Elmélkedem

Igen, néha ez is megszáll. Most például elnéztem Kendét, aki gurulós nevetéssel hancúrozott a macskával. Kezében piros szatén szalag. Hogy az ember élete mennyire megváltozik, ha anyává lesz, addig fontos dolgok más fontos dolgoknak adják át a helyüket. De valami azért marad. Például ez a piros szalag. Ez a szalag évekig velem volt. Az én hajamban szálldosott, és én nagyon élveztem. Aztán Kende érkezésével szekrénybe került, mélyre. Csak a lelkemben szálldosott, de ott ugyanolyan hévvel. Most Kende kezében ugyanúgy száll, az öröm is hasonló. Mégis mennyire más...
Azért valljuk be, ma hajnalban, mikor már a tizedik kérdéssel bombázta szegény szerencsétlen alvó szüleit (ilyen hülyeséget, éjszaka aludni...), hogy akkor mikor indulunk az erdő mélyére? de azokat a ruhákat visszük, amik a kanapén vannak? Mit fogunk csinálni az erdő mélyén? Keresünk pusztángokat (pisztrángok...)?, nos nem ezek a magasröptű gondolatok jártak a fejemben. Azért olyan jó látni, hogy ennyire várja már a nyaralást. És bízom benne, hogy ma este hagy minket aludni. Végre kiélhette magát, összeeresztettük az unokatesókkal, 3 fiú, de nagyon kellett már, hogy kiőrjöngje magát, már 1 hónapja nincs ovi, ahol azért a 28 gyerekből mindössze 11 kislány volt... Zsombival játszani mégse ugyanaz :) Pedig azt is nagyon élvezik mindketten. És hogy együtt milyen zsiványak! Kende alapból nagyon huncut, na Zsombinak sem kell biztatás. Ma Élet is megtapasztalhatta, szerintem meglepődött, még nem látta a két fiút ilyen cinkos huncutnak. És jó nézni, ahogy rájuk csodálkozik, vagy csak gyönyörködik bennük. Csak úgy komoly férfi módra, de már nem bánom.