nagymamájukat (anyósom) és az utolsó dédit. Édesapának is van még majd 3 hétig munkája. De próbálunk pozitívak lenni, amennyire a helyzet engedi. Valószínűleg túlságosan jól sikerült, mert újra beütött hatalmas boldogság. Miután sokat küzdöttünk azért, hogy Kende királyfi akarjon vízilabdázni és már ennek gyümölcsét élvezhettük, az akarást, a lelkesedést, a sikereket és megcsillanó tehetséget, egy impotens vezetőség egy roppant aljas húzással kirúgta a mélyen tisztelt, rajongott és nem mellékesen nem kicsit sikeres edzőt. Megmondom őszintén, egy napja derült ki a dolog, én még nem mertem a gyereknek megmondani mi a helyzet. A csapattársak szüleitől tudom, mindenki sírva fogadta a hírt. Az pedig azt gondolom megint csak az edző milyenségét mutatja, hogy ma a teljes csapat bojkottálta az edzést, sőt, a többi csapat is... Próbálunk minden követ megmozgatni.
Hát szóval nagyon pihentető nyarunk volt. Anyósomat 9 nap alatt vitte el ugyanaz a leukémia ami tavaly a húgát, tehát családi halmozódás okán még vár a fiúkra meg apára egy vizsgálat, aminek az eredményével gyakorlatilag csak a bizonyosságot nyerjük el pro vagy kontra mivel jelenlegi állás szerint se megelőzni se gyógyítani, a dédivel pedig bepillantást kaphattunk abba, mekkora értéke van a magyar egészségügyben az idősek életének. Elárulom, ha voltak kétségeitek: semekkora.
Szóval kicsit amolyan főnixmadár jelleggel működünk mostanában, egyelőre a hamu fázis végén. Szerencsére nekem munkám van mindig, a fiúk sem nyírták még ki egymást és higgyétek el ez nem kis dolog. Ez a nyár mindenki idegeit próbára tette, többen elvéreztünk...
Viszont van egy negyedikes, egy másodikos és egy nagycsoportos királyfim, azt mondhatom, mindegyikük jó helyen van, megtalálta a helyét a közösségében és jól érzik magukat. Csak egymást nem tudják hosszú távon (röviden se ) elviselni. Ám a legkisebb miatt már legalább nem kell aggódnom, az ő jövője el van sikálva, szerelmes, nemsokára házasodnak és kettő unokával fognak megörvendeztetni, egy fiúval és egy lánnyal. (A vicc az, hogy születésük óta ismerik egymást és azóta elválaszthatatlanok) A két nagyobb még nem foglalkozik a családalapítással, konkrétan a csajokkal se. Lefoglalja őket a sport és a sok-sok okos gondolat. És a nagy tervek, amikor már sikeres pólósok lesznek és hatalmas farmot vezetnek, ahova majd mi is odaköltözhetünk Apjukkal vénségünkre :)
Nem, nem ígérek semmit. Most nagyon úgy éreztem, hogy ez a pár sor kikívánkozott. Lehet, hogy lesz még ilyen. az sem kizárt, hogy örömtelibb. Én pozitív vagyok ;)

2015. február 1., vasárnap

Minek jártatom??????

Azt a hatalmas számat.... Ugye, hogy ma aztán mozdulni se. Na persze. Hajnal 3kor Csanit, 6kor Kendét kellett kikísérni pisilni. Reggel irány a kórházi ügyelet a levegő után kapkodó sípoló tüdejű gyerekkel. Mentő beteget hoz, plusz másfél óra várakozás. Helyett át a városi ügyeletre két kövülethez, akik visszairányítanak a gyerekosztályra. Vérvétel, séta mellkas röntgenre és vissza. Legalább nincs tüdőgyulladása, "csak" bronchitis. Gyereknek felfújt a tüdeje hasizommal lélegzik. sípol mint állat és a hideg levegőn bepánikol, annyira nincs levegője. Ventolin, Atrovent, Cedax, Brulamycin. Gyógyszertár, Müller a beígért matricákért és kártyákért. Délután 4re már haza is értünk és reggelizhettem... Megkapta már a két befúvót másfél órája, de még mindig meg akar fulladni. Kedden lehet telefonálni a tenyésztés miatt. Már csak magamban számolok, 7 üveg...

2015. január 31., szombat

Keveset futott gyermekeimet cserélném egzotikus utazásra...

Jaaa, tudom, nekem is unalmas már... Csanád újra takonyerőműként funkcionál. Új belépőként Zsombi hétfőn tömött foga ma begyulladt. És miután ezért idő előtt hazaindultunk a farsangi táncházból, beszálláskor Kende nem csukta be rendesen az ajtót és hanyatt kiesett az autóból. Vizualizálási segédinfóként mondom, egy Seat Alhambráról beszélünk, épp nem kell hozzá kislétra... Tehát zúzódott az oldala, sántikál. Viszont legalább a mellettünk álló autót nem karcoltuk össze....
Egyébként meg szuper kis napunk volt, Kendének megint volt két meccse, persze megint nyertek, dobott két gólt, szerzett egy négyméterest a csapatnak, nagyon ügyes volt. És rettentően elfáradt. Azért utána még benéztünk erre a farsangi táncházra maszkkészítéssel meg rengeteg játékkal együtt. Vittük az uncsitesókat (említettem már, hogy mindkettő osztálytársa is a fiúknak?), a csajok is elég hamar feloldódtak, aztán ahogy mindig, összeállt a szupercsapat, mert megérkeztek a húgomék Benditával meg a barátnőm a csajokkal.
Holnap nem vagyok hajlandó megmozdulni se :)

2015. január 26., hétfő

Egészségügyi híradó

Csani ügyében is vannak fejlemények, megjött a múlt héten az eredmény, streptococcus pneumonae, jó kis agresszív baci, agyhártyagyulladást meg tüdőgyulladás is szeret okozni. Menő megkapta így hát a hatodik üveg antibiotikumot is. Már el is fogyott, és ma vettem észre, hogy már legalább 2 napja nem fújtuk az orrát. Éljen. De csak csendesen örülünk, mert még azért az lehet, hogy a baci által elnyomott bacik majd most magukra találnak. Nevörending sztori...

Zsombor egy hős

Meg egy kicsit én is...
Történt, hogy pár hónapja a suliban volt fogászati szűrés, Zsombinak találtak egy lyukas fogát, rendes anyuka meg jól ráhagyta. Pár napja elkezdte mondani, hogy lüktet. Nem volt teljesen egyértelmű a történet, mert hátul elindult egy maradandó foga kifelé, de nem akartam már ráhagyni, így ma elmentünk a fogdokihoz. Próbáltam a viccesebb részét kidomborítani a dolgoknak, szóval nem félt a drágám. Egész konkrétan egy hős volt. Be kellett tömni a fogát, szóval fúró, szívás, volt minden. Azt hiszem én bírtam rosszabbul, egész idő alatt egyszer volt egy kis nyüssz, de utána azt mondta nem is fájt. Úgyhogy most már nyugalomban várjuk, hogy végre legalább mozogni elkezdjen végre egy tejfoga, így 7 évesen :)

2015. január 16., péntek

Olyan jó lenne

Olyan jó lenne már pozitív dolgokról beszámolni. Olyan jó lenne, ha végre meggyógyulna Csani. De ennek a harcnak még nincs vége. És nem is látom azt. Ma a fülorrgégészeten töltött pár percünk közben és után, nagyon kicsi híja volt annak, hogy sírva fakadjak.
Ugyanis a múlt heti kontroll után, amikor ugye a Csanit műtő doktornő most épp azért szúrt le mert kifújtuk a gyerek orrát, és így nem tudott mintát venni a tenyésztéshez, és kaptunk antihisztaminos orrspayt meg szirupot, amit szedjen egy hónapig, ma el kellett vinnem orvoshoz, mert megint nem "tiszta" cucc jön az orrából. Már semmi kedvem nem volt átvinni Szomszédvárosba a doktornőhöz, bevittem itt a fül-orr-gégészetre. Az itteni doktornő nagyon szimpatikus, és nagyon jó. Azzal indított, hogy belenézett a gyerek orrába, majd közölte: "ez sűrű genny, anyuka". Nincs is ennél szebb mondat egy nemrég műtött gyerekkel kapcsolatban...
Nem kapott antibiotikumot (kár is lenne, szeptembertől januárig öt üveggel fogyasztott el), maradjon itthon, hogy rendesen tudjuk csökkenteni a brutális váladékmennyiséget, orrspay és brutál immunerősítés. Vettek mintát, kedden lesz eredmény. Mondtam már, hogy elegem van????
Viszont legalább kicsit szórakoztattam a gyereket, mert a mintát nekünk kellett felvinni a laborba, így lifteztünk egy jót.

2015. január 10., szombat

Mai mérleg

Három megnyert meccs, 3 gólpassz, 3 csodaszép gól, remek védekezés és egy hullafáradt ám nagyon boldog gyerek.
A fotón nem látszik, de a szalagra begyűjtött egy autogramot is Dr. Molnár Tamás olimpiai bajnokunktól :)

2015. január 6., kedd

Annyira jót mosolyogtam ma

Este amikor Kendéért indultam az edzésre, észrevettem az öreg kandúrt, egész nap nem láttam, gondoltam szívesen enne kicsit. Öntöttem a tálba, és hívtam a többit, illetve igazából a két teljesen vad, 10 hetesen előhozott kiscicát próbálnám odaédesgetni, mert egyelőre csak a kondenzcsíkot látjuk belőlük. Szóval a hívásra előrobogott a mamacica, egy jókora patkányt vonszolva. Meglátta a tálat, elhajította a patkányt, majd konstatálta, hogy ez bizony csak száraz táp, felkapta a patkányt és elviharzott. Tudom, nem egy nagy sztori, de annyira mókás volt végignézni a jelenetet :)
Aztán este lefekvéskor is jót mosolyogtam, mert ahogy írtam, ma elkezdtem mesélni a Ruminit, Kende könyvét, ami fúj, gyerekeknek való, béna, ő valami hosszabb könyvet olvasna (Piszkos Fred, 70 oldallal hosszabb,lebeszéltük...). Aztán az első fejezet végén a könyvet becsuktam, mindenki felháborodott. Főleg Kende: olvassam tovább, legalább még két fejezetet! Szóval talán mégis jó lesz a Jézuska ajándéka ;)

Kis magyarázat

Mert hát eltűntem jó egy évre. Nem, nem volt jó év. Kimondottan rettenetes volt. Tele aggodalommal, gyötrődéssel, gyásszal. Elvesztettük az imádott nagyapámat, a férjem nagynénjét, aki nagymamájukként imádta a fiúkat és ők viszont, és elment két kollégám is. Drága Tata kivételével, aki 92 évet élt meg, mindegyik érthetetlen, értelmetlen és döbbenet.
Ez volt az az év is, amikor Csanád folyamatosan beteg volt, télen nyáron taknyos és köhögős, aminek végső (legalábbis azt hittem) állomása a műtét volt decemberben. Rengeteg orvosnál rengeteg pénzt hagytam ott, és soha semmi nem hatott, senki nem tudta a problémát megszüntetni, vagy legalább rájönni, mi a probléma. 14 hónap kellett, hogy megtaláljam azt az orvost, aki rögtön tudta, mi a baj, milyen vizsgálat kell és mi a megoldás. 16 hónap takonykór után műtötték meg végre. Ez a küzdelem sem sokat javított az íráskedvemen. Ami viszont szerintem egy csoda, végig megmaradt a jókedve, maradt az a kis hebrencs mosolygombolyag. Aki, mint kiderült, gyönyörűen rajzol, részletgazdagon és színesen, és főleg kitartóan. Nagyon szeret rajzolni, műtét után is papírt ceruzát kért először.

A folyamatos küzdés Kendével viszont mindenkit megvisel. Mindig tudtuk, hogy nem egyszerű eset, arra is régen rájöttünk, hogy ha egy adott helyzetben végre találtunk olyan módszert ami működött nála, a következőben már biztosan nem. Alapvetően egy tehetséges, okos, ügyes gyerekről van szó, rettenetesen nehéz természettel. Ezt mostanra odáig fejlesztette, hogy önértékelési problémái vannak, sajnos valószínűleg részben annak köszönhetően, hogy mivel mindig sokkal jobban teljesített az életkoránál, akkorák is lettek az elvárások vele szemben... Nehéz ügy, kattogok a megoldáson. Amúgy továbbra is osztályelső, végre rájött, hogy szereti a vízilabdát és nagyon jól is csinálja. És ő is örökölt valami kreativitást, mert ragaszkodik a rajz szakkörhöz, és nagyon szép dolgokat hoz haza, élvezettel csinálja. Kapott is a Jézuskától pasztellkrétát, és pár perc alatt gyönyörű dolgokat alkotott.

Zsombor szeptemberben elkezdte az iskolát, ügyes nagyon, szeretik a tanítónők, varázslatos természete van. Az ő problémái pontosan ebből adódnak, annyira nagyon érzékeny, vagy inkább fogékony mindenre, hogy nagyon sokszor vannak sötét gondolatai és félelmei. Küzdünk az ő démonjaival is. Meg az írással... Annyira nem kreatív dolog és annyira unalmas, hogy hajlamos összecsapni. Pedig szépen ír, és hatalmas a tudáséhsége is, mindent olvasni próbál, legutóbb a boltban a "pörkölt héjas földimogyoró"val birkózott meg. Büszke vagyok rá, mert az iskolában még csak szótagokat olvasnak.

Én meg úszok az árral, próbálom megtalálni a dugaljat ahol a lemerült elemeimet újra tudom tölteni. Nagyon sokat segít, amikor időnként végre összeülünk a barátnőkkel és rettenetes röhögéseket csapunk. Dolgozok, itthon és a nyelviskolában is, sőt, ősztől megint tanítok az iskolában ahová sérült gyerekek járnak. Unatkozni nincs idő, sok és sokféle a diáksereg, egy dolog állandó, nagyon szeretem csinálni, szeretem azt hinni, hogy jól is megy :) Viszont már mormog a fülembe a kisbogár, hogy jó lenne fejleszteni magam, csak még azt nem tudom, hol találok még úgy napi 3-4 órát a 24 mellé...
Valahogy mégis ez a hajtás éltet, már alig vártam, hogy igazából elkezdődjön ez az új év, mert csak jobb lehet, mint az előző, elkezdődjön a munka (nem csak nekem, hanem a siseréknek is, mert úgy éreztem még pár nap szünet és eret vágok magamon).
Ezzel a jól sikerült, felemelő poszttal (én kérek elnézést...) kívánok minden olvasómnak Boldog Új Évet, kívánva tiszta lapot, hogy ebben az évben igazán jó dogok történhessenek velünk, és sokkal pozitívabban zárhassuk majd. Puszi mindenkinek!

Egyszer volt

Jujj, majdnem kicseréltem egy e betűt a címben a-ra...  Szóval hogy volt, karácsony, tavaly is. Nem tudom, hogy az időjárásnak, vag a lelkiállapotomnak köszönhető, de hangyányi karácsonyi fíling sem ért el, szégyen nem szégyen. Sőt, még ahhoz is ragaszkodtam, hogy a szokásos karácsonyi őrület helyett nem kapnak egy halom kihasználatlan játékot a már meglévő többszáz mellé, és Édesapának azon tervét is hipersebesen megvétóztam, hogy PS-t vegyünk nekik (kövezzetek meg, de néha szeretném látni a szemüket, az sem baj, ha némi értelem csillan meg benne és nem az elektronikus játékok őrülete, az pont elég amikor megkaparintják a telefonjainkat), megvettük nekik a nagy szánkót, hogy mind felférjenek, és könyvet meg CD-t kaptak még mellé. Hát, volt is döbbenet az arcokon, nem ehhez voltak szokva, elsőszülöttem afölötti mérhetetlen csalódottságában, hogy nem kapott telefont (ha rajtam múlna nem is kapna még pár évig, de Édesapa másként gondolta...) a kapott könyvet egy íves lendülettel bevágta a karácsonyfa alá, éljen a karácsony szeretetteli hangulata. Azért nem kell őket sajnálni, a rokonságtól még is kaptak elég játékot... És hogy igazán emlékezetes maradjon az ünnep, 25-én engem elért valami jóféle átok. Már anyukámnál az ebédnél éreztem, hogy valami nem oké, gondoltam csak fáradt vagyok. Az ám, annyira, hogy utána 2 napig föl se keltem! Olyan fejfájás meg szédülés talált meg, hogy a  Zember Jézuskahozta mozijegyét is el kellett adnunk, nem tudtuk megnézni a filmet. Viszont vasárnapra megérkezett a rendelt hó, így rendesen fel tudtuk avatni az új szánkót a szomszédos töltésoldalban, remekül szórakoztunk. A fiúk is megbékéltek, Csani már sokszor meghallgatta a mese CD-t, és Zsombi könyvét is kiolvastuk már. Kende viszont vetetett magának egy Geronimo Stilton könyvet és inkább azt olvassa... Sebaj, mától az ő könyve lesz az esti mese, hátha mégis kedvet kap hozzá.

2015. január 4., vasárnap

Recept egy tökéletes vasárnaphoz:

Legyél kicsit náthás, érezd úgy szombat este 8 körül, hogy most kell ledőlni "csak öt percre". Ébredj fel 11 körül a feltornyozott párnán és takarón fekve arra, hogy pokolian fáj a nyakad. Kínlódj el ezzel úgy hajnal 3-4ig. Reggel 9kor ébredj frissen és üdén, iszonyatos nyakfájással, majd élvezd az utolsó szabadnapod...