Mekkora spíler!!!!!

Gondolom mondanom sem kell, mennyire voltam betojva a varratszedés tényétől. Mert zseni a dokim, ehhez kétség sem fér, de hát azért a varrat az varrat. Lefektetett, a segéd lefújt fertőtlenítővel, én itt már kiakadtam, mert csípett, anélkül, hogy bármit tettek volna velem. Aztán elkezdett a doki szöszölni, hümmögni, dünnyögni. Hogy ez a rengeteg ragasztó. Mondta ő a műtősnőnenk, hogy nem kell ennyi ragasztó, ne játszadozzunk. Hozzál már lapos fogót, nem tudom megfogni. Minden varratvég bele van ragadva a sebbe. Hogy varrta ő ezt meg. Soha többet nem csinál ilyet. Teljesen bele van ragadva minden ragasztó a bőrömbe. Most ezt hogy is csinálja. Naiv Évi: én otthon körömlakklemosóval szedtem le a maradék ragacsokat... Hát ez remek ötlet. Hozzál körömlakklemosót, Reni tudja, hozzad csak. Hát ő ezt nem tudja, hogy kéne, ő ezt nem meri kiszedi. Nem fog ő ennek még neki. Felkészültem? Én, izzadva, félájultan, fel lehet erre készülni? Mert hát akkor már nincsenek varrataim. Majdnem sírva fakadtam. Úgy beültetett a hintába, mint egy kis szarost. Nem hiába vannak neki olyan címei, díjai amik vannak. Úgy tud hatni az emberre, olyan lazán tud kezelni egy halálra vált beteget, ahogy csak a legnagyobbak tudnak. És, ami nincs beleírva semelyik tankönyvbe sem, úgy búcsúzott, hogy szeretne adni egy puszit. Hát én egy ölelést kértem, megkaptam. Imádom ezt a dokit!
Jaj és pár dolog még eszembe jutott a kóterben töltött napokból. Az egyik monnyuk az, hogy aki azt hiszi, majd a kórházban jól kipiheni magát, az nagyon naiv. Én is ilyen kis naiv voltam, így aztán az, hogy az előző napokban fél 4 előtt nem sikerült ágyba kerülnöm, sokat nem tett hozzá ahhoz, hogy odabent ha 1 egész órát aludtam egészben, az már hőstett volt. Halálos fáradtan, fájdalmakkal, jupiszupi volt. Csak hogy izgibb legyen, majdnem szemben volt a szobám a nővérpulttal, ahol éjjel is csörög a telefon, éjjel is élet van. Amivel viszont teljesen szemben volt a szobám, az az ágytálmosó. Ez egy olyan osztályon, ahol a 90 % ágyhoz kötött és 80 éves, ergo a dolog csúcsra van járatva. És rohadt hangos. De ez nem is olyan érdekes már, itthon 7 órákat alszom mozdulatlanul, isteni.
És hát volt ám nekünk saját külön bejáratú szatírunk is! Az egyik bácsinak állandóan mehetnéke volt, csak sajnos az irányzéka nem volt túl tökéletes, így a nővérek igen sokszor szedték ki halálra vált nénik ágyából. Mer eltévedt a drága....
Hát szóval a világvége elmaradt, én meg madzagok nélkül maradtam :)