Hát emiatt háborogtam én pár napja, az alábbi mondatok dr. Kardos Ilona gyermekpszichiáter tollából származnak:
"Mi
segíti a kötődést? Ha a gondozó (szerencsés esetben a szülő) személye
állandó, ha érzelmileg elkötelezett, azaz szeretetteljes, és ha igazodik
a csecsemő mindenkori igényeihez. Ezek hiányában összefüggéstelen
elemeire esik az észlelés, és a bizonytalanság megzavarja az érzelmi
fejlődést. Ha úgy telik el a csecsemőkor, hogy állandóan változik a
gondozó, aki nem mutat érzelmeket a baba iránt, és nem igazodik a kicsi
igényeihez, zavar támad a kötődésben, nincs kihez és nincs hogyan
kötődnie a babának. Ilyen csecsemőkor után válik a gyerek, majd a
felnőtt együttérezni, szeretni, bűntudatot, szolidaritást átélni szinte
képtelen emberré. A csecsemő a kellő "befektetés" nélkül még saját
genetikai programját sem képes végrehajtani, az "üres" idegsejtek
eltűnnek. Nemcsak az érzelmi fejlődés, de a gondolkodási funkciók, az
értelem alapjai sem alakulnak megfelelően: a kötődés lehetőségétől
megfosztott kisbaba később szegényebb szókincsű, a beszédet nehezebben
értő, logikai és elvonatkoztatási képességeiben visszamaradottabb gyerek
lesz, mindezek pedig igen komoly hátrányt jelentenek majd az
iskolában."
Nem szeretnék semmit hozzáfűzni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése