Szentes

Ez egy nagyon lelkes, nagyon pozitív, jövőbemutató poszt helye.

Az előző poszt helyett

Keresztapám mától az égi vizeken pecázik tovább. Nagyon szomorú vagyok. Nővérkém veled vagyok, ha kellek, csak szólj!!!

Crashboombang

Nem írtam le, mert nem akartam elkiabálni, de megtalált egy lehetőség, még a nyaralás előtt. Egész végig bennem volt egyfajta izgalom, akkor még magamnak sem fogalmaztam meg a pontos okot. Itthon sajnos nagy nagy pofára esés lett a dologból, fogjuk a körülmények szerencsétlen összejátszására. És ekkor megtörtént az, ami nem tudom mikor történt meg velem utoljára. Sírtam, magam miatt. Ekkor kezdtem el gondolkodni. És rájöttem. Az fájt nagyon, hogy 6 év után végre volt egy feladat, ami nem a saját gyerekeimhez kötődött, és ettől lettem megfosztva. Mert legyünk őszinték, 6 év mókuskerék (mert minden szépségével együtt igenis az) után az ember már vágyik valami kicsit másra. De végül rájöttem, semmi sem véletlen, ennek még nem volt itt az ideje, most még kiélvezhetem az édeskettest Csanáddal, és háborítatlanul világmegválthatok a barátnőkkel. Azért jó volt pár napig "dolgozni".

Összefoglaló

Még tartozom az utolsó napunkkal :) Délelőtt még utoljára megmártóztunk a Balcsiban, Csanád még utoljára szétlapította a fiúk víztározóit, aztán egy finom ebéd után elindultunk. Szántódról komponálltunk Tihanyba, a kikötőben megtekintettük az összes horgászt, én gyakorlatilag halkan sírdogálva, mert valami rejtélyes oknál fogva hiába voltam 50 faktoros naptejjel befújva, csak sikerült gyalázatosan leégnem... Idén kihagytuk az apátságot, most jobban érdekelt a Levendulaház a Belső tó partján. És tetszett!! A fiúkat elvarázsolta az interaktív kiállítás, különösen a vulkán és a mocsár tetszett nekik, aztán kint az udvaron a labirintus. Nekem a stég volt meghatározó élmény, már készülődött a vihar, jó nagy szél fújt, a nádas táncra perdült, csodaszép volt. A nagy viharban gyorsan hajóra szálltunk, muszáj volt, a fiúk kiabáltak velünk, hogy meg fogunk fulladni, ha nem szállunk be azonnal. Mikor már elég cudarrá vált az időjárás, hazaindultunk. Persze hazáig csúnya idő volt, meg is kértek páran, hogy ugyan vigyük már vissza, amit hoztunk :)

Crashboombang

Nem írtam le, mert nem akartam elkiabálni, de megtalált egy lehetőség, még a nyaralás előtt. Egész végig bennem volt egyfajta izgalom, akkor még magamnak sem fogalmaztam meg a pontos okot. Itthon sajnos nagy nagy pofára esés lett a dologból, fogjuk a körülmények szerencsétlen összejátszására. És ekkor megtörtént az, ami nem tudom mikor történt meg velem utoljára. Sírtam, magam miatt. Ekkor kezdtem el gondolkodni. És rájöttem. Az fájt nagyon, hogy 6 év után végre volt egy feladat, ami nem a saját gyerekeimhez kötődött, és ettől lettem megfosztva. Mert legyünk őszinték, 6 év mókuskerék (mert minden szépségével együtt igenis az) után az ember már vágyik valami kicsit másra. De végül rájöttem, semmi sem véletlen, ennek még nem volt itt az ideje, most még kiélvezhetem az édeskettest Csanáddal, és háborítatlanul világmegválthatok a barátnőkkel. Azért jó volt pár napig "dolgozni".

Összefoglaló

Még tartozom az utolsó napunkkal :) Délelőtt még utoljára megmártóztunk a Balcsiban, Csanád még utoljára szétlapította a fiúk víztározóit, aztán egy finom ebéd után elindultunk. Szántódról komponálltunk Tihanyba, a kikötőben megtekintettük az összes horgászt, én gyakorlatilag halkan sírdogálva, mert valami rejtélyes oknál fogva hiába voltam 50 faktoros naptejjel befújva, csak sikerült gyalázatosan leégnem... Idén kihagytuk az apátságot, most jobban érdekelt a Levendulaház a Belső tó partján. És tetszett!! A fiúkat elvarázsolta az interaktív kiállítás, különösen a vulkán és a mocsár tetszett nekik, aztán kint az udvaron a labirintus. Nekem a stég volt meghatározó élmény, már készülődött a vihar, jó nagy szél fújt, a nádas táncra perdült, csodaszép volt. A nagy viharban gyorsan hajóra szálltunk, muszáj volt, a fiúk kiabáltak velünk, hogy meg fogunk fulladni, ha nem szállunk be azonnal. Mikor már elég cudarrá vált az időjárás, hazaindultunk. Persze hazáig csúnya idő volt, meg is kértek páran, hogy ugyan vigyük már vissza, amit hoztunk :)

Zsombiszáj

A Szilvásvárados sztorit már leírtam, de volt még két eset, amit mindenképp el kell mesélnem...
Anya: "... És akkor learatták a levendulát."
Zsombi: "De kik harapták le?"
Tankoltunk, Élet valamiért visszajött, beszélt hozzám, de nem vettem elsőre a lapot:
Anya: "Egy kicsit nyilván megszunnyadtam!"
Zsombi: "Én is megszomjaztam!!!"
Így jár az, aki ide-oda mászkál az álomvilág és a valóság között, olyan lesz, mint egy félsüket nagyapó :)

Három kiráylányok

Bizony, nekünk ilyenjeink is vannak. Kicsik, édesek, de karmolnak és harapdálnak. Úgy alakult, hogy három kis cicalány boldog gazdái vagyunk. A kisasszonyok Pamacs, Paca és Pocak névre hallgatnak. És hát történetük van. Pamacs Paca1 testvérével érkezett hozzánk egy vasárnapi napon, szerdán 2 kóbor kutya bejött a kerítésen és örök álomba szenderítette Paca1-et, Pamacsot a szomszéd meggyfájáról operáltam le órákkal később, mikor végre megtaláltam. A fiúk kiborultak, főleg mivel együtt találtunk rá szegény Pacára, szerencsére tényleg úgy nézett ki, mint aki csak alszik. Eldöntöttem, pótolnunk kell, mert így Zsombi cica nélkül maradt. És mivel nincsenek véletlenek, nem sokkal később felhívtak, lenne két cica, egy vörös és egy cirmos, kell-e valamelyik. Zsombi a vörösre szavazott, mivel Paca1 is vörös volt. Nyaralás után szóltak, el lehet menni értük. A másik cicára is lett jelentkező, így őt is elhoztam a szomszédos faluból. Ám amikor kiderült, hogy kislány, köszönték szépen, nem kérték. Hát, ők már nem tudják meg miről maradtak le. Pocak egy tünemény, mindenki kedvence, egy kis kerek arcú, hosszú szőrű, puha kis tünemény. Folyton szeretgetik, bújnak hozzá, Csani puszilgatja is őket :S Pénteken kivonultunk csillaglesre, takarót terítettünk a fűre, jól betakaróztunk, és lestük a hullócsillagokat, nagyon jó móka volt, a cicákok sem kívántak kimaradni, így velünk tartottak, hanyatt feküdtem, felhúzott lábakkal, na ők bebújtak abba a kis "sátorba" és békésen szunyókáltak. Az a csillagles egyébként is nagyon emlékezetes, és nem csak azért mert a fiúk is láttak hullócsillagokat, hanem mert megvitattuk az élet s halál dolgait (úgy is mint szellemek, azok jó illetve ártó szándékai és hasonlók) és mert hajlandók voltak éjjel a takarón hanyatt heverve semmit tenni. És annyira élvezték, hogy másnap is ki akartak menni :)

Murphy

Nem kímél a drágaság... Az eltűnt kontaktlencsémet másnap mégiscsak megtaláltam. A szemem sarkában jól összehajtogatva... Nagylányságomat hazaérkezésünk utánra vártam, természetesen belerondított a nyaralás kellős közepébe. Annyira imádok térdig mártózni a Balatonba... A telefon természetesen akkor kezd el ordítani, mikor a kicsi mélyen alszik, én meg a lépcsőházban verem a billentyűket...

Áj láv Balaton

Természetesen első utunk apósom sírjához vezetett, nem volt egy könnyű menet. Kende mélyen hallgatott, de Zsombiból ömlöttek a kérdések, némelyik elég hajmeresztő volt. Érződött, hogy teljesen össze van zavarodva (megbeszéltük hogy Tata elment az angyalokhoz, együtt el is engedtük őt), nem akaródzott neki az apja nyakából leszállni. Ma reggel is arra ébredtem, hogy valamelyik (mindkét oldalamon fiatal csikó feküdt) félálomban a nagyapját szólítja. Végre sikerült legalább valamennyit elaltatni délután, aztán szétnéztünk a szemesi kikötőben. Ma délelőtt nagyot strandoltunk Szárszón, hekket ebédeltünk, fagyiztunk, Csanit letettem aludni, és végre volt időm megírni néhány bejegyzést :) Holnap még fürdünk egyet, átkomponállunk Tihanyba, aztán hazafelé vesszük az irányt.

Vakrepülés az ismeretlenbe

Reggel még nagyon úgy nézett ki, szó szerint értendő a fenti cím... Egy kellemes reggeli szemdörgölés után azt kellett konstatálnom, én bizony csak egy szememre maradtam látó. Pótlencse persze nincs, merthogy induláskor (már ezért is úgy fordultunk vissza a sarokról...) cseréltem, a következő cser csak 1 hónap múlva esedékes. Azt már a pakolás felénél megállapítottam, ezt így nem fogom kibírni napokig (3,25 a dioptria), sürgősen kerítenem kell egy másikat. Így a flúgos futam következő etapja ofotért vadászattal indult. Nagy szerencsémre egy rém kedves eladókkal dolgozó üzletet találtam Egerben. Innen továbbindultunk Ipolytarnócra az ősmaradványokhoz. Élet telefonja szerencsésen lemerült, így a gps hamar elhagyott minket, de mintha sejtettem volna ezt előre, a laptopot a térképnél hibernáltam, így volt némi támpontunk. Ipolytarnóc nekem nagyon tetszett, bár a világ végén van, de csodálatos, élvezetes volt a gyerekeknek (kivéve azt a részt, amikor a darázs megcsípte Kendét majd amikor azt hittük elveszett a skorpiója), és nekünk is. Itt már akkora csúszásba kerültünk, hogy erősen veszélyben láttam a második nagyon várt találkozásomat is, WS barátnőmmel. Gugli barátunk segített amíg tudott, ám a laptop aksija véges, pont a necces résznél szenderült békés álomba. Gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos hegyek közt fönt az Ipoly mentén, soha nem látott utakon, Élet keserűen meg is jegyezte, az egyetlen, akinek elmondhatná hol járt, már nem él. Kisebb-nagyon eltévedések és félreértések után, már igencsak estefelé, sor került a pocaknézésre :) Csak rövid ideig csodálkoztam, amikor az egyébként idegenekkel meglehetősen zárkózottan elsőtalálkozó fiaim úgy pattantak ki az autóból, hogy már közben magyaráztak, és mutogatták a szerzeményeiket. Aztán amikor emlékeztettem magam, kivel is állnak szemben, már egyáltalán nem csodálkoztam. Az már pláne nem lepett meg, hogy Napuci már messziről megismerte a kiccsaládom, akik vele is a legtermészetesebben elegyedtek szóba, Csani szokásához híven szabad szemmel világította át a kis családot, és nagyon boldogan mászott az ölükbe, erről majd fotót is közlök, ha kapok rá engedélyt ;) Azt sem hallgatom el, hogy azóta is beszédtéma a találkozónk. Nagyon jó volt, és nagyon rövid, és valaki nagyon-nagyon izgult végig (én csak addig, míg meg nem láttam :D), de terveinkben szerepel, hogy hogy jól kimozdítsuk őket, és hosszasabban is tudjunk együttlenni. Vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk a következő baromi hosszú útra, le a Balatonra. Sikerült még aznap megérkeznünk, bár nem sok híja volt az éjfélnek. És bár a meteor felrobbanásáról lemaradtunk, így is láttunk hullócsillagot, már csak mi nagyok, mert a kölkek békésen horpasztottak hátul.

Só, pancsi, disznóparé, kecskesajt, ufólopta kölkök

Nagyjából ezek a szavak jelképezik a csütörtököt. Hogy furán mutatnak egymás mellett? Ja, nem vagyunk egy átlagos család :)) Egerszalókon van egy forrás, amiből 67 fokos sós víz tör föl, erre nem egy fürdő épült az elmúlt években, mi ezt próbáltuk ki, nekünk nagyon tetszett. Akkor eddig kipipálva a só és a pancsi. A többi hívószó már az esti, nagyon várt találkozást jellemzi. A legnagyobb móka volt disznóparéval etetni a kecskéket, nem győztük ellátni a kölköket takarmánnyal. A házigazda kecskesajtjára nem találok szavakat, igencsak jóllaktunk, még a fiúk is eszegettek belőle. Beszélgetnünk nem nagyon sikerült, mert valami kóbor ufó járt arra, amelyik ellopta az összes gyereket, és csak álmos, nyűgös utánzatokat hagyott helyettük, nagyon röhögtünk is, nem értjük kinek mi baja a saját süvölvényeivel, ezek itten áldott jó gyerekek. Szerencsére még délután telefonon trécseltünk keveset, így azért legalább nem volt annyira fájó ilyen hamar elbúcsúzni. És igen, ezt legkésőbb jövőre meg kell ismételni!!!!

Szilvásvárunk

Nem félreolvasás:) Merthogy mi ugyan azt mondtuk Zsombinak: "Megyünk Szilvásváradra!" ő ezt mélységesen felháborodva kérte ki magának. "Az nem az én szívászváram, hanem a Kendéé!" Szóval mi Szilvásvárunkat vettük be nagy erőkkel, miután kedden megérkeztünk Egerszalókra ide, borkóstoltunk itt, a pincét melegen ajánlom minden arra járónak, nagyon finom nedűkkel traktálják az embert arrafelé. A szerdai nap volt a hegymászós túrázós, a fiúk felmásztak az ősemberbarlanghoz is, addig mi Csanáddal bőszen fotózgattunk. Stílszerűen pisztrángot ebédeltünk, és szívtuk magunkba a jó hegyi levegőt.

Murphy

Nem kímél a drágaság...
Az eltűnt kontaktlencsémet másnap mégiscsak megtaláltam. A szemem sarkában jól összehajtogatva...
Nagylányságomat hazaérkezésünk utánra vártam, természetesen belerondított  a nyaralás kellős közepébe. Annyira imádok térdig mártózni a Balatonba...
A telefon természetesen akkor kezd el ordítani, mikor a kicsi mélyen alszik, én meg a lépcsőházban verem a billentyűket...

Áj láv Balaton

Természetesen első utunk apósom sírjához vezetett, nem volt egy könnyű menet. Kende mélyen hallgatott, de Zsombiból ömlöttek a kérdések, némelyik  elég hajmeresztő volt. Érződött, hogy teljesen össze van zavarodva (megbeszéltük hogy Tata elment az angyalokhoz, együtt el is engedtük őt), nem akaródzott neki az apja nyakából leszállni. Ma reggel is arra ébredtem, hogy valamelyik (mindkét oldalamon fiatal csikó feküdt) félálomban a nagyapját szólítja.  Végre sikerült legalább valamennyit elaltatni délután, aztán szétnéztünk a szemesi kikötőben. Ma délelőtt nagyot strandoltunk Szárszón,  hekket ebédeltünk, fagyiztunk, Csanit letettem aludni, és végre volt időm megírni néhány bejegyzést :) Holnap még fürdünk egyet, átkomponállunk Tihanyba, aztán hazafelé vesszük az irányt.

Vakrepülés az ismeretlenbe

Reggel még nagyon úgy nézett ki, szó szerint értendő a fenti cím... Egy kellemes reggeli szemdörgölés után azt kellett konstatálnom, én bizony csak egy szememre maradtam látó. Pótlencse persze nincs, merthogy induláskor (már ezért is úgy fordultunk vissza a sarokról...) cseréltem, a következő cser csak 1 hónap múlva esedékes. Azt már a pakolás felénél megállapítottam, ezt így nem fogom kibírni napokig (3,25 a dioptria), sürgősen kerítenem kell egy másikat. Így a flúgos futam következő etapja ofotért vadászattal indult. Nagy szerencsémre egy rém kedves eladókkal dolgozó üzletet találtam Egerben. Innen továbbindultunk Ipolytarnócra az ősmaradványokhoz. Élet telefonja szerencsésen lemerült, így a gps hamar elhagyott minket, de mintha sejtettem volna ezt előre, a laptopot a térképnél hibernáltam, így volt némi támpontunk.  Ipolytarnóc nekem nagyon tetszett, bár a világ végén van, de csodálatos, élvezetes volt a gyerekeknek (kivéve azt a részt, amikor a darázs megcsípte Kendét majd amikor azt hittük elveszett a skorpiója), és nekünk is. Itt már akkora csúszásba kerültünk, hogy erősen veszélyben láttam a második nagyon várt találkozásomat is, WS barátnőmmel. Gugli barátunk segített amíg tudott, ám a laptop aksija véges, pont a necces résznél szenderült békés álomba. Gyönyörű helyeken jártunk, csodálatos hegyek közt fönt az Ipoly mentén, soha nem látott utakon, Élet keserűen meg is jegyezte, az egyetlen, akinek elmondhatná hol járt, már nem él. Kisebb-nagyon eltévedések és félreértések után, már igencsak estefelé, sor került a pocaknézésre :) Csak rövid ideig csodálkoztam, amikor az egyébként idegenekkel meglehetősen zárkózottan elsőtalálkozó fiaim úgy pattantak ki az autóból, hogy már közben magyaráztak, és mutogatták a szerzeményeiket. Aztán amikor emlékeztettem magam, kivel is állnak szemben, már egyáltalán nem csodálkoztam. Az már pláne nem lepett meg, hogy Napuci már messziről megismerte a kiccsaládom, akik vele is a legtermészetesebben elegyedtek szóba, Csani szokásához híven szabad szemmel világította át a kis családot, és nagyon boldogan mászott az ölükbe, erről majd fotót is közlök, ha kapok rá engedélyt ;) Azt sem hallgatom el, hogy azóta is beszédtéma a találkozónk. Nagyon jó volt, és nagyon rövid, és valaki nagyon-nagyon izgult végig (én csak addig, míg meg nem láttam :D), de terveinkben szerepel, hogy hogy jól kimozdítsuk őket, és hosszasabban is tudjunk együttlenni.
Vettünk egy nagy levegőt, és elindultunk a következő baromi hosszú útra, le a Balatonra. Sikerült még aznap megérkeznünk, bár nem sok híja volt az éjfélnek. És bár a meteor felrobbanásáról lemaradtunk, így is láttunk hullócsillagot, már csak mi nagyok, mert a kölkek békésen horpasztottak hátul.

Só, pancsi, disznóparé, kecskesajt, ufólopta kölkök

Nagyjából ezek a szavak jelképezik a csütörtököt. Hogy furán mutatnak egymás mellett? Ja, nem vagyunk egy átlagos család :))
Egerszalókon van egy forrás, amiből 67 fokos sós víz tör föl, erre nem egy fürdő épült az elmúlt években, mi ezt próbáltuk ki, nekünk nagyon tetszett. Akkor eddig kipipálva a só és a pancsi. A többi hívószó már az esti, nagyon várt találkozást jellemzi. A legnagyobb móka volt disznóparéval etetni a kecskéket, nem győztük ellátni a kölköket takarmánnyal. A házigazda kecskesajtjára nem találok szavakat, igencsak jóllaktunk, még a fiúk is eszegettek belőle. Beszélgetnünk nem nagyon sikerült, mert valami kóbor ufó járt arra, amelyik ellopta az összes gyereket, és csak álmos, nyűgös utánzatokat hagyott helyettük, nagyon röhögtünk is, nem értjük kinek mi baja a saját süvölvényeivel, ezek itten áldott jó gyerekek. Szerencsére még délután telefonon trécseltünk keveset, így azért legalább nem volt annyira fájó ilyen hamar elbúcsúzni. És igen, ezt legkésőbb jövőre meg kell ismételni!!!!

Szilvásvárunk

Nem félreolvasás:) Merthogy mi ugyan azt mondtuk Zsombinak: "Megyünk Szilvásváradra!" ő ezt mélységesen felháborodva kérte ki magának. "Az nem az én szívászváram, hanem a Kendéé!" Szóval mi Szilvásvárunkat vettük be nagy erőkkel, miután kedden megérkeztünk Egerszalókra ide, borkóstoltunk itt, a pincét melegen ajánlom minden arra járónak, nagyon finom nedűkkel traktálják az embert arrafelé. A szerdai nap volt a hegymászós túrázós, a fiúk felmásztak az ősemberbarlanghoz is, addig mi Csanáddal bőszen fotózgattunk. Stílszerűen pisztrángot ebédeltünk, és szívtuk magunkba a jó hegyi levegőt.

Nyíregyháza

Szakadó esőben érkeztünk a flúgos futam első állomására, hatalmas szerencsénkre mire az autóból az Állatparknál kiszálltunk, már csak a gumicsizmákra volt szükség. Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak, rengeteget nevettünk, például a törpevízilón, aki lemerült, majd kisvártatva egész máshol bukkant föl hatalmas bugyborékolás közepette, vagy a kisoroszlánon, aki annyira de annyira szeretett volna játszani a fiúkkal, és az üvegre ugrált, mint egy kiscica. A pápaszemes medve Frédiként az ajtót püfölte, az indiai elefánt pedig sárral dobálta saját magát és a többieket is. A sláger természetesen a cápák voltak, elalvás előtt az ott készült videókat kellett megnézni, és azóta is folyton :) Már megérkeztünk második állomásunkra, Egerszalókra, ebédeltünk meg fagyiztunk Egerben, de a délutáni programot lefújtuk a végkimerülés miatt belőtt egyénekként (nem)viselkedő fiúk miatt, ők most tengermély álomba merültek (tényleg álmodnak, mert mocorognak, sóhajtoznak, félrebeszélnek...) és a gyönyörű napsütés is eltűnt a szakadó esőben. Szóval a ralli második állomásáról érdemben később tudósítunk :)

Nyíregyháza

zakadó esőben érkeztünk a flúgos futam első állomására, hatalmas szerencsénkre mire az autóból az Állatparknál kiszálltunk, már csak a gumicsizmákra volt szükség. Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak, rengeteget nevettünk, például a törpevízilón, aki lemerült, majd kisvártatva egész máshol bukkant föl hatalmas bugyborékolás közepette, vagy a kisoroszlánon, aki annyira de annyira szeretett volna játszani a fiúkkal, és az üvegre ugrált, mint egy kiscica. A pápaszemes medve Frédiként az ajtót püfölte, az indiai elefánt pedig sárral dobálta saját magát és a többieket is. A sláger természetesen a cápák voltak, elalvás előtt az ott készült videókat kellett megnézni, és azóta is folyton :)
Már megérkeztünk második állomásunkra, Egerszalókra, ebédeltünk meg fagyiztunk Egerben, de a délutáni programot lefújtuk a végkimerülés miatt belőtt egyénekként (nem)viselkedő fiúk miatt, ők most tengermély álomba merültek (tényleg álmodnak, mert mocorognak, sóhajtoznak, félrebeszélnek...) és a gyönyörű napsütés is eltűnt a szakadó esőben. Szóval a ralli második állomásáról érdemben később tudósítunk :)