Szabadlábon

Jelentem itthon, egészben, egészen vicces körülmények között. Ugyanis eredetileg szerdán kellett volna hazajönnöm. De nem így történt :) Kedden a délutáni viziten kérdi a doki hogy vagyok, válasz helyett a széken ülve feltettem a lábam az ágyra, mondom így. Mondja a dokim, jó, akkor holnap hazamegy. Bár, akár ma is hazamehet... Na mondtam akkor én most telefonálnék egyet, majdnem sírtam, annyira örültem. Rögtön hívtam a hugomat, vigyél haza, MOST! Délután 4 kor már túl voltam a hasi szurimon (ennek lesz még folytatása) és felöltözve robogtam hazafelé. Kulcsom persze nem volt, így anyukámhoz vitt, ahol a kicsik vártak. Kerekedtek a szemek, bújtak, nagyon cukik voltak. Kende meg apája sulis fellépésen volt, ők csak este érkeztek. Én nyitottam nekik ajtót... Kende meglátott, elkerekedett a szeme, egy pillanatra ledermedt, aztán hozzám rohant és átölelt. Zembör arcáról tanulmányt lehetett volna írni. Nagyon jó kis meglepetés voltam szerintem :) Most itthon vagyok, nyugdíjas csigatempóban ugyan, de elporoszkálok a lakásban, anyukám itt van és tesz-vesz helyettem.
És akkor pár szó az elmúlt hétről. Fantasztikus sztorik vannak a traumatológiáról. Rögtön első éjjel izelitőt kaptam a baleseti sebészet szépségeiből,  combnyaktörött nénik vetkőztek és szökdöstek ki a kórtermekből. A második éjjelből csak a nagy nyüzsgés meg a szomszéd Marika néni (szintén combnyaktörött) horkolása maradt meg, egy horror volt az az éjjel, ez volt a műtét utáni első éjjel. Aztán volt zavart néni, aki folyton a pénzét követelte a nővérektől, lett egy tökrészeg "hölgy" akit le kellett kötni, mert folyton meg akart lógni, és kocsisokat megszégyenítő szókinccsel gyalázta a nővéreket, akiknek totális riszpekt amúgy, mert amit ott ők csinálnak, az embertelen. Na aztán lett nagy biztonságunk is, mert a szomszéd kétágyasban egy tököli foglyot őrzött napi 24ben kettő darab rendőr. Ottlétemkor hányóshasmenős vírus tombolt az osztályon, valamint a száraz meleg levegőnek és az állandó huzatnak hála mindenki köhögött, sőt, egyesek tüdőgyuszt is bevállaltak... Én mindent megúsztam.
És akkor hogy is volt ez: kedden belovagoltunk nagy dérrel dúrral, ám semmi sem nem történt Marika néni megérkezését kivéve, aki 73 éves és combnyaktörött és nővérnyúzó.  Velem nagyon kedves volt, Zembört és a hugomat gyorsan kiborította. Szerdán a déli órákra saccolták a műtétet. 11 előtt kicsivel csörgött Zembör, lent van a kapuban, rögtön jön. Szupi. Amint a telefont letettük, megérkezett kettő darab ápolószemélyzet, ezt a bogyót vegyem be és vetkőzzek, indulunk a műtőbe. Hőőő. Zembör még épp fölért, de rögtön halálra vált. Én haláli nyugalommal, vicceskedve rallyztam a folyosón batár ágyamon a beteghordóval, de úgy láttam Zembörre jobban ráfért volna a bátorító bogyó amit kaptam. Leparkoltak a műtő folyosón, és vártam. Sétálgattak mellettem látogatók, nézegettek személyzetek, de nem történt semmi. Aztán nem emlékszem semmire... Állítólag 2kor toltak ki, de nem emlékszem, csak arra, hogy Zembör ott kuporog az ágyam mellett a széken. Hazaküldtem szerencsétlent, mert éreztem, itt most mi sokra nem megyünk egymással... Másnap reggelre tértem magamhoz teljesen, bár az éjszakám horror volt. Reggel hatkor jött a drága dokim, hogy akkor most kibont (hála légyen néki, azt hittem megőrülök abban a páncélban) majd felállítottak!!!!! és rugalmas pólyába tekertek helyette. Az is szoros volt, de legalább kicsivel több levegőt kaptam. Innentől már mindig csak könnyebb volt, az utolsó napokban már egyedül mászkáltam, tusoltam (de szépen hívom az a kis cicamosdást...) és hétfő reggel a két dréncsövemet is kiszedte a dottóre, na az vicces volt, de egyáltalán nem fájt annyira mint hittem, hogy fog.
Néhány apróbb problémám azért akadt. Merthogy a műtét során a bőrfelesleg eltávolítása és új köldök kialakítása mellett a teljesen kétoldalra széthúzódott hasizom kicifrázása és összevarrása valamint a köldöksérvem megszüntetése is megtörtént. Ez pedig azt eredményezte, hogy az évekig szabadon lófrálgató szerveim hirtelen kénytelenek voltak eredeti helyükön és méretükben tovább funkcionálni, na és hát ezzel akadtak apróbb nehézségek. Kezdjük talán a 80as pulzussal, ami az én jól megszokott 60amhoz képest valljuk be, kicsit pörgős, ez a nagy magánnyal (pénteken reggel Marika nénit hazavitte a papa, egyedül maradtam) párosulva picikét pánikrohamba hajló állapotot eredményezett, főleg úgy, hogy a tubus okozta torokproblémák, értsd köhögési inger jelentős mennyiségű trutymóval súlyosbítva, és a helyhiány miatt eredeti méretére összenyomott tüdőm produkálta fulladás is bejátszott (ez azóta is játszik...). Első éjjel azt mondtam, csináljuk vissza az egészet. Most már azt mondom, hála érte. Jó magamra nézni, fájdalmam alig van, jó ebben biztos szerepe van annak is, hogy a műtéti terület nagy részén teljesen érzékelten a bőröm. Ez amúgy normális még egy fél évig is. Az önértékelésem annyit javult, hogy már egész szépnek látom magam a legutóbbi képeken. Szóval nagyon jól vagyok, holnap megyek varratszedésre, onnantól még könnyebb lesz, mert ezt a könnyűpáncélzatot még könnyebbre cserélhetem. Az önböködést véralvadásgátlóval még gyakorolnom kell, de még van rá 9 szurim...
Hát így ennyi köbö :)))