És tényleg nagyfiú

Néhány perc múlva 17 hónapos lesz. Tudom, ez nem olyan nagy szám, de nálunk most nagyon fontos. Az én cseppem ugyanis úgy döntött, ő bizony felnő a feladathoz, hogy helyettesítse a bátyjait. Már 3 hónapja jár, sőt, már szalad és sántítani is nagyon tud. Grasszál is egész nap a lakásban, rohangál körbe-körbe, naná, végre senki nem kaszálja el, nem gáncsolja el, nem dönti le a lábáról túláradó szeretettel, és senki nem vesz el tőle semmit (na jó, ez nem igaz, pl mikor a múltkor a késre szúrt paradicsommal vigyorgott, azt gyorsan elvettem tőle...). Így aztán háborítatlanul sertepertél, szigorúan dudorászva. Itt pakol ott pakol, filctollaz, grafittal díszíti a laptopot (szerencsére csukott állapotban), kipakol a mosógépből, mindegy hogy hogy tiszta vagy még mosásra vár, akkurátusan kirázza és a szárítóra teszi. Valamelyik nap 8 azaz nyolc darab színes ceruzát vadásztam ki a porszívó csövéből, majd élve a gyanúperrel az orrszívó végét is kibányásztam a porzsákból... Mindent megért is meg is csinál, ha olyanja van, de azért még nem mindig tiszta a szennyes és szemetes közötti különbség, úgyhogy ma a kukából bányásztam ki a szennyesbe küldött lepedőjét :)
Szoktunk beszélgetni, na nem kell atomfizikára gondolni, de eldöntendő kérdésekkel tök jól boldogulunk,  a válaszok a "jó" és "nem", a kedvencem azonban a "jó. Nem!" Persze visszabeszél "de. Dedede".
Húzza-vonja a macskákat, nem lehet leszedni a lóról és már egészen nagyfiúsítottuk (szuperanyu elnézte a pelenkamennyiséget...)néhány órára. Tegnap végre csatlakozott hozzánk az asztalnál, ő már elég önálló, nem nagyon szereti, ha más eteti.
És alszik szépen az új ágyában, ma is csak 15 alkalommal kellett elénekelnem a Tente babát, hogy elcsendesedjen. Ami nagyon új nekem, folyton puszilgat meg simogat, a nagyok nem voltak ilyen szeretgetősek. Tök aranyos amikor reagál valamire, pl mikor Apa vizet spriccelt a szájába, vagy ma Déditat szúrta mikor megpuszilta. Mesél, mondja a saját kis nyelvén meg activity-ben, és látom arcán, "anya, érted? Nem hiszem el, hogy nem érted amit mondok." Magyaráz nagy hévvel :)
Az oviban reggel ül le a fiúk mellé a padra míg cipőt cserélnek, megy be velük játszani, úgy kell kivezettetnem mikor már mennék. Kiflicsücsök vagy kenyérdarab nélkül nem tudunk elindulni haza, és bizony a fogkeféket is átrendezi időnként. A gyerekek már ismerik és terelgetik, a beszokás 2 év múlva nem lesz probléma nála sem :)

Nos, ööööö....

Kár, hogy nem hamarabb olvastam Lustanyu bejegyzését, talán még rövidebb ideig mardosott volna a "szaranyavagyok" érzés.
A történet ott kezdődött, hogy a fiúk ugye egész naposak az óvodában, és én döbbenten álltam, amikor a "mekkorát aludt Zsombi" kérdésemre azt a választ kaptam, hogy nem aludt. Kettő hét alatt egyetlen egyszer aludt. Az is kisült, hogy a probléma nem a fáradtság hiánya (ezen erősen csodálkoztam volna, mert itthon eddig 3 órákat aludt) hanem egy kislány, aki nem hagyja aludni a többieket. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a 33 fős csoportból 3 gyerek aludt délután. Az óvók saját bevallásuk szerint nem tehetnek semmit, az én gyerekeim viszont úszni és lovagolni járnak, ott szükség van az energiára. Ezért úgy döntöttem, hazahozom őket ebéd után. Ne is kérdezzétek, senkinek sem jó, az én napom feldarabolódik, Csanié felborul, a fiúk pedig imádnak délután az oviban játszani. De azt mondtam, ez szükséges rossz. De ma... Csani rém fáradt már napok óta, nem bírja ki ebéd utánig, délelőtt elalszik, így ebéd után már nem lehet letenni. Ma egész délelőtt csavarogtunk, hogy ezt kivédjem. Hazajöttünk a fiúkkal, Csanival ettünk, letettem aludni, huszadszor is megkértem a fiúkat, hogy aludjanak. Minden alkalommal, amikor bementem, valamelyik ágyon sutyorogtak, játszottak. Amikor 3/4 4kor másodszor ébresztették fel Csanádot, eldurrant az agyam. Kirángattam őket az ágyból, odarángattam a kiságy elé a döbbent kölköket, és lila fejjel üvöltöttem, hogy tessenek megmagyarázni Csanádnak, miért nem alhat. Aztán leültettem őket a gyerekszoba szőnyegére, ahol is közöltem velük, hogy holnaptól újra az oviban alszanak, és felejtsék el a mai úszást-lovaglást. Ezt még meg is fejeltem azzal, hogy az egyik unokatesót viszont elvittem Zsombi helyett lovagolni. Estére hirtelen mindenki megjuhászodott, mindenki engem akart, és rém szófogadó lett.
Minden nap megküzdök azzal az anyával aki vagyok és azzal, aki lenni szeretnék. Vagy amit a külvilág elvár. Ma elég messze álltam ettől. Mégsem érzem magam ettől nagyon rosszul. És szerintem ez jó :)

Nagyon nagyon nagy fiú

És önként és dalolva, öröm bódottá.
A cukormázat némileg repeszti a tény, hogy rögtön első éjjel le is hányta. Igen, az új lepedőt az új matracon. Aztán az én lepedőmet is...
A figyelmet azért felhívnám az alvási kellékekre, úgy is mint horpasztó Cica az ágy sarkában és takaró alól kikandikáló Nyunyuka :)))
Hogy miért is száműztük a kép sarkában még megbúvó kiságyból? Hát, szüksége lesz rá egy sokkal kisebb fiúcskának (és a hugomon már teljes erővel tombol a fészekrakó láz ) :)

Übercuki

Ma a 10 éves keresztfiam felhívta a hugomat, és azt kérte tőle, beszélje meg Bendegúzzal, hogy legyen szíves a szülinapján, október 8-án megszületni :))))

Élethosszig tartó tanulás

Ennek részeként, vagy talán inkább kezdeteként egy új életnek, ma elmentem az első lovaglás órámra. Nagyon élveztem! És Zabi, a ló is túlélte :)

A bátorságnak vannak fokozatai

Ma szó szerint a következő beszélgetés zajlott le Zsombi és a lovasoktató között:
É: Zsombor, te bátor fiú vagy?
Zs: Igen, bátor vagyok. De a T-Rexek már kihaltak...

Sok(k) ez nekem egy napra

Azért így tizennégy óra magasságában megkockáztatom, a nap fénypontja hajnal 3 körül jött el, amikor a legkisebb épp hányt, hanyatt fekve... Kóbor vírus semmi komoly, a doki szerint. Nekem még lesznek rémálmaim.
Az is nagyon vicces volt, amikor az óvodásaim nem voltak hajlandóak velem hazajönni, csak a húgommal...

Kezdődik az ovi

Holnap új élet kezdődik. Rettegve várom. Készültünk rá, íme az eredmény.

Kende körtéjét is felújítottam kicsit, arról majd csak holnap tudok képet feltenni, még van rajta egy kis öltögetni való.