Kutyakomédia

Nagyjából ez zajlott itt az elmúlt hetekben. Azzal kezdődött, hogy a srác aki mostanában rá szokott nézni a notebookra, felvetette, hogy nem a jóság jele, hogy 3 év alatt a harmadik vinyót fogyasztja, valószínűleg az alaplap a bűnös, és lehet 2-3 hónap, lehet másfél év is, de valamikor tutira kinyúlik. Az alaplap csere nagyjából fel sem merült bennem, egy fél gép ára. Tehát elkezdtem nézegetni újat. Be is mentem a magentás szolgáltatóhoz tanácsért. Aznap este a sértődött gépecske zárlatos csatlakozó aljzata szétolvasztotta a töltő dugóját. Másnap reggel visszamentem megrendelni az utódot. Rózsaszínt. Nagyon rózsaszínt. Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy a régi gép megmarad, jó lesz a férfitársadalomnak. Gondoltam bebiztosítom magam. Ha már ennyire benne voltam, nézegettem új telefont is, mert az Xperiám, amit egyébként nagyon szeretek, elveszítette legfőbb ékét, homály födte körülmények között annyira karcos lett a kamerája, hogy használhatatlan. Találtam olyat, ami méltó utódja lehet, de magentás barátnőm (tényleg az) javasolta, hogy nézessem meg a szervizesekkel, hátha. A fiúk nagyon kedvesek voltak, a telefon garanciás, természetesen kicserélik a kamerát ingyé. Jupi. De szoftvert kell frissíteniük (nem mellesleg előző nap frissítettem rajta szoftvert, mondták a srácok az tök jó, annál ők egy régebbire fogják frissíteni wtf??), mindent mentsek le róla. A notebookra, mi épp használhatatlan. Ok, mire lesz kamera, lesz nb is, no para. El is vittem a szervizbe, mondták másnapra meglesz. Másnap mentem, mondták el se vitte a szerelő, mert nincs vele a töltő. Hozzájuk vágtam a megjavított töltőt. Innentől egy hétig a fű se nőtt az ügyben. Na jó, nem igaz, kettő naponta érdeklődtem, de semmi. Akkor viszont megérkezett Pinky pie, a rózsaszín csoda. Azt azért el kell mondjam, azidő alatt 3 azaz három notebookot kellett kölcsönkérnem, hogy dolgozni tudjak.
Pinky pie csodás, ám voltak bosszantó allűrjei, például hogy a beállításaim csak a következő bekapcsolásig maradtak érvényesek. Próbálgattam a telefonomról menteni a dolgokat, később kiderült, állati béna vagyok. 11 nap után végre újra magamhoz ölelhettem a kis HP (igen, úgy is mint hisztis picsa) gépemet. Boldogan berongyoltam magentáékhoz, jöhet a kamera. Ott mondták, hogy na ebbe bizony a múlt héten is belefutottak, nem a kamerát kell kicserélni, hanem az előtte lévő plexit tartalmazó hátlapot. Mondtam ezen ne múljék. Akkor ezt most ők megrendelik, 3-4 nap és itt van. Ekkor már azért hervadozott a mosolyom. De visszatértem a megadott időpontban. Kicserélték, szoftvert frissítettek, bénaságomnak köszönhetően az összes, tizenéves szerelemes elemeket is tartalmazó sms-eim egy szálig elvesztek, az elmúlt egy évben mentett telefonszámaimmal együtt. Elég hervadt mosoly, de ez van. Újabb bökkenő, az alkalmazáshoz amivel parkolok, kellene a jelszó, amit sms-ben küldtek. Anyád. E-mailben megszereztem. Büszke is voltam magamra. Este már használtam is a kamerát, Bendegúzom hörcsögözését rögzítettem, meg fotóztam a sok pockunkat, szinte teljes létszámban együtt voltunk tesók, a tenger gyerekünkkel, öcsém vacsoráztatott minket, töpörtő, friss túró, foszlós kenyér, bázis ha ránézek hízok, nem baj. Csak a fotók olyan furák, kicsit sárgák, kicsit pirosak. Megvizsgál, nézeget mindenki, én arra jutok, ezzel vissza kell menni a szervizbe. Ahol is ma délelőtt szíves elnézésemet kérve távolították el a BELÜLRŐL rajta maradt fóliát.
Őszintén remélem, hogy ezzel, meg a mai gépbizgerálással vége van most már ennek a szériának, mert mérhetetlenül unom. Bár magunkat ismerve most a tablet jön...