Vakrepülés az ismeretlenbe

Reggel még nagyon úgy nézett ki, szó szerint értendő a fenti cím... Egy kellemes reggeli szemdörgölés után azt kellett konstatálnom, én bizony csak egy szememre maradtam látó. Pótlencse persze nincs, merthogy induláskor (már ezért is úgy fordultunk vissza a sarokról...) cseréltem, a következő cser csak 1 hónap múlva esedékes. Azt már a pakolás felénél megállapítottam, ezt így nem fogom kibírni napokig (3,25 a dioptria), sürgősen kerítenem kell egy másikat. Így a flúgos futam következő etapja ofotért vadászattal indult. Nagy szerencsémre egy rém kedves eladókkal dolgozó üzletet találtam Egerben. Innen továbbindultunk Ipolytarnócra az ősmaradványokhoz. Élet telefonja szerencsésen lemerült, így a gps hamar elhagyott minket, de mintha sejtettem volna ezt előre, a laptopot a térképnél hibernáltam, így volt némi támpontunk.  Ipolytarnóc nekem nagyon tetszett, bár a világ végén van, de csodálatos, élvezetes volt a gyerekeknek (kivéve azt a részt, amikor a darázs megcsípte Kendét majd amikor azt hittük elveszett a skorpiója), és nekünk is. Itt már akkora csúszásba kerültünk, hogy erősen veszélyben láttam a második nagyon várt találkozásomat is, WS barátnőmmel. Gugli barátunk segített amíg tudott, ám a laptop aksija véges, pont a necces résznél szenderült békés álomba. Gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos hegyek közt fönt az Ipoly mentén, soha nem látott utakon, Élet keserűen meg is jegyezte, az egyetlen, akinek elmondhatná hol járt, már nem él. Kisebb-nagyon eltévedések és félreértések után, már igencsak estefelé, sor került a pocaknézésre :) Csak rövid ideig csodálkoztam, amikor az egyébként idegenekkel meglehetősen zárkózottan elsőtalálkozó fiaim úgy pattantak ki az autóból, hogy már közben magyaráztak, és mutogatták a szerzeményeiket. Aztán amikor emlékeztettem magam, kivel is állnak szemben, már egyáltalán nem csodálkoztam. Az már pláne nem lepett meg, hogy Napuci már messziről megismerte a kiccsaládom, akik vele is a legtermészetesebben elegyedtek szóba, Csani szokásához híven szabad szemmel világította át a kis családot, és nagyon boldogan mászott az ölükbe, erről majd fotót is közlök, ha kapok rá engedélyt ;) Azt sem hallgatom el, hogy azóta is beszédtéma a találkozónk. Nagyon jó volt, és nagyon rövid, és valaki nagyon-nagyon izgult végig (én csak addig, míg meg nem láttam :D), de terveinkben szerepel, hogy hogy jól kimozdítsuk őket, és hosszasabban is tudjunk együttlenni.
Vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk a következő baromi hosszú útra, le a Balatonra. Sikerült még aznap megérkeznünk, bár nem sok híja volt az éjfélnek. És bár a meteor felrobbanásáról lemaradtunk, így is láttunk hullócsillagot, már csak mi nagyok, mert a kölkek békésen horpasztottak hátul.