2013. február 28., csütörtök

Az elmúlt egy hetet az ellenségemnek se avagy hogyan lopta el a kicsi pufók kínai asszony az arcomat...

De most tényleg. Szerintem egy egész évre leosztva is bőven elég lett volna...
Úgy indult, hogy hétfőn reggel kaparó torokkal ébredtem. Nem javult semmire, azért megtartottam az óráimat. Kedd reggelre annyira taknyos is lettem, hogy minden programomat lemondtam. Zsombit itthon tartottam, mert gyanús kis pöttyök voltak rajta, oltott gyereknél ugye eléggé más a bárányhimlő. Aznap volt, hogy felhívtak az oviból, az egyik újságíró anyukának nyilatkozzak már nem kötelező védőoltás ügyben. Éjszaka nem nagyon aludtam jól, főleg miután kiebrudaltak a saját ágyamból, hajnalban szép nagy csalánkiütés ütötte fel a fejét a hátsómon. Ittam egy calcimuscot, reggelre semmi bajom nem volt. Már a takonykóron kívül ugye. Kicsit dolgoztam, de aztán kezdtem nem jól lenni, délután már mindenhol csalános voltam, bedagadt az egyik fülem, egy kicsit az arcom is. Irány az ügyelet. Kaptam szurit (Suprastin meg calcimusc), ne egyek gyakorlatilag semmit, ha a torkom is dagadna hívjak mentőt... Reggelre az alattomos kínai nő lenyúlta az arcomat, a gyerekek nem nagyon akartak megismerni. A Suprastin miatt nagyon fel se tudtam kelni, a kicsik mentek anyukámhoz. Estére a helyzet még durvább lett. Ügyelet. Hát ők itt csak tüzet tudnak oltani, menjek a bőrgyógyászatra allergiatesztre. Gondoltam azért valamit mégiscsak tehetnénk addig is míg kiderül mire vagyok allergiás, talán ha visszakaphatnám az arcom... Solumedrol calcimusc, a változatosság kedvéért most intravénásan. Ez lórúgás hatnia kell. Nyilván nem olvasták ezek a könyveket, mert egy leheletnyi lappadás után megállt az egész, maradt a botoxolt kínai. Csanit pedig úgy hoztam haza anyutól, hogy megjelentek rajta az első hólyagok. Ja, mer ő kimaradt a védőoltásból, mivel akkortájt ő még csak kéjes gondolat volt... (persze másnap megjelent a cikk a nem kötlező védoltásos nyilatkozatommal...) Péntek reggel a bőrgyógy helyett inkább a fülorrgégészhez mentem. Aki elszörnyülködve és nagyon sajnálva engem közölte, hogy ez az ótvar vírus szabadított fel valami toxinokat, amikre a szervezetem allergiás reakcióval gondolt válaszolni. Adott gyógyszert, mondta a pockokat költöztessem melegebb éghajlatra, én most amíg a gyógyszert szedem nem tudom ellátni őket, jaj de jó. Mer ugye csak hogy cifrább legyen a szitu, Zembör egész hétvégére elutazott Gárdonyba. Tehát a gyerekek mentek anyukámhoz, én haza, és mint aki halni készül, szépen mindent előkészítettem tetszhalotti állapotom kiélvezésére, le volt szervezve ki néz rám néha élek-e még, ki hoz nekem finom ebédet. Nagyon változatos menüből válogathattam, reggelire kétszersült és pirítós finom vizecskével, ebédre rizs és krumpli közül választhattam. Miután a kölkök lecsekkolásakor hőemelkedést emlegetett édes jó anyám, tök nyugodt és boldog voltam. A nagy alvásomból aztán természetesen semmi sem lett, mert 1. a meleg front menetrend szerint meghozta a migrénemet, 2. 5-10 percenként arra ébredtem, hogy megfulladok, mert eldugult az orrom. Na ez a kettő így együtt nem volt túl pihentető. Aztán azt is megállapítottam, valami drogos veszhetett el bennem, mert nem ütött ki a cucc. Igaz ágyban, de tudtam dolgozni, és szédelegve bár de a lakásban is tudtam közlekedni. Nagy élmény volt, hallva a kölökhíradót, ami rettenetes mennyiségű hólyagról és kitartó hőemelkedésről szólt. A migrén is társam maradt, zsebkendő sem fogyott kevesebb, minden csúcs szupi volt. Vasárnap délután végre be tudtam gyűjteni a fiúkat, majdnem sírtam, mikor megláttam Csanádot... Az sem vigasztalt, hogy a kínai liba végre lelépett és magamra ismertem a tükörben. Hétfőre a migrén is kisurrant az agyamból, nem is baj, volt más akivel foglalkozhattam, Csanád lázas volt, elesett, csak ült egy túlméretes pólóban meg gatyában nyakig betakarózva a kanapén és ugráltatott. Vizet, kekszet, hintőport, gyógyszert, takarót igazítsak, szóval igazi kis pasi. Csak kézben közlekedett, amit amúgy tökre megértek, mert a talpa is hólyagos... Kedden már sokkal jobban nézett ki, jobban is érezte magát, de a kanapéról nem mozdult. Este viszont már zoknit és nadrágot kért, játszogatott kicsit. Tegnap már rá kellett szólni, hogy ne ugráljon a kanapé tetején, szóval úgy tűnik, most már megmarad, a hólyagjaival ellentétben, mert azok jó lenne, ha nyom nélkül eltűnnének, főleg az arcán lévő 300 darabra gondolok itt.. Kaptunk hozzá segítséget, Telviran-nak hívják, látványosan javul mióta szedi. Nem vakarózik soha, ha viszket, de már napok óta nem viszket, inkább szól, hogy porozzam. Nagyon cuki, mert mindig meglepődik, hogy a mentolos hintőportól nem tűnnek el a hólyagjai :) Észrevettem, hogy álmában sem vakarózik, a tenyerén lévő hólyagokat úgy próbálta kordában tartani, hogy a Csacsikája fejét gurigázta a két tenyere között.
Ám azonban az események sora itt még messze nem ért ám véget. Már egy jó hónapja lehet, hogy jelentkeztem egy hirdetésre egy nyelviskolához. Természetesen nem válaszoltak. De ugye a nagyfőnök keveri a kártyákat, 1 héttel később felhívtak egy helyi suliból, kellene nekik tanár, sajnos nem tudtunk megegyezni időpontilag, de ígérték, ha lesz a fogamra való csoport, szólnak. Hát persze mindenki hallgatott, egészen keddig, amikoris a nyelviskola szólt, hogy a helyi legkisebbisszámít üzlet dolgozóit kellene nagyon tanítani. Erősen vakartam a  fejem, mert így is 7 diákom van. Végül tegnap igent mondtam, átszervezem az életem, megoldom, jó lesz ez a későbbiekre (ősszel Csani oviba megy) nézve. Éppen a tőlük kapott dokumentációt olvasgattam, amikor megcsörrent a telefonom, és nahát ki keresett? A második számú nyelviskola, hogy esetleg tudnék-e vállalni csoportot...  Igen, azt is elvállaltam. De senki többet nyár közepéig. Ezért aztán ma is volt érdeklődő, esetleg lenne-e kapacitásom... Nincs, sőt, szerintem így is felköthetem a gatyámat, hogy minden a helyén legyen. Jó lesz ez, ha másnak nem, elrettentő példának...

4 megjegyzés:

  1. Hát, annyi jó csak volt a hetedben, hogy hívtak több helyre dolgozni. Ez manapság mégiscsak jó:-)
    A többin meg túl vagytok, mihamarabbi teljes gyógyulást! Nem irigylem az elmúlt hetedet.

    VálaszTörlés
  2. A pufók kínai asszonyt sajnos én is személyesen ismerem, nagyon nehezen szabadultam meg tőle-még a torkom is bedagadt- tudom min mentél keresztül. Örülök, hogy végül is meggyógyultatok, és a többit is sikerül gatyafelkötéssel megoldanod! :)

    VálaszTörlés
  3. Dolgozom lányok az ügyön serényen :) Mindig jön újabb ügy amin lehet munkálkodni, szóval a múlt hét már a múlté. Bár az kissé feszélyez, hogy bármikor bármitől előjöhet újra... Melónak örülés van tényleg, jó lesz, újabb kihívások, azokat szeretem ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban a múlt a múlté, és vigasztaljon a tudat, hogy én már több mint 1 éve nem találkoztam vele! Hogy meddig nem látom, az momentán nem érdekel, és Te se foglalkozz vele! :)

      Törlés