Kis magyarázat

Mert hát eltűntem jó egy évre. Nem, nem volt jó év. Kimondottan rettenetes volt. Tele aggodalommal, gyötrődéssel, gyásszal. Elvesztettük az imádott nagyapámat, a férjem nagynénjét, aki nagymamájukként imádta a fiúkat és ők viszont, és elment két kollégám is. Drága Tata kivételével, aki 92 évet élt meg, mindegyik érthetetlen, értelmetlen és döbbenet.
Ez volt az az év is, amikor Csanád folyamatosan beteg volt, télen nyáron taknyos és köhögős, aminek végső (legalábbis azt hittem) állomása a műtét volt decemberben. Rengeteg orvosnál rengeteg pénzt hagytam ott, és soha semmi nem hatott, senki nem tudta a problémát megszüntetni, vagy legalább rájönni, mi a probléma. 14 hónap kellett, hogy megtaláljam azt az orvost, aki rögtön tudta, mi a baj, milyen vizsgálat kell és mi a megoldás. 16 hónap takonykór után műtötték meg végre. Ez a küzdelem sem sokat javított az íráskedvemen. Ami viszont szerintem egy csoda, végig megmaradt a jókedve, maradt az a kis hebrencs mosolygombolyag. Aki, mint kiderült, gyönyörűen rajzol, részletgazdagon és színesen, és főleg kitartóan. Nagyon szeret rajzolni, műtét után is papírt ceruzát kért először.

A folyamatos küzdés Kendével viszont mindenkit megvisel. Mindig tudtuk, hogy nem egyszerű eset, arra is régen rájöttünk, hogy ha egy adott helyzetben végre találtunk olyan módszert ami működött nála, a következőben már biztosan nem. Alapvetően egy tehetséges, okos, ügyes gyerekről van szó, rettenetesen nehéz természettel. Ezt mostanra odáig fejlesztette, hogy önértékelési problémái vannak, sajnos valószínűleg részben annak köszönhetően, hogy mivel mindig sokkal jobban teljesített az életkoránál, akkorák is lettek az elvárások vele szemben... Nehéz ügy, kattogok a megoldáson. Amúgy továbbra is osztályelső, végre rájött, hogy szereti a vízilabdát és nagyon jól is csinálja. És ő is örökölt valami kreativitást, mert ragaszkodik a rajz szakkörhöz, és nagyon szép dolgokat hoz haza, élvezettel csinálja. Kapott is a Jézuskától pasztellkrétát, és pár perc alatt gyönyörű dolgokat alkotott.

Zsombor szeptemberben elkezdte az iskolát, ügyes nagyon, szeretik a tanítónők, varázslatos természete van. Az ő problémái pontosan ebből adódnak, annyira nagyon érzékeny, vagy inkább fogékony mindenre, hogy nagyon sokszor vannak sötét gondolatai és félelmei. Küzdünk az ő démonjaival is. Meg az írással... Annyira nem kreatív dolog és annyira unalmas, hogy hajlamos összecsapni. Pedig szépen ír, és hatalmas a tudáséhsége is, mindent olvasni próbál, legutóbb a boltban a "pörkölt héjas földimogyoró"val birkózott meg. Büszke vagyok rá, mert az iskolában még csak szótagokat olvasnak.

Én meg úszok az árral, próbálom megtalálni a dugaljat ahol a lemerült elemeimet újra tudom tölteni. Nagyon sokat segít, amikor időnként végre összeülünk a barátnőkkel és rettenetes röhögéseket csapunk. Dolgozok, itthon és a nyelviskolában is, sőt, ősztől megint tanítok az iskolában ahová sérült gyerekek járnak. Unatkozni nincs idő, sok és sokféle a diáksereg, egy dolog állandó, nagyon szeretem csinálni, szeretem azt hinni, hogy jól is megy :) Viszont már mormog a fülembe a kisbogár, hogy jó lenne fejleszteni magam, csak még azt nem tudom, hol találok még úgy napi 3-4 órát a 24 mellé...
Valahogy mégis ez a hajtás éltet, már alig vártam, hogy igazából elkezdődjön ez az új év, mert csak jobb lehet, mint az előző, elkezdődjön a munka (nem csak nekem, hanem a siseréknek is, mert úgy éreztem még pár nap szünet és eret vágok magamon).
Ezzel a jól sikerült, felemelő poszttal (én kérek elnézést...) kívánok minden olvasómnak Boldog Új Évet, kívánva tiszta lapot, hogy ebben az évben igazán jó dogok történhessenek velünk, és sokkal pozitívabban zárhassuk majd. Puszi mindenkinek!