Fintor

Harmadik éve leszek minden karácsony előtt "angyalka". Egy remek kezdeményezésről van szó, néhány gyermekotthon és krízisközpont összefogott, hogy ezeknek a gyerekeknek, akik nehéz sorsúak, esetleg családon belüli erőszak miatt kényszerültek elmenekülni az otthonukból, egy kicsit szebb legyen a karácsonya. A gyereke írnak egy levelet az angyalkának, mire vágynak. Azt ők már nem tudják, hogy ezek a levelek egytől egyig gondos kezekbe kerülnek, akik igyekeznek megvalósítani ezeket az álmokat. Harmadik éve kapok kislányt, kiélhetem amit három fiú mellett nehéz lenne, babákat válogatok, sétáltatható kiskutyát vadászok. Idén azonban történt valami más is. Egy hete jött a hír, hogy az egyik otthonba érkezett egy család, anya a három gyerekével egy táska ruhával menekült el "apuka" ütlegei elől. Az egyik gyerek egy hétéves kisfiú. Nagyon sok mindent megindított bennem ez a dolog, volt ebben kollektív bűntudat, a saját életem és helyzetem újraértékelése, sokminden igazán, és azt éreztem, hogy mindenképp szeretném őt megajándékozni. El is készült mindkét csomag, és bár elég kalandosan de végül időben odaértek. Minden évben egy ünnepélyes átadón kapják meg a gyerekek az ajándékokat, szuper kis műsorral egybekötve. Idén mindenképp ott akartam lenni, hogy lássam a kisfiú arcát. De a sors és a Jóisten tudatta velem, hogy csúnya dolog az önzés. Mert ez szerintem igenis önzés. Hát, megoldódott. Az otthonban, ahol mindkét "gyerekem" lakik, kitört a bárányhimlő és karantén van, nem lesznek ott az átadón.