Fürtöcske

Mostanában kevés szó esik róla a saját blogjában :)
Most ott tartunk, hogy csak a doki jelére várunk, mikor szabadul Élet a parkolópályáról :) Voltam már nála a héten, van szépen növögető tüsző, bár engem zavar, hogy a doki szerint fiókcisztája van, de állítólag nem jelent semmit. Remélem holnap kell utoljára mennem, innentől jön a kellemes része.
Azért elgondolkodtam. Nem egyszerű év van mögöttem, küzdöttem kapálóztam, keseregtem, feladtam, megbékéltem, egyben azonban mindig teljesen biztos voltam: néhány évig még nem akarok kistesót. Csöppet bedarált a 4 év babaillat és pelenkacsere. Jó, ez sarkítás, de elég egyedül vagyok, már szomjazom a világra. És egyszer csak történt valami, nem is tudom, mikor, mi váltotta ki. Hogy jó lenne most a kishugi. Jött a vívódás, mit válasszak:jó lenne dolgozni, kikerülni a mókuskerékből. De vajon kell-e most bárhová pályakezdő(nek számító) tanár két kicsi gyerekkel? Hogy oldom meg, hogy Zsombit nem adom bölcsibe?(sehogy, és ezt nagyon utáltam végiggondolni) Mikor lesz újra emberi formám, ha csak évek múlva szülök újra és műthetnek meg? És ha most bevállalom? Ki fogom tudni hordani szétvált hasizommal? Kibírom ép ésszel lélekkel az újabb éveket itthon? Fogom bírni a három gyereket? Rengeteg volt a kérdés, és főleg magamnak kellett ezeket megválaszolnom, Élet úgy látta, nekem saját magammal vannak érdekellentéteim, csak én dönthetek, neki mindegy, hogy most vagy évek múlva vállaljuk. Sokat vívódtam, nem szégyellem, tanácsot, útmutatást is kértem, bár mire odáig eljutottam, megérlelődött a döntés, már csak megerősítés kellett. Talán ez első néhány év után könnyebb lesz. Mindannyiunknak. Én kereshetek majd "végleges" állást, nem kell majd pár év után sorrybocsizva lelépnem majd újra visszazökkennem (ha lesz hova). Zsombinak nem kell bölcsibe menni, ez nagyon fontos nekem, és neki is. Neki a biztonság mindennél fontosabb, és ezt tőlem várja, ezt tudom, látom. Kende már most tapsikolva örül, hogy majd puszilgathatja a pocakom :) És nem utolsósorban belátható távolságba kerül az az idő, amikor nem lesz több kínos kérdés, miszerint: jön a következő?... Vagyis a Zsombi által igen alaposan jó kényelmesre kitaposott pocakom újra normál méretet és formát ölt. Onnantól nem lesz kérdés, akarunk-e még, nem vállalhatok. De úgy érzem, a három kisördöggel teljes lesz az életem. A családom így is kiakad, ha megtudják, hogy bevállalok még egy babát. Tudom, az a dolguk, hogy féltsenek :)
Ezt az időszakot nem szeretem most... Várni úgy általában utálok. Rettentő türelmetlen vagyok. És ezért most ingerült is. Bár ez az extrém idő is benne van. De jó lenne már biztosat tudni, jó lenne már kismaminak lenni...