2016. március 30., szerda

Szóval az úgy volt....

Türelmetlen vagyok vagy sem, én bizony nem kívántam még egy hónapot várni arra, hogy kiderüljön, ki van a pocakomban, ezért intéztem magamnak egy időpontot egy másik dokihoz. A doki kedves volt, szót se szólt vizsgálat közben csak asszisztenshez, (nagyon jó barát és rokon), én meg elnéztem a kb 120 cm átmérőjű képernyőn, ahogy a gyermekem meghiúsítja minden kísérletét arra, hogy a köldökzsinór áramlást megnézze, lévén ő nem talált annál izgalmasabb játékot... Majd továbbra is némán kicsit arrébb mozdította a vizsgálófejet, és az én számat a következő szavak hagyták el: Ezt nem mondod! Asszisztens felnéz, lehajtja a fejét, kuncog:rutinos anyuka. Három fiú után hogy a viharba ne ismerném fel amit fel kell, főleg ekkora képernyőn :D Na itt kezdődött a sírva röhögés, a doki poénkodott: jó nagy klitorisza van, nem igazán lányos... pikk pakk végeztünk, én továbbra is folyamatosan röhögtem, szegény D. kérdezte, hogy jól vagyok, haza tudok menni egyedül? Én meg csak röhögtem, nagyjából azóta is. Azért jött egy nehezebb hét, amikor is mindezt teljes titokban kellett tartanom, mert meglepetésnek szántam Édesapa névnapjára. Na jó kicsit könnyebb lett amikor ő elment 4 napra Budapestre tanfolyamra :) Mondjuk akkor meg az ügyeletet jártam... Nehogy már eseménytelen legyen az élet :) Arcüreggyulladás elengedhetetlen feltétele a kismamaságnak, főleg ha egy kis arcödéma, kis csalánkiütés kíséri. Ettől természetesen nem rémülünk meg és a három gyereket felkapva vidáman ballagunk be az ügyeletre ahol 20 perc hümmögés után a nődokimat feltelefonálva egy Calcimusc mellett döntenek. Pohárból... Itt kezdtem el azt érezni, hogy hú de nagyon kár volt bemenni, mert az itthon is van...
No de valahogy csak eljött a napja amikor Apánk a névnapján hazaérkezett, és jöhetett a meglepi. Míg  a vacsira vártunk, valamiképpen feljött a szó (nálunk ez nem egy döbbenetes dolog) a női vízipóló válogatott szövetségi kapitányáról, és az is kiderült, hogy bizony az ő fiát is Zsombornak hívják. A másikat pedig Mártonnak. Ez engem valami okból azonnal szíven ütött... Vacsi után előkerült a meglepi torta, közepében a sok kis kék cukorkával, és az ajándék kék tipegő. No, nem állítom, hogy kitörő volt az öröm, de viszonylag jól fogadta mindenki a hírt. Eredetileg egy utónévkönyvet szerettem volna venni, mert nem volt fiúnevünk, hiába keresgéltünk, nem találtunk még egy olyan szuper nevet mint a Fiúké. Így megint elhangzott a kérdés, de akkor mi legyen a neve? Apa pedig gondolkodás nélkül azt mondta, hogy legyen Márton. És ez innentől teljesen egyértelmű volt :)
Azóta pedig remekül szórakozom a döbbent arcokon amikor Marcinkról mesélek :)
A Fiúk előtt le a kalappal, nagyon kislányt szerettek volna, mégis azonnal elfogadták a tényt (igaz. volt egy beszélgetésünk, amikor elmondtam nekik, hogy ez a kis lélek bennünket választott, és innentől kezdve teljesen mindegy, hogy kisfiú vagy kislány), és a nevén emlegetik, a fiús tanácskozásokba is szeretnék bevonni, de ez ugye nélkülem még nem megoldható :) És készült már a méretében Marci feliratú gumikarkötő is :) Így dióhéjban ennyi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése