Családom és egyéb állatságok...

Már rég rájöttem, legjobb, ha minden borzalmat csendes rezignáltsággal fogadok, mert különben rövid időn belül valami nagyon vendégszerető és nagyon mosolygós intézményben kötnék ki, így azt is megállapíthattam, hogy ha egy majdnem négyéves karácsonyra kap egy 7 éves kortól ajánlott játékot, és van egy másfél évesünk, akkor magától értetődően a hatésfél éves fogja lenyelni belőle az acélgolyót, majd jelenik meg drámai arccal, hogy ő akkor mostan meg fog halni. Nem volt a történetnek ilyen tragikus vége, az eredmény rövid (bár a napi biliben történő matatás időtartama alatt állati hosszúnak tűnő)terhesség után problémamentesen megszületett. Azt is tudomásul vettem nagy sóhajjal (néhány visszanyelt könny társaságában) hogy legkisebbemnek még a szokásosnál is egyedibb ujjlenyomata lesz. Mert az igazán kíváncsi felfedezők nem hiszik el eleiknek, hogy a kerámia hajvasaló bekapcsolva forró. Az igazán felfedező hajlamúak ezt saját kezűleg ellenőrzik. Majd óriási lufit növesztenek az ujjukra, kifakasztják, darabonként elhagyják, mindezt fakírarccal, néha csak a rend kedvéért nyüszögve keveset. Azt mondjuk már kissé remegő szájszéllel nyugtáztam, hogy darabokra tört bölcsességfogam nem menthető, ám ismernek egy agyon jó szájsebészt. Ühüm, én meg olyat, akinek már vésték ki bölcsességfogát... Azon meg már csak röhögök, hogy a laptop töltőkábele (és szerencsére csak az, és nem a gép maga...)és autós ülésfűtésem egyszerre ment tönkre... Nyilván történtek még hasonlók,mert nálunk ez mindennapos (egy frissen mosott kabátban lovardában földön hempergést már meg sem említek, szinte mindennapos lévén...), de több most hirtelen nem jut eszembe :) Ami tehát azt is jelenti, hogy nem is voltak olyan fontosak.;)