Találós kérdés

Mi az?
25 óra, 1700 km, avagy három magyar elmegy olaszba, hogy megvegyen egy spanyolt egy szerbtől.

Hát ő:)

A kis Vörös

Nagy nagy örülés van! Én meg majd kipihenem magam egyszer...

Óvodai klasszikusok újrahangszerelve

Én komolyan nem értem, hogy nem halnak ki az óvodában tanult rettenetes versikék. Tényleg vannak szülők, akik nagy büszkén megtanítják a kicsiknek?
Nem, mi sem úsztuk meg. És hát SzivacsBenő remek alany. Így aztán saját, továbbfejlesztett verziója van egyikből másikból.
Az agyvérzés kerülget(ne, ah nem lenne annyira cuki ilyenkor is) a következőtől:
Mondd Anya hogy vonat!
Elsőre még gyanútlanul: Vonat!
Sz....be tolat!
És boldogan várja, hogy mi is nevessünk ezen a nagyon jó kis viccen.
Aztán van a másik kedves versike:
Mondd, hogy száz!
Száz...
Kapsz egy pofont, elszállsz!
Nos ezt olyan remekül elsajátította, hogy gondolta, cifrázzuk...
Mondd, hogy tizennégy!
Tizennégy...
Kapsz egy pofont hazamégy!
És még csak kettő éves és kettő hónapos. Jajj nekünk...

Állapotjelentés

Jó régen írtam már az építkezésünkről, pedig nagy dolgok vannak ám :)
Már állnak a főfalak, sőt tegnap a gerendák is felkerültek a fal tetejére :) A gyerekek imádnak ott lebzselni, elbűvöli őket az ott folyó munka, ha pedig nincs már ott senki, lelkesen invitálják avagy zavarják ki egymást egymás szobáiból. Nagyon bízom benne, hogy még tél előtt felkerül rá a tető. Aztán jövőre majd befejezzük. Kicsit aggódtam, de már kitaláltam, hogyan legyen Kendének mégis külön szobája addig is. Muszáj, mert a kíváncsi kisöcsik se tanulni nem fogják különben hagyni, se a sulis dolgait nem fogják tiszteletben tartani. Szóval pár hét múlva négyen alszunk a hálóban, Kende pedig meg(vissza)kapja azt a hatalmas gyerekszobát, mind a 9 négyzetméterével. Legalább lesz plusz motiváció, hogy minél hamarabb kész legyünk :))

Álomkór

Ma olyat tettem, amit nem szoktam, nem is szeretem. Felébresztettem Csanádot. Picit elveszi a bűnöm élét az a tény, hogy mindezt fél 10kor tettem, miután az ifjú több, mint tizenkét órát aludt...
Apjukkal megegyeztünk, hogy betudjuk annak az elképesztő fejlődésnek, amit most nála tapasztalunk. Ja mert már napok óta ilyen hatalmasakat alszik...

Az ifjú sztájliszt, avagy Anyóca esete a hajráffal...

Kerek szemek, csodálkozó arc: "Olyan lettél Anya, mint cokoládé!"
Lefekvés előtti összebújós őszinteség: "Vedd ezt le, Anya. Cúnya Neked."

Sokak álma

Sokan álmodnak egy házról a Balatonnál. Ezt az álmot mi ma végre valóra váltottuk. Élet apai öröksége beteljesítette sorsát.
Ezt látjuk a pincénk tetejéről:

Az érintetteknek pedig ezúton is üzenem, tessenek tervezgetni az augusztus közepi kirándulást ;)

Boldog szülinapot nekünk :)

Nem most van, de most használtuk "el" az ajándékunkat.
A legemlékezetesebb momentum mindenképp az volt, amikor több mint száz férfiember táncolt együtt kalotaszegi legényest...
Itt voltunk:

Durva egy nap

Kezdődött egy telefonnal, kérdezte az uram akarok-e jó hírt hallani. Kérdeztem tán elkelt az autó. Neeem, de egy hosszan húzódó (és hamarosan közzétárt) ügyünk végre tán pontot kap a végére meg aláírást. Aztán a mesébe illő lovaskalandom, amit már muszáj voltam megosztani, a másik családi boszorkány (Kende) reggeli kérdésére (miszerint mikor lesz már kész a Bogár) is válasz ékezett, holnap, végül pedig a Fogatlant érintő adásvétel. Tartalmasnak jellemezném július negyedikét az idén...

Csak egy autó

Ezt mantrázgatom órák óta... Mert az egy dolog, hogy meghirdettük, bár én már akkor sem voltam túl lelkes, lévén gyerekemként szerettem Fogatlant. De ma a semmiből feltűnt valaki, letette a pénzt az asztalra, és elvitte ŐT. Jó messzire, sose látom többet. Szégyen nem szégyen, én sírtam. Arról már ne is szóljak, hogy a gyerekek már attól is rosszul voltak, hogy körbenézték, beleültek. Dacosan és indulatosan ismételgették, hogy ezt ugyan soha senki el nem viheti, nem voltak hajlandóak elköszönni és hát nem sűrűn látom őket ÍGY nézni. Szemmel öltek... Most már mindegy, az üzletet nyélbe ütöttük. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan közlekedem három gyerekkel míg nem lesz másik autónk...

Ügető

Most már semmi kétség, végképp megártott a kánikula, mert ma délelőtt önként és dalolva elkocogtam lovagolni. Két hónap után először. És nyilván a kánikulai agylágyulás lehetett az oka, de soha még ilyen jól nem ment, még az esés előtt sem. Teljes döbbenettel állok magam és teljesítményem előtt, azt hiszem végre átlendültem azon a bizonyos holtponton, és semmi nem állít meg, hogy végre megtanuljak rendesen lovagolni :)
És tudtátok, mennyivel jobban esik a jeges jegestea lóháton? ;)
És igen, nagyon büszke vagyok magamra, főleg azért, mert még az elején elhatároztam, hogy ez végre egy olyan dolog lesz, amit nem fogok semmi miatt feladni (mint minden mást idáig), és eddig úgy néz ki, jó úton járok.

Kendemami vagyok, sorozatfügő...

És ma este leadták az egyik kedvencem kedvenc epizódját. Nagyon furcsa szinkronosan nézni, annyira hozzászoktam a neten már teljesen naprakész eredeti hangos verzióhoz. Szeretném megosztani Veletek a szuperlatívuszos kedvenclíblingemet. Nem másodszor néztem meg ezt a részletet, de a lúdbőr és a könnyek csak nem kerültek el. Fantasztikus ez a színésznő.
The story

phűapám...

Ma este együtt shoppingoltunk Gyurta Danival, akinek amúgy ugyanolyan fehér úszószemüvege van, mint Kendének.  Azok a vállak, emberek... Nagyon-nagyon remélem, hogy a példakép pár hét múlva egy nagyon fényes éremmel lesz gazdagabb. Holnap pedig a srácok megpróbálják elkapni az uszodában, egyszerre van edzésük :)

És volt egy parti is, sőt

Bizony, Kende iskolájának udvarán van egy hatalmas platán, már akkor is ott állt, amikor 125millió évvel ezelőtt én is odajártam. Ennek a fának alatta szoktak minden évben egy jótékonysági estet tartani, idén kb 200an ültünk az asztaloknál, jelentem, mindenki elfért a fa a koronája alatt. elég kötetlen volt a légkör, mi nagyon jól szórakoztunk, az egyik tanítónénivel és egy leendő osztálytárs családjával ültünk együtt, már amikor nem a focipályán szurkoltunk a fiúknak. Vacsi volt, tombola, élő zene, de a legnagyobb show mégiscsak a Szent  Iván éji tűzugrás volt. Először nem voltam túl lelkes, de végül sikerült rábeszélni, végül háromszor is átugrottam a zurammal (azt beszélik ezek után már sose tudok megszabadulni tőle ;)) aki amúgy legalább hatszor tisztult meg, mert a fiúkkal egyenként is ugrott. Kende annyira belelkesült, hogy végül egymaga is abszolválta a tettet, rettenetesen büszkék voltunk rá, hát még ő magára...
A tombola remek móka volt, az 5 jegyünkből 4 nyert, egészen jó kis ajándékok voltak. A mulatságnak 1/2 1 körül vetettünk a mi részünkről véget, a fiúk eléggé lekókadtak addigra, a Ketteske fején duzzadozó pukliról már szót se ejtsek, rálépett a labdára a betonpályán és hanyatt zúgott...
És mivel nyár van, és ez a partik időszaka, nem értük be heti eggyel, csütörtökön az oviban is részt vettünk egy zsúron (na jó, a részvétel nem jó kifejezés, ha a főszervezőről beszélünk). A ballagó ovisok a mi csoportunkban 18an voltak idén, és azt találtuk ki, hogy végre egyszer mi fogjuk kiszolgálni az óvónénit-bácsit és a daduskánkat, így meghívtuk őket egy bográcsos paprikás krumplira. Nagyon jól sikerült, 2 bográcsban 2 apuka szakácskodott, és végül 11 család jött el. Meg is állapítottuk, hogy kár volt ezzel megvárni a legutolsó alkalmat, hiszen jól éreztük magunkat együtt, ilyen összetartás bulit hamarabb is szervezhettünk volna :)
Tegnap pedig fesztiváloztunk, a Kék tói fesztiválon, rengeteg lovas programmal ( a legfantasztikusabb mindenképpen az a lány volt, aki mozdulatokkal, szavakkal irányította a lovait, akik mindent megtettek neki, és annyira egyek voltak, hogy döbbenten figyeltük őket), madárgyűrűzéssel, koncertekkel, iszonyatos hőséggel,mérhetetlen mennyiségű porral és felbecsülhetetlen értékű élményekkel.

Kutyanehéz

Nagyon nehéz döntést kellett hoznunk, illetve én hoztam a döntést, vagy már nem is tudom, kissé zavaros. A lényeg, nincsen már kutyánk. Visszaadtuk a srácnak, akitől elhoztuk, azzal a reménnyel, hogy nálunk jobb gazdát talál majd neki. Nagy falat volt nekünk elsőre ez a kutya. Felnőtt kankutya, nehéz előélettel, még ha mindig is családnál élt. Nekünk soha nem volt még kutyánk. Macskáink viszont igen, nem is kevés, az én idegeimet felőrölte a folytonos gyomorgörcs, mi lesz a cicákkal, ha egyszer nem lesznek elég gyorsak. Szóval voltak olyan kis apró nüanszok, amik nem tették felhőtlenné a kapcsolatunkat. De ezzel még valahogy elboldogultam volna. A nagyobbik baj az volt, hogy nem tudtuk kielégíteni a figyelemigényét. Én rosszul voltam attól, hogy egész este az ajtó előtt nyüszít, és az aki a falkavezér és akire még valamennyire hallgat, ezt kb madárfüttynek érzékeli. Ha nagyon meleg van, ha esik, ha nincs kedvünk, ha nem jó a csillagok állása, nem megy sétálni. Azt gondoltam, ő ennél többet, jobbat érdemel. Nehéz végül nem is a döntés volt, hanem az, hogy tényleg elment. Hiányzik. De mindenkinek jobb így. Nagyon remélem, hogy majd neki is.
Az erősített meg végül abban, hogy helyesen döntöttem, ahogy a fiúk reagáltak erre a dologra. Nem keresik. Nem hiányolják. Kende a 2 hónapja eltűnt cicáját a mai emlegeti, mennyire hiányzik neki. A kutyáról soha szó nem esik. egyikük szájából sem. Zsombort kérdeztem a minap, hiányzik-e neki Rege. Azt mondta igen, de amikor megkérdeztem, mi hiányzik neki, mi volt a jó a kutyusban, nem tudott válaszolni. Kendét nem is kérdeztem, tudom, hogy ő attól boldog, hogy megtarthat így egy kiscicát.
Nap mint nap belebotlunk a dolgaiba, és nem jó érzés, de lassan könnyebb lesz.