Írtam
arról nemrégen, hogy két projekt beindításán dolgozom, a konyhabútor és
az edzés. Nos, jelenleg a helyzet a következő: a konyha projekt felsőbb
szintre lépett. Az árajánlatot megkaptuk, elájultunk, alkudtunk,
megegyeztünk, legkésőbb március közepén készen lesz a bútor. Ma pedig
megvettük hozzá a beépítendő főzőlapot, sütőt és elszívót, roppant
elégedett vagyok a tempóval. Még pár dolog kell az Ikeából a
szekrényekhez, de azok még ráérnek.
Az
edzést pedig elkezdtem, eddig 3x voltam, tetszik, bár fűtés nincs, és
szerintem meg is fáztam. Személyre szabott edzőtervet állítottak nekem
össze, és meg vagyok lepve, mennyire jól megy. Nem mondom, mikor először
ültem fel a biciklire röpke 20 percre, 10 perc után már a belem lógott,
azt hittem ott halok meg, de már második alkalommal sokkal jobban ment.
Az alakformáló része, vagyis amikor a gépekkel dolgozom, meg se
kottyant elsőre, meg igazából azóta sem, főleg amikor karra dolgozom,
azért ennyi előnye van a három pehelysúlyú fiú hurcolászásának. Viszont
azon jót röhögtem tegnap, hogy az edzésnek köszönhetően a súlyom nem
lefelé indult el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése