Köszönöm

Köszönöm mindannyiótoknak a vigasztaló, együttérző szavakat. Csütörtökön eltemettük. A testét, ami nagyon elfáradt, megtört. De Ő velünk maradt. Erről folyton bizonyosságot ad :) Ma a hűtőben pakoltam, és a kezembe akadt egy kolbász, és rögtön eszembe jutott, Mama pár hete azt mondta, tegyem újságpapírba, hogy ne száradjon nagyon ki. És ettől nem elszomorodtam, csak megnyugodtam. Van ami nem változik. A tanácsai, a gondoskodása, a szeretete velünk van. A különbség csak annyi, hogy már nem fáradt, nem fáj semmije. Az a vígkedélyű, kedves, gondoskodó , akinek szerettük. A temetés előtt elmentem nagyapámhoz megnézni hogy van. Láttam, hogy a kertben nyílnak Mama kedves jácintjai. A ravatalon egy csokor jácint volt, nagyapám szedte, és egy szál kála. Az is az ő saját, dédelgetett virága volt. Ezeket magával vitte. Így hát ha fáj is a szívem, nyugodt vagyok. Mert mindig mindent megtett értünk. Mert addig maradt velünk, míg szükség volt rá. Ahogy tegnap a pap mondta, most már "az Úrnak van szüksége Reá". Hát ezzel vigasztalódunk.