Visszanézve nem kényeztettelek el Benneteket túl sok részlettel :)
A kórházi napokról annyit, hogy végül egyáltalán nm sárgult be Marci, a doktornő sem értette, nézegették minden nap, de semmi. Négyen jöttünk haza aznap, Marcika volt az egyetlen, aki nemkapott tápszeres receptet, mondjuk aki hajnali 4kor azért ordítja fel a teljes osztályt, mert 70 azaz HETVEN milit evett és lezabált... Ezt a jó szokását azóta ia tartja, mármint azt hogy lezabál, mert mérni bizony nem mérem, nincs is itthon mérleg. De addig míg 5-6 óránként eszik és tele a fagyasztó tejjel, nem aggódom túlságosan.
Amúgy a kórházból hazajönni sokkoló volt. Egészen konkrétan úgy éreztem magam, mintha az idegszanatóriumból a bolondokházába kerültem volna, kemény volt, vissza kellett szoknom a nyüzsibe. A manó bírj a kiképzést, meg se rezzen ha valaki kiabál, mondjuk már odabent is ezt hallgatta. Van egy cuki sztori is :) A kórházban újabban nem mindegyik nővérke fogj a kezében a babákat amikor meg lehet nézni őket, van a ki kiteszi őket és megy dolgára. Az egyik ilyen alkalommal Marci nekifogott grimaszolni, nyújtózkodni, még tán kakált is, a fiúk természetesen sikítva röhögtek rajta, zengett az egész osztály, mire Marci elmosolyodott. Végre ismerős hangokat hallott :)
Itthon is kb ez megy, bár néha azért elég kemény meló elaltatni, mert lezabál, vagy mint most is, hidegfront van. És nagyon fura még mindig bemenni a szobába és látni őt a kiságyban. Imádom, egy cukorbogár kis pióca, nagyon szeret jó sokáig lógni a cicin. A fiúk odéig vannak érte, folyton kézbe kérik, Kende már kérdés nélkül kiveszi a kiságyból, na ettől mondjuk a hajam égnek áll, nem győzöm mantrázni, hogy nagyon-nagyon óvatosan. A többiek is kivennék, de nekik semmiképp sem engedem, ők a kanapén ülve megkaphatják, nagyon élvezik azt is. Beszélgetnek vele, böfiztetik. Volt olyan este, hogy három fiú ült az ágy végében pelenkával a vállán, árgus szemekkel bámulva mikor fejezi már be a szopizást :D
2016. október 2., vasárnap
2016. szeptember 23., péntek
A fotók :)
Mondanám, hogy az első közös képünk, de nem lenne igaz, ám azt a képet erősen cenzúráznom kellett :)
Apuci kezében pár percesen
Az első szopi után a Kendétől kapott macival
Csendet, rendet, jól laktam, hagyj aludni
Ez egy mai fotó az egy hetes nagyfiúról :)
2016. szeptember 16., péntek
Szóval valahol csütörtökön hajnalban tartottunk utoljára. A továbbiakban sem sikerült túl sokat aludni, reggel nem is volt kedvem iskolába vinni a fiúkat, mivel Kendét amúgy Apuci vitte volna, rátestáltam a többit is, én meg lefeküdtem. 12 után ébredtem, éppen időben, 13ra kellett mennem az anesztes orvoshoz (a biztonság kedvéért volt műtéti kivizsgálás). Leültem enni a tejbegríz felfújtból amit előtte este csináltam, némi célzattal, Csanád is egy tejbegríz vacsi közben indult el. Hát Marcim valamivel megfontoltabb, ő csak a második kóstolásra 😉 Kaja közben elkezdett folyni a vizem. Csanival ellentétben azonban most nem jöttek fájások... 2 előtt értünk be a kórházba, nem sok jóval bíztattak, a méhszáj magasan hátul és zárt. Vagyis ha továbbra sincs fájás fél 7-kor műteni kell. Fél 5-ig ücsörögtem az előkészítőben, fájások nélkül. Akkor feltették a CTG-t, és végre a fájások is beindultak. Végül 21.05-kor megszületett Marci. Nagy küzdelem volt, teljesen szárazon, addigra minden víz elfolyt, nekem is segíteni kellett hogy rendesen táguljak, de végül megúsztam gátmetszés nélkül. Marci kicsit megszorult menet közben ( mert olyan aprócska...) szóval elég lila az arca meg a füle, tele van véraláfutással és a szeme fehérje is bevérzett. Ettől még gyönyörű 😊 Viszont már látszik hogy nagyon be fog sárgulni, gyanús hogy itt leszünk még egy darabig... Én a szülés végét már nagyon nehezen viseltem, de ahogy kibújt minden elmúlt. Teljesen jól vagyok, végül valami horzsolás miatt lett 2 öltésem, fel sem veszem. Hát röviden ennyi a történetünk 😊 Fotót sajnos a telefonomról nem tudok feltenni, arra várnotok kell míg hazamegyünk, leghamarabb hétfőn.
2016. szeptember 15., csütörtök
39+2
Hát hellóka! Marci üdvözöl mindenkit😊 Ma este 21.05kor 3940 grammal és 52 centivel megérkezett ❤ Sztorit később kaptok, most csak annyit hogy spontán ésmind jól vagyunk 😊
39+
Hajnali 1 óra van. Megy a mosogatógép, a mosógép és a szárítógép. Én meg már nem tudom mit találjak még ki, csak hogy valami történjen. Igen, ez is egy olyan éjszaka, amikor nem tudok aludni olyan feszült vagyok. A vérnyomásom és a pulzusom rendben, bár úgy érzem megfulladok...
2016. szeptember 6., kedd
2016. szeptember 3., szombat
Nem boszorkányság...
Csak egy kicsit. Egy ideje elkezdett érdekelni, mit kenek magamra meg a gyerekekre, elborzadtam és elkezdtem magam készíteni a natúrkozmetikumainkat. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy mást is érdekel, ezt kérnek tőlem, azt kérnek tőlem, új dolgokat kell kitalálnom. Most már ott tartok, hogy állandó megrendelőim vannak, és kitaláltam magamnak egy nevet is :) Mindezt persze nem hivatalosan, hiszen azt nem lehet. De elmondhatom, van egy új hobbim, amit imádok, és folyton fejlődésre késztet.
Heti vegyes
Vegyes bizony. Érzelmekben eseményekben, témákban.
Hát igen, már sosem fogom megtudni mit éreznék, ha az utolsó, mondjuk szebben legkisebb gyerekem kezdte volna meg az általános iskolát csütörtökön. Mikor óvodába ment, még azt hittem így van, és nagyon nehezen, de lezártam egy korszakot egy életérzést, de erről majd később... Az iskolakezdés annyira vidámra sikerült, hogy ennél szebbet nem kívánhatnék. Csani megkapta Kende tanítónőit, akiket születése óta ismer, az iskolával egyetemben. 4 kis barátja tartott vele az osztályba az ovis csoportból. Mindhárman ugyanazon az emeleten vannak, Kende konkrétan a szomszéd teremben. Csütörtökön reggel 8kor volt az évnyitó, utána még felkísértem őket, megnéztem hogy öltözik át, majd odaszaladt hozzám: Anya, mész haza? A pozitív válasz hallatán ugrándozva örvendezett... Másnap reggel az autóban meginterjúvoltam, hogy felmegy-e a többiekkel, vagy felkísérjem: Anya, megyek a fiúkkal, tudom melyik a termünk, maci van rajta meg egy virág! Szóval túlzottan nem aggódok, hogy szorongana esetleg... A többiekkel is minden rendben, nem igazán változott az osztály, Kende kapott néhány új osztálytársat, és felsősként új osztályfőnököt. Akiről azt hiszem minden elmond az, hogy az évnyitón felolvasták az összes osztályfőnököt, nála akkora üdvrivalgás volt, hogy már ő csitította a népet... Nem állítom, hogy egyszerű dolga lesz Kendének, meg kell szokni a felsős létet, és az edzéseken is helyet kell állnia. Azt hiszem arról nem számoltam be, hogy nyáron megoldódott a csapat helyzete, ugyanis, bár az nem jött össze(igazán nem sok hiányzott pedig...), hogy Apa kerüljön az egyesület elnöki székébe, a csapatot edzőstől átvette a szomszéd város egyesülete. Igaz nem maradtak mindannyian együtt, de lehetőséget kaptak, és a reggeli edzések ugyanúgy itt, együtt, a régi edzővel folynak majd, és ez olyan jó :) Egyébként minden nap jön értük az egyesület busza, és igazán remek feltételeket biztosítanak, sokkal jobbakat, mint a helyi egyesület...
Amúgy 2 hét és 11 lesz a drága, igazán kamasz már, ma pl kis ízelítőt kaptunk, mert az egy dolog, hogy az egész napot a keresztanyjával töltötte, de délután a csapattársakkal ment pizzázni meg sétikálni... Apjuk már fél 7kor teljesen rosszul volt... Fél 8kor felhívta, hogy akkor talán most már mennénk érte :D Szokni kell ezt még :)
És hát Marci meg én... 38. hét. Kezd vastagodni a szám. Végülis legalább valami, ha már minden másom lappad. Pl a melleim... Ja mert hogy 3 egész kilóval nehezebb vagyok, mint a legelején... 2 hónapja nem változott a súlyom, pedig a gyerek már bőven 3 kiló felett van. Most már elég látványos, főleg, hogy először a melléről fogy az ember, az pedig hát ugye elég tekintélyes volt nekem eddig... Nagyon fura, mert eddig mindig elég sokat híztam a terhességek alatt, 9-15-20 kilókat... De más is új: a ritka szép hajam, ami inkább ritka mint szép, és borzasztóan zsírosodik, elfelejtett hullani, de ez még hagyján, 2 hetente elég megmosni, akkor is csak azért, mert már tök ciki, hogy nem nyúlok hozzá. A fodrászom is teljesen ki van akadva :) Tartok tőle, hogy nem fog így maradni, de most élvezem.
Az elmúlt pár napban viszonylag rendszeresen feszül a pocakom, szóval elképzelhető, hogy bedől a gyakorlat, hogy 40. hét előtt nem szülök... Egyik részről már nyugodt vagyok, megvan minden, ma beszereztem még a körömcsipeszt is, amit eddig nem sikerült, sőt a szoptatós melltartókat is, tehát a kórházi pakkom is szépen domborodik. Viszont... ahogy említettem, Csanival lezártam egy korszakot, és nagy küzdelem ez most nekem. Nagyon várom Marcit és nagyon fogom őt szeretni, de egyelőre el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz vele. Értem, tudom, hogy ez az állapot hamarosan véget ér, azt is felfogtam, hogy soha többet nem lesz olyan már mint előtte, de nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz az új életem. Ok, nagyon nem aggódom, gyanús, hogy amint megszületik, és a kezembe foghatom, ezek a dilemmák eltűnnek nyomtalanul, de most még foglalkoztatnak.
Biztosan könnyebb lenne, ha már nem lenne más dolgom, mint a kiságyat csinosítgatni és a ruháit igazgatni, de a helyzet az, hogy igaz a ruhái a szekrényében sorakoznak már, és kész van minden pipereszere, be van szerezve minden ami esetleg még hiányzott, de a kiságy darabokban, a többi holmija egy hatalmas kupacban a Kende használaton kívüli ágyán, mert bár nagyon kértük, a bővítésünk mégsem készül el időben. Kész a villanyszerelés, a padló és falfűtés, de egyetlen szoba van bevakolva eddig, még hátra van 2 szoba, a fürdő, a kamra, ki kellene bontani egy ajtót, be kellene tenni a nyílászárókat ésatöbbi ésatöbbi... Jár az agyam, mi legyen az ideiglenes megoldás, egyelőre úgy néz ki, a dolgozó/tanuló szobába költözünk ketten, hogy ne kialvatlan gyerekeim üljenek az iskolában reggelente és Apánk is betaláljon a munkahelyére ha netán Marci baba nem lenne túl jó alvó...
Végül pár kép a sulikezdésről, kedden majd csinálok a 38 hetes pocakról is ;)
Hát igen, már sosem fogom megtudni mit éreznék, ha az utolsó, mondjuk szebben legkisebb gyerekem kezdte volna meg az általános iskolát csütörtökön. Mikor óvodába ment, még azt hittem így van, és nagyon nehezen, de lezártam egy korszakot egy életérzést, de erről majd később... Az iskolakezdés annyira vidámra sikerült, hogy ennél szebbet nem kívánhatnék. Csani megkapta Kende tanítónőit, akiket születése óta ismer, az iskolával egyetemben. 4 kis barátja tartott vele az osztályba az ovis csoportból. Mindhárman ugyanazon az emeleten vannak, Kende konkrétan a szomszéd teremben. Csütörtökön reggel 8kor volt az évnyitó, utána még felkísértem őket, megnéztem hogy öltözik át, majd odaszaladt hozzám: Anya, mész haza? A pozitív válasz hallatán ugrándozva örvendezett... Másnap reggel az autóban meginterjúvoltam, hogy felmegy-e a többiekkel, vagy felkísérjem: Anya, megyek a fiúkkal, tudom melyik a termünk, maci van rajta meg egy virág! Szóval túlzottan nem aggódok, hogy szorongana esetleg... A többiekkel is minden rendben, nem igazán változott az osztály, Kende kapott néhány új osztálytársat, és felsősként új osztályfőnököt. Akiről azt hiszem minden elmond az, hogy az évnyitón felolvasták az összes osztályfőnököt, nála akkora üdvrivalgás volt, hogy már ő csitította a népet... Nem állítom, hogy egyszerű dolga lesz Kendének, meg kell szokni a felsős létet, és az edzéseken is helyet kell állnia. Azt hiszem arról nem számoltam be, hogy nyáron megoldódott a csapat helyzete, ugyanis, bár az nem jött össze(igazán nem sok hiányzott pedig...), hogy Apa kerüljön az egyesület elnöki székébe, a csapatot edzőstől átvette a szomszéd város egyesülete. Igaz nem maradtak mindannyian együtt, de lehetőséget kaptak, és a reggeli edzések ugyanúgy itt, együtt, a régi edzővel folynak majd, és ez olyan jó :) Egyébként minden nap jön értük az egyesület busza, és igazán remek feltételeket biztosítanak, sokkal jobbakat, mint a helyi egyesület...
Amúgy 2 hét és 11 lesz a drága, igazán kamasz már, ma pl kis ízelítőt kaptunk, mert az egy dolog, hogy az egész napot a keresztanyjával töltötte, de délután a csapattársakkal ment pizzázni meg sétikálni... Apjuk már fél 7kor teljesen rosszul volt... Fél 8kor felhívta, hogy akkor talán most már mennénk érte :D Szokni kell ezt még :)
És hát Marci meg én... 38. hét. Kezd vastagodni a szám. Végülis legalább valami, ha már minden másom lappad. Pl a melleim... Ja mert hogy 3 egész kilóval nehezebb vagyok, mint a legelején... 2 hónapja nem változott a súlyom, pedig a gyerek már bőven 3 kiló felett van. Most már elég látványos, főleg, hogy először a melléről fogy az ember, az pedig hát ugye elég tekintélyes volt nekem eddig... Nagyon fura, mert eddig mindig elég sokat híztam a terhességek alatt, 9-15-20 kilókat... De más is új: a ritka szép hajam, ami inkább ritka mint szép, és borzasztóan zsírosodik, elfelejtett hullani, de ez még hagyján, 2 hetente elég megmosni, akkor is csak azért, mert már tök ciki, hogy nem nyúlok hozzá. A fodrászom is teljesen ki van akadva :) Tartok tőle, hogy nem fog így maradni, de most élvezem.
Az elmúlt pár napban viszonylag rendszeresen feszül a pocakom, szóval elképzelhető, hogy bedől a gyakorlat, hogy 40. hét előtt nem szülök... Egyik részről már nyugodt vagyok, megvan minden, ma beszereztem még a körömcsipeszt is, amit eddig nem sikerült, sőt a szoptatós melltartókat is, tehát a kórházi pakkom is szépen domborodik. Viszont... ahogy említettem, Csanival lezártam egy korszakot, és nagy küzdelem ez most nekem. Nagyon várom Marcit és nagyon fogom őt szeretni, de egyelőre el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz vele. Értem, tudom, hogy ez az állapot hamarosan véget ér, azt is felfogtam, hogy soha többet nem lesz olyan már mint előtte, de nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz az új életem. Ok, nagyon nem aggódom, gyanús, hogy amint megszületik, és a kezembe foghatom, ezek a dilemmák eltűnnek nyomtalanul, de most még foglalkoztatnak.
Biztosan könnyebb lenne, ha már nem lenne más dolgom, mint a kiságyat csinosítgatni és a ruháit igazgatni, de a helyzet az, hogy igaz a ruhái a szekrényében sorakoznak már, és kész van minden pipereszere, be van szerezve minden ami esetleg még hiányzott, de a kiságy darabokban, a többi holmija egy hatalmas kupacban a Kende használaton kívüli ágyán, mert bár nagyon kértük, a bővítésünk mégsem készül el időben. Kész a villanyszerelés, a padló és falfűtés, de egyetlen szoba van bevakolva eddig, még hátra van 2 szoba, a fürdő, a kamra, ki kellene bontani egy ajtót, be kellene tenni a nyílászárókat ésatöbbi ésatöbbi... Jár az agyam, mi legyen az ideiglenes megoldás, egyelőre úgy néz ki, a dolgozó/tanuló szobába költözünk ketten, hogy ne kialvatlan gyerekeim üljenek az iskolában reggelente és Apánk is betaláljon a munkahelyére ha netán Marci baba nem lenne túl jó alvó...
Végül pár kép a sulikezdésről, kedden majd csinálok a 38 hetes pocakról is ;)
 |
| Kende és Maca néni <3 |
 |
| egy fotósorozat legújabb darabja ;) |
2016. augusztus 22., hétfő
36, és ez nem az éveim száma ;)
Bár csak annyi lennék még :)
Bizony, eljött ez is. Kezdek parázni amúgy :D Az ovis csoportból négyen lettünk idén kismamák, és mivel csütörtökön megérkezett Luca Kata, az én tüneményes unokahúgom, már csak én maradtam.
Tudom, nem sokat írtam az elmúlt hónapokról, volt pedig benne bőven minden. Magas vérnyomás, meg alacsony, magas pulzus, szakadozó hasfal meg tök nyugis hetek, cukorérzékenység és a többi és a többi. Ja meg építkezünk hogy elférjünk :) Most így 36 hetesen azt tudom elmondani, hogy bár már egyre nehezebb, sokat kell pihennem, mert nem bírom a terhelést (a hétvégén azért táncoltam az egyik barátnőm lagzijában ;) ), de állapotomhoz képest tök rendben vagyok. Ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy mindezidáig 3 azaz három kilóval vagyok nehezebb a kezdősúlyomnál, és szándékosan nem azt írtam, hogy híztam, mert ebből a 3 kilóból nagyjából 3 kiló a gyerek maga, szóval szép rendesen befogytam ebbe a terhességbe, már lassan 2 hónapja nem változik a súlyom... És mielőtt bárki sikítva a gyámügyet hívná, nem diétázom, egyszerűen nem nagyon fér belém a kaja, ha eszem is inkább csak a gyümölcsöt kívánom. Mondjuk azzal rendes nagy pofont adok a cukorérzékenységemnek, de viszonylag jól kezelhető a szédelgés :)
Pörögnek a hormonok, mivel a bővítésünk még nincs kész és ezért a fiúkat nem tudom kipaterolni ebből az egy szobánkból, máson élem ki, már több, mint egy hete kész a fiúk minden sulis cucca, csak a könyveket várom, hogy becsomagolhassam, és menetkészek a csomagok. Dobozolom a játékokat meg a könyveket (kell a polc a ruháknak, hogy legyen hova tenni a Kisherceg cuccait), boholytalanítom a kisruhákat, lassan kész a kórházas cuccom is. Nem minden éjjel tudok aludni, szóval a dolgozós/tanuló szobácskában is pakolok, a tanítós cuccaimat felpakoltam a szekrény tetejére és nagyobb teret kaptak a vajákos dobozaim (erről szerintem még nem írtam, de megérdemel egy külön posztot), rengeteg vackot kidobáltam, szelektálok, pakolászok, készülődök, és el sem tudom képzelni, bármilyen hülyén hangzik, hogy milyen lesz megint egy kisbabával...
Bizony, eljött ez is. Kezdek parázni amúgy :D Az ovis csoportból négyen lettünk idén kismamák, és mivel csütörtökön megérkezett Luca Kata, az én tüneményes unokahúgom, már csak én maradtam.
Tudom, nem sokat írtam az elmúlt hónapokról, volt pedig benne bőven minden. Magas vérnyomás, meg alacsony, magas pulzus, szakadozó hasfal meg tök nyugis hetek, cukorérzékenység és a többi és a többi. Ja meg építkezünk hogy elférjünk :) Most így 36 hetesen azt tudom elmondani, hogy bár már egyre nehezebb, sokat kell pihennem, mert nem bírom a terhelést (a hétvégén azért táncoltam az egyik barátnőm lagzijában ;) ), de állapotomhoz képest tök rendben vagyok. Ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy mindezidáig 3 azaz három kilóval vagyok nehezebb a kezdősúlyomnál, és szándékosan nem azt írtam, hogy híztam, mert ebből a 3 kilóból nagyjából 3 kiló a gyerek maga, szóval szép rendesen befogytam ebbe a terhességbe, már lassan 2 hónapja nem változik a súlyom... És mielőtt bárki sikítva a gyámügyet hívná, nem diétázom, egyszerűen nem nagyon fér belém a kaja, ha eszem is inkább csak a gyümölcsöt kívánom. Mondjuk azzal rendes nagy pofont adok a cukorérzékenységemnek, de viszonylag jól kezelhető a szédelgés :)
Pörögnek a hormonok, mivel a bővítésünk még nincs kész és ezért a fiúkat nem tudom kipaterolni ebből az egy szobánkból, máson élem ki, már több, mint egy hete kész a fiúk minden sulis cucca, csak a könyveket várom, hogy becsomagolhassam, és menetkészek a csomagok. Dobozolom a játékokat meg a könyveket (kell a polc a ruháknak, hogy legyen hova tenni a Kisherceg cuccait), boholytalanítom a kisruhákat, lassan kész a kórházas cuccom is. Nem minden éjjel tudok aludni, szóval a dolgozós/tanuló szobácskában is pakolok, a tanítós cuccaimat felpakoltam a szekrény tetejére és nagyobb teret kaptak a vajákos dobozaim (erről szerintem még nem írtam, de megérdemel egy külön posztot), rengeteg vackot kidobáltam, szelektálok, pakolászok, készülődök, és el sem tudom képzelni, bármilyen hülyén hangzik, hogy milyen lesz megint egy kisbabával...
2016. augusztus 16., kedd
Add már Uram...
Lehetne, hogy bármilyen idő is készül, ideérne? Nem annyira jó móka 35 hetesen folyamatosan szúrogatni görcsölgetni... és tudom, hogy csak az idő miatt... Igen, Marci úgy néz ki durván frontos lesz.
2016. július 18., hétfő
Csuklik...
Márton csuklik. Kb 60-nál adtam fel a számolást, most saccperkábé 120-nál tart...
Én meg nyilván ma se alszok...
Én meg nyilván ma se alszok...
2016. június 15., szerda
Vége...
Ma, sok sok ott töltött boldog év után elköszöntünk az óvodában. Nagyon szomorú vagyok. És nem, jelen pillanatban nem vigasztal, hogy 3 múlva visszatérünk. Nagyon fog hiányozni...
2016. június 6., hétfő
Egy időre vége...
Csani elballagott az oviból. Nagyon fura belegondolni, az elmúlt 9 évet itt töltöttük... És nagyon szomorú vagyok, hogy ezt nem tudom már együtt "ünnepelni" Évike óvónénivel, azzal a csodával, aki miatt ezt az óvodát választottuk, mert 2 hete sajnos örök búcsút vettünk tőle. Ő vezetgette Kendét az első 3 évben, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Mintegy összegzésképpen előszedtem mindhárom fiúról a ballagós képeket. Előrebocsátom, semmilyen elv nem vezetett a fiúk öltöztetésénél, számomra is tegnap este derült ki, hogy mindhárman ugyanabban az ingben ballagtak...
Mintegy összegzésképpen előszedtem mindhárom fiúról a ballagós képeket. Előrebocsátom, semmilyen elv nem vezetett a fiúk öltöztetésénél, számomra is tegnap este derült ki, hogy mindhárman ugyanabban az ingben ballagtak...
 |
| 2012 |
 |
| 2014 |
 |
| 2016 |
2016. május 30., hétfő
2016. április 30., szombat
Huszonöt deka boldogság
Kende különleges fotókat készíthetett csütörtökön. A kisöccséről 😊
Az első fotón a kis nyíl igen, a koronaékszereket jelzi :)
Ez volt a legjobb fotó, Marci homlokát a méhlepénynek támasztva, ökle az arca előtt :)
2016. április 23., szombat
Egy nagyon nagyfiú szülinapjának margójára
Éppen a kertben tettünk vettünk kettecskén, amikor a nagyon lelkes nagyon szülinapos így szólt: Anya, olyan jó 6 évesnek lenni! Neked Anya, hány éves is vagy? Szóval annyinak is jó lenni?
Igen, különösen ilyenkor ❤
Igen, különösen ilyenkor ❤
2016. április 13., szerda
2016. április 6., szerda
A nap mondata
"Áhh, keresztben van a lába, pedig ez is fiú." Még jó hogy én ezt már tudtam, amúgy imádom a dokim stílusát :)Szerencsére azt is tudtam, hogy nem az én fiamról beszél, amikor bemutatta rajta a tanoncoknak a második trimeszterben kiszűrhető anomáliákat. Ettől még hajmeresztő volt...
Minden ok, a napok óta tartó folyamatos feszülés ellenére minden zárt, Marci eleven (és pont mint Csani Minijetinek, neki is hosszabb a talpa mint a combcsontja :D), és No-spa for president...
Ohh, azt ki ne hagyjam, hogy kedvencdoki már a folyosón lekapott a 10 körmömről (nem, dehogy volt tele a váró!!!) amiért az ügyelet után nem mentem be az SBO-ra. Mondjuk nem tudtam, hogy kéne mennem... Vizsgálat közben aztán kiderült, hogy azt is mondta nekik, hogy intravénásan adják be a kálciumot... Nem tudom, rémlik, hogy pohárból itatták meg velem? Szóval ekkor már nem rám haragudott, de egy pillanatra azért lesápadtam :)
És akkor itt jegyezném meg, hogy amikor az ügyeletről felhívták, mondták neki a nevemet. A folyosón papír nélkül kezdett el velem pörölni. Pontosan tud mindent, mindenre emlékszik. Hányszor szültem, milyen sorrendben hogyan szültem. És a nevemet. És az arcomat. És hogy csupa fiam van. Nekem ennél nem kell több :)
Minden ok, a napok óta tartó folyamatos feszülés ellenére minden zárt, Marci eleven (és pont mint Csani Minijetinek, neki is hosszabb a talpa mint a combcsontja :D), és No-spa for president...
Ohh, azt ki ne hagyjam, hogy kedvencdoki már a folyosón lekapott a 10 körmömről (nem, dehogy volt tele a váró!!!) amiért az ügyelet után nem mentem be az SBO-ra. Mondjuk nem tudtam, hogy kéne mennem... Vizsgálat közben aztán kiderült, hogy azt is mondta nekik, hogy intravénásan adják be a kálciumot... Nem tudom, rémlik, hogy pohárból itatták meg velem? Szóval ekkor már nem rám haragudott, de egy pillanatra azért lesápadtam :)
És akkor itt jegyezném meg, hogy amikor az ügyeletről felhívták, mondták neki a nevemet. A folyosón papír nélkül kezdett el velem pörölni. Pontosan tud mindent, mindenre emlékszik. Hányszor szültem, milyen sorrendben hogyan szültem. És a nevemet. És az arcomat. És hogy csupa fiam van. Nekem ennél nem kell több :)
2016. március 30., szerda
Szóval az úgy volt....
Türelmetlen vagyok vagy sem, én bizony nem kívántam még egy hónapot várni arra, hogy kiderüljön, ki van a pocakomban, ezért intéztem magamnak egy időpontot egy másik dokihoz. A doki kedves volt, szót se szólt vizsgálat közben csak asszisztenshez, (nagyon jó barát és rokon), én meg elnéztem a kb 120 cm átmérőjű képernyőn, ahogy a gyermekem meghiúsítja minden kísérletét arra, hogy a köldökzsinór áramlást megnézze, lévén ő nem talált annál izgalmasabb játékot... Majd továbbra is némán kicsit arrébb mozdította a vizsgálófejet, és az én számat a következő szavak hagyták el: Ezt nem mondod! Asszisztens felnéz, lehajtja a fejét, kuncog:rutinos anyuka. Három fiú után hogy a viharba ne ismerném fel amit fel kell, főleg ekkora képernyőn :D Na itt kezdődött a sírva röhögés, a doki poénkodott: jó nagy klitorisza van, nem igazán lányos... pikk pakk végeztünk, én továbbra is folyamatosan röhögtem, szegény D. kérdezte, hogy jól vagyok, haza tudok menni egyedül? Én meg csak röhögtem, nagyjából azóta is. Azért jött egy nehezebb hét, amikor is mindezt teljes titokban kellett tartanom, mert meglepetésnek szántam Édesapa névnapjára. Na jó kicsit könnyebb lett amikor ő elment 4 napra Budapestre tanfolyamra :) Mondjuk akkor meg az ügyeletet jártam... Nehogy már eseménytelen legyen az élet :) Arcüreggyulladás elengedhetetlen feltétele a kismamaságnak, főleg ha egy kis arcödéma, kis csalánkiütés kíséri. Ettől természetesen nem rémülünk meg és a három gyereket felkapva vidáman ballagunk be az ügyeletre ahol 20 perc hümmögés után a nődokimat feltelefonálva egy Calcimusc mellett döntenek. Pohárból... Itt kezdtem el azt érezni, hogy hú de nagyon kár volt bemenni, mert az itthon is van...
No de valahogy csak eljött a napja amikor Apánk a névnapján hazaérkezett, és jöhetett a meglepi. Míg a vacsira vártunk, valamiképpen feljött a szó (nálunk ez nem egy döbbenetes dolog) a női vízipóló válogatott szövetségi kapitányáról, és az is kiderült, hogy bizony az ő fiát is Zsombornak hívják. A másikat pedig Mártonnak. Ez engem valami okból azonnal szíven ütött... Vacsi után előkerült a meglepi torta, közepében a sok kis kék cukorkával, és az ajándék kék tipegő. No, nem állítom, hogy kitörő volt az öröm, de viszonylag jól fogadta mindenki a hírt. Eredetileg egy utónévkönyvet szerettem volna venni, mert nem volt fiúnevünk, hiába keresgéltünk, nem találtunk még egy olyan szuper nevet mint a Fiúké. Így megint elhangzott a kérdés, de akkor mi legyen a neve? Apa pedig gondolkodás nélkül azt mondta, hogy legyen Márton. És ez innentől teljesen egyértelmű volt :)
Azóta pedig remekül szórakozom a döbbent arcokon amikor Marcinkról mesélek :)
A Fiúk előtt le a kalappal, nagyon kislányt szerettek volna, mégis azonnal elfogadták a tényt (igaz. volt egy beszélgetésünk, amikor elmondtam nekik, hogy ez a kis lélek bennünket választott, és innentől kezdve teljesen mindegy, hogy kisfiú vagy kislány), és a nevén emlegetik, a fiús tanácskozásokba is szeretnék bevonni, de ez ugye nélkülem még nem megoldható :) És készült már a méretében Marci feliratú gumikarkötő is :) Így dióhéjban ennyi...
No de valahogy csak eljött a napja amikor Apánk a névnapján hazaérkezett, és jöhetett a meglepi. Míg a vacsira vártunk, valamiképpen feljött a szó (nálunk ez nem egy döbbenetes dolog) a női vízipóló válogatott szövetségi kapitányáról, és az is kiderült, hogy bizony az ő fiát is Zsombornak hívják. A másikat pedig Mártonnak. Ez engem valami okból azonnal szíven ütött... Vacsi után előkerült a meglepi torta, közepében a sok kis kék cukorkával, és az ajándék kék tipegő. No, nem állítom, hogy kitörő volt az öröm, de viszonylag jól fogadta mindenki a hírt. Eredetileg egy utónévkönyvet szerettem volna venni, mert nem volt fiúnevünk, hiába keresgéltünk, nem találtunk még egy olyan szuper nevet mint a Fiúké. Így megint elhangzott a kérdés, de akkor mi legyen a neve? Apa pedig gondolkodás nélkül azt mondta, hogy legyen Márton. És ez innentől teljesen egyértelmű volt :)
Azóta pedig remekül szórakozom a döbbent arcokon amikor Marcinkról mesélek :)
A Fiúk előtt le a kalappal, nagyon kislányt szerettek volna, mégis azonnal elfogadták a tényt (igaz. volt egy beszélgetésünk, amikor elmondtam nekik, hogy ez a kis lélek bennünket választott, és innentől kezdve teljesen mindegy, hogy kisfiú vagy kislány), és a nevén emlegetik, a fiús tanácskozásokba is szeretnék bevonni, de ez ugye nélkülem még nem megoldható :) És készült már a méretében Marci feliratú gumikarkötő is :) Így dióhéjban ennyi...
2016. március 26., szombat
2016. március 7., hétfő
12 hét
Tudom, többen várták a mai posztot, ma volt az a bizonyos 12 hetes UH, amitől mindenki a nagy hírt várta, végre kiderül, lesz-e négy fiam, vagy át kell szoknom a rózsaszín felhős világba. Ma sok embernek okozok/tam csalódást, esősorban a fiúknak, mert ez nem derült ki. Az viszont igen, hogy az én cseppem egy eleven kisember, UH közben is folyton matatott, ha jól láttam még az ujját is bekapta :) Megvan mindene, nagyon cuki az arcéle, egészséges mint a makk. De hát éljen a magyar egészségügy, a hüvelyi UH nem működött rendesen, anélkül pedig esélytelen volt kideríteni hogy ázott fecskeszárnyat vagy hamburgert rejteget a combocskák között. És eléggé úgy néz ki, hogy még egy hónapot kell erre az adatra várnom, mert itt a környéken annyi a kismama, hogy lehetetlen időpontot kapni hetekre előre. Szóval marad az édes (jaj, de szigorúan cukormentes :/) várakozás.
2016. március 6., vasárnap
Hegtetkóm lesz...
A mai nap tanulsága: a tűzforró fémszűrő ugyanúgy néz ki mint a hideg, csak más a fogása...
2016. február 25., csütörtök
Milyen???
Milyen világ az, ahol csak úgy foghatják azt amivel a kerítésen tátongó lukat befedni próbálod, és ellopják? És milyen állat az, ami ezen a lukon egy éjszaka bejön, és amit talál lemészárol? Nem eszi meg, nem viszi el, megöli. Üres a tyúkudvar... Nemszeretem világ...
2016. február 9., kedd
Az élet apró örömei
Például amikor az egyszeri kismama hetek óta zöldségchipset vadászik, mert KELL, és végül féláron talál és jól bespájzol :)
2016. február 8., hétfő
Három év
Ennyi ideje vagyok adós egy válasszal. A 7 éves Kende kérdezte meg tőlem akkor : "De Anya, hogy mondod meg egy gyereknek, aki hozzánk akar jönni, hogy nem jöhet?" Hát így. Sehogy. Ha ő hozzánk akar jönni, jön. Nem kérdez, csak jön. Szép szülinapi ajándéka lesz a 11 évesnek <3
2016. február 7., vasárnap
Ember tervez, Isten végez, avagy...
avagy a Jóistennek fura humora van, avagy hogyan semmisült meg pillanatok alatt amit évek óta bőszen hangoztatok, avagy ha nem értek a szép szóból: LASSÍTS! megkapom a "pofont", avagy három a magyar igazság, negyedik a ráadás, avagy hogyan lett 1 másodperc alatt a MIVANMIVANMIVAN?-ból KISBABÁM LESZ!!!!! :)
2016. január 22., péntek
Fény az alagút végén
Nem is írtam még, Csanival kapcsolatban fejlemények vannak. A tavalyi negyedik asztmatikus történet végén végre kaptunk egy beutalót a pulmonológiára, ahol azonnal kiderült, hogy allergiás, nem is kicsit, konkrétan 4+... És hát szerencsére elég ritkán előforduló és jól elkerülhető dologra allergiás. Ó, igen, megnyertük! Háziporatka... Ja és asztma gyanú. Nem mondom, feladja a leckét, és az sem tetszik, hogy állandó gyógyszerei lettek, de végre talán tényleg pont kerül a végére és lesz egy kordában tartható ellenségünk a láthatatlan és legyőzhetetlen gonosz helyett.
Első alkalommal a doki 2 másodpercen belül vágta az arcomba: ennek a gyereknek aláárkolt a szeme, nagyon sápadt és rettenetesen sovány, anyuka, ez a gyerek anémiás! Szerencsére kiderült, hogy nem vérszegény, rendben van a vasa is, mindössze anyukája bőrszínét örökölte. És nem is kórosan sovány, határértéken belül van.
(Csak zárójelben, hogy azért elküldött minket a fülorrgégére, mert valamivel felülfertőzte magát a gyermek, óvoda, én így szeretlek...)
Első alkalommal a doki 2 másodpercen belül vágta az arcomba: ennek a gyereknek aláárkolt a szeme, nagyon sápadt és rettenetesen sovány, anyuka, ez a gyerek anémiás! Szerencsére kiderült, hogy nem vérszegény, rendben van a vasa is, mindössze anyukája bőrszínét örökölte. És nem is kórosan sovány, határértéken belül van.
(Csak zárójelben, hogy azért elküldött minket a fülorrgégére, mert valamivel felülfertőzte magát a gyermek, óvoda, én így szeretlek...)
2016. január 6., szerda
A szakma meg az alja...
Kende osztálya nem túl szerencsés. Már elsőben el kellett búcsúzniuk az egyik (egyébként imádott) tanítónőjüktől, a helyettes már nem kezdte el velük a második osztályt, aztán harmadikban a pedagógushiány miatt már nem csak a saját tanítónőik tanították őket, hanem a párhuzamos osztályok tanítói is. Ez abból a szempontból jó, hogy nem éri őket váratlanul amikor most ősztől már felsőben többen tanítják őket, nem túl szerencsés abból a szempontból, hogy sokkal kevesebbet vannak a saját (elég jó) tanítóikkal, és bizony a többi tanerő nem egyforma. Hogy finoman fogalmazzak. Bizony, az egyik kedves pályatárs nem a szívem csücske. Nem szeretik a gyerekek, ez tisztán látszik. Az én gyógyszerem azt hiszem akkor gurult el végleg, amikor a királyfik édesapja szem és fültanúja volt amint a kollegina kivágódik a teremből és azt üvölti a ledermedt osztálynak: Utálok hozzátok bejönni, utállak Benneteket!
Azt gondolom, hogy ilyen magatartást egyetlen magára valamit is adó pedagógus sem engedhet meg magának. Nem tudom, mi lehet a probléma, az tény, hogy a kitűnő gyerekem ebből az egy tárgyból nem lesz ötös. És nem is hajt. Mert úgysem fogja megadni. A szorgalmit nem csinálja meg, mert úgysem kapja meg a jobb jegyet.
Én mélyen szégyellném magam, ha az én óráimat utálnák a gyerekek, ha azt érezném, szűkölve várják a csengetést, hogy végre menekülhessenek. Azt meg nem gondolnám, hogy az a negyedik osztály rosszabb lenne a kisegítő iskola 7-8. osztályánál. Valahogy azonban én még soha nem éreztem azt, hogy ilyen fokú negatív érzelemnyilvánítást kellene eszközölnöm velük szemben. Nem és nem értem. És szűkölve várom az év végét, hogy menekülhessünk...
Azt gondolom, hogy ilyen magatartást egyetlen magára valamit is adó pedagógus sem engedhet meg magának. Nem tudom, mi lehet a probléma, az tény, hogy a kitűnő gyerekem ebből az egy tárgyból nem lesz ötös. És nem is hajt. Mert úgysem fogja megadni. A szorgalmit nem csinálja meg, mert úgysem kapja meg a jobb jegyet.
Én mélyen szégyellném magam, ha az én óráimat utálnák a gyerekek, ha azt érezném, szűkölve várják a csengetést, hogy végre menekülhessenek. Azt meg nem gondolnám, hogy az a negyedik osztály rosszabb lenne a kisegítő iskola 7-8. osztályánál. Valahogy azonban én még soha nem éreztem azt, hogy ilyen fokú negatív érzelemnyilvánítást kellene eszközölnöm velük szemben. Nem és nem értem. És szűkölve várom az év végét, hogy menekülhessünk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)