Hát
szép jó napot, ebben a szép új évben. Nálunk ragyogóan süt a nap,
olvadozik a hóember az udvaron. Mert azért tegnap-tegnapelőtt 1 egész
napig esett a hó. Nagy a csend, üres a ház, Élet dolgozik, Kende
oviban. Keresi is őket Zsombi szegény :(
Akiről
egyébként el kell mondjam ez a 2 hét igen látványos fejlődést hozott
nála, személyiség és beszéd terén is. Jó, nem fog még egyetmi értekezést
előadni, sőt, Kende ilyenkorára emlékezve nem beszél olyan jól, de nem
bánom. Mindent sokkal később csinál, mint a bátyja, hiszen Kende első
foga fél évesen bújt elő, Zsombié 11 hónaposan, Kendének ilyenkor már
mind a 20 foga megvolt, Zsombi hónapok óta 12vel vigyorog, és nem úgy
tűnik, hogy 1 hónap alatt kinövesztené a maradékot. Kende 13 hónaposan
indult el, Zsombi már 17 volt. De nem érdekel. Tudom azt értékelni, amit
ő nyújt, nem hasonlítgatom, csak örülök, ha látom, hogy fejlődik. És
egy édes pofa, már bohóckodik, és hantázik is. És igazi kisfiú, már nem
baba. Érdekes egyébként, hogy Kende sokáig a val-vel-t szó szerint
vette: kézvel, kanálval stb, Zsombi teljesen jól használja, mikor galád
módon még közli is velem, hogy ő bizony nem kanállal, hanem kézzel
eszik...
Az
elmúlt egy évben rengeteg dolog történt. Életnek munkafronton nem kevés
változás, jó is, rossz is, a végét még most se látjuk. Zsombika 1 éves
lett, Kende részt (nem) vett az első farsangján, megépült az első közös
hóember, esküvőre voltunk hivatalosak a családban, az én picike öcsikém
érett lett, Kende pedig 4 éves nagyfiú. Azt gondolom az év legnagyobb
híre az volt, hogy Csanád minket választott családjának. Addigra már
több barátunk számolt be hasonló élményről, velük együtt örültünk. Azóta
2 pici lány már meg is érkezett a családjához. És erősen úgy néz ki, a
nagyik felköthetik a gatyát, 2 unokával többet dögönyözhetnek majd idén.
Szép,
mozgalmas évünk volt, és nem számítok kevésbé mozgalmasra idén sem. Már
csak néhány születés- és névnap, és megérkezik a kisfiam, nyáron
mindhárman itthon lesznek unatkozni biztosan nem fogunk. És az élet
mindig hoz új dolgokat, reméljük most csak pozitív tartományban.
Mindenestre bizakodó vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése