Már az elindulás is kalandos volt,
Kende előző este a kapu kulcsát beletörte a bejárati ajtóba. Persze az
egyik kulcscsomó már kiadva a házpásztoroknak, vasárnap este. Azért
megoldottuk…
Na szóval a hétfői napunk az
utazás jegyében telt, bár már elég korán, du 2 körül megérkeztünk az
erdő mélyére. Amiről nem is gondoltam, hogy ez ennyire az erdő mélye.
Szó szerint az erdő közepén, mindentől fényévekre. A nyugalom, pihenés
szigete tényleg. Kölykök autóban már picit aludtak, így természetesen a
szobában már nem voltak hajlandók… Helyette viszont őrjöngtek egymással.
Kende félóránként kérdezte meg az ágy tetején ülve: anya, most hol
vagyok? Mivel még mindig az erdő mélyén volt, megnyugodott. Elmentünk
később sétálni, meg kipróbáltuk a hotel szabadtéri strandját. Van egy
úszómedence meg egy gyerekmedence, jól éreztük magunkat. Este vacsi a
hotelban, egész bőséges étlapból válogathattunk, és gyerekmenü is volt J
Kedden rászántuk magunkat
meg a délelőttöt egy kerékpártúrára. Apjuk kinézett egy családi
útvonalat, lefoglalta a bicikliket. Engem a kerékpártárolóban ért az
első sokk. Csak és kizárólag férfivázas bringák voltak. Na most ez az én
160 centimmel azért komoly kihívás… Egyedül még hagyján, de Zsombi ott
trónolt a hátam mögött mind a 12 kilójával (amiből egyébként mire
hazaértünk 12, 6 lett, de hát aki felnőttadagokat eszik…). Apukát
már a túrán érték a sokkok, a hátsó kerékben 16-os volt, nem is
nyolcas, a váltó sem annyira engedelmeskedett, azt meg már én vettem
észre félúton, hogy lapos is a hátsó kereke. De a fékek
működtek, ennek nagyon tudtunk örülni, erős szükség volt rájuk… Mert
hogy ez hegyi túra, gyönyörséges emelkedőkkel és lejtőkkel. Az elején
még turbószülő módjára feltekertük a kölyköket az emelkedőkre, de idővel
alábbhagyott a lelkesedés és a szufla is, bizony toltuk a bringát. De
amikor lefelé vitt az út… Többször rágémberedtek az ujjaim a fékre,
sokat lejtett, Zsombi kéjesen sikongatott, mikor néha elengedtem a féket
és száguldottunk kicsit . Ez nem is volt baj, csak belegondoltam, hogy
jövünk itt mi még visszafelé is… Végül baromi messzire mentünk, de nem
tudtunk elmenni Nagybörzsönyig, mert az út vége földút volt, rendesen
felázva. Amikor visszaértünk 4 óra kerekezés, sétálás, gurulás után,
megnéztem, hogy a családi túra nagyjából a harmadáig tartott, ahol volt
is egy pihenőhely J Visszafelé megálltunk ott, rengeteg gombát láttunk, de sajnos még mindig nem kaptam gombás könyvet, és nem ismerem őket L
Aznap már csak relax programok voltak, míg én aludtam a fiúk
játszószobáztak kicsit. Lementünk Nagymarosra, hogy némi életjelet
tudjunk adni magunkról, ugyanis fent a hegyen nulla térerő volt, ami
volt az meg szlovák hálózat.
Szerdán megint túráztunk J
Elautókáztunk Szokolyára, ahol a világ vége után 2 nappal megtaláltuk a
vasútállomást. Elvonatoztunk az erdőben Nógrádra, ahol megnéztük a
várat. Kende egyet megjegyezett nagyon: egy villámcsapástól felrobbant a
torony, majd a várat lerombolták a törökök. Ő egyébként végig üvöltött,
mert idétlenkedés során hasra esett és lehorzsolt a térdét. A toronyba
nem mentünk, mert túlságosan le lehetett látni belőle, és hát Apa igen
erősen tériszonyos. Utána lementünk Szobra, ott is megnéztük a kompot,
el is döntöttem, engem arra semmi pénzért fel nem húznának… Biztos más,
amikor nem árad a Duna, de most olyan sodrás volt és úgy küzdött a kis
komp…
Csütörtök délelőtt
wellnesseltünk, szauna, aromaszoba meg medence, fincsi volt. Délután
végre el tudtuk altatni a fiúkat. Este pedig lovaskocsikáztunk.
Ugyanazon az úton, ahol bringáztunk, de így azért egész más volt.
Kendének persze muszáj volt pisilni, de így legalább apa felkapott egy
kisebb követ, emlékbe. Rendkívül jót vidultunk azon, hogy ha akartuk
volna se tudtuk volna titokban tartani a kő elcsenését, mert Locsifecsi
elvtárs szája be nem állt: Apa, miért felvetted azt a követ? Miért ez
emlékkő? És hova tesszük? Sziklakertet csinálunk belőle? És miért
felvetted? És ezt végtelenítve… J
Pénteken reggel már csak a
pakolás volt hátra, addig a fiúk lent a mezőn fociztak. Kijelentkeztünk,
irány a Balaton, és apósék. Közben még útba ejtettük Ferihegyet,
repülőt nézni. Olyan szerencsénk volt, hogy pont előttünk készítettek
fel egy gépet indulásra, és a másik terminálról is felszállt még vagy 8
gép, szóval teljesen kielégítette Kende kíváncsiságát (a szülők nem
szájtátottak persze ;). Szombaton délelőtt kirándultunk, Őszödön
fogathajtó verseny volt, Kende imádja a lovakat. ÉS mivel nem volt elég
belőlük, átruccantunk Rádpusztára, ott még szamárszépségverseny is volt.
Este pedig a várva várt program, Kende a és a nagyapja horgászni mentek
a halastóra. Természetesen Kende nem fogta igazán a horgászás lényegét,
amit nagyapa elég rosszul tolerált, szóval halat csak én fogtam. Bár
halnak nem nagyon nevezném, épp csak nagyító nem kellett hozzájuk J
Vasárnap hajóra ültünk
Földváron és áthajókáztunk Tihanyba, ez igazából hagyományos program,
szinte minden évben átmegyünk, van egy fotónk, illetve legalább 4 most
már, ugyanott ülünk csak a szereplők száma nő. Természetesen Kende a
kikötőtől az apátságig üvöltött, hisztizett, csapkodta magát, hogy
rettenetesen fáradt, azonnal vegye fel valaki. Gonosz szülők voltunk,
nem tettük ezt meg, néztek is minket sokan J
Lefelé már persze egy hangja sem
volt, majd leérve közölte, hogy ő milyen ügyes, most nem is sírt… Még
néztük kicsit az Öbölátúszókat, aztán visszahajókáztunk. Este megint
horgászat, megint hasonló sikerrel, míg egy kissrác mellettünk sorra
fogta a pontyokat, 14- nél feladtam a számolást…
Hétfőn Veszprémbe mentünk az
állatkertbe, még nekem is nagy élmény volt. Különösen tetszett a
szavanna a gnúkkal, zebrákkal és Pablóval az orrszarvúval. Hogy az
mekkora egy állat….
Na és délután végre olyan idő
volt, hogy strandolni lehetett. Zsombi annyira élvezte a vizet, nem is
reméltem. Pancsolt a hűs habokban, aztán bebetonozta magát a homokba és
lapátolta a vizes homokot a vödörbe. Kedden még délelőtt strandoltak
egyet a fiúk, és hazajöttünk. Tele élménnyel, a fiúk hihetetlenül
összekovácsolódtak, majdhogynem összenőttek, édesek aranyosak voltak. Mi
is jól éreztük magunkat, nekem kicsit beárnyékolta a sikertelen
Hugiprojekt, de már azon is túl vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése