Bolond...

... egy hét volt. Hétfőn elindulni oviba... Elkéstünk persze, persze nem gond, de azért mégis ciki... Kedden laborban voltam, cukorterhelés... Hazatérve ellapátoltam a 10 centi havat ami reggel óta esett (ilyenkor különösen imádom a sarki házunkat...), tettünk vettünk aludtunk egyet Zsombimanóval, hazahoztuk Kendét az oviból, a házba csak én léptem be, én is csak a kesztyűmért. Építettünk egy szép nagy hóembert. Egy olyan igazit. Mire végeztünk megjött Élet, és a hugom, aki kivitte a fiúkat szánkózni. Estére természetesen holtfáradtak voltak, tiltakozás nélkül beájultak. Természetesn szigorúan Anna, Peti és Gergő aktuális kalandja után. Reggelre a hóember ledőlt és félig elolvadt a szakadó esőben. Nem ecsetelném lelkiállapotomat, főleg, hogy az előző estét csendben( legalábbis igyekeztem...) végigszenvedtem, gyakorlatilag mindenem fájt, de gondoltam megérte, a fiúk imádták a  hóembert. Hát nem sokáig. Délutánra 4 nem fogadott hívásom volt a védőnőtől, nem értem már el, éjszaka vizionáltam magamnak egy emberes terhességi diabéteszt, nyugtatólag hatott... Reggel újra hívott, a vérképem tökéletes, a vasam szuper, a cukrom jó. Erről ennyit.
A fiúkkal közben valami érdekes történhetett, mert Kende megkérdezte tőlem: "anya, mi meddig élünk?" Az első döbbenet után elmagyaráztam neki a magyarázhatatlant, miszerint ezt nem tudhatjuk. Akinek sok feladata van az életben, az tovább, akinek kevesebb, az rövidebb ideig. A macskáinkkal próbáltam illusztrálni a dolgot. Kende cicája már 2 éves, a szülinapjára kapta anno. De volt a nyáron 4 cicánk is, akik kölyök korukban elpusztultak. Úgy tűnt megértette, de legalábbis kielégített a válasz, de azért csak megjegyezte, hogy kellene valami gyógyszer. Nem értettem, ezért megkérdeztem, kinek. Hát a cicáknak, hogy meggyógyuljanak...
Zsombi pedig a nemiség kérdését kezdte boncolgatni... Reggel bejött, míg fürödtem és nagy örömmel mutogatott: kukac!! Nem nagyon akarta megérteni, hogy márpedig nekem nincs olyanom, bár neki meg a többieknek ugye van... Aztán neki is példákat hoztam fel a ki a fiú és ki a lány, és csak a fiúknak van témában, megértette, már tudja, ki az akinek tényleg van... És tanul számolni... A kakaót ő kanalazza a tejbe, és számol: kettő hájom. Ma este kért uborkát apjától : pakk!! aki egyet adott neki, mire felháborodott: "Kettő hájom!!!" Szóval rohamtempóban okosodik...
Anya ma védőnőnél volt, mérlegelés adminisztrálás és ilyesmik. Úgy néz ki eddig 9 kilót híztam, ami elsőre rettentő soknak tűnt... De megnéztem, Zsombival pontosan ennyit híztam ilyen idősen, igaz akkor 5 kilóval kevesebbről indultam... Szóval ez még kibírható. Azonban a mostanság kényszeressé váló nasizgatás okát is megosztottam a védőnővel, miszerint meglehetősen aggódom a kinyúlt, sokat szenvedett hasfalam miatt. Hát nem nyugtatott meg, az a csípő, égő fájdalom a gyomrom fölött a szakadó repedő szövetek miatt van... Most valahogy rettentő hosszúnak tűnik ez az előttem álló 3 hónap. Keresem a lehetőségeimet, próbálom kideríteni, írhat-e valamelyik orvos nekem receptre haskötőt, és azt hol tudom beszerezni. Azért történt vicces dolog is :) Amikor odaértem, a másik védőnőre várt egy pár a babájukkal. Amint levettem a kabátomat, az anyuka oldalba bökte a férfit, a fejével felém intve. Az lopva végigmért (de hát szemem a sasé) láttam megkérdi, milyen idős lehet a pocakom, mire anyuka, azt nem tudom, de méretes. Annyira szívesen megmondtam volna, biztos kifeküdtek volna, ha megtudják :)) Én mindenestere visítva röhögtem magamban. Ja és ismét előjött a mindenki babát vár teóriám, egy régi kedves iskolatársammal is összefutottam ott, ő a hónap végére várja a kislányát :)))
Most pedig aggódom... Élet elment táncházba, azt csak az előbb vettem észre, hogy gyalog. Odakint nagyon ronda idő van, erős szél fúj és szakad az eső. Nagyon remélem, hogy hazafelé talál egy ismerős ;) taxit, aki hazahozza.
 A hétvége nem tűnik egyelőre túl bolondnak, holnap a barátainknál töltjük az estét, vasárnap a fiúk  usziba mennek. Lájtos napok jönnek, juhhé, talán pihenhetek is ;)