Egyszer volt

Jujj, majdnem kicseréltem egy e betűt a címben a-ra...  Szóval hogy volt, karácsony, tavaly is. Nem tudom, hogy az időjárásnak, vag a lelkiállapotomnak köszönhető, de hangyányi karácsonyi fíling sem ért el, szégyen nem szégyen. Sőt, még ahhoz is ragaszkodtam, hogy a szokásos karácsonyi őrület helyett nem kapnak egy halom kihasználatlan játékot a már meglévő többszáz mellé, és Édesapának azon tervét is hipersebesen megvétóztam, hogy PS-t vegyünk nekik (kövezzetek meg, de néha szeretném látni a szemüket, az sem baj, ha némi értelem csillan meg benne és nem az elektronikus játékok őrülete, az pont elég amikor megkaparintják a telefonjainkat), megvettük nekik a nagy szánkót, hogy mind felférjenek, és könyvet meg CD-t kaptak még mellé. Hát, volt is döbbenet az arcokon, nem ehhez voltak szokva, elsőszülöttem afölötti mérhetetlen csalódottságában, hogy nem kapott telefont (ha rajtam múlna nem is kapna még pár évig, de Édesapa másként gondolta...) a kapott könyvet egy íves lendülettel bevágta a karácsonyfa alá, éljen a karácsony szeretetteli hangulata. Azért nem kell őket sajnálni, a rokonságtól még is kaptak elég játékot... És hogy igazán emlékezetes maradjon az ünnep, 25-én engem elért valami jóféle átok. Már anyukámnál az ebédnél éreztem, hogy valami nem oké, gondoltam csak fáradt vagyok. Az ám, annyira, hogy utána 2 napig föl se keltem! Olyan fejfájás meg szédülés talált meg, hogy a  Zember Jézuskahozta mozijegyét is el kellett adnunk, nem tudtuk megnézni a filmet. Viszont vasárnapra megérkezett a rendelt hó, így rendesen fel tudtuk avatni az új szánkót a szomszédos töltésoldalban, remekül szórakoztunk. A fiúk is megbékéltek, Csani már sokszor meghallgatta a mese CD-t, és Zsombi könyvét is kiolvastuk már. Kende viszont vetetett magának egy Geronimo Stilton könyvet és inkább azt olvassa... Sebaj, mától az ő könyve lesz az esti mese, hátha mégis kedvet kap hozzá.