Most már semmi kétség, végképp megártott a kánikula, mert ma délelőtt önként és dalolva elkocogtam lovagolni. Két hónap után először. És nyilván a kánikulai agylágyulás lehetett az oka, de soha még ilyen jól nem ment, még az esés előtt sem. Teljes döbbenettel állok magam és teljesítményem előtt, azt hiszem végre átlendültem azon a bizonyos holtponton, és semmi nem állít meg, hogy végre megtanuljak rendesen lovagolni :)
És tudtátok, mennyivel jobban esik a jeges jegestea lóháton? ;)
És igen, nagyon büszke vagyok magamra, főleg azért, mert még az elején elhatároztam, hogy ez végre egy olyan dolog lesz, amit nem fogok semmi miatt feladni (mint minden mást idáig), és eddig úgy néz ki, jó úton járok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése