2012. október 25., csütörtök

Négy nap

Mint azt az előbb felvázoltam, kalandosan indult a hosszú hétvégénk, ám remekül folytatódott. Megcéloztunk a "másik otthon"t, és szuper jól éreztük magunkat. Volt bográcsozás, diószedéssel (ott legalább remek termés volt, itthon tavasszal elfagyott az egész), volt wellnesszelés (majd nyögés, így jár aki vizes fürdőruhában ül be a sókabin hideg padjára), volt pecázás, kis felhanggal, a 14 darabos fogásból asszem 3 hal nem az én horgomra akadt, pedig Kende 5 percenként kívánt velem botot cserélni, volt állatkertezés Veszprémben, és nagy örömünkre sikerült 7 év 1 hónap alattiakat lebeszélni a viaduktról alászállásban lásd alternatív útvonal, autóban mekizés és olyan szintű kidőlés a 3 nap intenzív szabad levegős foglalkozás után, hogy gyakorlatilag nem észlelték, midőn az autóból saját ágyukba helyeződtek továbbalvás céljával. Nem pihentünk, de remekül feltöltődtünk. Láttuk a kis magyar sivatagot és nagy magyar tengert a Balaton helyén, tollasoztunk a saját kertünkben, etettünk szarvasokat és kötözködtünk kattákkal. Soha rosszabb őszi vakációt :)
konyhalány galuskát szaggat

tollasoztak :)

artist: Kende

a termés

határtalan horizont
a Balaton fenekén sétáltunk

kegyelmet kaptak a pikkelyesek

melótájm 

tenyérnyálazás 

riszálom úgyis úgyis

Okulásul

Hiába írunk 21. századot, a dízel autó még mindig nem működik benzinnel. És a bográcsolás közbeni rádióhallgatásnak időnként áldozatul esik az akkumulátor. és ezt egyiket sem én követtem el...

2012. október 18., csütörtök

ragtapasz

A ragtapasz egy igazi csoda. Mindent gyógyít, ami fáj. Ezért Csani tegnap este hozott nekem ragtapaszt. Hogy elmúljon a migrénem :)

Kende és a dumaszínház

Anya! ezekért a viccekért fizetnek ennek a bácsinak???

2012. október 9., kedd

45 perc

Negyvenöt perc, aminek minden pillanatában kattog az agyad. Negyvenöt perc, aminek minden percében újratervezel. Amikor csak te vagy és az ismeretlen. Amikor úgy kell helytállnod, hogy legközelebb is oda állhass. Keserves, izzadós, kapkodós 45 perc. Aminek egyetlen pillanatát sem cserélnéd semmire. Na ilyen volt az első napom a suliban. Imádtam!