Ha
már akvárium, nagyon tetszik :) Belakták az új lakók, gyönyörködöm
bennük, nem csak én persze, Csanádot például szinte mindig megnyugtatja,
ha az akvárium előtt ringatom :) Lakói a saját nevelésű guppik, heten, 3
leányka és 4 fiúcska, aztán vannak még mollik, arany, ezüst és ecsetfarkúak, kék gurámik, páncélos harcsák és algaevők. Mindenkiből kettő van, általában egy pár, bízom benne, hogy sikerül majd szaporítani az elevenszülőket. Az egyik algaevő
különösen a kedvencem, ő olyan, mintha túltöltötte volna magát
koffeinnel. Tapadóhalnak is hívják, szerintem nagyon mókás. Aztán van 2 csigaevő csigám
is. Mert ugyanis a növényekkel behurcoltam néhány fúrócsigát, akik
csúnya lukakat furkálnak a növénykéimre. No őket hivatottak ritkítani,
ideális esetben kiirtani.
A
másik tervem is beindult, elkezdtem az edzéseket, eddig egész jól
bírom, sokkal rosszabbra számítottam ennyi év "semmittevés" után.
Ráadásul az edzéstervet összeállító hölgy már átesett azon a műtéten,
ami rám vár, és amellyel kapcsolatban még mindig nem volt merszem
felhívni a sebészt...
A
harmadik projekt félúton van, talán holnap megkapom az árajánlatot a
konyhabútorra. Már azt is elterveztem, hova mit fogok pakolni, úgyhogy
jó lenne, ha minél hamarabb nyélbe tudnánk ütni az üzletet :)
Most
pedig megyek és olvasok még kicsit, Coelho 11 perc című művét. Este
belekukkantottam a Gyermek pszichoterápia című műbe is, de túl
dekoncentráltnak minősítettem magam a befogadásához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése