"Áhh, keresztben van a lába, pedig ez is fiú." Még jó hogy én ezt már tudtam, amúgy imádom a dokim stílusát :)Szerencsére azt is tudtam, hogy nem az én fiamról beszél, amikor bemutatta rajta a tanoncoknak a második trimeszterben kiszűrhető anomáliákat. Ettől még hajmeresztő volt...
Minden ok, a napok óta tartó folyamatos feszülés ellenére minden zárt, Marci eleven (és pont mint Csani Minijetinek, neki is hosszabb a talpa mint a combcsontja :D), és No-spa for president...
Ohh, azt ki ne hagyjam, hogy kedvencdoki már a folyosón lekapott a 10 körmömről (nem, dehogy volt tele a váró!!!) amiért az ügyelet után nem mentem be az SBO-ra. Mondjuk nem tudtam, hogy kéne mennem... Vizsgálat közben aztán kiderült, hogy azt is mondta nekik, hogy intravénásan adják be a kálciumot... Nem tudom, rémlik, hogy pohárból itatták meg velem? Szóval ekkor már nem rám haragudott, de egy pillanatra azért lesápadtam :)
És akkor itt jegyezném meg, hogy amikor az ügyeletről felhívták, mondták neki a nevemet. A folyosón papír nélkül kezdett el velem pörölni. Pontosan tud mindent, mindenre emlékszik. Hányszor szültem, milyen sorrendben hogyan szültem. És a nevemet. És az arcomat. És hogy csupa fiam van. Nekem ennél nem kell több :)