Erő erő gyere elő

Tegnap végre megkaparintottam függésem tárgyát... Azóta gyűjtöm az erőt, hogy nekifogjak az írásnak. Hosszú hosszú ideje nem írtam érdemben. Már Csanád szülinapjáról sem írtam, az pedig elég régen volt. Jó buli volt, sok szerettünkkel. Őszinte leszek, fejből már nem nagyon emlékszem a májusra, lesnem kellett a fotókat... Szóval volt egy jó kis program a fiúknak, állattenyésztési kiállítás megszámlálhatatlan állattal és traktorral, ez utóbbiakat (igen, a 200.-at is) velőtrázó csatakiáltás és örömugrándozás fogadta, tisztára mint két városi gyerek, pedig hát szinte óránként járkálnak előttünk mezőgazdasági gépek itt a város szélén. A szülinapomon az ajándék az ovis anyáknapi műsor volt, megint megható és mégis megmosolyogtató volt. Másnap lementünk a Balatonra apósomékhoz. A terv az volt, hogy a Tata jó nagyot horgászik az unokáival. Ám a Tata kórházban volt, míg ott voltunk, kivizsgáláson. Dühöngött, ki akart szökni, ő megígérte Kendének, hogy horgásznak... Három napig voltunk lent, minden nap voltunk nála, a fiúk rettentően élvezték, a kertben a fenyők alatt méter magas halmot hordtak össze tobozokból. Egy hónapja dühít, hogy egyetlen kép sem készült ott... Utolsó nap induláskor mentünk be hozzá, mire odaértünk a fiúk már aludtak mind, nem ébresztettük fel őket elbúcsúzni, nem részletezném az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Kende Kecskemét körül ébredt fel, szó szerint őrjöngött, amikor elmondtuk, hogy már voltunk Tatánál, nem tud beszélni vele. Zsombi Szegednél lájtosabb verzióban adta elő ugyanezt. Már ekkor gyanút foghattam volna.
A következő emlékem a vadaspark. Annyira szépen indult, olyan jókedvű volt mindenki, még fotó is készült rólunk a bejáratnál, az utolsó felhőtlen kép. Onnantól a dolgok összefolynak. Mostanában kezdünk magunkhoz térni, azért az élet megy tovább, nem is lehet másként 3 örökmozgó mellett.  Lezártuk az évet az oviban is, szóval június közepe óta minden gyerkőc itthon van, vérzik is a szívem, hogy ha legközelebb óvoda van, már csak 1 fiacskám marad otthon. Persze beindult az önvád, hogy nem foglalkoztam Zsombival eleget, míg megtehettem... Nagyon nem egyszerűek a napjaink, mert a két nagy folyton egymást marja, ritkán sikerül olyan elfoglaltságot találniuk, amivel nyugodtan elvannak. Leginkább Kende az, aki addig hergeli Zsombit, míg az üvölteni, csapkodni és csúnyákat mondani kezd. Persze innentől már a kisebbet se kell félteni, gyorsan tanul... Kulturált helyen megjelenni velük garantáltan azt jelenti, hogy tágas körzetben minden halló és hallássérült is tudja, hogy megérkeztünk...
Hát talán ennyi, így hirtelen, következzenek a képek a szöveghez.