Vagy esetleg feldolgozás kettes fázis, szabadon választott. Ma volt a napja, hogy megejtettük a laborvizsgálatot. Nagyon nem aggódtam, nem ez volt az első, kb tudta mire számítson, előtte elmentünk megvenni a jutalom gumicukrot, a kis barátjának az anyukája várta.
Ám amikor előkerült a tű, a nagy bátorságunk azonnal elpárolgott, és az én kis fegyelmezett gyerekem elrántotta a karját, összevérezve ezzel nagyjából mindent és mindenkit. Kisbarát anyukája itt adta fel, rutinróka kolléganőre (nagyon kedves erősen gyerekkompatibilis) ruházva át a feladatot. Gyermeknek itt már kocogott a foga úgy reszketett a félelemtől... Azért megpróbálkoztunk a dologgal. Annyira befeszült viszont zokogva, hogy eldurrantotta a vénáját... Tehát kettő lehetőségünk maradt, vagy ott megpróbálják újra a jobb karját vagy felslattyogunk a gyerekosztályra és kezdjük elölről. Pár perc kemény melóval sikerült annyira megnyugtatnom, hogy meg lehetett újra próbálni, és ugyan sírva, de megteltek a kémcsövek (nem mertem megszámolni, de úgy kb 5...). Eddig még egész jól voltam (vészhelyzetekben szerencsére általában tiszta a fejem) viszont amikor rám nézett könnyes szemmel és megkérdezte, ugye nem lesz több szuri, majdnem elkezdtem bőgni.Napok óta nem nagyon alszom, kellemesen rástresszeltem már a műtétre... A bejárattól 20 méterre pedig a következő mondat hagyta el a száját: Hm, nem is volt olyan vészes. Betermelt már egy csomó gumicukrot, és robotemberből már egészen kisfiú mozgása lett, már csak az eldurrant és alaposan bekötözött karja nem hajlik. És vidáman meséli mindenkinek, hogy a harmadik szúrás már nem is volt vészes és minden szép. Én meg mehetek vissza Angihoz hajat festetni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése