2012. augusztus 6., hétfő

Levelet kaptam lájf


 
 
 
 
 
 
 Ok, igazából díjat, kettő is, illetve ugyanazon díjat megkaptam Cucka barátnőmtől és Gnekétől is. Remélem nem haragszanak meg, ha egyben válaszolom meg a kérdéseiket. 
Meg kell mondanom őszintén, Cucka kérdéseit már napok óta emésztgetem, de nem halogathatom örökké, hogy szembenézzek velük, egyik másik elég mélyanalízises, és arra jutottam muszáj leszek őszintén válaszolni. Nem garantálom, hogy értelmesen sikerül...
1. Mennyire vagy elégedett a mostani életeddel, az idáig elért céljaiddal, teljesült annak a régi kislánynak/kisfiúnak a megálmodott világa ?
Ez egy nagyon pofánvágós kérdés,  mert ez olyasmi, amit szeretünk nem folyton nézegetni, főleg ha a dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogyan azt terveztük. Van az életemnek olyan része, amivel elégedett vagyok, bár ott is lehetne javítani, és van, ahol bár azt mondtam soha, mégis megalkuvó lettem, és ezért időnként szívesen szembeköpném magam.
2. Van-e valamilyen függőséged, ami nélkül elképzelhetetlennek tartod a mindennapi életed?
Ööö, 14 éve elfojtott és időnként felszínre törő nikotinfüggőségem kevéssé ismert, attól még bizony létezik. Pár éve már szokom a tényt, hogy internetfüggő lettem, és az elmúlt pár hét azt is bebizonyította, hogy autófüggő is vagyok. Addiktológust, de azonnal!!!!
3. Elnyomod az érzelmeidet vagy inkább megéled nyilvánosan azokat?
Nem vagyok túl népszerű bizonyos körökben, de én bizony szeretem megosztani másokkal az érzelmeimet, nevetek és könnyezek bárki előtt.
4. Melyek azok a tulajdonságaid amikre a leginkább büszke vagy és miért? (kifejtős)
Az a helyzet, hogy egyáltalán nem vagyok büszke magamra. Sokmindent tudnék jobban csinálni, mégsem teszem, mert lusta vagyok, vagy egyszerűen csak nem hiszem el, hogy meg tudnám tenni. Na jó arra talán kicsit büszke vagyok, hogy egész jól tudok kontaktust teremteni az emberekkel. Nagyon tudok lelkesedni. Nem tudom, erre büszke legyek?
5. s a klasszikus: egy lakatlan szigetre, ha csak 3 személyes tárgyat vihetnél magaddal, mi lenne az a 3?
Hú,  3 nem biztos, hogy összejön, de a párnám az biztos résztvevő. Lakatlan szigeten nem túl praktikus, de valószínűleg a fotómasinám is velem jönne. Na jó, ha trópusi szigetről beszélünk, a napszemüvegemnek is jönnie kell :)
És jöjjenek Gneke kérdései a 11-es szám bűvöletében:
 1. Mi jut eszedbe erről a számról?
Hogy aktuális legyek, jó lenne 11 arany az olimpián :)
2. Van-e valamilyen kötődésed, személyes emléked a 11-es számhoz kapcsolódóan?
Nincsen 
3. Szerencseszámod-e a 11? Mondjuk megjátszanád-e a lottón?
Nem, nekem inkább a 12, ahhoz több közöm van :)
4. 11 dolgot mondj magadról, ami legelőször eszedbe jut ha magadat kellene jellemezned! Lehet külső vagy belső tulajdonság, amit fontosnak tartasz!
vicces, lelkes, gyerekes, szeplős, telt, házias, lusta, függő, nyitott, körülményes, fényimádó
5. A gyermeked/gyermekeid 11 hónapos koráról mi jut eszedbe?
Kende elindult. Zsombi még az első fogára várt. Csani már akkor is ment a bátyjai után.
6. Te milyen voltál 11 évesen?
Rettenetes kiskamasz, bár akkor még csak külsőre, amúgy jótanuló, de nem nagyon emlékszem.
7. Milyennek képzeled a gyermeked/gyermekeid 11 évesként?
Nagy lakli szófogadatlan sportos srácok.
8. Milyennek képzeled magadat, a világot 11 év múlva?
Nem tudom milyen lesz, nem tudom, milyen leszek, de bármilyen is lesz, az okkal lesz olyan :)
9. Fel tudsz-e sorolni 11 tárgyat, dolgot amit a legfontosabb számodra? (amit magaddal vihetnél egy lakatlan szigetre)
Fú,a 11 sok, az előbbiekben összeszedett 3 tárgy legyen elég.
10. 11 helyet, országot, várost, épületet nevezz meg, ahová szívesen elmennél! Lehet közte olyan is, ahol már voltál, de szívesen visszamennél!
Szilvásvárad, a Börzsöny, Erdély, Írország, Anglia, Amerika, Új Zéland, de igazából bárhová szívesen mennék
11. És végül 11 kedvenc: lehet (vegyesen) könyv, zeneszám, keresztnév, sportág...
Fable regényei, Csík zenekar dalai, Nyitrai Mariann hangja, tokaji aszú, töltött káposzta, baráti beszélgetések, családi nagyröhögések, gyerekekkel sutyorgás, hegyes tájak, nagy vizek, madárcsicsergés

Mivel mindenki megkapta már a díjat, akinek továbbadnám, a lánc itt megszakad. Remélem azért holnap még felébredek :)))




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése