Négyes

Ennyi célunk volt a mai napra :) Majdnem mindet sikerült teljesíteni, a hiányzó miatt kicsit szomorú vagyok, de annyira jellemző ránk, hogy ilyen történik, hogy inkább jókedvem lesz tőle, éljenek a háromgyerekesek :)
Az út mérlege egyébként kb 800 megtett kilométer, néhány nagyon értékes fotó, és sok-sok gondolkodnivaló.
Az első állomás volt a legnehezebb, hosszú hónapok óta most jutottunk el először apósom sírjához. A saját bánatomon túl nagyon szomorú volt Apucit ott látnom. Egy kérdés motoszkált a fejében, ki is mondta: miért nem vigyázott jobban magára? Hiszen 60 évesen még tényleg olyan fiatal volt... A második állomásunk kapcsolódott az elsőhöz. Majdnem leírtam, hogy sajnos, és igazából nem is tudom eldönteni. A pénzt, amit Apuci örökölt, mindenképp arra akarta-akarja használni, hogy ott, ahol Tata annyira szeretett élni, és ahol nyugszik, legyen egy hely, ahova mindig mehetünk. Néhány potenciális jelöltet tekintettünk meg, fotóztunk, tanakodtunk, tervezgettünk, nézelődtünk, közeledünk a megoldáshoz. Találtunk egy kis öreg házikót pincével a löszfalban, nézegetjük a fotókat és terveket szövögetünk. Nem mellesleg élveztük (csak kicsit, mert elég hamar elkezdtek hiányozni a pockok, akiket egy percre sem szabad szem elől téveszteni, mert pl a kicsi ezalatt a nem egész egy nap alatt megtanulta "kimondani" Bendegúz nevét: Bembembú... na ja tegnap Kende nevét tanulta meg, egész eddig nem volt hajlandó sehogyan sem nevezni...) a gyermektelenséget, tök hihetetlen is volt, hogy nem kell folyton a szemem sarkából lesni valamelyiket. Élveztük a csodaszép időt, utaztunk, jó messzire, mert nekem még volt egy kis elmaradásom, jónéhány puszit és ölelést kellett bepótolnom egy aprócska lányon. Jelentem rendkívül jól viselte, bár én csak a hordozó szerepét kaphattam meg ebben a románcban, ami Léni és Apuci között első pillanatban fellobbant. Figyelmeztettem is a kisasszonyt, hogy a pasi az enyém, de nem nagyon foglalkozott velem, épp Apucinak gagyarászott...
Bár a mai fotókból már WS blogján is kiderül mindenki számára, de én személyesen is igazolhatom, bloggerinánk remek formában van újra, ja és senki ne higgye ám el neki, hogy Lénivel bármi probléma lenne! A gyermek angyal üzemmódban működött ottjártunkkor, ezért nem is hiszem el, hogy csinálja másképp is ;)
Nem maradtunk nagyon sokáig, mert Léni is aludni vágyott már és ránk is hosszú út várt, de jó volt egy kicsit látni őket, és jól megszorongatni a csöppet, akit kívánság kora óta ismerek :) Engedélyt kaptam, így közölnék egy friss közös fotót a barátnőmmel:

Persze nem engedtek el bennünket üres kézzel, nem, sajnos nem Lénit kaptuk meg, de nagyon hálásak vagyunk, tényleg :)
Mivel másként alakult, mint terveztük, hazafelé indultunk, minden gyermekünket ébren találtuk, és jól megszorongattuk.  Szép és tartalmas nap volt, rég szükségünk volt már rá :)