Anya

Vannak néha mondatok, melyek képesek kihúzni a dugót, és kiömlik minden bánat, minden sérelem, vannak mondatok, melyek nagy kárt tudnak okozni. Ez történt most velem is. Nagyon rossz volt, rettentően sajnáltam magam. Végül egy morcos beszélgetés, vagy inkább Zsombi igen jó érzéke megoldotta a dolgot, a dolgok helyükre kerültek, új erővel megyünk tovább. Szóval a lelkem rendbe jön.
Egyébként eldöcögök, intézkedek, bár, most ez a hó nagyon nem hiányzott, csak szombaton lesz téli gumink, így nem szeretek közlekedni, pedig a karácsonyi előkészületekkel még nagyon sehogy sem állok, és addig még 3 szülinap is van, a névnapokról nem is beszélve... a gyerekek ajándéka már megjött nagyrészt, lassan csomagolhatom, idén is sok lesz az s.k. ajándék, nagyrészt azok is rendben vannak, de rettentő nagy a család, még sokminden hiányzik. A díszítés remekül halad, elkészült a mézeskalács a hétvégén, a fiúk nagy segítségével, az első doboz már felakasztózva várja, hogy a helyére kerüljön. Már csak a girlandok hiányoznak ( a karácsonyfát már kiválasztottam) és rendet kell tenni, feltakarítani. Sütkérezek folyton, bár az jutott eszembe, ha mindent elkészítek, amit kitaláltam, idén már csak sütit eszünk :)
És hát természetesen nem feledkezem meg pici fiamról sem. Aki nem is oly pici, rákérdeztem a dokinál a héten, "elég nagy" kaptam a választ... Érzem is, folyton mocorog, már néha kitapogatható a feneke-buksija-háta, épp hogy fekszik. És hát alakítja a domborzatot jelentősen. Ma egyébként vele álmodtam, annyira kidugta a talpacskáját, hogy az ojjait is meg tudtam számolni, sőt az arcát is odadugta, hogy látszott teljesen, és megint meg kellett állapítsam, ez a gyerek is kiköpött apja lesz :)
Szóval jó nagy hülyeségeket álmodtam, de már valószínűleg a sehogy sem jó feküdni állapotnak köszönhető... És hogy miért is kényelmetlen már mindenhogy és miért olyan nehéz mozognom? Következzék egy sokkoló fotó, a 22+2 napos pocakosmagamról...

Evvan, kéretik nem elájulni...