Kujkujkujiikú

Ezt a minap vettem fel, Zsombi olvasgatott, némi anyai segédlettel. Ha esetleg valaki tudja, hogy tudom normálisan megjeleníteni itt a videót, előre köszi a segítséget :)))

AL 110

Gondolom másoknak többet mond ez a név, mint nekem mondott csütörtökön... Szerencsére eddig nem kerültem tápszerekkel közelebbi ismeretségbe, de most rákényszerültem. Zsombi aggaszt már egy ideje, mert szinte folyton elég híg a széklete, és ez azért szerintem nem jó így. Dokibácsi szerint se, és bár tejallergiája nincsen, mert ezt tavasszal tesztelték, tejcukor érzékenysége lehet, így a reggeli és esti kakaót ezután tápszerrel issza. Vagy inkább csak inná... Megkóstoltam, hát minden tisztelem a babáké, aki ezt isszák... Nem arattam túl nagy sikert, hogy Zsombit idézzem: "Jejejeje. Nem!" Szóval nem tetszett neki. azért nem adtam fel, minden alkalommal bepróbálkozom, már egész jól állunk, bár eddig több volt amikor csak belenyalt és nem kérte. Ma reggel viszont megitta a fél bögre kakaót és még kért. És a következő fél bögrével is megitta. A széklete továbbra sem az igazi, de nem tudom, mennyi idő kell az eredményhez. És gondolom a folyamatosan rágcsált almahegyek sem sokat segítenek.

Kisnyuszi a várban

Az úgy volt, Zsombinak megtetszett a nyúlság. Legalábbis az a szép piros szemecske... Konkrétan összeszedett egy jó kis vírusos kötőhártyagyulladást... Nem vészes szemcseppel jól kezelhető, de azért elvittem a doktorbácsinkhoz. Ahol is leesett állal figyeltem amint csimotám magasra nyújtott karokkal kéreckedik fel a dokibá ölébe. Persze a vizsgálatot végigüvöltötte, az asszisztensnő nyakába csimpaszkodva... Majd 2 perc elteltével visszakérte magát a dokibá ölébe, cuppanós puszit nyomott az arcára, vigyorogva elköszönt, és elszáguldott csúszdázni. Még jó, hogy ilyen kis beteg, vigyorogtam magamban.
És hogy mit keresett a nyuszi a várban? Na jó igazából a csak mellette :)
Kirándulni vágytunk. Vicgertől nagyon megkívántam Szilvásváradot, de naon messze van ha csak 1 napot akarunk kirándulni ... De találtunk közelebb is látnivalót, becéloztuk Gyulát. Az odaút nem volt izgalomtól mentes, közúti ellenőrzésbe futottunk bele. A fiúl tátott szájjal bámulták a rendőröket :) Mi meg kínosan vigyorogtunk, mert az utolsó negyedéves csekk otthon figyelt a szekrényen... Figyelmeztetéssel megúsztuk, azzal a feltétellel, hogy veszünk a fiúknak egy-egy szelet csokit :)))  Azóta megtettük :)
Szóval megnéztük a várat, annak a szép kis tavacskáját a rengeteg kacsával, a fiúk rohangáltak egyet a parkban,
körbenéztük a várat alaposan, Zsombi megcsodálta a lovasszobrot, aztán szétnéztünk a belvárosban. Elképesztő, mennyi szökőkút van ott!!! Nagy sétánkban megtalátuk a 100 éves cukrászdát, én ittam egy fantasztikusan finom teát, megcsodáltuk a 100 évvel ezelőtti berendezésű szalonokat, a kis múzeumot, na és persze a csodásabbnál csodásabb sütiket. Sőt, még kis desszertjeik is vannak, igazából szerintem bonbonok, és gyönyörűek, és biztosan elképesztően finomak, amit szép kis ajándékdobozba csomagolnak, ha kéred. Sajnos semmi sütit nem vettünk, mert még ebéd előtt voltunk :(
Még sétálgattunk, ebédeltünk, aztán hazaindultunk. A fiúk persze alaposan bealudtak hazafelé.  Jó volt egy kicsit kimozdulni, még úgy is, hogy elég fárasztó volt a sok séta, főleg, hogy Minike alaposan nekifogott a házikója kényelmesítésének...

Minike körül mindig zajlik az élet

Persze ő sem hagyja, hogy megfeledkezzem Őuraságáról, biztos sokan nem hiszik, de már elég jól érezhetően hozza a tudomásomra, ő bizony itt van, tessék rá figyelni. Szóval megint alakult a kép, a héten bevittük Zsombikámmal a legújabb leletünket B dokinak, meg is nézte, bőszen hümmögött meg helyeselt, aztán kibökte, nem is az volt a kérdés, van-e veséje, hanem, hogy tényleg van-e tágulat. Nem baj, nagyvonalúan átsiklottam ezen...  Megemlítettem kissé megnehezült járásomat, széttárta a karját, ez ezzel jár. Nyúlnak a szalagok, nő a méhem, ezért aztán szeméremcsont tájékán és bő környékén sajog, fáj, hasigat. Semmi gond, április végére elmúlik :)
Azért azt nem fogom sosenem megbocsátani, hogy akiknek a legegyüttérzőbbnek kéne lenni, azok milyen sátáni kacajt hallattak Minike kukacának hallatán... Mondjam azt, hogy gyakorlatilag a térdüket csapkodva visítva röhögtek?
Megálljatok csajok, lesztek még ti is kismamák!!! :)))))

Szabályok

Azok ugye mindenhol vannak. A napokban elgondolkodtam, két azonos céllal létrejött intézménynek mennyire más szabályai lehetnek. Adott ugye a helyzet, Kende szomszédvárosinőciklinikán, Zsombi énvárosi kórházban látta meg a napvilágot. Előbbi helyen igen sokan voltunk, ottlétünkkor 24 újszülött pihegett a pólyákban. Ha nem volt elég tej, tápszert kaptak, mert valami ÁNTSZ izé miatt anyatejet nem lehet. Más anyáét. Éjszaka nem nagyon hozták ki őket. A babákat nem mutatták be kollektíve a családnak. Viszont kint lehetett a szobában, ha nem volt sárga, és kisétálhattam vele a lengőajtóhoz, megmutizni. Látogatási idő nincs, este 6 után azért elzavarnak haza. Elvileg a lengőajtón senki nem jöhetett be, azért nem volt mindig így... Mindenesetre szabadon kóricálhattam Pöttömmel. Ha épp úgy éreztem valami bűzlik Dániában, gyermeket a pólyából kihámozva a saját pelenkázóra fektetve saját kezűleg szagtalaníthattam. Hazainduláskor én adtam rá a saját kisruháit, majd apa érkeztével távoztunk.
Ehhez képest.
Minknálunkkisvárosunk kórházában nagy a szigor. Babával nem kóricálunk a szobán kívül ,mert elcsúszunk a padlón. Babók édes kis rucikban pihegnek, pólyát addig látnak, míg a szülőszobáról kihozzák őket. A legteljesebb leki nyugalommal nyakalják az általam is jelentős mennyiségben felajánlott tejcsit (nyilván pasztörizálva), tápszert nem kapnak. Minden nap elhúzzák az osztály ajtaján a függönyt, család az üvegre tapadva gyönyörködhet. Elég szigorú látogatási idő van, de mivel a lépcsőház túloldalán ambulancia van, gyakorlatilag bármikor kimehetek beszélgetni. Három óránként van etetés, éjszaka is, ha kérem, és ha valaki épp lustizott kaja helyett, visszahozták repetázni... Gyermek kint lehet, ám nagyjából csak gyönyörködni lehet benne, minden szervízt a nővérek intéznek. És hazamenetelkor is ők öltöztetik a kölyköket. Nekem kicsit agyonféltőstúlóvatos, de mindent összevetve ember/baba/anyukabarátabb az itteni rendszer, nem is variálunk, Minikével sem :)))

Álom, édes álom

Soha nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, sőt, némi megvetéssel gondoltam azokra, akik mindenféle indokkal külön hálóban alszanak a életük párjától. 11 év e gyüttélés és 6 év házasság után arra a pontra jutottam, éljen a külön háló. Mert nagyon szeretem az ín hites uramat, de lehetetlen vele egy légtérban aludni. Biztos, hogy most a zállapotom miatt érzékenyebb vagyok (konkrétan egy HP), és egyébként is nehezen alszom el. Zuram meg horkol. Eléggé. Szóval így történt, hogy a mikor végre a héten megnyugodtam Minikét illetőleg (róla egy következő posztban bővebben) és mint olyan alhattam volna nyugodtan és nagyot, 1 óra egyre dühödtebb forgolódás végeztével kicsattogtam az előtérbe, kihúztam a kanapét, és ott hajtottam álomra a fejem. Ez így rendben is lett volna. Ám az előtérben 3 óra ketyeg... Valamint gyermekeim nehéz éjszakával küszködtek, ezért előbb az egyik, majd a másik is mellém vándorolt. Nem volt ez annyira nagyon kényelmes... Másnap azonban Élet (egy gavallér) önként és dalolva (na jó inkább fogcsikorgatva...) vonult ki, így legalább hódolhat azon (általam rettentően utált) szenvedéylének, miszerint a tv-n alszik el. Ez rendszeres volt gyermektelen létünk során, én morcosan vártam mindene este, hogy végre alaludjon, kikapcsolhassam a tévét, és én is alhassak.
Szóval visszakanyarodva a jelenhez, saját ágyamban isteni jókat alszom végre. És a gyerekek is anyakímélő üzemmódban működnek. Éjjel :)))

Ajjajaj

Ez a legújabb :)) Zsombi a beszédtanulás olyan fokára ért amikor már a dalokat is utánozni próbálja.  Ma Quimby örökbecsűjét hallotta meg a rádióban, és teljes lelkesedéssel jajgatott vele. Én meg visítottam. A röhögéstől. Legutóbb huhogott valamelyik számon, a"forgatós" boltban pedig az egyik kedvenc számom (de jó lenne tudni ki énekli és mi a címe...) refrénjét dudorászta: no-no-no... És most áll az ágya mellett sunnyogva és az ujja a szájában. Lehet, őt is a Kende padlója alá beköltözött és nem kiiktatható (anya, állatkínzó vagy? az állatokat nem szabad bántani!!!) tücsök ébresztette fel, aki masszívan ciripel egész este....

Agyrém

Na ilyen volt az elmúlt két hét. Itt nem cifráztam túl, mert ... mert nem akartam. De nagyon féltem. A 12 hetes UH ugyanis nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettük volna. És a 13 hetes sem. Ezért hát ma elmentünk a Kendeittszületettklinikára, kontrollra. Nem részletezném,mekkora élmény volt a gyerekeket  1/4 8 körülre a szélrózsa minden irányába szétszórni... Az első meglepi a kapuban ért, amikor is szembejött velem Kendevilágrasegítő P. doki. A következő akkor, amikor a szokott helyen nem azt találtam, amit vártam. Jó, eltelt azóta 4 év :) Sebaj, megtaláltuk az UH labort, és a keresett nagyon ügyes S. dokit is. Aki idővel elrongyolt szebb égtájak felé, bár utána szóltak, hogy a másik oldalon várja a B.féle. No ez voltam én. Ezen akkor elég jót röhögtem. Azon nem, mikor közölték, hogy csak cirka másfél óra múlva jön vissza... És amikor visszajött is minden utánunk érkező hamarabb bement. Amikor ismét elment, hangyányit idegesen megszólítottam az asszisztensnőt, mondván S doktora várunk, mire közölte, most ment el, vele beszéljek. Azt már meg se hallotta, hogy a papírjaim reggel 8 óta bent vannak... Nos bevallom, ekkor elszakadt a cérna. Egyszerűen nem bírtam tovább, kijött (inkább csak kikukucskált...) az elmúlt hetek feszültsége, elkezdtem pityeregni. Zuram persze mondta, hogy felesleges sírni... később folyt köv, hazaért az emlegetett :)
Nem sokkal később kijött S. doki és személyesen hívott be. Volt olyan rendi, hogy megkérdezte, első baba-e... Egy haálra rémítés után (valami ciszta maradványa az agyban, ja nem is, teljesen normális szerkezetű...) végre megnyugodhattam, mindkét veséje szépen a helyén van. A kisfiamnak. Mert most már teljesen biztos. Háromfiús anyuka leszek. És én nagyon örülök. A napokban gondolkodtam azon, hogy lehet, hogy nekem ez a dolgom. Hogy 3 fiút neveljek fel. Hát ha ez a dolgom, ezt teszem. Lányt majd hoznak haza a fiúk. Vagy örökbe fogadunk egyet. Persze valószínűleg csak vicelt Élet, mikor ezt felvetette. De ha nem, akkor majd lesz egy lányunk is :) Én most nagyon boldog vagyok, már nagyon várom a kisfiam. És a blog címét át kell majd írnom. Mert hát az Ajándék az nagybetűs :) Így hívták volna a lányomat. A pocakomban jelenleg is élénken fickándozó kisfiamnak azonban még nem találtuk meg a tökéletes nevet.  Jelöltek már vannak, de még ráérünk. Kende nagyon boldog volt, hogy megint kisöccs lesz. És anya, a doktorbácsi mit mondottt, egészséges? Végre nyugodt szívvel mondhattam, igen, teljesen egészséges.

Merthogy

meglehetősen hiányzik neki az óvoda... Nem vittem a héten, mert minden este hőemelkedése van. Nincs egyébként semmi baja, nem taknyos, nem köhög, de szerintem kicsit le van gyengülve, nem baj, ha nem hoz az oviból haza semmit. De látom rajta, hogy hiányzik neki. Kedden ebéd előtt közölte, hogy ma ő a napos. Ő rakta ki az evőeszközöket, szalvétát hajtogatott, kirakta, poharakat kért, azt is kirakta, szakosan szájával lefelé, és közölte, hogy majd csak a másodiknál fordítjuk fel, és akkor ihatunk. Leves után összeszedette velem a tányérokat. Sajnos ebéd után nem takarított fel, mint az oviban :))  Jártában keltében az ovis dalokat dudorássza, és megbeszélte Zsombival, hogy ha nagyobb lesz, majd együtt kergetik a lányokat az oviban. Ez ugyanis napi kötelező elfoglaltság a barátoknak.
És valamelyik este megkérdezte Élettől, mi volt a munkhelyén. Ezt kérdezi tőle ugyanis apukája minden nap, mi volt az oviban. Erre általában az a válasz, hogy jó.
Nézegettünk valami ruhát, hogy már kicsi rá, mondta, hogy akkor majd a kistesó hordja :)))) Ó, bár ott tartanánk már. Vagyis azért inkább annyira nem sürgetem az időt, szeretnék minden percet kihasználni, hiszen szándékaim szerint ez az utolsó pocakosságom. Amiben egyébként beléptem a 2. trimeszterbe. Most, hogy így belegondolok, az émelygés elmúlt, talán annyira fáradt sem vagyok már, igaz igyekszem minden délután aludni a fiúkkal.
Holnap fel kell keresnem a védőnőt, kérdéseim is vannak, és igazolást is kellene kérnem  a családi adókedvezményhez. Te jó ég, nagycsaládosok leszünk :))))
Jaj de édes!
Zsombi ül a padlón egy fényképalbummal, és hajtogatja, hogy apa, keresgéli a képek között. Tegnap nagyon büszke voltam rá. Dédinél játszott egy babával, vagy inkább A babával. Nézegette, forgatta, majd egyszercsak közölte, hogy kaka. Már hogy a baba bekakált. És kérem közölte, hogy ká (kád),  kivitte a fürdőszobába, le kellett vetkőztetni, és kis híján meg is fürdette. Aztán behozta, közölte, hogy itta (tiszta), és felöltöztettük. Aztán megkínálta szőlővel.

Brrr

Rettentő hideg van, be kellett kapcsolni a fűtést... És fázom, úgy tűnik az idén nem kell a poncsót hordanom, kardigánról rögtön nagykabátra váltunk :( Tegnap viszont elég mókásan néztem ki... Mivel épp nem esett, és a szél se fújt annyira, a pockokkal kimentünk az udvarra. Na nem a szép időt élvezni... Kedden az ítéletidőben (szélvihar és egész napos eső) a diófánk megvált a termésétől. Vagyis tegnap reggelre a terasz és a fél udvar terítve volt dióval. Eddig kb 10 kilót szedegettünk össze, tegnap azt hiszem megvolt a  plusz 20 kiló. Kicsit hagyom még száradni, és zsákot is kéne találnom neki...Ja, hogy miért néztem ki mókásan? 3 pulóver és sapka... És a derekam így is fázott... Mondjuk sokáig kint voltunk, mert a lehullott faleveleket is összesöpörtük és zsákba raktuk az udvaron és az utcán is. Ez pedig nem kis feladat volt, íme egyik áldása a sarki háznak... Kende nagy lelkesedéssel segített a söprésben, a diót nem szedte, mert hidegnek találta... Zsombi 10 perc után követelte, hogy menjünk be, mert 3 lépésenként elesett a rengeteg dión. Megállapítottam, hogy 3 utcai fa is lepotyogtatott nem kevés diót, de az időjárás nem igazán alkalmas rá, hogy kimenjünk, főleg mivel Zsombi állandóan kikíváncsiskodik az útra. Nincs forgalom, de akkor sem szeretem. Így bent senyvedünk, ha Kendén múlna végtelenített formában mennének a dínós dokumentumfilmek, de kemény vagyok. :))
Frissítve:
Olyan kemény, hogy mivel közöltem csak 1x kapcsolom be, ő most bekapcsolta magának....

Figyelem, figyelem!

Ünnepélyes bejelentést szeretnék tenni!
Ma megnyílt a már említett főzős blogom, alant az "Ezt is én írom" linklistában megtaláljátok az odavezető utat. Most pedig lefekszem a tündéri 4 éves ded mellé, mert addig magyaráz, míg a másikat fel nem ébreszti. A tündéri 4 éves egyébiránt azért itthon leledzik, mert gyanús. Hol hőemelkedés, hol bágyadtság, inkább marad. Meg ebben az időben én el nem indulok sehova... Szélvihar, hideg és szakadó eső...
Mellesleg a dednek volt egy édes mondata... A múlt heti tanácsadáson a doki őt is megnézte, közölte makkegészséges. Hét vége felé a trónolás végén aggódó hangon kiszólt: Anya, ez folyékony kaka! Azért még makk jól vagyok????
Hát most annyira nincs makk jól, de issza a mézes "csirkebogyóteát".

Hát...

sokkal nyugodtabb nem lettem. Ma újra UH-on voltam, mert a múlt héten valamit látott a doki. Sajnos most is látta, de azt mondja, nem biztos, hogy van jelentősége. Mindenesetre kér időpontot a Női Klinikára, ott is megnézik.
Ééééééés.... mintha kukacot látott volna...
És ami döbbenet, 6 nap alatt az ülőmagassága több, mint 1 centit nőtt (67 mm). Hihetetlen gyorsan nő ez a gyerek! És ma is olyan kis izgő-mozgó volt :)

Félek

Nagyon de nagyon. Olyan jó lenne 1 nappal öregebbnek lenni most...

Gyönyörűségeim

Hát csak megszületett :)))

Élünk...

Még élünk :) Megoldódtak a dolgok szépen, voltam piacon, gyönyörű kosarat vettem ( régit leselejteztem, mert a macsot abban hordtam dokihoz...) és hát ezek a növények... Egy hegyi iszalag már megint belebújt valahogy a kosárba... Süti is elkészült, kevert almás névre hallgat. Elég sok mindent sütögetek mostanság, kósza gondolatként szálldos körülöttem egy konyhás blog, de még érlelem. A szívem még mindig összevissza ver, de valószínűleg csak kimerültség és idegesség, ennek okát meg ugye fölösleges firtatni, 20 év múlva már nem lesznek ilyen gondjaim :)))
Ma volt láthatás is :))) Minike csudapofa, igazi sajtkukac, komoly fejtörést okozott a dokinak, járt mindene. És meg is van minden keze lába, gyomor-hólyag telődik, kismotor kalapál, a tarkóredő is rendben.
És ma gyakoroltunk Élettel :) Sógornőmnek be kellett ugrania dolgozni, öcsém későn ért haza, így mi vigyáztunk a 3 gyerekre. Szóval összesen 5 gyerekre. És állati büszke vok magunkra, mert mindenki túlélte. Sőt. Mindet megvacsiztattuk, megfürdettem, még ruhát is találtam rájuk (nem volt egyszerű, 8 éves fiú, 4,5 éves meg 2,5 éves lányok) és leszállítottam őket az elképedt apukának :) A legnagyobb vészhelyzet az volt, mikor a Bogesz által kiöntött (teli pohár) szörp feltakarítása közben Zsombi még ripityára tört egy poharat... Na akkor mindenkit bezavartam a szobába. Nem részletezném hány centi magasan van játékokkal borítva. Ez is, Kendéé is... De azért jó volt, hazafelé kaptam egy "Évi! Szeretlek!"szeretetlöketet, és Dodó csak akkor megy holnap oviba, ha én megyek érte és elviszem Kende ovijába :)))
Szóval összességében nem volt rossz nap, de erősen vonzónak találom már az ágyikómat...
Még tartozom műtermi képekkel... Lesznek, még meglátom mennyi erőm maradt :)))

Büszke

Jaj, nagyon az vagyok... Zsombira most. Valamelyik nap előhozta Kende tortájának nagy papírdobozát, a konyhában ledobta a padlóra, beleült, és közölte:"Hajó!" Én meg álltam döbbenten... Mert ezt aztán sehonnan senkitől... Kezdem elhinni, hogy ő valójában sokkal öregebb, mint látszik...
Már azt is "mondta", hogy szeretlek :) Lógattam lefelé és nem tetszett neki, megijedt, rémülten kapaszkodott belém, szinte belém simult, nyugtatásra vágyva, és azt atláltam neki mondani: én is szeretlek. Erre őa zt mondta: "Tetete". Én ezt úgy veszem, azt mondta. Sok mindent kezdett most mondani. Pl azt, hogy "haja". És jól használja. Az óra mostanában "ikkakk", és teljesen tisztán mondja, hogy bimmbamm. Bár ha harangzúgást hall, azt mondja "kongkong"... De Élet ma harangozott vele és ment a végtelenített "bimmbamm" :)
Kezd rigolyás lenni, ha lefekszik, létszám ellenőrzés van az ágyban: "a-a-a" a kutyus, "miáúó" a mackó és "autó" a rendőrautó mindenképp ott kell legyen...
Ma lovagolt a az ovis családi napon. Konkrétan nem lehetett lehámozni a lóról... Ezért is tök jó, hogy este a nagyapjáéktól (ma jöttek pár napra a Balcsiról) kapott egy kis fekete lovat. Kende meg lovas könyvet. Lesz mit olvasni, pedig még a sárkánygyíkosnak is csak a legelején tartunk...
Én viszont nem vagyok jól, kedd óta (ideért a szél...) fáj a fejem, és már harmadik napja pár percenként félreüt a szívem... Nem vészes, de idegesít. És vagy a hormonjaim bolondultak meg, vagy Élet viseli nehezen a munkahelyi stresszt, mindenestre a helyzet nem túl idilli... Sebaj, lesz ez jobb. Egyszer valamikor :)
Ja és ma sokak (elég észrevehető)kételyeit oszlattam el, ugyanis az oviban kismama mellényben jelentem meg, nem hagyva tovább kétséget a pocakom okát illetően (ami természetesen nem terhességem korának megfelelő méretű, de ne legyünk telhetetlenek :D)
No ideje eltennem magam holnapra, ha nem fagyok be teljesen, reggel piacra megyek. És még azt is jó lenne kiötleni, mégis mi a fenét süssek a családi ebédre...

Köszönöm

Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, de most Vörösbegy torokszorító posztja megadta a végső lökést. Hogy leírjam, köszönöm. Köszönöm annak, akit ez illet, hogy ekkora ajándékot adhatok a gyerekeimnek, amit sajnos kevesen. A nagypapák, nagymamák, és igen, a dédik csodás ajándékát. A mi gyerekeink különösen "szerencsések", hiszen 2 nagymama és nagyapa helyett 4 nagymamájuk és 3 nagyapjuk van. Kölcsönös imádat van, azt gondolom, ez mindenkinek gazdagabbá teszi az életét. Azt pedig egyszerűen szavakba sem tudom önteni, és már a könnyeim is elindultak, mit jelentenek egymásnak a dédikkel. Zsombi minden nap menne, minden nap könyörög: "Mama, Tata!" csak menjünk már. És én nagyon boldog vagyok, amikor elnézem őket. Tata 87 évesen boldogan vezeti a kicsiket a kakashoz, a tyúkokhoz, beszedik a tojást, megbeszélik a világ dolgait. Mama szőlőt szed nekik, barackot pucol, kekszet hoz, mesél. Nézem őket, és elfog valami nagyon szomorú érzés. Amekkora ajándék ez nekik, akkora bánat lesz, amikor már nem lesz kihez menni, kinek örömet vinni. És ott van még Dédi, aki ha nem látja őket, a fényképükkel beszélget, ha ott vannak folyton aggódik a testi épségükért, gyönyörködik bennük, és mindent megtesz nekik.
Kicsit szomorú érzés, de a tudat, hogy ezt megadhatom nekik, ennyivel gazdagabbá, teljesebbé tudom tenni az életüket, hálával tölt el. Így hát újra csak: KÖSZÖNÖM.