2012. május 29., kedd

Gyermeki lelemény vagy mi a szösz, meg hogy az a ......

Kende reggel közölte mindene fáj, ő nem is tud felkelni. Kicsit győzködtem, de láttam hiába, gondoltam még úgy se nagyon hiányzott az oviból, hadd pihenjen itthon kicsit. Délelőtt vagánykodott volna, de mondtam neki, aki beteg feküdjön. Nem tetszett neki. Hát nem képes volt belázasodni? Azóta is 37 és 38.2 között ingadozik a hője, még hagyom, hadd küzdjön a szervezete... Viszont a nyakfájás meg lábfájás nem tetszik. De legalább étvágya van, egy jó tányér bolognait villázott az arcába. Most pedig vacsizunk, ünnepi menü, újhagymás-sonkás rétes és epres gyümölcstorta. Jó étvágyat :)

2012. május 27., vasárnap

Összemacskásodtunk amúgy kicsit

Tényleg nem nagyon, csak ennyire :-)))
Trikó, Kispaca, Kisdagi, Bagira, Csíkos, MásikCsíkos, Béla

Családi idill

Csak a szép ződ gyep... avagy kezdődik, Apa, kezdődik!!!!


Elkezdődött idei unaloműző projektünk, melynek első látványos lépéseként hétfőn 30 m3 sódert helyeztek el  a pázsiton. A gyerekek roppantul élvezik...
Tegnap kiásódott az alap, ma már töltögették is rendesen, nem is baj, mert tegnap délután már a 80 centi mély árokból kellett Csanádot kivadásznom.
Jelenleg így nézünk mi ki hátulról :)

Az első képen Kende szobája és a nappalink látható, a másodikon a kicsik szobája, a fürdő és a kamra. Szép, ugye? :-)
A meglévő ajtó mögött a konyhánk van, ott tartom az óráimat, vannak elképzeléseitek, milyen nyugisak lesznek innentől? Rendben, nem sírok, a végcél lebeg a szemem előtt....

2012. május 13., vasárnap

A legszebb ajándék

Tudom, száz másik témával el vagyok maradva, voltak hamarabbi történések, amiről meg kellene emlékeznem, de úgy érzem, ez mosta  legfontosabb. Mert olyan ajándékot kaptam anyák napjára, amiért nem lehetek soha elég hálás. Visszakaptam az én Combizsombimat, akit Csanád születésekor elvesztettem. Két éven át szenvedtem attól, hogy az én csöpp fiam, akivel úgy voltunk, mint a borsó meg a héja amíg a kisöccse meg nem született, egyik pillanatról a másikra nem engedett közel magához, távolságtartó lett, időnként goromba. És most megtört a jég. Két év telt el, de most varázsütésre lehullott a vasfüggöny, és enyémek a mosolyok, az ölelések, a puszik, minden, ami annyira hiányzott olyan sokáig. Valószínűleg ezért történt, hogy az ovis anyáknapi ünnepségen már akkor potyogtak a könnyeim, amikor bevonultak, és amikor az ajándékokat átadták,  nem tudtam abba hagyni a sírást, és most sem tudok könnyek nélkül írni erről. Viszont megmutatom, mi volt az én drágáim ajándéka:
a kis szívecskéket a saját kis ujjaikkal festették :)
ilyenkor döbbenek rá, mi az ami igazán fontos




annyira szeretem őket :)