Mertem nagy(család)ot álmodni, és büszke anyukája vagyok három (és fél) gyönyörű fiamnak.
2011. február 3., csütörtök
Mi a ....????
A
mai napot semmiképp sem szeretném újraélni. Csani egész nap max 1,5
órát aludt, azt is délelőtt, 9 körül fektettem le este. Napközben
folyton mászott rám, nyávogott, kínlódott. Se kézben, se játszani, se
aludni. Igaz ezt már tegnap is elkezdte, főleg éjjel, ezért aztán senki
ne csodálkozzon, hogy reggel 9kor ébredtünk, Kende így elbliccelte a mai
ovit... Szóval elég horror volt a mai nap, még úgy is, hogy anyunál
voltunk. De a feketeleves csak lefekvés után jött. Az egy dolog, hogy 11
körül szerintem az egyik kukori még nem aludt (napok óta ezt csinálják,
akármikor fektetem le őket, még vagy 2 órát kínlódnak, beszélgetnek,
elősündörögnek mindenféle roppant fontos közlendőkkel), ám Csani kb 5
percenként ébredt, sírva, kb 2 perc után már taknyanyála egybefolyt,
vagyis orrszívás, arcmosás, ringatás, pár perc pihi, és újra elölről.
Épp fejtem, azt hiszem 7-8 részletben sikerült végezni az egyik
oldallal. Most már vagy 15 perce csend van, nem bánnám, ha így maradna,
már este sem volt semmi türelmem senkihez, most meg már aztán végképp.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése