2016. szeptember 16., péntek


Szóval valahol csütörtökön hajnalban tartottunk utoljára. A továbbiakban sem sikerült túl sokat aludni, reggel nem is volt kedvem iskolába vinni a fiúkat, mivel Kendét amúgy Apuci vitte volna, rátestáltam a többit is, én meg lefeküdtem. 12 után ébredtem, éppen időben, 13ra kellett mennem az anesztes orvoshoz (a biztonság kedvéért volt műtéti kivizsgálás). Leültem enni a tejbegríz felfújtból amit előtte este csináltam, némi célzattal, Csanád is egy tejbegríz vacsi közben indult el. Hát Marcim valamivel megfontoltabb, ő csak a második kóstolásra 😉 Kaja közben elkezdett folyni a vizem. Csanival ellentétben azonban most nem jöttek fájások... 2 előtt értünk be a kórházba, nem sok jóval bíztattak, a méhszáj magasan hátul és zárt. Vagyis ha továbbra sincs fájás fél 7-kor műteni kell. Fél 5-ig ücsörögtem az előkészítőben, fájások nélkül. Akkor feltették a CTG-t, és végre a fájások is beindultak. Végül 21.05-kor megszületett Marci. Nagy küzdelem volt, teljesen szárazon, addigra minden víz elfolyt, nekem is segíteni kellett hogy rendesen táguljak, de végül megúsztam gátmetszés nélkül. Marci kicsit megszorult menet közben ( mert olyan aprócska...) szóval elég lila az arca meg a füle, tele van véraláfutással és a szeme fehérje is bevérzett. Ettől még gyönyörű 😊 Viszont már látszik hogy nagyon be fog sárgulni, gyanús hogy itt leszünk még egy darabig... Én a szülés végét már nagyon nehezen viseltem, de ahogy kibújt minden elmúlt. Teljesen jól vagyok, végül valami horzsolás miatt lett 2 öltésem, fel sem veszem. Hát röviden ennyi a történetünk 😊 Fotót sajnos a telefonomról nem tudok feltenni, arra várnotok kell míg hazamegyünk, leghamarabb hétfőn.

6 megjegyzés:

  1. Fb-on láttam, gyönyörű! :-)

    VálaszTörlés
  2. Oriasi Gratula Nektek!!! A kepeket nagyon varom!!!! Nagyon sok boldogsagot es jo egeszseget Nektek! Remeljuk nem sargul be nagyon es hamar haza mehettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha minden igaz holnap mehetünk... És köszönöm 😊

      Törlés
  3. És eljutottam ide is <3 Sok puszi Nektek :)

    VálaszTörlés