Az elmúlt egy hetet az ellenségemnek se avagy hogyan lopta el a kicsi pufók kínai asszony az arcomat...

De most tényleg. Szerintem egy egész évre leosztva is bőven elég lett volna...
Úgy indult, hogy hétfőn reggel kaparó torokkal ébredtem. Nem javult semmire, azért megtartottam az óráimat. Kedd reggelre annyira taknyos is lettem, hogy minden programomat lemondtam. Zsombit itthon tartottam, mert gyanús kis pöttyök voltak rajta, oltott gyereknél ugye eléggé más a bárányhimlő. Aznap volt, hogy felhívtak az oviból, az egyik újságíró anyukának nyilatkozzak már nem kötelező védőoltás ügyben. Éjszaka nem nagyon aludtam jól, főleg miután kiebrudaltak a saját ágyamból, hajnalban szép nagy csalánkiütés ütötte fel a fejét a hátsómon. Ittam egy calcimuscot, reggelre semmi bajom nem volt. Már a takonykóron kívül ugye. Kicsit dolgoztam, de aztán kezdtem nem jól lenni, délután már mindenhol csalános voltam, bedagadt az egyik fülem, egy kicsit az arcom is. Irány az ügyelet. Kaptam szurit (Suprastin meg calcimusc), ne egyek gyakorlatilag semmit, ha a torkom is dagadna hívjak mentőt... Reggelre az alattomos kínai nő lenyúlta az arcomat, a gyerekek nem nagyon akartak megismerni. A Suprastin miatt nagyon fel se tudtam kelni, a kicsik mentek anyukámhoz. Estére a helyzet még durvább lett. Ügyelet. Hát ők itt csak tüzet tudnak oltani, menjek a bőrgyógyászatra allergiatesztre. Gondoltam azért valamit mégiscsak tehetnénk addig is míg kiderül mire vagyok allergiás, talán ha visszakaphatnám az arcom... Solumedrol calcimusc, a változatosság kedvéért most intravénásan. Ez lórúgás hatnia kell. Nyilván nem olvasták ezek a könyveket, mert egy leheletnyi lappadás után megállt az egész, maradt a botoxolt kínai. Csanit pedig úgy hoztam haza anyutól, hogy megjelentek rajta az első hólyagok. Ja, mer ő kimaradt a védőoltásból, mivel akkortájt ő még csak kéjes gondolat volt... (persze másnap megjelent a cikk a nem kötlező védoltásos nyilatkozatommal...) Péntek reggel a bőrgyógy helyett inkább a fülorrgégészhez mentem. Aki elszörnyülködve és nagyon sajnálva engem közölte, hogy ez az ótvar vírus szabadított fel valami toxinokat, amikre a szervezetem allergiás reakcióval gondolt válaszolni. Adott gyógyszert, mondta a pockokat költöztessem melegebb éghajlatra, én most amíg a gyógyszert szedem nem tudom ellátni őket, jaj de jó. Mer ugye csak hogy cifrább legyen a szitu, Zembör egész hétvégére elutazott Gárdonyba. Tehát a gyerekek mentek anyukámhoz, én haza, és mint aki halni készül, szépen mindent előkészítettem tetszhalotti állapotom kiélvezésére, le volt szervezve ki néz rám néha élek-e még, ki hoz nekem finom ebédet. Nagyon változatos menüből válogathattam, reggelire kétszersült és pirítós finom vizecskével, ebédre rizs és krumpli közül választhattam. Miután a kölkök lecsekkolásakor hőemelkedést emlegetett édes jó anyám, tök nyugodt és boldog voltam. A nagy alvásomból aztán természetesen semmi sem lett, mert 1. a meleg front menetrend szerint meghozta a migrénemet, 2. 5-10 percenként arra ébredtem, hogy megfulladok, mert eldugult az orrom. Na ez a kettő így együtt nem volt túl pihentető. Aztán azt is megállapítottam, valami drogos veszhetett el bennem, mert nem ütött ki a cucc. Igaz ágyban, de tudtam dolgozni, és szédelegve bár de a lakásban is tudtam közlekedni. Nagy élmény volt, hallva a kölökhíradót, ami rettenetes mennyiségű hólyagról és kitartó hőemelkedésről szólt. A migrén is társam maradt, zsebkendő sem fogyott kevesebb, minden csúcs szupi volt. Vasárnap délután végre be tudtam gyűjteni a fiúkat, majdnem sírtam, mikor megláttam Csanádot... Az sem vigasztalt, hogy a kínai liba végre lelépett és magamra ismertem a tükörben. Hétfőre a migrén is kisurrant az agyamból, nem is baj, volt más akivel foglalkozhattam, Csanád lázas volt, elesett, csak ült egy túlméretes pólóban meg gatyában nyakig betakarózva a kanapén és ugráltatott. Vizet, kekszet, hintőport, gyógyszert, takarót igazítsak, szóval igazi kis pasi. Csak kézben közlekedett, amit amúgy tökre megértek, mert a talpa is hólyagos... Kedden már sokkal jobban nézett ki, jobban is érezte magát, de a kanapéról nem mozdult. Este viszont már zoknit és nadrágot kért, játszogatott kicsit. Tegnap már rá kellett szólni, hogy ne ugráljon a kanapé tetején, szóval úgy tűnik, most már megmarad, a hólyagjaival ellentétben, mert azok jó lenne, ha nyom nélkül eltűnnének, főleg az arcán lévő 300 darabra gondolok itt.. Kaptunk hozzá segítséget, Telviran-nak hívják, látványosan javul mióta szedi. Nem vakarózik soha, ha viszket, de már napok óta nem viszket, inkább szól, hogy porozzam. Nagyon cuki, mert mindig meglepődik, hogy a mentolos hintőportól nem tűnnek el a hólyagjai :) Észrevettem, hogy álmában sem vakarózik, a tenyerén lévő hólyagokat úgy próbálta kordában tartani, hogy a Csacsikája fejét gurigázta a két tenyere között.
Ám azonban az események sora itt még messze nem ért ám véget. Már egy jó hónapja lehet, hogy jelentkeztem egy hirdetésre egy nyelviskolához. Természetesen nem válaszoltak. De ugye a nagyfőnök keveri a kártyákat, 1 héttel később felhívtak egy helyi suliból, kellene nekik tanár, sajnos nem tudtunk megegyezni időpontilag, de ígérték, ha lesz a fogamra való csoport, szólnak. Hát persze mindenki hallgatott, egészen keddig, amikoris a nyelviskola szólt, hogy a helyi legkisebbisszámít üzlet dolgozóit kellene nagyon tanítani. Erősen vakartam a  fejem, mert így is 7 diákom van. Végül tegnap igent mondtam, átszervezem az életem, megoldom, jó lesz ez a későbbiekre (ősszel Csani oviba megy) nézve. Éppen a tőlük kapott dokumentációt olvasgattam, amikor megcsörrent a telefonom, és nahát ki keresett? A második számú nyelviskola, hogy esetleg tudnék-e vállalni csoportot...  Igen, azt is elvállaltam. De senki többet nyár közepéig. Ezért aztán ma is volt érdeklődő, esetleg lenne-e kapacitásom... Nincs, sőt, szerintem így is felköthetem a gatyámat, hogy minden a helyén legyen. Jó lesz ez, ha másnak nem, elrettentő példának...

Ispotály

Kinéz nekünk egy jóféle karantén... Csanád már a múlt héten esélyes volt, egy reggel akkora mokkával ébredt, hogy meg is ijedtem tőle. Gyula barátunk húzott be neki, szóval agyalhattam ki a körítést a szemcseppentéshez. De ügyesek vagyunk, a farsangi díszítés színes tollait számolni a kanapén fekve igen jó móka. Ma reggelig minden csúcs szuper volt, lezavartunk kettő darab farsangot, viszonylag kevés nyugtatóval abszolváltam, még jelmezeket is gyártottam (nagyon csínján...) minden olyan szépen alakult, hogy tudtam, most valami nagy sz@r jön. Így hát ma reggel szétszakadó torokkal ébredtem, azóta sem múlik. Csani meg újfent szembetalálkozott Gyuszival, most a másik fele nem tetszhetett neki... Zsombikám pedig gyanús pöttyökkel érkezett haza az óvodából, ahogy nézem szaporodnak és hólyagosodnak. Nem tudom, hogy sírva toporzékoljak vagy sírva röhögjek, ugyanis Zsombi ugyan be van oltva tehát kevés véráldozattal meg fogja úszni, Csanika viszont nem böketett meg...  És amilyen az én formám, a 3 tesómtól nem kaptam el, Kendétől nem kaptam el, be lettem oltva, de most biztosan el fogom kapni. Pont jól és jókor jön, kevesebb mint 2 hét múlva utazunk az én drága barátnőmmel, hogy új lendületet kapjunk.

Szellemkirály legyőzi a sárkányt :)

Kíváncsian várom, hogy reggel mennyire lesz pöttyös a Szellemkirály...

Csodavárás

A fiúk órák óta itt guggolnak a pici akvárium előtt és szuggerálják a vitorláshal ikrákat, hogy keljenek ki végre. Nagyon édesek, remélem pár óra és eredménye is lesz. Ez valami olyasmi, amit még én sem láttam soha :)

kisöreg bölcs gyerekem

Az én nagyon nagyon nagyfiú gyerekem mostanában visszatért a kezdetekhez, úgy szeret elaludni, hogy ülök mellette és simogatom a hátát. Arra is rájött, hogy ezek az alkalmak tökéletesen alkalmasak arra, hogy a világ dolgait megvitassuk. Egy ilyen alkalommal hangzott el a következő beszélgetés is:
K: Anya, de akkor most az hogy lesz, mikor lesz még egy gyereked?
A: Ööö, nem lesz már több gyerekem, nekem pont elegek vagytok így hárman, már nem szeretnék többet.
K: Az orvosok csináltak veled valamit, hogy ne legyen gyereked?
A: (wtf???)Nem szívem, nem csináltak semmit.
K: De akkor hogy mondod meg annak a gyereknek, aki hozzánk akar jönni, hogy ne jöjjön?
A: Sehogy szívem, azt ő tudni fogja, hogy másik családot kell választania.
K: De ha lenne még egy kisbabád, akkor már hatan lennénk, négy gyerek, meg ti. ...
Ésatöbbiésatöbbi. Döbbenet számomra ez a gyerek, amik eszébe jutnak néha. Hogy mondom meg annak a gyereknek...

Kutyakomédia

Nagyjából ez zajlott itt az elmúlt hetekben. Azzal kezdődött, hogy a srác aki mostanában rá szokott nézni a notebookra, felvetette, hogy nem a jóság jele, hogy 3 év alatt a harmadik vinyót fogyasztja, valószínűleg az alaplap a bűnös, és lehet 2-3 hónap, lehet másfél év is, de valamikor tutira kinyúlik. Az alaplap csere nagyjából fel sem merült bennem, egy fél gép ára. Tehát elkezdtem nézegetni újat. Be is mentem a magentás szolgáltatóhoz tanácsért. Aznap este a sértődött gépecske zárlatos csatlakozó aljzata szétolvasztotta a töltő dugóját. Másnap reggel visszamentem megrendelni az utódot. Rózsaszínt. Nagyon rózsaszínt. Ugyanis abban egyeztünk meg, hogy a régi gép megmarad, jó lesz a férfitársadalomnak. Gondoltam bebiztosítom magam. Ha már ennyire benne voltam, nézegettem új telefont is, mert az Xperiám, amit egyébként nagyon szeretek, elveszítette legfőbb ékét, homály födte körülmények között annyira karcos lett a kamerája, hogy használhatatlan. Találtam olyat, ami méltó utódja lehet, de magentás barátnőm (tényleg az) javasolta, hogy nézessem meg a szervizesekkel, hátha. A fiúk nagyon kedvesek voltak, a telefon garanciás, természetesen kicserélik a kamerát ingyé. Jupi. De szoftvert kell frissíteniük (nem mellesleg előző nap frissítettem rajta szoftvert, mondták a srácok az tök jó, annál ők egy régebbire fogják frissíteni wtf??), mindent mentsek le róla. A notebookra, mi épp használhatatlan. Ok, mire lesz kamera, lesz nb is, no para. El is vittem a szervizbe, mondták másnapra meglesz. Másnap mentem, mondták el se vitte a szerelő, mert nincs vele a töltő. Hozzájuk vágtam a megjavított töltőt. Innentől egy hétig a fű se nőtt az ügyben. Na jó, nem igaz, kettő naponta érdeklődtem, de semmi. Akkor viszont megérkezett Pinky pie, a rózsaszín csoda. Azt azért el kell mondjam, azidő alatt 3 azaz három notebookot kellett kölcsönkérnem, hogy dolgozni tudjak.
Pinky pie csodás, ám voltak bosszantó allűrjei, például hogy a beállításaim csak a következő bekapcsolásig maradtak érvényesek. Próbálgattam a telefonomról menteni a dolgokat, később kiderült, állati béna vagyok. 11 nap után végre újra magamhoz ölelhettem a kis HP (igen, úgy is mint hisztis picsa) gépemet. Boldogan berongyoltam magentáékhoz, jöhet a kamera. Ott mondták, hogy na ebbe bizony a múlt héten is belefutottak, nem a kamerát kell kicserélni, hanem az előtte lévő plexit tartalmazó hátlapot. Mondtam ezen ne múljék. Akkor ezt most ők megrendelik, 3-4 nap és itt van. Ekkor már azért hervadozott a mosolyom. De visszatértem a megadott időpontban. Kicserélték, szoftvert frissítettek, bénaságomnak köszönhetően az összes, tizenéves szerelemes elemeket is tartalmazó sms-eim egy szálig elvesztek, az elmúlt egy évben mentett telefonszámaimmal együtt. Elég hervadt mosoly, de ez van. Újabb bökkenő, az alkalmazáshoz amivel parkolok, kellene a jelszó, amit sms-ben küldtek. Anyád. E-mailben megszereztem. Büszke is voltam magamra. Este már használtam is a kamerát, Bendegúzom hörcsögözését rögzítettem, meg fotóztam a sok pockunkat, szinte teljes létszámban együtt voltunk tesók, a tenger gyerekünkkel, öcsém vacsoráztatott minket, töpörtő, friss túró, foszlós kenyér, bázis ha ránézek hízok, nem baj. Csak a fotók olyan furák, kicsit sárgák, kicsit pirosak. Megvizsgál, nézeget mindenki, én arra jutok, ezzel vissza kell menni a szervizbe. Ahol is ma délelőtt szíves elnézésemet kérve távolították el a BELÜLRŐL rajta maradt fóliát.
Őszintén remélem, hogy ezzel, meg a mai gépbizgerálással vége van most már ennek a szériának, mert mérhetetlenül unom. Bár magunkat ismerve most a tablet jön...