Annyi
mindenről írtam a napokban, de a lényeg még nem került "papírra".
Megünnepeltük pici Zsombikám második születésnapját. Szép hosszú napunk
volt, a hagyományos fotózkodással indult, igyekszem prezentálni majd
néhányat. Hát, nem egész úgy sikerült, mint reméltem... Zsombin kitört a
frász, főleg, hogy megszokott kedves hölgy helyett a stúdióvezető
kezdett sürgölődni körülöttünk, akit állítólag utálnak a gyerekek... Hát
Zsombi biztos nem lesz vele nagy haver... Kende is odasúgta néhány
(egyébként mosolygós és vagány) fotó után, hogy haza akar menni. végül
azért elkészült minden családos, tortás, tesós (ebből a fajtából csak egy, mert
Kende besértődött amiért Zsombi elfújta egyedül a gyertyát, és többet
nem volt hajlandó kamera elé állni, még családilag sem...) fotó, sőt
ráadásként még nekem is oda kellett ülnöm a gép elé, szóval életemben
először profi fotós csinált rólam pocakos képet... Ebéd után gyorsan
ágyba dugtuk a fiúkat, és siettünk mindennel elkészülni, hiszen bulira
készültünk, sok vendéggel. A kis ünnepelt 1 óra alvás után gyakorlatilag
még nem is látva kibotorkált, hogy "vendégek", annyira várta már őket.
Azért nem ütköztem ellenállásba, mikor visszafektettem, még legalább 1,5
órát aludt :) Az ajándékát nem sikerült túl jól eldugni, egyszercsak
érkezett a legóval, az ajándék egyik részével, hogy "enyém". Így hát
odadtuk neki az egészet, megkapta mellé a Gergőkönyvet az Annapeti
sorozatból, nagyon szereti, minden este ez az esti mese már több, mint 2
hónapja :) És érkeztek sorra a családtagok, rengeteg ajándékot kapott,
mindent megköszönt, és mindennek nagyon örült. Este apukám új szót
tanított neki, azóta ez a kedvencünk: "mókustojás". És szépen, tisztán
ejti, nyilván az s-ek még sz-ek, de nagyon édin mondja. Annyira élvezte
egyébként a nyüzsit, hogy a nagynénjét nem is akarta hazaengedni: "Andi
majad szokat!!". És azóta is mindennap megkérdezi, jönnek-e vendégek. És
minden csomagra azt hiszi az ő ajándéka :)))
Én
kellemesen elfáradtam, de vigasztal a tudat, hogy szülésig már csak 1
névnapi buli lebonyolítása vár rám, ellenben legalább 10 zsúrra megyünk,
azt csak élveznem kell. Viszont azt hiszem szülés után 3 héttel nem
fogok szülinapi bulit tartani magamnak :))))
Még egy kép, felhívnám a figyelmet a gyermek kéztartására, konkrétan mutatja, hogy kettő éves. :)))
Ha már így benne vagyok, néhány 2 éves képet is mutatok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése