Van itt valaki???

Merthogy én végre visszatértem :) Hogy mennyi minden fér bele egy hétbe! Azt se tudom, hol kezdjem :) Mondjuk kész a konyha. Gyönyörűséges. Belaktam. Még mindig azt érzem, valaki másé és nagyon kell rá vigyázni, legszívesebben csak nézegetném. Lesznek képek is, még most töltöm fel őket a gépre, mert nem sok időm volt mostanában netezni, meg mondjuk másra se. Na de most már... Feltöltődtem (olyan sokat tud adni egy jó beszélgetés ;), azt nem mondom, hogy kipihentem magam, de újult erővel vetem bele magam a mindennapokba :) Unatkozni nincs idő, a hétvégén például farsang volt az oviban, ez nálunk minden évben egy jótékonysági "bál". Kende gyakorlatilag 2 naponta váltogatta, hogy beöltözik, nem öltözik be, csontváz lesz, mégsem öltözik be, el se megy, és így tovább, így aztán nagyon megörültem, amikor anyukám gyártott a fiúknak egy horgászbotot, aminek alapfelszereltségéhez egy "Kék küllő"fajtájú hal is tartozott, ennyit a jelmezről, Nagy Hoho lesz és kész. Természetesen Zsombi is Nagy Hoho kívánt ezután lenni. Még Csanád is kapott egy horgász sityakot a fejére. Nem ereszteném bő lére, nagy fiam nem hazudtolta meg magát, semmire nem volt hajlandó a farsangon, beöltözni se, (gyakorlartilag normálisan felöltözni se...) majdnemovis viszont teljes harci díszben kiállt a tömeg elé, és a nevét firtató kérdésre a mikrofonba jól érthetően közölte: Nagyfiú! Bevallom, részemről visítva röhögtem... Fotó nincs a műsorról, mert a sok kedves más csoportos szülőtől nem láttam semmit, egyéb fotókat a következő bejegyzésben kívánok a nagyérdeműre zúdítani. Szülinapoztunk is, az én kis drága öcsikém 20 éves lett. Az orvosokat nagy ívben sikerült elkerülni, bár mindenki taknyos, de ez lassan normál állapottá válik. Még egy számomra fontos mérföldkőről kívánok itt megemlékezni, pénteken, vagyis március 4-én fejtem utoljára. Valószínűleg utoljára ebben az életben, kicsit még fura az érzés, hogy nyugodtan elaludhatok Zsombi mellett, nem kell később felkelnem mellőle. Mert a fiatalember most megint kezdi igényelni az anyukáját, végre, nagyon nem szerettem, hogy láthatóan haragszik rám (Csani miatt) és csak akkor vagyok jó, ha kell valami :) Azért kicsit aggódom miatta, most megint nagyon szopja az ujját, nem is ezzel van baj, persze ez sem jó, de sokkal jobban aggaszt, hogy amíg a jobb keze ugye a szájában, a ballal az orrát kaparja, sebesre. És a sebet is kaparja. Láthatóan szorong, és egyelőre nem tudom, hogyan tudnék segíteni neki. A bűnös az ügyben valószínűleg Csani, illetve az újra megnövekedett figyelem, ami őt övezi. Mert ugye nyílik az értelme, fejlődik a mozgása, most megint nagyon érdekes. Már egész szépen sétál, ha fogom a kezét, sőt, kipróbáltuk tegnap azt is, hogy csak az egyik kezét fogom. Így is lépked párat, de nem szívesen, kell neki a biztonság. Egyre biztosabban áll is, de egyedül még nem áll meg. Viszont mindenhova eljut, feláll, kapaszkodik, pakol. És beszél. Egész mondat is elhagyja a száját, eddig még csak egy, de mi egyelőre ennyivel is beérjük :) A mondat így hangzik : "Otta cica." És mutatja őket a takaróján, keresi a házból kilépve, és nagyon boldog volt, mert tegnap egész sokáig napozott egy az ablakban, ott kellett állni és örvendezni neki  :) És már az is elhangzott néhányszor, hogy "Ana". Végülis ennél nehezebb szavakkal is megbirkózott már, ez miért ne menne :)
Komolyan elcsodálkoztam, hogy mennyire gyorsan eltelik 1 hónap. Csak nemrég írtam a frissen született halacskákról, és azóta már a következő generáció is megérkezett, ők kicsit többen sikerültek, valahogy úgy 50 körül. Na ja, mert továbbfejlesztettem a szülőszobát :) Lassan csinálnom kell még egy akváriumot és tenyészetet nyitok.
Jesszus, úgy nézem sikerült bepótolni az egyheti hallgatást, be is fejezem, jöjjenek a képek.