2013. június 27., csütörtök

MÁKos gebasz

Panasznap jön, én előre szóltam...
Kezdem azzal, amin nem és nem tudok napirendre térni. Adva van egy 22 éves fiatal fiú, akiről kiderül, hogy nem dolgozhat a szakmájában, sőt semmi fizikai munkát nem végezhet, a diagnózis szklerózis multiplex. És a csökkent munkaképességi kérelmét azzal utasítják el, hogy az sm nem súlyos betegség. Kívánok én neki egy hasonlóan enyhe betegséget...
A másik  megint a bürokrácia bugyraiba vezet... Mer van nekem ez a hendikeppem ugye, a három büdös kölök. Gondoltam valami hasznom is legyen már belőlük, legalább legyen kire fogni, mér nem gürcölök 12 órában valahol, megpályázom ezt a gyerekneveléssi támogatástot, na én csak úgy ismerem ugye, főállású anyaság. Tény ami tény, nem siettem el a beadást, kicsi híján 1 hónappal a legkisebb Haszontalan harmadik születésnapja után adtam fel a levelet. A múlt héten már úgy éreztem eleget vártam, gondoltam felhívom őket, mégis mi újság. Hű meg ha, hát, bizony letelt az ügyintézésre rendelkezésükre álló 30 nap, akkor ezt ő most azonnal, és soronkívül, és nagyon intézik. Tegnapelőtt újfent felhívtam őket, mondván, még nem szóltak semmit se, mi a helyzet. Hű meg ha, akkor ezt ő most azonnal és soron kívül, és nagyon intézik. Magyarra fordítva, az eltelt közel 1 hétben egy gazszálat keresztbe nem tettek. Tegnap viszont jött tőlük egy levél, hiánypótlásra szólít fel, így a beadást követő harmincsokadik napon. Némi indulat öntötte el az agyamat, de mivel este kaptam meg a levelet, szerencséjükre nem tudtam kire rázúdítani... Ma viszont telefont ragadtam, hogy akkor mégis miként és hogyan is gondolták a pótlást. Kb 26. hívásom sikerrel is járt. Postán küldjem be vagy vigyem be személyesen. Gondoltam egy merészet, mondom így a 21. század zúgó szájbersztrádáján nem küldhetném-e el e-mailben. Az ki van zárva, tessék postán küldeni vagy személyesen. Hát nem lettem sokkal nyugodtabb. Délután viszont megcsörrent a telefon, egy kincstári hölgy. Először jól megemelte a vérnyomásomat, hogy aszondja, küldtek nekem hiánypótlásra felszólító levelet, de sajnos még nem kaptak választ. Már majdnem kiszaladt belőlem az állat, de akkor azt kérdezte, nem küldeném-e el neki emailben, csak hogy egy kicsit gyorsítsunk a dolgon. Még tesztemailt is küldött, hogy biztos jó helyre küldjem a nyilatkozatot. Megírtam elküldtem, visszaírt, rendben van, köszöni. Itt már azért néhány angyalkát küldtem neki... Erre megint csörög a telefon, az angyalkás kisasszony, hogy akkor soronkívül (bár ettől a szótól már szemrángásom van...) el lett a dolog intézve, és jövő hét közepén a számlámon lesz a pénz, és nagyon köszön mindent. Én meg azon agyalok, ha ilyen dolgozók is vannak, a sok időhúzó alkalmatlan semmirekellő mi a fenéért kap még fizetést?????

2013. június 20., csütörtök

2013. június 17., hétfő

Ismétlés a tudás anyja, bár kihagyná szívesen...

És ma újra, pontosan úgy és akkor, mint tegnap... De legalább még nem aludtam. Viszont itthon már kicsit többeket ébreszt fel, mint a Balatonnál... Biztos szeretnek most bennünket a szomszédok :) A hatodik utcában is ugattak a kutyák...

2013. június 16., vasárnap

Nincs is annál szívmelengetőbb,

mikor 3,5 óra alvás, egy átutazott és átdolgozott nap után első álmodból az autó riasztója ébreszt. Háromszor. Úgy, hogy az autó a falu legeldugottabb részén áll az udvaron nagy magányában és senki nem akarja ellopni...

2013. június 11., kedd

búvárbéka

Úszóedzés utolsó percei. A feladat egy egyedi ugrás, amit ugrás előtt meg kell nevezni. Edző 1-5ig értékeli.
Zsombor megnevezi az ugrását: Pokoli picsás
És zúz egy akkora hasast hátratett kézzel, hogy anyuci sír(va röhög).

Portfólió

Említettem már, hogy kissé kibővült a PocakPaca család. Ma végre elkészült a portfólió fotózás, nektek is megmutatom mi lett azokból az ázott kis szőrcsomókból, amiknek a születésénél 5 hete asszisztáltunk :)
Cirmi

Fehérke

Findusz

Golyó

Pihe

Sziamiaú

Tigris

Dagifej

Csak remélni tudom, hogy a cirmosokat mind lefotóztam, tudom, hogy nem egyformák, de nem tudok különbséget tenni köztük...
Amúgy a fehérek (csak voltak, rettentő koszosak, minden poros helyre élvezettel másznak be) sem egyformák, Fehérke kobakján egy apró vörös folt van, Golyónak egy szürke, Pihe pedig egy kis szürke pepit hord a feje tetején. Nem, azt nem tudom lefotózni. Nem túl kameraérzékenyek, tehát igazából nem ennyi fotó készült. Közel sem...

2013. június 10., hétfő

Lustaság fél egészség,

avagy honnan tudod, hogy túl sokat ülsz autóban? Mondjuk amikor egy kimaradós este után hősként mégis piacra indulsz, de a kocsikulcs véletlen a bébicsősznél maradt, de te hős anya bringára ülsz. Aztán kanyarodáskor keresed az indexet...