Mármint a szülinap első
felvonása, ezen már túl vagyunk. Mert hát szerdán az én gyönyörűséges
nagyfiam 4 éves lett. Ehhez, illetve az esti zsúrhoz kellett némi
előkészület, ezért nem jártam erre egy darabig. Kedden például
szakiskodtam: gletteltem, alapoztam, festettem. Aztán persze nyögtem,
olyan izomlázam volt :) Szerdán apukánk nem dolgozott, így sokat
segítette nekem, kellett is, nagyon lassú és gyöngusz voltam, pl másfél
süteményt sikerült elkövetnem. Slusszpassz. azért a fél, mert délután
2kor jöttem rá, hogy ezt a sütit 8!!! órát kéne a hűtőben dekkoltatni,
tehát be sem fejeztem. Ma sikerült, holnap ebédhez lesz finom tortánk :)
Szóval a szülinap. Reggel családilag
vittük Kendét oviba, meg nagy büszkén vitte a sütiket (pogi meg
mandulás vaníliás kifli...) meg a nagy tálca gyümölcsöt, ezzel kínálják
meg a szülinaposok a többieket. Nagyon aranoysak, még ajándékot is
kapnak, Kende - minő meglepetés - dínós kártyát kapott, meg egy almát,
benne 1 szál gyertya. Délelőtt végre sikerült beszerezni az ajándékát,
rollert kapott, kicsit komolyabb, ezzel míg rollerezni akar, fog tudni
:) Délutánunk igen izgalmasan alakult, majdnem (hát nem csak majdnem...)
elkéstünk a fotóstól... Kendét kiaz oviból, be az autóba, irány a cuki a
tortáért, aztán a fotóshoz. Nálunk már hagyomány, hogy a gyerekek
születésnapján a tortával, ami mindig figurás, elmegyünk a fotóshoz,
készülnek tortás, egyedülös, családos képek a gyerekekről. Most is :) ÉS
olyan nehéz volt választani közülük... Végül 14 képet választottunk ki,
le se írom, mennyibe fog kerülni... Utána persze tűztünk haza, mert
vártuk a családot.Leszögezem, a szűk családot. Ezért csak 9 autó állat a
ház előtt :)) Jó, ebből 2 a mienk :) Jöttek a kis unokatesók is, a buli
végén akorrát diszkóztak :) Alma együttes örökbecsűit, ha ismeritek,
tudjátok miről beszélek, ha nem, http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70 és http://www.youtube.com/watch?v=fLvmuPEP6R8&feature=PlayList&p=1536D27BA3D9AE20&playnext=1&playnext_from=PL&index=6
Na ezek ordítottak, apuka le fel kapcsolgatta villanyt, teljes őrület volt.
Persze szuper ajándékokat kapott,
kalózhajót, legókat, dínós pulcsit, szpádőmen-es zoknit,
védőfelszerelést a rollerhez, meg még a fene tudja mit. Kiegészítő
ajándékképpen holnap vonattal megy vadasparkba a keresztanyjával. És
vasárnap jönnek az ovistársak, barátok bulizni, lesz ugrálóvár is, hát
kíváncsi leszek, na ez lesz a második felvonás. Képeket majd
prezentálok, még nem tettem fel őket.
Jaj és egy nagy örömömet is szeretném
leírni. Teljesen véletlenül nézegettem az iwiwen az üzeneteket ( a
hugom szólt, mennyien írtak Kendének) és ráakadtam egy osztálytársam
(sőt kolis szobatársam) képére. Kiderült, ő is babát vár, karácsony
körülre, írtam neki, és már levelet váltottunk, olyan jól esett :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése