Visszanézve nem kényeztettelek el Benneteket túl sok részlettel :)
A kórházi napokról annyit, hogy végül egyáltalán nm sárgult be Marci, a doktornő sem értette, nézegették minden nap, de semmi. Négyen jöttünk haza aznap, Marcika volt az egyetlen, aki nemkapott tápszeres receptet, mondjuk aki hajnali 4kor azért ordítja fel a teljes osztályt, mert 70 azaz HETVEN milit evett és lezabált... Ezt a jó szokását azóta ia tartja, mármint azt hogy lezabál, mert mérni bizony nem mérem, nincs is itthon mérleg. De addig míg 5-6 óránként eszik és tele a fagyasztó tejjel, nem aggódom túlságosan.
Amúgy a kórházból hazajönni sokkoló volt. Egészen konkrétan úgy éreztem magam, mintha az idegszanatóriumból a bolondokházába kerültem volna, kemény volt, vissza kellett szoknom a nyüzsibe. A manó bírj a kiképzést, meg se rezzen ha valaki kiabál, mondjuk már odabent is ezt hallgatta. Van egy cuki sztori is :) A kórházban újabban nem mindegyik nővérke fogj a kezében a babákat amikor meg lehet nézni őket, van a ki kiteszi őket és megy dolgára. Az egyik ilyen alkalommal Marci nekifogott grimaszolni, nyújtózkodni, még tán kakált is, a fiúk természetesen sikítva röhögtek rajta, zengett az egész osztály, mire Marci elmosolyodott. Végre ismerős hangokat hallott :)
Itthon is kb ez megy, bár néha azért elég kemény meló elaltatni, mert lezabál, vagy mint most is, hidegfront van. És nagyon fura még mindig bemenni a szobába és látni őt a kiságyban. Imádom, egy cukorbogár kis pióca, nagyon szeret jó sokáig lógni a cicin. A fiúk odéig vannak érte, folyton kézbe kérik, Kende már kérdés nélkül kiveszi a kiságyból, na ettől mondjuk a hajam égnek áll, nem győzöm mantrázni, hogy nagyon-nagyon óvatosan. A többiek is kivennék, de nekik semmiképp sem engedem, ők a kanapén ülve megkaphatják, nagyon élvezik azt is. Beszélgetnek vele, böfiztetik. Volt olyan este, hogy három fiú ült az ágy végében pelenkával a vállán, árgus szemekkel bámulva mikor fejezi már be a szopizást :D
2016. október 2., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)