Úgy értem játsszunk :))) Imitt amott találkoztam már a kérdésekkel, gondoltam én is játszanék kicsit.
Mit tennék, ha nyernék a lottón?
Hát,
első körben a szüleimnek segítenék. Aztán a házat felújítanám
kibővíteném berendezném. Vennék egy nagy családi autót a mostani kis
kedvencem mellé. Lenne végre ruhatáram. Lehet, hogy utaznánk is, aztán
rábíznám a többit az én Bankáromra, tegyen vele kedve szerint.
Rossz szokás?
Melyiket válasszam... Na jó, talán a szita agyam a legrosszabb. Vagy a lustaságom?
Koffein?
Néhanapján némi kóla. Nem kávézom, teában is a koffeinmentes gyümölcsteákra szavazok.
Szín?
Mostanában a lila.
Mi van most rajtam?
Mákomra még nem öltöztem hálócuccba, egy barna felső bársonynacival.
Háziállat?
Ha a pókok nem számítanak, akkor csak egy kandúr.
Hogy képzelem magam 10 év múltán?
Lesz
3 kiskamasz fiam. Ez az egyetlen fix pont. Remélem addigra rátalálok a
feladatomra. Túl leszek a 4 x-en, remélem jól viselem majd.
Legutóbbi nagyon jó élmény?
Ha
leveszem a mérlegről a fiúkat, akik minden nap okoznak valami nagyon
jót (Kende valamelyik nap megvédte az öccsét egy barátjával szemben,
Zsombi játékot próbált a hasamba tuszakolni Csanádnak, Csanád meg az
érkezésével okozott óriási örömet) egy nyár eleji történés viszi a
pálmát, megnéztem (2x) az Aida musicalt Békéscsabán a Jókai színházban.
Hetekig hónapokig a hatása alatt voltam, még egyetlen színházi élmény
sem hatott rám ennyire.
Vegyétek, vigyétek, játsszatok ti is!!!!!
Mertem nagy(család)ot álmodni, és büszke anyukája vagyok három (és fél) gyönyörű fiamnak.
2010. február 24., szerda
2010. február 22., hétfő
Csanádról is
Ma
ő is érdemel egy külön posztot. Úgy tűnik, megértette, hogy nincs
tovább, és végre irányba fordult, amit már nagyon vártam, bár nem tudom
miért... Gyanús, hogy a görcseimet ez okozza, itt ott csipked is
időnként (Kende szerint a kis ujjaival :))) és a köldöksérvem is
elkezdett csípni, ami azt jelenti, hogy nőni fog... Holnap UH, meg fogom
említeni a dokinak. És elkezdem összerakni a cucomat, mert .... azért.
Úgy érzem ideje. És tervezem a textilpelusok kifőzését fertőtlenítését
is...
Egyébként nagyon édi a pici fiam, arccal a világnak dekkol ettől aztán igen változatos domborzatot mutat a pocakom a nap nagy részében, mivel Csanádnak senki nem szólt, hogy most már kevesebbet kéne a nagykönyv szerint mocorogni... Kevés a levegő, nehéz az ágyban mozdulni ,kezdek morci lenni.... Bár ez lehet, hogy csak az estiéjjelihajnali rémálomnak köszönhető, melynek okán kb 2 órát aludtam és hajnal 5kor a matractalan alsó emeleten kötöttem ki a gyerekek ágyán, a szomszéd szobában egy vérnyogó 2 évessel, egy nagyon okos 4 évessel és egy enyhén ingerült 34 évessel...

Mai friss
Rettentő
problémára ébredtünk egy családtaggal közösen, ami sürgősen
orvosolandó... Zsombi édes, imádnivaló, egésze egyszerűen minden
emberből kiváltja a szeretgetést, hozzászólást, még vadidegenek is
sokszor megszólítják az utcán. Nyilván a családban sincs ez másképp,
amúgy is imádnivaló korban van, beszél, kreatívkodik, kicsit lejjebb
erről bővebben. Komoly erőfeszítést igényel mindenkitől, még az
óvodapedagógus hugomtól és sógoromtól is, hogy odafigyeljen arra,
mindkét fiúnak egyformán jusson a figyelemből. Mert kell, mert Kendén
nagyon látszik, hogy veszélyben érzi magát és elsőszülötti jogait, és
bármi áron figyelmet szeretne. Általában úgy, hogy Zsombit nyúzza, mert
őrá úgyis odafigyelünk, de addig is rá figyelünk, míg veszekszünk vele
:(
Ma végre sikerült összehozni pár órát, amikor csak rá figyeltem, memóriakártyáztunk, kirakóztunk, játékpénzt gyártottunk és mesét néztünk. Jó volt nagyon. Rettentően élvezte, sorra hozta az új játékokat, alakította a játékszabályokat, és boldogan bújt hozzám. Az is nagy baj, hogy az oviban kb a felét tudja annak aludni, amit itthon szokott, és már akkor fáradt, mikor az oviból elhozom...
És akkor Zsombi mai szösszenetei: a védőnőnél jártunk reggel (minden eredményem remek, a 120 perces cukrom 6,9), roppant izgalmasnak találta, hogy egy kismama eltűnik egy ajtó mögött, közölte is, hogy a néni elment, dolga van. Mondtam wcre ment. Kijött a csaj, Zsombi megörült, hogy megvan, megállapította, hogy pisilt, majd elgondolkodva ránézett: "Keze?" "Keze! Keze!" Ugyanis nem látta kezet mosni... A váró teljes közönsége visítva röhögött...
Innen a nagyszüleimhez mentünk, nagyon szeret ott lenni, ők is nagyon szeretik, ha ott van. Egyik kedvenc játéka egy kiszuperált kazettás magnó, azt szokta nyomkodni. Ma odament, kinyitotta az egyik ajtót, betett egy háztartási kekszet, rácsukta, és közölte: "Meleg." Mármint hogy azt ő most melegíti. A mikróban... Hihetetlen, miket ki nem talál. Az, hogy a szőnyegen a cápa elől menekült, és keresztanyámat is figyelmezette: "Pigyázz! Jön cápa! Halap!" már csak a hab volt a tortán.
Egyébként ma voltunk tanácsadáson is, Zsombi 2 évesen 90 centi, 14,5 kiló, a fejkörfogata 50!!! centi, és nagy kedvenc. Kende a bemondott adatai alapján (111 centi, 19 kiló) kb egy évvel van előrébb a koránál...

2010. február 21., vasárnap
Maraton
Nagyjából
ennek jegyében telt az elmúlt néhány napunk. Már az ágy összerakása is
maratoninak bizonyult, pedig ugye komoly segítségünk volt:
Az ágy végül elkészült, és a folyamatos figyelmeztetéseknek hála (rövid ideig még) legkisebbünk kb 2 mp alatt abszolválta az emeletre vezető lépcső leküzdését.
És a legjobb, hogy onnan remekül rálát a könyvespolcra, és mutogathatja, melyik könyvet szeretné. A meguntat az alsó szintre száműzi...
Még aznap este megjött a babakocsi is, azt is sikerült maratoninak tűnő ideig rakosgatni, míg kezdtem rájönni, mit hova, mit hogyan... Nos, a kocsi nem egy csúcsminőség, de utolsó gyereknek pont jó, ő az, a képen hordozóval, de mélykocsivá is át tudom már alakítani (nehéz műtét volt elsőre...)
Aztán sikerült elindulnunk pihenni is, rám is fért, mivel hajnal 1/2 2ig pakolásztam, hogy elkészüljünk, és olyan oltári nagy kupit se hagyjunk itthon. Az út igen maratoni volt, reggel korán indultunk, még nem volt dél, mikor a Balatonra értünk, kicsit megpihenni és megebédelni apósoméknál. A hátralévő rövid úton a fiatalság természetesen megborult, miáltal a szállodában már csak azért sem voltak hajlandók aludni. Rövid (bár hosszúnak tűnő...) hajtépés után a férfiak levonultak a kertbe havazni, addig én próbáltam pihenni. Rettenetes meleg volt a szobában, ezt nehéz volt megszokni... Az első sokk akkor ért, mikor a lábam nem fért bele a papucsba. Konstatálnom kellett, hogy a hosszú út bizony nem kismamáknak való, nem kis mennyiségű víz halmozódott fel a szervezetemben. A havazás után felélénkült aprajainkkal levonultunk a fürdőbe. Engem az ajtóban mellbevágott a fülledt meleg, ott volt végem, de hős voltam, békésen mosolyogva néztem a partról vizibolháimat... Vacsora után megrohamoztuk Bobóországot, végkimerülésig pörögtek a drágáim. A szobában nem nagyon kellett őket altatni... Másnap ugyanez ment, délelőtt és délután, délelőtt még voltunk egy zenés foglalkozáson is a fiúkkal, mindketten nagyon élvezték. A teafilter papírból csillag készítés a kezdeti nagy lelkesedés után rám maradt... Míg mi ebéd után aludtunk, Élet wellnesselt kicsit, aztán az előző esti program ment. Utolsó reggel szintén. Én tehát halálra wellnesseltem magam... Parton ülve, fotelban ülve nézegettem csemetéimet. Majd összepakoltam minden cuccunkat, ösmét...
Hazafelé benéztünk Keszthelyre megnézni a befagyott Balatont és a hattyúkat. Élmény volt, tényleg, az egyik hattyú a sétányon sétikált, meg is néztük közelebbről, a fiúk nagy örömére. 11 körül indultunk tovább, a fiúk 5 perc alatt ájultak be... Megint ebéd a déli parton, újabb maraton haza. Főleg azért tűnt maratonnak, mert először köddel, aztán esővel kínlódtunk, (jó, autópályán annyira nem volt gáz) és főleg a fiúkkal, akiket végül szét kellett ültetni... Kb 3,5 óra volt az út, a drága gyermekeim a megyénket jelző táblánál hagytak fel az őrjöngéssel, és aludtak el... Itthon lemértem magam, 2,5 kiló jött rám 3!!!!! nap alatt, azóta (meg már a hotelben is) öntöm magamba a zöld teát, már csak 1 kiló a plusz...
Szombaton farsang volt az oviban, délután 3kor... A leglehetetlenebb időpont szerintem. Idén úgy próbáltuk megúszni a cirkuszt, hogy nem aludtak ebéd után, viszont nem is voltak itthon. Elkészült Zsombinak a herceg jelmez, természetesen az én nagy oroszlánom is rögtön akart egy olyat... Megoldottam. A farsang végül jobban sikerült, mint tavaly, akkor a jelmezét sem volt hajlandó felvenni, a többiekhez sem ment oda szerepelni. Most legalább volt rajta jelmez, bár a sörényét nem vette fel, és a többiekkel volt, bár nem szólalt meg és nem is mozdult... Majd jövőre talán... Jelmezben nem tudtam lefényképezni, mert a szereplés után fénysebességgel szabadult meg tőle, de előástam az egyetlen tavalyi képet, az is itthon készült.
Át kellett öltöztetni őt is hercegnek, íme a szőke hercegek:
Farsang után Dédihez kellett mennünk, mert megjöttek apósomék a Balcsiról :)) És ott még mindig nem volt vége a napnak, mert a barátaink vártak minket, csak úgy. Levezetni a farsangot :) Természetesen a fiúk bealudtak az úton, de rövid töprengés után úgy döntöttünk mégis elmegyünk. Jó döntés volt. A fiúk nagyon feléledtek, mi nagyon jót kártyáztunk. 3 pókerpartiból végül mindenki nyert egyet, én az elsőt, bár a zuram durrogott, nem szeret velem játszani, szerinte nem gondolkodom, csak szerencsém van. Azéé megvertem... Rettentő későn jöttünk haza, de a fiúk nyekk nélkül tűrtek. Alaposan próbára tettük őket az elmúlt napokban, és jelesre vizsgáztak. Ma délután végre alhattak, ki 3, ki 4 órát :)))
Hát a hetünk után a bejegyzés is maratonira sikerült úgy látom. Azért jó volt, de fárasztó. Magamon érzem, tegnap és ma összesen 3x éreztem, hogy mintha az epém görcsölne, de persze nem egészen az volt... Nem volt erős fájdalom, úgyhogy nem is aggódok, csak jelezte a pocak, hogy vegyek vissza kicsit.
Holnaptól új hét, tanácsadás a 2évessel, 32 hetes uhu, fodrász, stb, megint nem fogunk unatkozni :)))

2010. február 19., péntek
Kutyafuttában
Csak távirati stílusban, sok volt nekem a 4 órás autókázás....
Elmentünk, megjöttünk, minden OK, holnap farsang, ha túléltem hosszabban
nyilatkozom, fotografikus bizonyítékokkal felszerelkezve...
2010. február 15., hétfő
Minipatika és bronchitisz
A pénteki könnyű kis nátha vírusunk és az arra kapott gyógyszerek
(lázcsillapító, köhögéscsillapító szirup) mellé ma befigyelt az
asztmatikus hörghurut, a vele kéz a kézben együtt járó antibigyóval
együtt. Meg még köhögés elleni antispasztika kúpot is kaptunk, a
Kendével iszogatott köhögéscsillapító löttyel együtt már komoly kis
arzenálunk van. Betegség végeztével kiárusítást tartunk... Bár hogy az
mikor lesz nagy kérdés, én már 3 hete köhögök, és Zsombi hörghurutja is
ragaszkodó fajtának tűnik szakirodalmilag... Éjszakáink botrányosak,
Zsombi felváltva sír és köhög, bár ez varázsütésileg megszűnik a szülői
ágyon... Kende csak úgy natúrban jár át hozzánk aludni hajnalonta. A
betegség kicsit elodázza a nagy pillanatot. Ugyanis ma délután
befejeztem az ágyat, lakható, bár csak paplanok meg takarók vannak
matrac helyett, így elég kemény, de nem is akarom még átköltöztetni
"Mókustojást", előbb gyógyuljon meg. Csanád meg a méhszájam rugdossa,
elég frenetikus élmény... És Életnek is szétrobban a feje, bár
"remélhetőleg" csak a stressztől, holnap érkezik a nagyvezér...
Egyszem jó hír, ha igaz, holnap meglesz a babakocsink.

2010. február 14., vasárnap
Valentinnapi majdnemajándék és összeköltözés
A
zúgyvolt, hogy szombaton hivatalosak voltunk a barátainkhoz, pár
hónapja már mindenki rendelkezik gyerkőccel, tehát szép nagy és hangos
parti elé néztünk, ám a két fiú olyan randán köhög már, nem mertük a
csöpp lányokat ennek kitenni, lepasszoltuk hát őket. Hangzavar volt így
is, a két pici lánnyal együtt volt 3 lány és 3 fiú, 2 hónapostól 8
évesig. De nagyon jól éerztük magunkat :) Azoban az előbbiek
folyományként, ma már nem akartuk őket elhanyagolni, így az én Életem
csak elmesélte, mi lett volna a Valentin napi ajándékom, Sherlock Holmes
a moziban. De el nem marad, csak tolódik, mert Csanád sem úszhatja meg
:)) Ugyanis eddig minden pocaklakó mozizott legalább 1 jó hangos film
erejéig (van még egy állandóság, az sokkal szomorúbb, temetésen is
voltak már mindhárman :(
De azért sikerült elég tartalmasan tölteni a délutánt... Megvettük ugyanis a fiúk új ágyát. Sok álmatlan éjszakás gyötrődés után végül mégiscsak emeletes ágyat kaptak, megtetszett, hogy alul sokkal szélesebb (120cm) mint felül (80cm), így nem létra, hanem lépcső visz fel, és összesen 130 cm magas az egész. A fiúk annyira transzba estek, hogy Zsombi ebéd után a következő szöveggel ébredt: "Össze, össze!" Vagyis, rakjuk össze! Azt hiszem 1/2 5 körül fogtunk hozzá, a fiúk jelentős segítségével... 9kor abbahagytuk... Még nincs kész, az alsó szinten be kell még csavarozni az ágyrácsokat. Kende birtokba vette a felső részt, nagyon boldog. Mi meg nagyon reménykedünk, hogy nem fog félálomban lezúgni a lépcsőn hajnalban... Nagy rohangálás nem lesz a szobában, mert csak lapjával lehet az ágy mellett elmenni, pici nagyon a szoba, illetve keskeny, de nem tudjuk egyelőre másképp megoldani, Csanádnak kell majd a nyugalom, és Zsombi sem tudna aludni éjszaka, elég könnyen felébred minden zajra. És úgyis nagyon vágynak rá, hogy együtt alhassanak. A héten főpróba, pár napra elmegyünk pihenni, és külön szobájuk lesz kettőjüknek. Bár én nem vagyok benne biztos, hogy el kellene indulnunk, Zsombi annyira köhög, és minden éjjel sokat sír :( Most is. Megyek is, hadd pihenjen, és holnap nekem is korán jelenésem van a laborban, picit előre hoztam a cukorterhelést, mert a 32 hetes UH-ra már eredménnyel kell mennem.

2010. február 12., péntek
szülinap
Annyi
mindenről írtam a napokban, de a lényeg még nem került "papírra".
Megünnepeltük pici Zsombikám második születésnapját. Szép hosszú napunk
volt, a hagyományos fotózkodással indult, igyekszem prezentálni majd
néhányat. Hát, nem egész úgy sikerült, mint reméltem... Zsombin kitört a
frász, főleg, hogy megszokott kedves hölgy helyett a stúdióvezető
kezdett sürgölődni körülöttünk, akit állítólag utálnak a gyerekek... Hát
Zsombi biztos nem lesz vele nagy haver... Kende is odasúgta néhány
(egyébként mosolygós és vagány) fotó után, hogy haza akar menni. végül
azért elkészült minden családos, tortás, tesós (ebből a fajtából csak egy, mert
Kende besértődött amiért Zsombi elfújta egyedül a gyertyát, és többet
nem volt hajlandó kamera elé állni, még családilag sem...) fotó, sőt
ráadásként még nekem is oda kellett ülnöm a gép elé, szóval életemben
először profi fotós csinált rólam pocakos képet... Ebéd után gyorsan
ágyba dugtuk a fiúkat, és siettünk mindennel elkészülni, hiszen bulira
készültünk, sok vendéggel. A kis ünnepelt 1 óra alvás után gyakorlatilag
még nem is látva kibotorkált, hogy "vendégek", annyira várta már őket.
Azért nem ütköztem ellenállásba, mikor visszafektettem, még legalább 1,5
órát aludt :) Az ajándékát nem sikerült túl jól eldugni, egyszercsak
érkezett a legóval, az ajándék egyik részével, hogy "enyém". Így hát
odadtuk neki az egészet, megkapta mellé a Gergőkönyvet az Annapeti
sorozatból, nagyon szereti, minden este ez az esti mese már több, mint 2
hónapja :) És érkeztek sorra a családtagok, rengeteg ajándékot kapott,
mindent megköszönt, és mindennek nagyon örült. Este apukám új szót
tanított neki, azóta ez a kedvencünk: "mókustojás". És szépen, tisztán
ejti, nyilván az s-ek még sz-ek, de nagyon édin mondja. Annyira élvezte
egyébként a nyüzsit, hogy a nagynénjét nem is akarta hazaengedni: "Andi
majad szokat!!". És azóta is mindennap megkérdezi, jönnek-e vendégek. És
minden csomagra azt hiszi az ő ajándéka :)))
Én kellemesen elfáradtam, de vigasztal a tudat, hogy szülésig már csak 1 névnapi buli lebonyolítása vár rám, ellenben legalább 10 zsúrra megyünk, azt csak élveznem kell. Viszont azt hiszem szülés után 3 héttel nem fogok szülinapi bulit tartani magamnak :))))
Még egy kép, felhívnám a figyelmet a gyermek kéztartására, konkrétan mutatja, hogy kettő éves. :)))
Ha már így benne vagyok, néhány 2 éves képet is mutatok :)

2010. február 11., csütörtök
Minden bizonnyal...
Minden
bizonnyal én vagyok a hülye felelőtlen anya, aki egy kis megfázással
képes a gyerekét kismamák közé vinni. Minden bizonnyal megérdemeltem a
bánásmódot. De akkor is mérhetetlenül fel vagyok háborodva, hogy amint a
gyerekem egyet köhög a kórház folyosón, kiviharzik a védőnő és
szájmaszkot kíván ráerőltetni, a gyermek természetesen üvöltve
felháborodik, rendben, akkor talán üljünk jó messzire minden kismamától,
azt hiszem a lépcsőházban elég messzire lettünk volna... És ahelyett,
hogy akkor talán előrevettek volna minket (kb 2 kismama volt előttem
pecsétre várva), még 5 embert behívtak, az újonnan érkező kismamát pedig
fennhangon megkérte a védőnő, hogy "attól a kisfiútól jó messze ülj le",
majd nagy kegyesen behívtak, és mindenkitől elnézést kértek, amiért
előre vettek minket. Természetesen ezek után Zsombi mocskosul nem akart
bemenni a rendelőbe. Ha nem lett volna sürgős a pecsét a papíromra,
otthagytam volna az egészet a francba. Mellesleg Zsombi a zaklatás után
egyetlenegyszer sem köhintette el magát...
2010. február 10., szerda
A babával születik a kötődés igénye
Hát emiatt háborogtam én pár napja, az alábbi mondatok dr. Kardos Ilona gyermekpszichiáter tollából származnak:
"Mi segíti a kötődést? Ha a gondozó (szerencsés esetben a szülő) személye állandó, ha érzelmileg elkötelezett, azaz szeretetteljes, és ha igazodik a csecsemő mindenkori igényeihez. Ezek hiányában összefüggéstelen elemeire esik az észlelés, és a bizonytalanság megzavarja az érzelmi fejlődést. Ha úgy telik el a csecsemőkor, hogy állandóan változik a gondozó, aki nem mutat érzelmeket a baba iránt, és nem igazodik a kicsi igényeihez, zavar támad a kötődésben, nincs kihez és nincs hogyan kötődnie a babának. Ilyen csecsemőkor után válik a gyerek, majd a felnőtt együttérezni, szeretni, bűntudatot, szolidaritást átélni szinte képtelen emberré. A csecsemő a kellő "befektetés" nélkül még saját genetikai programját sem képes végrehajtani, az "üres" idegsejtek eltűnnek. Nemcsak az érzelmi fejlődés, de a gondolkodási funkciók, az értelem alapjai sem alakulnak megfelelően: a kötődés lehetőségétől megfosztott kisbaba később szegényebb szókincsű, a beszédet nehezebben értő, logikai és elvonatkoztatási képességeiben visszamaradottabb gyerek lesz, mindezek pedig igen komoly hátrányt jelentenek majd az iskolában."
Nem szeretnék semmit hozzáfűzni...

2010. február 9., kedd
2 éve
Ilyentájt még békésen aludtam, no nem sokáig, 3/4 4kor valaki
felébresztett :) Persze nem hittem neki, de nem tágított :) 6kor már a
kórházban voltunk, egyszerre érkeztünk a soros szülésznővel. Istenem,
még annyira élénken él bennem, mikor az udvar közepén megálltam egy
fájás miatt és Élet noszogatott, majd fájok bent a melegben, menjünk :)
Pedig már milyen nagyfiú, és nemsokára nagytesó is. Drága pici fiam, nagyon boldog szülinapot Neked!!!!

2010. február 8., hétfő
Régelhanyagoltújrafelfedezett
Vicgernél
olvastam a hobbiról, és rájöttem, hogy én is vágyhattam már valami
elfoglaltságra meglehetősen, hiszen hosszú hosszú idő óta most újra
elkezdtem olvasni. Nem is aprózom el :) Először karácsony táján
indítottam Paulo Coelho Zahirjával. Aztán az utolsó Harry Pottert
végeztem ki pár nap alatt. Anyutól kuncsorogtam könyvet (van miből...),
Hugh Laurie Balekja is nagyon bejött. De még mindig nagyon betűéhes
voltam, hát nekiugrottam egy jó nagy falatnak, Leon Uris Megváltás című
regénye több mint 800 oldal, de már 600at abból is elolvastam. És már
azon agyalok, mi legyen a következő. Sajnos Meseanyónak mostanában nem
jelent meg új könyve, pedig az tuti elsőbbséget élvezne. Örülök
egyébként, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a világot, szükségem volt
már rá nagyon, hogy kicsit kizökkenjek a gyerekkönyv-szakácskönyv
mókuskerékből :)
2010. február 5., péntek
Szabályos, de emberi????
Ritkán
szoktam tévéműsoron kiakadni, nem is nagyon nézem, de tegnap nagyon
felbosszantottak. Házon kívül című műsor, a témát két kisfiú (nagyon
picik!!) szolgáltatták. Román anya itt szült, lemondott a gyerekről,
ideiglenesen nevelőszülőkhöz került. Az ideiglenest azért több mint egy
évnek értsétek... Aztán egy nap fogták, autóba ültették, és elvitték
1000 km-re Romániába, ahol azért szerencsére magyar nevelőkhöz került. A
gyerek semmit nem ért, mit is érthetne 17 hónaposan, a nevelők
kiborultak, mert úgy érzik cserbenhagyták. A felhívott illetékes
gyakorlatilag felháborodik, miért viselkednek így, hiszen nekik kellene a
legjobban tudni, mi ennek a menete, ők a végrehajtók, ő csak a döntést
hozza. És itt jött az a mondat, ami nálam kivágta a biztosítékot. Mert
az világos az első mondattól kezdve, hogy az ember roppant arrogáns, és
100%, hogy nincs gyereke. De azt mondani, hogy egyébként is jobb lenne,
ha az ilyen gyerekek nem nevelőszülőkhöz kerülnének, hanem csecsemő
otthonba, akkor nem alakulna ki kötődés. Lehet, hogy állati naív vagyok,
bár tanultam azért pszichológiát meg pedagógiát, de ha az első
hónapokban nem alakít ki kötődést a csecsemő, akkor mégis mikor fog????
Sose, és lesz belőle egy elrontott élet. Kérdem én, miért ilyen emberek
ülnek a gyámügyön???? Engem csak bosszant és felháborít, de hány életet
tesz tönkre? Mert értem én, hogy ez így szabályos, de könyörgöm, a
gyermek érdekét, akiről ez az egész szólna, azt ki nézi???? Mert nem
hiszem, hogy a gyerek érdeke ezt kívánná. Nagyon felkavart ez a riport,
és nagyon utálom, mikor tehetetlen vagyok :(
2010. február 2., kedd
Oroszlán
Nem
tudom ismeri-e valaki ezt a videót, én emilben kaptam, nekem nagyon
megmelengette a szívem, és naponta többször újra, mert Zsombi imádja és
folyton ezt nézi. Ennyi szeretetbonbont mindenki megérdemel, hát most tessék, Nektek, tőlem.
Azoknak, aki nem értenek angolul, egy kis magyarázat:
A story: ezek az emberek neveltek fel egy árva kisoroszlánt, majd visszaküldték Afrikába.
Egy év múlva elmentek meglátogatni őt. ( Előre figyelmeztették őket, hogy az oroszlán nem fog emlékezni rájuk).
Ez volt a találkozás.

2010. február 1., hétfő
Ifjú Picasso
Egyelőre
a nagy elődhöz hasonlóan absztrakt stílusban, de Kende alkotni
kezdett. Három fő témája van, a család a házzal, a család az autóban,
illetve gyümölcsös. Mármint kert gyümölcsfákkal. És rajzol az oviban,
rajzol itthon, vendégségben, mindenhol és mindig. Néhány napja dínókat
is rajzol. Zsombi is követi, és igazán rendes, mert általában elárulja,
mit ábrázol a rajza (anélkül igen nehéz lenne rájönni...).
Ma vagyis kedden beszéltem az óvónővel, aki azt hitte, itthon gyakoroltunk, azért rajzol ilyen szépen. Hát nem, így jött haza az oviból. Az alaktalan firkálásokból csettintésre ezekre váltott. A hétvégén már olyat rajzolt, ahol a lován ül, mellé rajzolta a házunk és az istállót is.
(A ló természetesen nem a miénk, járt kisebb korában lovagolni, de nagyon szeretne itthonra is pónit, apja még képes is lenne megvenni...).
Megtaláltam a dínós képet is, aki nem ismerné, ez egy spinosaurus:

Másképp
Rájöttem,
hogy másképp kell gondolkodnom. A múlt héten még végtelenül dühös és
elkeseredett voltam, mert megtudtam, hogy nem adják olyan könnyen azt az
emberinek mondható összegű gyást-gyedet, amihez eddig szoktam. Élet is
morgott, hogy soha nem jövünk egyenesbe. Ki kell fizetnem 2 havi
járulékot, ami nem kis összeg. Aztán olvasgattam erre-arra a neten, a
blogokat, az egyik oldalon a klubbeli csajokat, és rájöttem, hogy nem
jól gondolkodom. Örülnöm kellene annak, hogy vállalkozóként megtehetem
azt, hogy "elintézem" magamnak ezt. Aki nem a saját főnöke, az hasonló
helyzetben, amikor 2 babóca között nem megy vissza dolgozni, nagyon
rossz anyagi helyzetbe kerül. Kicsit már szégyellem magam, hogy ezért
nyavalyogtam...
Játék!
Hát engem is elért :)
Biztosan ismeritek már a játékot, de gyorsan felvázolom:
Az a 3 nagyon gyors blogger(ina) aki kommenteli ezen bejegyzésemet, s.k. ajándékban részesül tőlem.
Vannak persze szabályok:
1. Bárki akinek blogja van, nevezhet.
2. Az a 3 nevező kap tőlem személyesen két kis kezemmel készített ajándékot, aki elsőként kommentel.
3. Az ajándékot 365 napon belül kézhez kell kapjátok.
4. Az ajándéknak ára van, mégpediglen az, hogy a saját blogotokban is meghirdetitek a játékot. Mármint a nyertesek.
Szóval hajrá!! :)))

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)