Ma kaptam egy lovat

Csanádtól <3

Morcos anya

Cs: Ott a cica!
A: Igen, egy beteg cica.
Cs: Beteg?
A: Igen, beteg a cica.
Cs: Beteg cica... Nem fogom (meg). Méé(r)gesz Anya.

Kettő perccel később:
Jaj, gye(r)ekek! Én isz gye(r)ekek. Te isz gye(r)ekek.
Amúgy imádom az őszinteségét és ártatlanságát. Ma találkozott egy csivavával, és őszinte döbbenetet láttam az arcán amikor azt kérdezte: EZ MI??

Éles szemű megfigyelő

Pár perc kertben tartózkodás után a Csepp a következő kérdést/megállapítást szegezte szülőanyjának:
Szejeted te viágokat?!

Fáj, segíts!

A szívem szakad meg. Csaninak hirtelen fellobbanó vírusos kötőhártya gyulladása van, és a feje is elkezdett fájni. És ezt a mondatot ismételgeti. Kicsi híja, hogy vele sírjak :(
Frisstíve:  szerencsére dínós mesére gyógyulós fajta fejfájás volt, már semmi vész. És talán 1-2 héten belül az ököl a szájban szindróma is megszűnik majd, este 2 új rágót számoltam meg két duzzadt ínyt, ezzel végre meglesz a húsz...

anyai tekintély

Anya: Pakoljátok el a játékot.
Csani: Jó, minnyát, eszt építesz.
2 perccel később:
Anya: Pakoljátok el!
Csani: CAI ÉPÍT!!!!!

Beszélgetünk

Anya: Hol van a Csacsid?
Csani: Elbújt!

Csani: Anya! Mecét kaccósz!
Anya: Kapcsoljak mesét?
Csani: Aha! Dí(n)ósz mecét!

Anya: Mindjárt ebédelünk!
Csani: Mi (az) ebéd?
Anya: Rizses husi.
Csani: Risze uszi? Anya szütötte!

Anya: Aki nem jön fogat mosni, nem néz Házépítőket! Háromig számolok! Egy...
Csani: Kettó!

Hajfestésem okai

Nos ez a kis novellagyűjtemény ma még egy fejezettel bővült, amikor a legkisebb királyfit megláttam térdelni. A kanapé tetején.

Mai friss

Tisztelettel és nagy büszkeséggel szeretném bejelenteni, hogy a mai oviolimpián Kendéék az ezüstérmet szerezték meg. A fiú is rém büszke magára. :)
Túléltük a harmadik félnapos áramszünetet is, már épp elég volt belőle. Mellesleg az oviban sem volt áram, se fűtés se világítás.
Ma mindkét nagyfiú remekelt a lovagláson, már ügetni tanulnak, és nagyon jól megy nekik! Csanád meg boldog, ha lovat lát, simogatja őket, és minél többet igyekszik a hátukra kerülni.
Említettem pár napja, hogy Kendének kiesett az első foga és már nő is a helyén az új. Ma odajött, hogy nézzem már meg mi az a szúrós az ínyén. Hát kérem a rágófogai mögött nő egy fog. Minden biológiai tudásomat összeszedve is csak bölcsességfog lehet. Természetesen meg fogom mutatni fogorvosnak is, egyelőre csak hüledezünk.
A nap mondása pedig Csanádtól származik, aki megunta, hogy Kende folyton piszkálja, és elküldte őt szebb vidékre a következő szavakkal: "Nem! Buta!" Végünk van...

Anya-apa

A gyerek fejébe vette, hogy beéget, de vastagon. Mert hát valljuk be, elég kínos, amikor a gyermek egy szinte vadidegen emberhez rohan oda, hangos Apa-Apa! kiáltással. Az okra még nem jöttem rá, de néhány napja mindenkit anyának és apának szólít. Ha megkrdezem tőle, hogy van mondjuk a nagybátyja, rögtön rámutat, ha kérem, a nevét is kimondja, de ha szól hozzá, azt úgy kezdi: Apa! De apának hívja a barátainkat, a szomszédot, és anyának az anyukámat, a hugomat, a sógornőmet, és barátnőket. A vég az volt, amikor ma apának nevezte Kendét. Amikor rászóltam, hogy ő nem apa, akkor anyának szólította....

Motolla úr fejlődik

Bizony, határozott fejlődésről tudok beszámolni. Az első este után, amikoris 9x kellett a fiatalembert megkérni, hogy mégis csak feküdjön már le és ne csak az etetőszékben játssza azt, hogy alszik (nagyon komoly, hátradől becsukott szemmel és fapofával, olyankor nekem csssss-egnem kell, hogy halkabban, Csani alszik, és akkor ő nagy vigyorogva felpattan), a következő este csak és csupán 3 alkalommal kísértem vissza, tegnap délután egyetlen egyszer kellett, na jó este volt egy kis visszaesés, mert nem én altattam (végrevégre barátnőztem kicsit) és nagyjából 9x kellett visszafektetni, ebből 2x a bejárati ajtótól kellett lefeszegetni, amit "anya-anya" felkiáltással rohamozott meg... Ma délután is kevés számú menetünk volt, este is maximum 3. Szóval büszke vagyok rá erősen.

Motolla úr tréningezik

Egen, galádanyu beszigorított. Azt gondoltam, ha délutánonként néha sikerül egyedül is elaludni, talán-talán este is menne. Ma úgy éreztem, most vagy soha (na jó ebben vastagon benne volt a 2 idősebb csirkefogó, akik nem nagyon bírtak ma este magukkal), nagy levegőt vettem, betakargattam, kezébe adtam egy-két kedvencét (ööö, egymás után, merthogy mindet hozzám vágta, észlelvén a sunnyogást...) elköszöntem és kijöttem. Ha jól számolom, kilencszer. De győztem. Végül sírés nélkül, kicsit duzzogva ugyan, de elaludt szépen. Az a vicc, hogy most még lett is volna mit nézni az akváriumban, na erről is írok mindjárt.
Persze azért nem vonok le messzemenő következtetéseket, gyanítom holnap legalább ilyen hosszú tréningen veszünk majd részt, az sem kizárt, hogy Motolla úr beveti a nehéztüzérséget, úgyis mint szépen (értsd könyörögve) nézés és ágyba maga mellé húzás...

Motolla híradó

Ma esti legfontosabb híreink: dráma a kisszobában! Szerelmi háromszög alakulóban! Egy ágyban a mackók és Csanád! Csókok csattantak, beépített informátorunk mindent látott!Természetesen azonnal jelentkezünk, amint újabb részletek szivárognak ki.

Visszanyal a fagyi

Amikor a poszt megfogalmazódott bennem, még végtelen szülői büszkeség feszítette a mellkasom. Vigyorogva meséltem, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fogok annak, hogy az egyik gyerekem belepisil a kádba. Ez amúgy tényleg nagy büszkeséggel tölt el. Nem maga a tény, hanem az, hogy szabályozni tudja. Másfél évesen. Ám azonban ami a kádban vicces, az a szőnyegen már nem annyira, ahogy azt is kibírnám röhögés nélkül, ha nem kellene a legkisebb helyiségből kibányásznom naponta 5x a wc-kefével könyékig a csészében vájkáló vigyorgó pelenkást. És a binci is jó móka, egész addig, míg nem akarja a kezembe nyomni, ölembe tuszkolni az ebédlőasztalnál.
Én tudom, hogy még sokkal inkább ez, mint hogy 3 éves korában azon siránkozzak, hogy még pelenkás (egyébként nem tenném :D), de basszus mikor nőtt ekkorát ez a gyerek?????

M.

Úgy tervezem, a legkisebb királyfi nevét ezzel fogom kiegészíteni.
É..... M. Csanád. Szerintem jól hangzik. Bár nem tudom mennyire lesz rá büszke felnőttként. Miért? Hát, nem voltam vicces kedvemben, amikor ezt kitaláltam...
Szóval hogy mit is takar az M. M, mint motolla. Napközben még hagyján, mindaddig jól elvagyunk, amíg nem kezdi el rángatni a karom, amikor mondjuk kézzel esetleg itt a gépen írok. De a lefekvés az egy kész rémálom. A szándékkal nincs gond, boldogan indul aludni miután kiosztotta a megfelelő számú puszikat. Le is fekszik szépen, bár előtte még népszámlálást tart. Minimum a cicának és a csacsinak meg kell lenni. Lefekszik. Ez tart kb 1 másodpercig, onnantól jön a motolla rész, úgy fél órán át. Átszámoljuk az állatkákat. Át is rendezzük őket. Ki vesszük a párnát, mert nem férnek tőle az állatkák. A párnát haladéktalanul vissza kell tenni. Kell a cica. Azt begyűri maga alá. Kell a másik cica is (kesztyűbáb). Azt is begyűri. Meg a csacsit is. Hol van a cica? Megvan, örülünk. De hol a csacsi? Azt is előbányásszuk. Megszeretgeti a bocis párnát. Eldobja, nem kell. Lefekszik. Azonnal visszaköveteli a bocis párnát. Meg a csacsit is. Megnézi, még mindig megvan a bárány is. A fél állatkertet megint begyűri maga alá. Lefekszik. Nem kényelmes, pózváltás. Kiszedem a rátekeredett takaró alól. Lefekszik. Megpróbálom kipattintani az ágy két széle közül, mert keresztben beszorult. Lefektetem, betakarom. Kezébe adom a macskát. Elveszem a hozzám vágott párnát. Megfenyegetem. Újra betakarom. Leszedem a fejéről a takarót. Lassan elcsendesedik. Bámulom az akváriumot, várom, hogy becsukja a szemét. Nem nézek oda, nem szabad. "Nem. Nem, anya nem. Nem, anya nem, anya nem." De igen, figyelek rá, megsimogatom, betakargatom. Nézem hogy kergetőznek a halak. Amikor már pár perce egyenletesen szuszog, megpróbálok kiosonni. Ha túl korán, kezdhetem elölről.
És mostanában minden este ez a program. Akvárium nélkül már megőrültem volna...

Már megint a legkisebb...

Bár ugye ez nem annyira meglepő, ő van abban a korban, amikor csomó újdonsággal lepi meg párásodó szemű eleit.
Sztori námbör van:
beszélgetés résztvevői Apa, Anya, Csani
Cs: Apa!
Anya: Igen, ott van apa.
Apa: És ő kicsoda?
Cs: Anya. ... Én i(s) anya!!!

Sztori námbör tú:
Zsombi betyár, vagy nevezzük talán Atom Antinak (by ovi), esetleg Pumuklinak (ezen elnevezés 1 óra múlva okafogyottá válik, megszabadítjuk a lobonctól) lebukfencezik a szülői ágyról, szívettépő zokogás, görögdinnyényi könnyek, anya átölelve vigasztal. Legifjabb érkezik, terepet felmér, huncut szemvillanás, gyermek földön elterül, hangos "zokogással" feltápászkodik és teátrálisan kinyújtott karokkal szintén karomba zuhan, ott némileg röhögve tovább zokog. Anya nem némileg röhög...

ÉN

Nem, nem rólam fog szólni :) Csanád kezdte el használni önérvényesítésének fontos eszközét. Határozottan vicces, amikor reggel megkérdezem ki kér kakaót, és a három fiú kórusban válaszol: én! én isz! ÉN I!
A fotókon, tükörben és létszámellenőrzésnél is mondja. És nem csak ezt, kétszavas mondatokat hallok tőle! Ma majdnem leszédültem a székről, amikor ebédnél (2 tányér paradicsomleves után) a raviolit kóstolva közölte velem: NEJJÓ! Nem ízlett neki, nem is ette meg. Ezt is, azt is, itt is, ott is, ide is, oda is, ott van. Ezeket mind használja. A legújabb szavak a lufi, csúszik (fóbiája a vizes padló...) elcsúszok, csiga, heló, oké, és amin ma reggel borultam meg, amikor kiküldtem köszönni a fiúknak: JÓGEGE! Jó reggelt kívánt imádott, bálványozott és mindenben utánzott bátyjainak. Tegnap kiment az udvarra, én bent molyoltam valamit, de kinéztem, és kerestem. Ült a padon, felnézett valami nagyon fontos bütykölésből, és mosolyogva csak annyit mondott : NÉ! Valami kis vacakot nézegetett. Hihetetlen, milyen okos, és hogy mennyit jelent az, hogy "sokadik" gyerek.

Tente anya

Nem tudom, nem írt még senki tanulmányt a "Tente baba" kezdetű klasszikusról??? Komolyan mondom, hipnotikus hatással bír... Általában a második versszaknál jelentkeznek a kezdeti tünetek: szemdörgölés, ásítozás, rebegő pillák. Majd néhány ismétlés után a teljes kóma. Félelmetes, hogy mindig elérem vele ugyanazt a hatást...
De ha már altatás: komolyan mondom, több, mint egy hetembe telt, hogy észrevegyem, Nyunyuka magával vitte az ujjszopást. Döbbenetes, hogy azóta egyszer sem láttam a kezét a szájában, kivéve mikor a 16. kis szenya foga bújt ki. Végiggondolva, amíg Nyunyuka él, soha le nem szoktattam volna az ujjszopásról... Néha kísértésbe esek azért, hogy Eriberitől zokogva kérjem, intézzen nekem Nyunyut, főleg mikor második órája játszuk a "feküdj le kicsim aludj szépen ne gyere utánam azonnal feküdj vissza" verklit, és csak az segít, ha mellé fekszem, és még így is én alszom el hamarabb...

Kemény

Kemény napokon vagyok túl, sokféle értelemben, de egy az, ami igazán fontos. Annyit mondogattam itt is, hogy Csanád milyen nagy fiú már. Hirtelen tényleg sok minden történt vele, hiszen eltűnt a kiságya, nagy, új ágyon alszik. nincs már babakocsija (csak egy kis futkározós), és bekövetkezett egy tragédia is, a drága Nyunyuka elhalálozott, ezen a fórumon is kísérjék átkaim a "kedves megtalálót". Én ezen utóbbin úgy bestresszeltem, hogy herpeszem is lett, a gyerek üvöltött egy hosszú napon keresztül, legtöbbször szívesen mellé ültem volna zokogni. Aztán azt láttam, hogy megnyugodott. Meggyászolta a barátját, de túl van rajta. És akkor elgondolkodtam. Miért lehet az, hogy engem ez az egész jobban megviselt. Rájöttem, hogy ez fontos része annak a nagyon kemény melónak, amivel próbálom túlélni azt, hogy egy hosszú, rettentő fontos korszak véget ért, már semmi nem lesz olyan, mint eddig. Nem jön újabb kistesó, aki ilyentájt jönni szokott. A babadolgoktól"megszabadultam", hiszen mindent odaadtam a testvéremnek, hogy Bendegúzt várja ezentúl mindaz, ami eddig az én gyerekeimet. És igen, most nem nagyon látom a billentyűket. Mert nagyon nehéz ebbe beletörődnöm, még akkor is, ha én döntöttem így, és tudom, hogy jól döntöttem. Az elmúlt hét évem köszön most el tőlem. Persze, a gyerekeim itt vannak, elég hangosan követelik a részüket az életemből, de kismama és szoptatós anya és kisbabás már nem leszek. Magamban zokogva nézem, hogy lassan iskolás lesz a nagyfiam, hogy igazi óvodás lett a kicsi, már nem az én kicsikém, és a pici sem pici már többé, kisfiú lett a babából. Én mindig utáltam a változást, még ha tudom is, hogy nem feltétlenül rossz, sőt. De nem akarom elengedni (persze el fogom) a gyerekeim kiskorát. Mert nagyon szerettem, annak ellenére, hogy már erősen levegőért kapkodok néha, és felnőtt témájú felnőttekkel folytatott beszélgetésekre és találkozókra vágyom. Kemény harcot vívok magammal, magamban, nem tudom Bendegúz hamarosan érkezése ezt milyen irányban fogja befolyásolni. Már csak 3 hét hivatalosan :)